Könnyebb legyen, mint legutóbb… (Kashima-Real Madrid)

Emlékeztek? 

 

visszatekintés

“A japán csapat neve, amit hevenyészett fordításban Kashimai Agancsosoknak lehet transzformálni, nagyon jól magyarázható. A Kashima japánul nagyjából a „szarvasok városát” jelenti. Innen már egyszerű a nevet megfejteni.

A japán labdarúgás általában is brazil behatás alatt áll, sok játékos és edző megfordul a szigetországban, s ez különösen igaz a Kashimára. Még maga Zico is edzette ezt a klubbot pár évvel ezelőtt, s folyamatos a brazil konzultáció, rendszeresek a dél-amerikai edzőtáborok és a brazil szakmai áthallás teljesen egyértelmű.

A klubnak jelenleg összesen három idegenlégiósa van, a koreai Hwang, továbbá két brazil, Fabricio és Bueno. Az összes többi játékos japán. 1994 és 2015 között eltelt 21 évben mindössze két szezonban nem brazil edző irányította a csapatot. 2016-ban újra japán szakember áll a gárda élén, Masatada Ishii, akinek Zidane-éhoz hasonlatos a karrierje. 6 éven keresztül állt a klub alkalmazásában játékosként, és ez az első edzői megbízatása első osztályú klubcsapatban. 14 meccs alatt 11 győzelem, és 3 vereség alkotja a track rekordját, érdekes, hogy döntetlent még nem játszott vele a Kashima.

A stadionjuk 40.000-es, átlagosan 15-20.000 ember látogat ki meccsenként. Egyike volt a stadion a Japánban (is) megrendezett vb egyik helyszínének. Mivel a város maga is csak 60.000-es így nagyon ritkán kerül sor teltházra, ami bizonyos szempontból nem túl szívderítő. De a döntőt nem itt, hanem Yokohamában rendezik.

Ezzel együtt a Kashima a japán J League egyik legmeghatározóbb csapata. Bár előzményei Osakában 1947-re nyúlnak vissza, Kashimában 1975-ben kezdődött a története. Annak, aki nem túl járatos a japán futballban, érdemes tudni, hogy a Japán Futball Liga mellett, csupán 1993-tól létezik a profi J League, ahol a legmagasabb szintű futballt tolják. A Kashima 10-szert nyert itt, ami rekordnak számít, és ők az első klub, mely triplázni tudott otthon a bajnokság, a kupa és a liga kupa egyetlen esztendőben való megnyerésével. A klub vébére a házigazda bajnoka címén jutottak el, de selejtezőt kellett játszaniuk. Először az Auckland City-n kellett túljutniuk, majd jött az afrikai legjobb gárda, a Mamelodi Sundowns, s az elődöntőben a Libertadores Kupa győztese, az Atletico National. Az igazi meglepetés az utóbbi meccs volt, melyet Kassai Viktor vezetett. Egy pontrúgás után buta, de történelmi 11-est hozott össze az Atletico (videóbíró alapján fújta be Kassai – ezért történelmi), és utána akárhogy igyekeztek, nem sikerült egyenlíteniük. Az ilyenkor szokásos forgatókönyvek közül az valósult meg, hogy a meddő mezőnyfölényben és a kihagyott helyzetek szorításában elfáradtak a végére, és japánok berámoltak még két kontragólt. Jellemző, hogy a mérkőzés legjobbjának a japán kapust, Hitoshi Sohagatát választották.”

Sultan, 2016. december 17., Beharangozó


előretekintés

Őszintén, azóta ki foglalkozott a Kashima csapatával? Ki tudja, hogy most kik szerepelnek a csapatban? Hogy ki az edző?

Onnantól kezdve, hogy tegnap a River tizenegyesekkel kikapott az Al-Ain csapatától, egyértelművé vált az eddig is nyilvánvaló elvárás: az európai csapatnak kell megnyerni a FIFA Klubvilágbajnokságot. A Real előtt álló két csapat egyszerűen nincs azon a szinten, hogy gondot okozhassanak. Persze, fejben ott kell lenni a srácoknak, mert a link hozzáállás a nagyobb tudást közel semmivé teheti.

Csak határozottan.

Solarinak fontos az elérhető cím. Megnyerheti az első trófeáját a Real Madrid edzőjeként.

A Real Madridnak is fontos az elérhető cím, mert ez a kiírás csak akkor kap komoly jelenlétet a világ sportsajtójában, ha NEM a BL aktuális címvédője nyeri azt. Mert az ciki. Tényleg.

A madridistáknak is fontos ez az elérhető cím. Mert egy félőrült portugál tornádó szabaddá vált tegnap és ha rossz eredményt érünk el, Florentio fejében meggyulladhat a szösz, hogy befogja a habfehér vitorlába azt. Őt.

Ajjajjaj…

Solarinak semmi racionális oka játszatnia Navast, tehát lehet, hogy ő fog kezdeni ma. Nacho biztosan nem lép pályára, még nem épült fel teljesen, mint ahogy a hírek szerint Mariano sem. Casemiro hadra fogható, de akkor a helyette játszó és jól játszó Marcos kerül padra. Bár ha végre más taktikai hadrendben játszanánk, el tudnám nézegetni őket egyszerre is a pályán, természetesen más-más főfeladatokkal. Kérdés, hogy Asensio kezd-e. Mert egyrészt a tegnapi edzést idő előtt hagyta abba és teremben dolgozott még kicsit, másrészt csapat-összeállítási elvek alapján fontos tudni, hogy Bale és Benzema is kisebb sérüléssel hagyta ott a LaLit, de  edzettek Abu Dhabiban. S ha edzettek és kezdeni is fogtak, akkor nem Asensio lesz a harmadik (ha tudná vállalni a játékot), hanem Lucasinho! Igazából ezek és Odri-Carvajal a kérdéses területek. Vagyis ha jól látom, ismét sok apró változtatási lehetőség van elvben, Solari azonban simán felküldheti a megszokott kezdőt, ahol igazán csak a Llorente-Casemiro lehet kérdéses sportszakmai oldalról.

A Kashima csapatában alig van idegenlégiós. Három brazil és két dél-koreai játékos mellett csak japánok tolják a csapat szekerét, amely csapat a tavasz-ősz rendszerben lebonyolított 2018-as szezonban a tabella 3. helyén végzett, a helyi CdR-ben pedig december elején estek ki a legjobb 8 között.

Egy meccset és ellenfelet sem szabad félvállról venni, a Real Solari alatt még nem is tett ilyet, így bízhatunk abban, hogy ma is lesz. Akkor nem lesz gond az eredménnyel. A játék képe pedig akár kellemes meglepetés is lehet, ha a Kashima nem akar magas és intenzív letámadással (Eibar, Rayo) játszani.

A meccset az M4 adja élőben, 17:30-tól.

Jó szurkolást, madridisták! 🙂

Galopp

Oszd meg a posztot, ha tetszett!