Több sérült, mint kolbász (Villarreal – Real Madrid)

A spanyol bajnokság harmadik fordulójában a Villarreal fogadja szeretett fiainkat a spanyol bajnokság keretei között. Nézzük, mire számíthatunk Zidane csapatától!

Debut

Elsőként leszögezném, hogy 0, azaz nulla darab Real Madrid meccset láttam az új szezonban. Ebből a 0 meccsből 0 történt az előszezonban, és a maradék két meccsünket is összesen 0 alkalommal sikerült megnéznem. A gólokat persze láttam, de az annyit mond el a meccsről, mint amikor a pizzafutár megkapja a zsét a filmek végén.

Természetesen ennek több oka van. A két bajnoki közül az első idején raftingoltam, és fontosabb volt épp nem meghalni, mint az aktuális meccs, (tudom, divat vagyok), a második idején meg családi eseményen szenvedtem. Az előszezon meccseket meg tulajdonképpen azért nem néztem, mert azon túl, hogy nem érdekel, még csak nem is releváns, főleg, mert minden új szerzemény megsérült rajta.

Azért nem vagyok teljesen fogalmatlan, hiszen Sultan és José kollégák remek összefoglalói az előző két meccsről felkerültek az éterbe, illetve a kommentszekció és a szerkesztőségi chat olvasgatása is segítették a helyzetet.

De mi is a helyzet?

Tényezők és állapotok összessége, illetve ezek egymással való kölcsönhatása, amelyek egy időpontban és helyen fennállnak. De tényleg. Mert a nyár folyamán volt pánikhangulat, lincshangulat, némi optimizmus és öröm.

Ami probléma, hogy a korábban legmélyebbnek gondolt részünk (a.k.a. középpálya) a nyár végére olyan sovány lett, mint a magyar foci elmúlt 30 éve. Ami nem probléma, hogy az évek óta elég diszfunkcionális védelembe végre minőségi erősítés érkezett. Ami probléma, hogy ezzel együtt is azt a védelmet küldi ki a pályára Zidane, ami lassan 6-7 szezon óta ugyanaz. Ami nem probléma, hogy végre rendeződött a kapuskérdés, és még egy minőségi csere is érkezik, amíg Lunya kölcsönben koptatja a padot (igen ez is probléma, de nem akkora, hogy külön mondatot kapjon). Ami probléma, hogy bár végtelen számú szélsőnk van, jelenlegi állapotuk a következő: sérült és dagadt, formán kívüli, sérült áprilisig, sablonos és kiszámítható, többet legel a pályán, mint focizik (bár a szezonnyitós játékáért meg is érdemelte), eddig kétszer sérült, Castillás és valószínűleg kölcsönadódik, Castillás és kölcsönadtuk.

Ami nem probléma, hogy végre jött egy minőségi cserecsatár. Ami probléma, hogy ő kiülte az előszezont. Ami nem probléma, hogy visszatért James, ami probléma, hogy itt is maradt. Ami nem probléma, hogy nem vettünk még 6 támadó középpályást. ami probléma, hogy egy védekezőt sem. Ami nem probléma, az hogy nem jött Neymar a hisztijeivel. Ami probléma, hogy nem tudni, hogy ki lesz a csapat vezére, ha szarban a haza. Ami nem probléma, hogy vannak nyelvtannácijaink. Ami probléma, hogy felkötik magukat ennyi szóismétlés láttán.

Az ellenfél

Mert azért róluk is essen szó. A bajnoki szezont egy könnyed 4-4-es döntetlennel kezdték hazai pályán a Granada ellen, majd a Levante stadionjában szenvedtek 2-1-es vereséget. Így az a fura helyzet állt elő, hogy bár ők lőtték a legtöbb gólt a ligában az első két meccsen (holtversenyben a Culékkal), negatív gólkülönbséggel állnak a 13. helyen a tabellán.

A nyáron aránylag nagy mozgás volt náluk, ha csak a Transfermarkt adatait nézzük. Az alapemberek közül csak Fornals távozott (28m Euró, WHU), valamint elpasszoltak pár játékost, akik már az előző szezont is kölcsönben töltötték (Sansone, Soriano, N’Diaye és Cserisev). Érkezett régi ismerősünk, Raúl Albiol Nápolyból 5 millióért, Alberto Moreno a Poolból ingyen, illetve az Eibar korábbi jobb-bekkje, Ruben Pena 8-ért. Fornalst az ex-malagai, ex-U válogatott Ontiverossal pótolták, illetve visszahozták a saját nevelésű Moi Gomezt Gijónból. A középpályára érkezett még a magyarok számára ismerősen csengő nevű Zambo Anguissa kölcsönbe a Fulhamből.

A sok bekapott gól egyik okát már sejthetjük is (tulajdonképpen úgy is, hogy 0 percet láttam játszani őket is): 3 új védő, (akik közül Pena és Albiol eddig végigjátszotta a két meccset) és egy új védekező középpályás érkezett. Néhány meccsnek még el kell telnie, hogy valamennyire stabilizálódjon a védelmük. Eddigi meccseiket 4231-ben hozták le. A csapat agya az újjászületett Cazorla, míg legjobb gólszerzőjük eddig Moreno volt, 2 góllal.

A csapat

Zidane sajtótájékoztatóján

  • a maga módján elismerte, hogy Keylor távozni fog (gondolom azért húzzák, hogy ne Alcső üljön a kispadon a meccsen)
  • közölte, hogy Hazard még nem játszik
  • illetve nem zárta ki új játékos érkezését az átigazolási időszak hátralevő részében: „Until Monday anything can happen. One bomb, two bombs…

A sérültek listája tehát: Hazard, Asensio, Isco, James, Brahim, Rodrygo, Mendy. Tippeldések erre figyeljenek.

Már fut a fiú, de csak a válogatott szünet után mutatkozhat be

Visszatérhet azonban Modric, bemutatkozhat Militao, búcsúzhat Navas, bekerülhet a kezdőbe Jovic. Az eddig elég jól működő Villarreal támadósor ellen (és a rengeteg támadó hiányában) akár előkerülhet a nyáron már látott háromvédős felállás is.

Amennyit az eddigiekből leszűrtem kedvenceinkből, hogy még nem felejtettek el focizni. Ha nagyon bizonyítani akarnak, akkor össze tudják kapni magukat, és egy értelmes performanszt tudnak felpakolni a pályára, lásd az első meccs. Ha Zidane nem tudja felrázni őket, akkor marad az U alakos szenvedés. Mert az a helyzet, hogy a játékosanyag jó. A balansz a középpályán el van csúszva a támadóbb szellemű játékosok irányába, de ha (csak feltételes módban nyilván) Jamest lecserélnénk Llorente egy olyan verziójára, akit Zidane hajlandó játszatni, akkor nem sok negatívumot tudnánk hozni a kerettel szemben.

Van egy nagyszerű kapusunk, különböző profilú szélsőhátvédek mindkét oldalon, egymást jól kiegészíteni tudó középhátvédek. Végre érkezett egy rutinos sztár előre Benz mellé, és tele vagyunk tehetségesnél tehetségesebb fiatal támadókkal. Ha Zidane újra be tudja kapcsolni a korábban csodásnak tűnő motivációs képességét (már ha tényleg ő volt a felelős érte és nem Cé sztahanovizmusa), akkor nem reménytelen egy trófea idén az eddigi kis, indirekten felszedett minta alapján.

A meccset a Spíler 2 közvetíti és 21:00-kor kezdődik. A tippeldét 19:30-ig adhatjátok le. Hala Madrid!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!