Beharangozó La Liga Sultan  

Folytatódik a hazai sorminta? Real Madrid – Villarreal beharangozó

Három találkozó marad a La Liga 2018/19-es szezonjából a Real Madrid számára, s elég szomorú, hogy más fronton sincs már mérkőzése a csapatnak. Vasárnap délután a Villarrealt fogadja a Zidane-legénység, s jó lenne megmutatni, hogy van még tartás a csapatban. Szerintetek mekkora esély van erre a Rayo utáni szégyenteljes vereség után? Összekapja magát a gárda, vagy győz a lehangoltság megint? Beharangozunk.

Amióta március 11-én átvette a gárdát régi-új francia trénerünk, 8 meccset játszottunk. Ezek felét tudta megnyerni a Real Madrid, begyűjtött 2 vereséget és 2 döntetlent is. Azzal együtt, hogy hiba lenne lebecsülni a motiváció hiányának szerepét a találkozók alakulásában, ennél azért valószínűleg mindannyian többet vártunk.

Ahogy többet várt a szezontól a Villarreal szurkolótábora is, hisz néhány hete a csapatuk még kiesőhelyen állt. Április elején a Betis elleni vereséggel voltak a mélyponton, utána viszont összekapták magukat, és verték a Gironát idegenben 1-0-ra, aztán otthon a Leganést 2-1-re, majd idegenben a Real Sociedadot, megint csak 1-0-ra. Ez utóbbi már meglepetésszámba ment. Aztán a legutóbbi találkozójukon, az igazi kiesési rangadón a Huescával csak egy 1-1-re futotta. Ezzel az eredménysorral eltávolodtak némileg a kiesőzónából, jelenleg a 14. helyen tanyáznak, de csak 5 pontra a kieső helytől, szóval olyan nagyon még nem lehet megnyugodni, hisz 9 pont szerezhető még a szezonban mindenkinek – aki nem játszott még ebben a fordulóban. Így utaznak majd a Bernabeuba, hogy pontokat szerezzenek a Real Madridtól is 16:15-kor kezdődően.

Az elmúlt hetek össze-visszaságának mélypontja egyértelműen a Rayo elleni 1-0-s vereség volt a múlt héten. Úgy tűnik, hogy a nyilatkozataiban mindig PC (értsd ez alatt a mindenkit védő, rendre kamuzó megnyilvánulásokat)  Zidane-ban is elszakadt valami, mert meccs utáni interjújában lerántotta a keresztvizet a csapatáról. Nem tudni, hogy a fáradság miatt, vagy nevelő célzattal, de a Villarreal elleni keretből kimaradt Bale, aki hetek óta csak alibizik, az idény legrosszabbját mutató Modric, és az általában mellőzött Ceballos is. Sérüléssel bajlódik Odriozola, Ramos és sajnos Benzema is. Viszont a nap fénypontja lehet, hogy térdszalag-sérüléséből felépülve talán kaphat pár percet a keretbe visszakerülő Vinicius Junior.

Íme a keret:

Kapusok: Keylor Navas, Thibaut Courtois és Luca
Védők: Raphaël Varane, Jesús Vallejo, Dani Carvajal, Nacho Fernández, Reguilón és Marcelo
Középpályások: Toni Kroos, Casemiro, Marcos Llorente, Valverde, Brahim Díaz, Marco Asensio, és Isco
Támadók: Mariano Díaz, Lucas Vázquez és Vinícius Jr

Örüljünk annak, hogy a fiatalok közül a legtöbben a keret tagjai, Vallejo, aki a Rayo ellen az egyik volt, aki vállalhatót tett le az asztalra, a mindig lelkes és aktív Valverde, a többre hivatott Llorente, és a szárnyai bontogatásán túl, már a karmait is megmutató Brahim. A középpályán Modric hiányában és a Casemiro-Llorente posztazonosság miatt megnőtt az esély arra, hogy Valverde, vagy Brahim a kezdőben találhatja magát. Persze Zidane-nál mostanában nehéz megtippelni a pályára lépő 11-et.

Külön figyelemmel fogom követni, hogy a kapusposzton hogyan választ Zidane, hisz mindkét hálóőrnek adott már lehetőséget, mindketten egészségesek, és most nem érzem, hogy melyikük következik Zidane fejében.

Zidane érkezése óta olyan sorminta alakult ki, hogy a hazai meccseket behúztuk, idegenben meg szenvedtünk. Akkor most a Bernabeuban megint egy jobb meccs jöhet? A Villarreal eddig 18-szor vendégeskedett Madrid fehérebbik felén, és ezen alkalmak során 12-szer kikapott, 5 döntetlent és mindössze 1 győzelmet számlál. Az nem állíthatjuk, hogy a múlt mellettük szólna. Az idei szezonban az ellenfelünk idegenbeli teljesítménye elég szimmetrikus, 5-5- győzelem és döntetlen, míg 6 vereség áll a nevük mellett. De a jelenlegi helyzetben ők még az életükért mennek, a Real meg csak túl akar lenni a szezonon valahogy. Nem lesz könnyű a motivációt megtalálni. Zidane helyében olyan játékosoknak szavaznék bizalmat, melyek szeretnék a trénernek bizonyítani, hogy jövőre is lehet rájuk számítani.

Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy a Villarreal keretéből sérülés miatt hiányozni fog Toko Ekambi és Santy Caceres eltiltás miatt, és az egyik meghatározó játékosuk, Carlos Bacca izomsérüléssel küzd, és egyáltalán nem biztos, hogy vállalja majd a játékot.

Az AS szerint Zidane általában is kétségekkel tekint Modric következő szezonjára, és sajnos nem lehetetlen, hogy elengedik a horvátot a szezon végén. Szerintem Modricot még nagyon jó tudná használni a csapat, ha megkapná a megfelelő pihenőidőt, és a fontosabb meccsekre még össze tudná szedni az erejét. Valahogy olyan érzésem van, mintha a Realnál képtelenek lennének nagy játékosok „kifuttatását” kezelni. Ez a mindent, vagy semmit elv érvényesült anno Casillas és Raúl eladásakor is, pedig mindketten klub legendák voltak. Nagyon jó ellenpélda a helyzetre Totti esete, a ki csökkenő mérkőzésszámmal is a Roma meghatározó figurája maradt visszavonulásáig.

Augusztus végéig még tobzódni fogunk a transzfer pletykákban, mind a távozók, mind az érkezők tekintetében. Ezeket egyelőre még kis távolságtartással kell fogadni, de 1-1 játékos érkezése kisebb lavinát indíthat el, a keret alakulását látva, akár többen a távozás mellett dönthetnek. De erről még sokat fogunk polemizálni az elkövetkező időszakban.

A Tippeldében 14:45-ig lehet garázdálkodni!

A meccset a Spíler 2 élőben közvetíti.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!