Rossz felfogásban – rövid reakció a Betis elleni bukta után
Ez még nem az Összefoglaló. Az majd délután érkezik. Csupán egy jelenetet mutatok meg, amelyben benne van minden, ami nem jó. Benne van minden, ami miatt a madridisták hajlamosak a kétezres évek közepét félni a mai napig is. Pedig ez egy rövid jelenet…
Amely előtt Dani beadását Mayoral fejelte meg, Adan pedig – az ő szemszögükből teljesen érthetően – „46 napig” feküdt a labdán és csak azután hozta azt játékba.
Figyeljetek, ez nem kiesésről szóló meccs volt. Nem az utolsó, minden eldöntő bajnoki. Ez az 5. forduló volt. Az egy pontot is meg kell becsülni, sok LaLi meccs van még hátra, nincs ok most harakirit elkövetni.
Mégis ezt látjuk ebben a jelenetben. Számomra megmagyarázhatatlan rövid képsorok láncolata.
A kidobás után Varane-Kroos-Casemiro-Bale van a leghátsó sorban. Miért? Ez nem egészséges és természetes.
A középpálya közepére Mayoral és Asensio zár vissza.
Miért? Ez sem egészséges, sem természetes.
A kidobás után 40 másodperccel zár vissza a helyére Ramos. De hiszen ez az 5. forduló! Legyen már taktikai fegyelem, végtére is nem hátrányt kell ledolgozni.
Carvajal és Lucas helyezkedése. Biztos, hogy Carvajalnak ekkor még a pályán kellett lennie? A mozaikokat nem lehetett volna másképp pakolni?
Egy perccel a kidobás után a középpálya közepén Bale és Ramos. Miért? Mégis, mi történik a csapattal, ami miatt ezt kell látnom?
Ezután Casemiro már vesztett helyzetben találja magát, igazán nem tud kilépni a labdásra, mert akkor az letolja jobbra a társnak. Ha viszont nem lép ki a labdásra, akkor annak van ideje a téridő dimenzión is agyalni és mellette még egy precíz gólpasszt is kioszt a srác.
Mi ez a felfogás?
Zidane helyében ma szünnapot rendelnék el. Mert erre a helyzetre a legrosszabb válaszreakció a rágörcsölés, a túlgondolás.