New members of the board!

Új blog, új remények, új lehetőségek. De mivel a megmaradt csapatunk kevés arra, hogy folytassa, szükségünk volt rá, hogy új tagokkal bővítsük ki a szerzők körét. És honnan máshonnan kérhettünk volna fel új olvasószerkesztőket bloggereket, mint az eddigi lelkes olvasók közül? Négy új taggal bővül a csapat, fogadjátok szeretettel az új szerzőket: Equinox, norma_va, sultan2004 és Zizou. Sok sikert kívánunk nekik, és most következzen a bemutatkozásuk. “New members of the board!” bővebben

Utánérzés

Ahogy telt a nyár, úgy nőtt bennem egy kiadós gyomorgörcs – ami, legyünk őszinték, megszokott egy habfehér drukker esetében. A gyomorgörcshöz természetesen a Mariska-saga, a megy-marad, kell-nem kell megosztottság járult hozzá leginkább, na meg az a tény, hogy a Makelele-féle hibafaktor újra felütötte a fejét Madridban. “Utánérzés” bővebben

Bienvenido az új Real Madrid blogon!

Kedves Madridista Szurkolótársaim!

Van egy mondás, hogy valaminek a vége mindig egyben valami újnak a kezdete is. A korona mögött blognak vége, miután Neil és krysal, a két megmaradt alapító idő és a csökkenő lelkesedés miatt úgy döntött, lezárják A korona mögött blog történetét. VIC átigazolt a penamadridista csapatához, ezúton is sok sikert kívánunk neki. A megmaradt szerzők azonban úgy döntöttek: folytatják. Mert legyen ez egy új kezdet, mert bennünk még van lelkesedés és elszántság hogy írjunk a csapatról hétről-hétre, és az a remek közösség aki a korona mögött blogon kialakult, megérdemli hogy folytassuk. “Bienvenido az új Real Madrid blogon!” bővebben