Real Madrid szuperkupa nyitókép
Beharangozó Összefoglaló Spanyol Szuperkupa Bende  

Szuperkupa: duplakiadás – Clásico-összefoglaló és döntő-beharangozó

A szoros menetrendből és a szerkesztők egyéb elfoglaltságaiból fakadóan egybegyúrtuk a Barca-meccs összefoglalóját a Bilbao elleni döntő beharangozójával. Így egy hosszabb írást hoztunk nektek a Madrid Szuperkupa-vitézkedéséről, Bende és ReAlantos koprodukciójában. TLDR alert.

Lássuk először a klasszikuson aratott sikert, Bende tolmácsolásában.

A Real Madrid szórakoztató, változatos találkozón ejtette ki az ősi rivális Barcelonát a Szuperkupa elődöntőjében. Elégedettek lehetünk a blancók teljesítményével, még úgy is, hogy tudjuk: korántsem ez volt a szezon legfontosabb meccse.

Kezdők

A Beharangozóban írt katalán keret-kavarás a találkozó előtt abba torkollt, hogy a frissen igazolt Ferrán mellett Frenkie-t és Araujót is összedrótozták a meccsre, így mindannyian a kezdőben találták magukat – Pedri a kispadról szemlélte a kezdő sípszót. Madridi oldalon is volt meglepetés, hiszen Alaba nem tudta vállalni a játékot, Nacho vette át a helyét a védelem közepén, így újra összeállt a tavasszal és a szezon elején is (igaz, más-más értelemben) félelmetes teljesítményt nyújtó fal.

Vízió

Egész lendületesen indult a találkozó, ahol már az első percek folyamán nyilvánvalóvá vált, hogy a Madrid átengedi a kezdeményezés lehetőségét a katalánoknak, bízva a gyors ellencsapásokban. Nem szeretem a kontrafoci kifejezést, mert sokszor pejoratív értelemben használjuk bunkert ásó, gyengébb képességű csapatok egyetlen lehetőségeként. Nevezzük inkább gyors támadásvezetésnek.

Rengetegszer hiányoltam Zidane uralma alatt a támadójátékunkból a sebességet. Itt nem a játékosok sebességét értem elsősorban (persze az is szükséges), hanem a direkt, vertikális irányú felpasszokat, a támadók tudatos, védelmi vonalat megbontó, gyors elmozgásait, hogy a fellelhető területekből még több lehetőséget lehessen kinyerni.

Épp ezért szemléltem a gyönyörtől ködfátyolos tekintettel, ahogy Ancelotti pontosan az ilyen irányú vágyálmaimnak hízelgő taktikai utasítással zavarta ki a fiúkat a pályára. Kroos és Modric fejében a vízió, lábában a technikai passzrepertoár az üres területekbe lőtt, mágikus labdákhoz, a támadóinkban pedig a sebesség (Vinicius), a terület és passzsávnyitási képességek világelsője (Benzema) és a picit alacsonyabb minőségben, de a tecnikás és gyors (Asensio) kiegészítő láncszem.

 

Működő meccsterv

Az első negyedórában 3 alkalommal is sikerült átszáguldani a Barca fellazult védelmén, egyedül a gól hiányzott. A legközelebb Vini révén jártunk, övé volt az első kaput találó próbálkozás. Negyedóra elteltével alakult először úgy, hogy a Madrid felállt a katalán térfélen és percekig adogatta a játékszert.

Kicsit lankadt is a figyelem hátul, jött is az első életjel a Barcától. Ahogy a Beharangozóban is írtam, a szélek és a beadások erőltetése a legjobban működő fegyvere a mostani Barcának, Luuk de Jonggal és a baloldalon játszó Dembele-Alba párossal a főszerepben.

A 19. perc volt aztán az a minutum, amikor eldőlt, hogy a Madrid valóban nem ad-hoc jelleggel próbálja a Barca hátsó területeit ellentámadásokkal feltörni. Katalán szöglet után Curta is egyből a gyors támadásindítás lehetőségét keresi, szenzációs kigurítás, amiből szaladhat a Vini-Karim-Ase trió. Pont annyira technikásak és érzik a kombinatív játékot amennyire kell és pont olyan gyorsak, amennyire szükséges, remekül kompenzálva egymás erősségeit-gyengeségeit.

Ase lövése mellé szállt, de egyértelművé vált, hogy működik Carletto taktikája, a Barca nem igazán tud mit kezdeni mindezzel, ráadásul szemre is szép foci az, amit játszani szeretne a csapatunk – egyedül a gól hiányzott.

Mielőtt teljesen elámulnánk azon, hogy „hű, de jó meccset láttunk”, tegyük hozzá, hogy mindkét oldalon voltak pontatlanságok. Illetve vegyük ide a körítést is, legalább említés szintjén. Hiszen, ha egy BL egyenes kieséses párharc lett volna ez a meccs, nem valószínű, hogy ennyire felszabadult megoldásokat láthatunk. Az arabok mindenesetre megkapták, amire befizettek: a 20. percben már hullámoztak.

Néhány percre rá aztán én is ugrottam egyet: beérett a haditerv, labdaszerzés után gyors felpassz, első szándékból, Vini nyargal és nem hibázik! Itt kell említenem az őrületes fejlődést a brazil befejezéseiben, hiszen ez egy rettenetesen nehéz helyzet volt – még ha nem is biztos, hogy annak látszott. A saját óriási sebessége mellé kapott a nyakára egy robosztus védőt, aki folyamatosan tolta kifelé, a gyengébb lábán a lasztival. Vini megtartja az egyensúlyát a lövésig, végig fedezi a játékszert és még ballal is remek ütemben, kíméletlenül-védhetetlenül vágja a rövid kapufa mellé! Szép munka, öcskös!

Katalán percek

A félidő végére a kényszer felbátorította a Barcát, jöttek is az akciók a bal oldalukon. Épp egy ilyenből az első kaput találó lehetőség, Luuk révén. Aztán a félidő legvégén már a gól sem hiányzott, nevetséges körülmények között… Militao talán túlságosan is magabiztosan próbálta megjátszani a labdát az ötösön, egy egyszerű tisztázás helyett. A holtteréből jött Luuk, aki blokkolta, egyenesen a kapunkba. Óriási pech, Militao közreműködése pedig adott – bár nem olyan mértékben elmarasztalható, mint a másodiknál.

A második játékrészre beszállt Pedri, hosszú kihagyás után. Az ezt követő 5-10 perc a Barca legjobb időszaka volt a párharc során. A baloldaluk aktívkodott itt is elsősorban, de a Pedri által pályára lépett kreativitás inkább az elmozgás-lövőhelyzet előkészítése befejezési mechanizmust vetítette elő, mintsem a beadásokat. A presszingje is jól működött ebben a rövidke időszakban a gránátvörös-kékeknek, a blancók picit az öltözőben ragadva 5 perc után tudtak először tartósan letáborozni az ellenfél térfelén.

Álmoskás

A következő lassabb percek folyamán ami beszédtémát szolgáltathat, hogy Vininek sikerült úgy befűznie egy ízben Alvest, amiért már megérte leülni megnézni a találkozót. Másrészt, hogy a Barcás berkekben is sokszor nevetség témájának titulált Luuk mennyire központi figurája lett a katalánok alapjátékának.

A nagydarab holland egész jól érzi az összjátékokat a tizenhatoson belül, tudja, hova kell lecsorgatnia a rá fellőtt labdákat. Számomra váratlan volt a felismerés, hogy egyáltalán nem olyan fogalmatlan a fiú, mint ahogy számítottam rá. Másik kérdés, hogy ha egy ilyen, bólya-típusú center a támadójáték alfája és omegája, az sokat elárul a csapat lehetőségeiről. Pláne, hogy a Cruyff-i filozófától egész messze áll ez a karakter.

Ébresztő

Az álmoskás második félidőt, ahol egyébként már nem működött olyan hatékonyan a gyors támadásvezetés, bizonyos Karim Benzema rázta fel. Előbb egy rövidke labdakezelési bemutató után egy ballábas, fineszes tekeréssel forgácsolta szét a hosszú kapufa tövét. Pár perccel később hasonló próbálkozást eresztett meg ellentétes lábbal, az ellentétes oldalról – ezt ter Stegen védte. A kipattanót aztán sikerült visszagyömöszölni Karim lábára, onnan pedig a hálóba. 2-1! Az akció folyamán egyébként az egész meccsen jól mozgó Mendy verte meg Alvest a baloldalon.

A Vini/Mendy – Alves párharc mellett a Carvajal – Dembele ütközet is parázs jeleneteket hozott a találkozón, de a frissen felépült Dani jól állta a sarat. Az ő játékához hozzátartozik, hogy élvezi, ha heroikusan, bevetődve-birkózva védekezhet.

Záró akkordok?

A rendes játékidő végén sajnos ismét elfogyott a koncentráció. Pontrúgás után kaptuk az egyenlítő találatot, amiért sem Militao, sem Casemiro nem dicsérhető. Mindketten lényegesen jobb fizikummal rendelkező játékosok, mint Ansu Fati, a fiatal, csereként beállt spanyol mégis tisztán tudott bólintani közöttük az ötösünkön.

Ezután még volt egy Barca ziccer is ráadásul, amiről a rendező-operatőr javarészt lemaradt. Hidegzuhany lett volna a javából, jött a meccsenkénti rendes Curta bravúr. Meg aztán a Mendy-show: a francia három letámadó ember között hozta ki a labdát a tizenhatoson belül egy piruettel.

Jutott még egy tiszta Pedri-lövőhelyzet a végére, ahol az utolsó pillanatban Nacho blokkolt kőkeményen. Sokkal simábbnak tűnt ez a találkozó annál, hogy nekünk kelljen izgulnunk a végén. Ráadásul a túlóra egyáltalán nem hiányzott az erőnlétünknek. Legalább az arabok örülhettek a hosszabbításnak.

Pontozással a habfehér

A hosszabbítás már egyértelműen a Realról szólt, jött is a gól. Egy újabb gyors akció során Casemiro cipelte fel a bogyót, 2 a 4, majd 3 az 5 elleni létszámfölényes játékhelyzetet kialakítva. Casi mellé a másik két brazil is beszállt, Rodrygo jól centerezett, Vinicius pedig remekül olvasva a játékot, pimaszul átlépve azt Fedét engedte gólt szerezni. 3-2!

Őrületesen kellett ez az uruguayinak, a gólörömén is látszott, hogy mennyire sokat jelentett a lelkének a szerzett gól! Legutóbb 2020. októberében talált a kapuba, ráadásul a sérülése óta különösen partvonalra került. A játék sem ment úgy neki, mint előtte, érezhetően nem állt bele azóta a párharcokba sem.

A hosszabbítás nagyjából azzal a táncrenddel zajlott, mint az első félidő. A Barca impotens labdatartásra válaszul a gyors ellencsapásokkal a Madrid játéka dominált. A fordulás után jött a legforróbb helyzet: Vini kapott a lábához, én meg a szívemhez. A brazil leült a földre, remélhetőleg csak görcs. Mindenesetre le kellett hozni. Az tenne be keményen, ha egy ilyen felesleges sörmeccs miatt kidőlne egy ilyen húzóembereünk!

A hosszabbítás végére, noha a Barca is jelezte, hogy még meccsben van, a meccs lezárásahoz madridi oldalról közelebb álltak a felek. A Vini helyén beálló Camavinga kétszer is nagy helyzetet hiúsított meg az ellenfél kapuja előtt egy rossz beadással és egy felesleges csellel – az egyszerű lekészítés az érkező társnak a találkozó végét is jelenthette volna. A pont az i-ről végül mégiscsak Rodrygo lábában maradt benne – engem egyszer U15-ben nevelő célzattal lecseréltek a 32. percben, mert kihagytam egy hasonló, ordas nagy ziccert.

Összegzés

A körítést továbbra is igyekszem háttérben tartani, lássuk a sportszakmai oldalt. A meccs nívójától függetlenül a tények szerint legyőztük a Barcelonát, zsinórban ötödik klasszikuson aratott győzelmével megkérdőjelezhetetlen, hogy jobb csapat pillanatnyilag a madridi. Ráadásul ennek hozományként trófeáért mérkőzhetünk a Bilbao ellen vasárnap!

Helyenként kifejezetten látványos, közönségszórakoztató meccs volt, tehát végső soron az arabok is megkapták, amit akartak – no meg az egyszeri futballszurkolók is. Üdítő volt látni, hogy mennyire jól működik a stabil 4-3-3-as alapvédekezésből vezetett gyors támadások taktikája, ez a hadrend akár az európai kupatavaszra is némi esélyt és lehetőséget jelenthet. Az egyéni teljesítményekre külön nem tértem ki, igyekeztem a gondolatmenetem közben felvillantani egy-egy játékos kapcsán a meccs kapcsán felmerülő észrevételeimet. Folytatás a Bilbao ellen!

Hasta el final! Vamos Real!

Így jutott el tehát a Real a Szuperkupa döntőjébe. Abba a döntőbe, aminek a felvezetését ReAlantos tollából olvashatjátok alant.


Haknikupa-döntő

Átvéve a szót Bendétől, az első, amit meg kell jegyezzek, hogy én nem tudok hozzá hasonló könnyedséggel elmenni a Szuperkupa jelenlegi formátuma mellett. Persze biztos vagyok benne, hogy rengeteg pénz üti érte a spanyol szövetség markát, ami főleg a jelenlegi, coviddal nehezbített időszakban rendkívül fontos a fenntarthatóság érdekében – viszont valamiért az az érzés van bennem, hogy azt a minimális nívóját is elvették ennek a sorozatnak, ami korábban megadatott neki.

Azzal, hogy most már nem csak a kupagyőztes és a bajnok mérkőzik meg egymással, ez nem több bármelyik meghívásos nyári futballtornánál (pl. AUDI-kupa, ICC, Puskás-Suzuki-kupa – na, jó, utóbbinál talán még mindig nívósabb) – bár még próbálnak minimális értelmet adni azzal, hogy a másik kupadöntőst és a bajnoki másodikot használják a négyfős “szoba” feltötésére, számomra ezzel pont az értelmét veszti el a sorozat. De, persze, be kell látnunk, hogy egy Atletico Madrid – Athletic Club mérkőzés közel sem fokozná fel annyira az arab futballvilág érzelmeit (és ezzel párhuzamosan persze a jegybevételt), mint egy kihelyezett Clasico.

unalom
Átlag szurkoló hozzáállása egy Szuperkupa-mérkőzéshez

Arról nem is beszélve, hogy ezzel az amúgy is zsúfolt naptárat még zsúfoltabbá teszik a csapatok számára. Feljebb olvasható, Bende is átesett egy mini-szívrohamon, amikor Vinit le kellett cserélni – márpedig a megnövekedett terhelés elmaradhatatlan velejárója a sérülések valószínűségének növekedése.

A fentiek miatt belőlem ambivalens érzéseket vált ki a tény, hogy a döntőbe pont az a két gárda jutott be, melyeknek az eredeti lebonyolítási rendszer szerint itt sem kéne lennie (a Tico nyerte a bajnokságot, a Barca pedig a kupát). Egyrészt ez azt mutatja, hogy a spanyol bajnokság élmezőnye rendkívül kiegyenlített, még ha a jelenlegi szezonban számunkra örömteli módon a Madrid egy kicsit elhúzni látszik is. Másrészt viszont az a két csapat nem ünnepelhet semmit e minitorna végén, akinek igazából jogalapja lenne rá.

Talán túllihegem a dolgot, így inkább itt lezárnám ezt, egy, az előzőekhez képest pozitív gondolattal: a második Ancelotti-éra első serlegét gyűjthetjük be!

Ami magát a párharcot illeti

Az első gondolatom az volt a Clasico után, hogy a három közül vajon a Barcelona volt a most kapható leggyengébb ellenfél?

Xavi érkezésével a problémák ha nem is oldódtak meg, azért kissé most háttérbe szorultak. Elindulhat a katalánoknál egy építkezési fázis, aminél az edző vállait nyomó terhet szinte kizárólag a közelmúltbéli sikerek jelentik. És lehet, hogy még nincs kiforrott taktikája a katalánoknak, vagy hogy a keretük finoman szólva is lyukas egy-két kritikus pozícióban, de a bizonyítási vágy most hatványozottan lángol bennük – ahogy ezt láthattuk például Gavi nem épp futballcsinos, ám annál motiváltabb játékán.

Real Madrid szuperkupa Xavi
Lehet, hogy most még némileg megmosolyogtató a Barca játéka, de Xavi személye garancia arra, hogy a lehetőségekből egy észszerű kezdő lesz mindig a pályán.

Ezzel szemben a másik ágon vesztes Atleticónál gyülekezni látszanak a felhők. A korábban mindig tűpontos, játékosait a rendszer egysége alá rendelő taktikáiról ismert Simeone mintha nem találná a receptet. Próbálkozott már 3-, 4- és 5-védős rendszerekkel, de valahogy egyik sem látszik beválni. A bajnokságban is olyan vereségsorozatot sikerült összehozniuk, amire az argentin alatt még nem volt példa. A BL-ből is igen neccesen jutottak tovább, egy erősnek csak komoly jóindulattal nevezhető csoportból.

Én ezt a két csapatot most nagyjából egyenrangúnak kategorizálnám a fentiek miatt – a felszálló fázis miatt talán egy hangyányival előrébb tenném a Barcát.

Amire viszont ki akarok lyukadni – és ami apropóját a közelgő döntő szolgáltatja -, hogy a három csapat közül relatíve legjobb állapotban mindenképp a Bilbaót tartanám. Ha a gólszerzéssel van is némi problémájuk idén, az említett csapatok közül egyedül nekik van jelenleg működő, taktikailag egységes rendszerük, amit hatékonyan használni is képesek. Marcelino érkezésével talán minimálisan a játszósabb csapatok irányába mozdultak el a Csontzene-JogaBonito skálán, de ezt nem a harcmodoruk hátrányára tették, sőt!

Oroszlánszív

Az elődöntőjükben az Atletico ellen már majdnem a középkezdésből hátrányba kerültek, de Felix gólját les miatt érvénytelenítették – jogosan. Aztán a második félidőben hátrányba kerültek egy nagyon malac góllal, megint a portugál fejelt egy szöglet után, a kapufáról kipattanó labda pedig Unai Simon hátáról került a bilbaói kapuba. Az oroszlánok viszont nem törtek össze, és előbb Yeray szöglet utáni fejesével, majd a kisebbik Williams-tesó (nem, nem Serena, hanem Nico) zseniálisan okos szöglet utáni lövésével megfordították a találkozót.

Szóval a csapat, aminek legfőbb problémája a gólszerzés, statisztikailag 3 lőtt góllal jutott be a döntőbe egy neves rivális ellenében. Ez is azt mutatja, hogy nem szabad lebecsülni őket!

Ahogy azt a matracosok elleni meccs is megmutatta, legfőbb fegyvereik a kontrák és a pontrúgások. Előbbiek ellen véleményem szerint alkalmas a gálakezdőnk is, ahol persze hatványozottan szükség van például Militao vagy Mendy fizikai attribútumaira. Utóbbi ellen azonban adódhatnak problémák, hiszen Ramos és Varane távozásával a tizenhatoson belülre érkező magas labdákkal szemben látványosan gyengébbek vagyunk. (Ha valaki esetleg szeretne megerősíteni vagy megcáfolni ebben, vonatkozó statisztikát nagyon szívesen fogadok.)

Habfehér jövő

Ami a madridiakat illeti: Carvajal biztosan nem lép majd pályára pozitív covid-teszt miatt. A poszt írásakor keret még nincs, de szerintem Alabával sem fog kockáztatni Carlo, így a védelemben összeállhat a Vazquez, Militao, Nacho, Mendy négyes, ami finoman szólva sem nevezhető összeszokott kvartettnek.

Vini és Benzema
Jelen sikereink kiemelkedő kovácsai

Előrébb én nem számítanék nagy meglepetésre, a CKM és a Vini-Benz tengelyek garantáltak, módosításra csak a jobbszélső személye adhat némi okot. Itt Asensio nem szerepelt túl fényesen legutóbb, de Rodrygóra sem lehetne azt mondani, hogy megváltotta volna a világot a csereként kapott percekben. Nem tartanám ördögtől valónak Valverde kezdetését sem, ellensúlyozva a Lucas-Dani váltással a jobb oldalon elvesztett védelmi hatékonyságot – láttunk már erre példát korábban.

Összességében én egy izgalmas, lüktető meccsre számítok. Ha eredményben nem is, játék szempontjából mindenképp. Az utóbbi idők egyik legérdekesebb taktikai csatáját hozhatja a sorozat színvonala ellenére is. Ja, és sok jelentősége ugyan valószínűleg nincs, de attól még tény: a címvédő ellen játszunk a döntőben.

Real Madrid szuperkupa Bilbao

Csak Bendét tudom ismételni: Hasta el final! Vamos Real!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!