Indul a mandula

Bár három meccsen már túl vagyunk, a szezon hivatalosan csak ma startol el számunkra. Jön a Cordoba a Bernabéuba remélhetőleg egy bazi nagy zakóért, noha én már magával a győzelemmel is elégedett lennék, azzal pedig végképp, ha Carlo olyan játékrendszerben küldené fel a kezdőt a gyepre, amely a keretre nézve a legoptimálisabb, de tartok tőle, hogy ez nem így lesz. Nos, az ellenfélről sok információm nincs, egyébként is először az Inter – már visszavonult – védője ugrott be, úgyhogy ezt a részét a történetnek – ha nem haragszotok meg – hanyagolnám. Most jelen pillanatban jobban érdekel a mi csapatunk, hisz zajlik rendesen az élet a klub körül. Volt egy felemásra sikerült előszezonunk az USA-ban, amiből mindössze annyi maradt meg bennem, hogy Bale jól játszott, majd jött a Sevilla elleni szuperkupa, amelyet minden különösebb erőfeszítés nélkül húztunk be, végül pedig a matracos horda elleni párharc, amiről inkább jobb nem is beszélni. Pereznek köszönhetően a keret is faszán átalakult, jött ugyanis Kroos, James, Navas és a Castillából Pacheco, míg távozott Morata, Casemiro, Jesús, López és Di Maria. Szóval jelenleg így állunk, ma este már nem lehet hibázni, reméljük Carlo és a fiúk nem is fognak. Hajtás után beharangozunk! “Indul a mandula” bővebben

Bienvenido az új Real Madrid blogon!

Kedves Madridista Szurkolótársaim!

Van egy mondás, hogy valaminek a vége mindig egyben valami újnak a kezdete is. A korona mögött blognak vége, miután Neil és krysal, a két megmaradt alapító idő és a csökkenő lelkesedés miatt úgy döntött, lezárják A korona mögött blog történetét. VIC átigazolt a penamadridista csapatához, ezúton is sok sikert kívánunk neki. A megmaradt szerzők azonban úgy döntöttek: folytatják. Mert legyen ez egy új kezdet, mert bennünk még van lelkesedés és elszántság hogy írjunk a csapatról hétről-hétre, és az a remek közösség aki a korona mögött blogon kialakult, megérdemli hogy folytassuk. “Bienvenido az új Real Madrid blogon!” bővebben