A Real győzelemmel akar búcsúzni az Anoetától

Real Sociedad vs Real MadridDe melyik? 

Nos, akik elég régóta követik nyomon a spanyol focit, vagy azon belül csak egy csapat útját, azok biztosan tudják, hogy melyik Realra is gondoltam.

Hiszen bárhol a világon elhangzik focis témában, hogy Real, és az emberek a Királyi Gárdára gondolnak.

Bárhol a világon. Kivéve Spanyolországban. Ott ugyanis a Real = Real Sociedad. Mivel őket érte először a megtiszteltetés, hogy felvehetik a Real előtagot 1910-ben. Mi 1920-ban kaptuk meg XIII. Alfonz királytól ugyanezt.

Így aztán a címben szereplő Real a házigazdákat takarja.

Ha pedig megemlítem, hogy nekik a hátralévő két fordulóban valódi célként szerepel El-selejtezős bajnoki hely elérése, akkor talán nem egy PR-mondatnak hangzik a címmondatunk, amit a Sociedad egyik tweetjéből emeltem át.

Ha (és ez, mint oly sokszor, egy bődületes nagy HA) mindkét bajnokijukat megnyerik Illaráék (igen, még mindig ott játszik a wannabeXabi), a Bilbao pedig – akik előttük állnak jelenleg – kikapnak, vagy döntetlent játszanak a 37., vagy a 38. fordulóban, akkor mostani házigazdáink mehetnek Európába.

Hogy további mélységet adjak ennek a történetnek: a Bilbao most a kiesés elől menekülő, és a fantasztikus formában játszó Iago Aspasszal érkező Celtával játszik hazai pályán.

Mivel még mindig lehet ezt csavarni… az utolsó fordulóban a jelenleg még az utolsó BL-helyért harcban lévő Sevillával szemben kell helyt állnia az El-helyért küzdő Bilbaónak, míg ugyanekkor a Sociedad annak az Espanyolnak a pályáján fog küzdeni az utolsó El-selejtezős helyezésért, amelyre most, a 37. forduló előtt még az Espanyol is oda akar érni. A Sociedad és az Espanyol is 47 ponttal áll.

Ja, meg az Aláves is.

Tehát: az 50 pontos Bilbao jelenleg 7. a tabellán. Ez a helyezés jelenti az utolsó El-selejtezős helyet.

Erre a 7. helyre hajt még a Real Sociedad, az Espanyol és az Aláves. Mindhárom csapat 47 pontos.

Ha még bírjátok követni… Elvileg elérheti a csillagok szerencsés együttállása nyomán ezt a 7. helyet még a 46. pontos Eibar és a 45 pontos, 12. helyen álló Leganes is.

Ígérem, az utolsó forgatókönyv-verzió jön: szerencsés esetben a Bilbao a 7. helyről az 5., azonnali El-csoportkört jelentő helyre is befuthat.


Füllentettem… 😀

Mivel az van, hogy a 4. hely jelenti az utolsó BL-csoportkörös pozíciót a táblázaton. Itt most a Getafe van (és szeretném, ha maradna is) 58 ponttal. Viszont erre a 4. helyre hajt még az 5. és 6. Valencia és Sevilla is (mindkettő 55 egységet szerzett eddig). Nyilván nem kell mondani, hogy mekkora különbség van pénzügyileg a BL és az El között, illetve az El és az európai kupaindulás nélküli szezont tekintve. De nem csak pénzügyi vonzata van ennek, hanem az igazolásokra is óriási hatással van az, hogy egy-egy csapat hol indul, vagy éppen nem indul az új szezonban. (Khm… MU biztosan nem megy a BL-be, Pogba mozdíthatóságának esélye máris megnőtt…)

Tényleg nincs több variáció.  😉


Összegzés! A hátralévő két forduló 6 pontjáért orrvérzésig fognak hajtani a következő csapatok:

  • Getafe (Jelenleg: BL csoportkör; Cél: BL csoportkör)
  • Valencia (Jelenleg: El-csoportkör; Cél: BL csoportkör, vagy El-csoportkör)
  • Sevilla (Jelenleg: El-selejtező; Cél: BL csoportkör, vagy El-csoportkör)
  • Bilbao (Jelenleg: El-selejtező; Cél: El-csoportkör, vagy El-selejtező)
  • Sociedad (Jelenleg: nincs El-selejtezős helyen; Cél: El-selejtező)
  • Espanyol (Jelenleg: nincs El-selejtezős helyen; Cél: El-selejtező)
  • Aláves (Jelenleg: nincs El-selejtezős helyen; Cél: El-selejtező)
  • Eibar (Jelenleg: nincs El-selejtezős helyen; Cél: El-selejtező)
  • Leganes (Jelenleg: nincs El-selejtezős helyen; Cél: El-selejtező)

Szép, ugye? A kiesés elől menekülők lehetséges kimeneteleit most már nem is merem levezetni… 😀 (Bár a Celtát fentebb említettem.)


A Real Sociedad oldalán tehát egyértelmű a motiváció. Elbúcsúzni a saját stadionjuktól ebben a szezonban egy győzelemmel, amivel életben tartják ez Európa Liga esélyeiket.

Vajon mit tudunk mi beletenni abba a mindig szükséges kosárba, amire a MOTIVÁCIÓ szót vésték fel?

Nos, eeeeeegen. Ismét ott tartunk, hogy le kell írni: ezek a srácok (a mieink) taktikailag, technikailag megfelelően képzettek. Mondd, hogy nem és mondom, hogy: 3/3, 5/4, azokat nem a szél fújt össze. De nem is Cakir!

Ha azonban nincs semmi tét, semmi külső cél a klub előtt, semmi belső cél a játékosok (egy szükséges mennyiségénél), akkor előre meg lehet jósolni, hogy milyen lesz a meccs képe. Ehhez a motivációs, emberi, lelki témához ajánlom elolvasni ezt az anyagot.

Olyan, mint a Rayo ellen. A Getafe ellen. A Leganes ellen. Mind idegenbeli találkozó a brand new Zidane-érából. Sajnos nincs mese, nekünk szurkolóknak kell valahogy elfogadni, vagy legalább tudomásul venni, hogy ez a két meccs, ami még van a szezonból, olyan lesz, amit nem akarunk, de nem tudjuk kikerülni (maximum nem nézzük, de az meg már milyen?).

Ha sikerül magunknak elmagyarázni, hogy most ez fos lesz, ez most vállalhatatlan lesz, akkor egy meglepő jó teljesítmény még pozitív hatással is lesz ránk.


Viszont a két csapat egymás elleni, az Anoetában lejátszott meccsinek eredménylistája azt mutatja, hogy a Real Madrid valahogy majdnem mindig nyer a Sociedad ellen. Ez elmúlt 10 ottani bajnokink közül 8 győzelemmel, 1-1 döntetlennel, valamint vereséggel ért véget. Ha bízni akarunk valamiben, akkor ebben érdemes.

A játékosok és Zidane fogadalmaiban jelenleg nem szabad – ennek oka: motivációs defekt. Ennyi. Kész. Nem kell tovább menni. Fogadjuk el.

Majd jön az új szezon az új játékosokkal és az újonnan elérhető célokkal.


Előtte azonban itt vár ránk a mai mérkőzés. A Sociedad körül amúgy is pozitív dolgok rezonálnak, női csapatuk tegnap játszotta a Copa de la Reina döntőjét az Atletico Madrid női csapatával. A meccs toronymagas esélyese az Atletico volt, sőt, az egymás elleni meccsek szerint is sima győzelmet és kupasikert kellett volna elérni a fővárosi csapatnak, ám meglepetésre a Sociedad nyert, ráadásul egy borzasztó fordulatos meccsen. Először hátrányba kerültek már a meccs elején, majd még a félidő előtt sikerült kiegyenlíteniük, a második félidőben aztán a vezetést is megszerezték – ezek után az Atleticós csajok kétszer egyenlítettek, de a bíró mindkétszer érvénytelenítette a gólokat. Ha azt hiszitek, csak én követtem figyelemmel ezt a kupadöntőt, tévedtek: a közösségi csatornákon egész nap és a meccs idején jelen voltak a férficsapat tagjai és biztatták a lányokat. Nagyon komolyan vette ezt a lehetőséget mindenki a Sociedadnál.

A srácok tehát pozitív hangulatban, konkrét célok mellett készülhettek ellenünk. Mit lehet ellenük felhozni? (Mondjuk az, amit lentebb írok a sérültjeikről…)

Nálunk pedig a meccskeretet figyelve tovább folyik a kísérletezés, a jutalompercek kiosztása, a sorok közötti olvasással megáldott olvasóink talán látják azt is, kiknek KELL új csapatot keresni nyáron. Bale lehet gondolni ebbe sok mindent (ReAlantos, pls, ne javítsd ki az első szót az előzőben!!! 😀 ) 

Hát… szerintem nem 5 védővel fogunk felállni…

Nyilván Lucas Vaskéz jobbhátvédként, Casemiro középhátvédként szóba jöhet, ha úgy alakul a dolog. A középpályások sora így, felsorolva is borzasztóan bő, ráadásul Ceballos nincs is ott. Meg nem is lesz jövőre. Csakúgy, mint Llorente – Zidane sajtótájékoztatója szerint, Ceballos-szal szemben  mondjuk bekerült a keretbe, de ha őt eladjuk/kölcsönadjuk, ma nem játszik, akkor nem látom a következetességet Zidane munkájában. Vagy ne is keressek olyat?

Sajnálom mindkettőt, én – sokatokkal együtt – szívesen látnám őket Habfehérben, de ha Zidane így döntött, akkor max püffögni tudunk. Azt meg nem szeretek.

MONDOM, HOGY NEM!  👿 

Mondok még egy fontos szempontot: ha Isco és Asensio most se kezd, akkor az ő jövőképük is minimum kérdésessé válik. Elég régóta nem kezdtek és lehet, hogy most is kimaradnak a kezdőből.

A hazaiaknál ezen sorok írásakor még nincs meccskeret. A sérültjeiket tekintve Diego Llorente és Elustondo a védelemből, Januzaj a támadósorból, Sangalli, Zurutuza, Illaramendi a középpályáról fog hiányozni.

Ja, és ugye nálunk játszik Theo Hernandez is, aki a kölcsönszerződés értelmében ellenünk nem lép pályára.

Az utolsó 5 fordulóban 2 győzelem, 2 vereség és egy döntetlen az eredménylistájuk. A két vereség közül az egyik a Barca ellen, a másik a menekülés ellen kieső/a kiesés ellen menekülő Villarreal ellen jött össze. Hazai pályán egyébként nem túl acélosak a szezonban, 18 meccsüket tökéletesen harmadolták az eredmények függvényében.

A 18. fordulóban a Bernabeuban két gólt kaptunk tőlük. Egyet sem lőttünk.

Visszavágunk?


TIPPELDE!

A fordulóban minden meccs azonos időpontban kezdődik, 18:30-as időponttal (a Spíler2 élőben a Barcelona meccsét közvetíti, a miénket 22:50-től adja le, aki élőben akar velünk agyérgörcsölni, annak marad a stream). Tippelni így 17:15-ig tudtok. VAMOS!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!