Unalmas meccs – fontos győzelem

Hiába tartott 90 percig ez a meccs, a lényeges játékelemek igazából nagyon hamar megmutatkoztak a találkozón és azután ezek periodikusan ismétlődtek. A “nagyon őszintén depresszív” beharangozónak megfelelően két bitang jól védekező csapat meccse csakis arctépős látvánnyá válhatott előttünk. A meccs alatt és után olvasott számos kritika megállja a helyét az én olvasatomban is a játékkal kapcsolatban, de egyben be is emelek néhány új látószöget, amely talán más, összetettebb dimenzióba helyezi a szurkolói élményt hazavágó bajnokinkat. “Unalmas meccs – fontos győzelem” bővebben

Ideje kijavítani a múltkori hibát

Ajajjaj… Tegnap kora estig meg volt a fejemben minden apró részlet, hogy miről is fog szólni ez a poszt. De amikor látszott, hogy a “mindig is a világ legjobb edzője volt”-nak a galaktikus korszak utolsó, kívülről és idővel már belülről is jól láthatóan a szétesés szakaszára hajazó csapata tükörsimán kikapott a Valencia ellen, akkor minden megváltozott. Több száz aggódó üzenetet kaptam, hogy lehetőleg ne legyen pozitív a beharangozó. Lássuk, megfogadtam-e a javaslatokat!

Ui.: mindenkinek világos az a hosszú mondat fentebb? “Ideje kijavítani a múltkori hibát” bővebben

A csapat még Solarival van (Valladolid – Real Madrid összefoglaló)

A Real Madrid egy gyengébb első félidő után, kihasználva a Valladolid hibáit, 4-1-re győzött a spanyol bajnokságban, lezárva ezzel egy 3 meccses csúfos sorozatot. A mérkőzés nagyon mélyről indult mind emberanyag, mind energia, mind önbizalom szintjén, hisz sérülések és eltiltások miatt a fél csapat nem állt rendelkezésre. Lássuk, hogy sikerült mégis 4-1-re nyerni egy nagyon motivált ellenfél otthonában! “A csapat még Solarival van (Valladolid – Real Madrid összefoglaló)” bővebben

Real Madrid – Real Valladolid: Felkorbácsol a rigmus

Solari első bajnokiján Real Madrid – Real Valladolid 2-0. A megérdemelt, de közel sem meggyőző győzelemmel végre kicsit feljebb kúszott a Madrid a tabellán. Összefoglalunk! “Real Madrid – Real Valladolid: Felkorbácsol a rigmus” bővebben