Most kiderül… (Real Madrid – Sevilla beharangozó)

Real Madrid - Sevilla beharangozó nyitókép

…de mi is derül ki? Az szombat este 6 körül biztosan, hogy ki nyeri egyelőre a harmadik helyért folyó csatát. A spanyol bajnokság 20. fordulójában Real Madrid – Sevilla mérkőzést rendeznek, a hazaiak egy győzelemmel előzhetik aktuális ellenfelüket a tabellán. Beharangozunk.

Szóval, igen, az a nagy büdös helyzet, hogy a Real a harmadik helyért küzd. Ronaldo és Zidane távozásával szerintem a legtöbben számítottunk rá, hogy nem lesz egy sétagalopp ez a bajnokság, és, hogy bizony a BL-helyekért óriási csata dúl majd.

Arra viszont szerintem senki nem gondolt, hogy olyan hullámvölgybe kerül a csapat, melynek eredményeképp nem csak a negyedik hely megugrásáért, hanem a pozitív gólkülönbségért(!) is harcolni kell.

Nos, féltávnál a negyedik helyen szerénykedünk, és gólkülönbséggel szorulunk a Sevilla mögé a tabellán. Ami alapvetően nem lenne baj, hiszen a spanyol bajnokságban pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény számít hamarabb. Csakhogy  szeptemberben a Sevilla pályáján 3-0-s hazai siker született, úgyhogy ne akarjunk velük év végén pontazonosságban lenni. Vagy rúgjunk holnap legalább néggyel többet náluk. :mrgreen:

Foglalkozzunk most egy kicsit az ellenféllel:

Sevilla

Real Madrid - Sevilla beharangozó Sevilla

Tavaly a hetedik helyen végeztek a bajnokságban, 15 pontra a BL-indulást jelentő helyektől. Sampaoli távozása után három edzőt is elfogyasztottak, sorrendben Berizzo, Montella és Caparrós sem vált be náluk.

Így júliusban kinevezték az új mestert, Pablo Machínt, aki előtte négy évig írta a Girona újkori sikertörténetét.

Azóta pedig szárnyalnak: a háromvédős rendszer zseniálisan működik, és bár az utolsó hat fordulóban csak egyszer sikerült nyerniük, még így is a 3. helyen állnak, és október óta megszakítás nélkül BL-szereplést érő helyen.

Real Madrid - Sevilla beharangozó Machin
Az egyik az ő edzőjük, a másik sajnos már nem a mienk 🙁

Legfontosabb játékosaik, akikre érdemes odafigyelni:

Csatárposzton Ben Yedder és a Milantól kölcsönben szereplő André Silva. Ők 9 illetve 8 góllal állnak a bajnokságban, ami féltávnál igen előkelő mutató.

A kapuban a cseh Vaclik, aki a Baseltől érkezett. Vele 19 meccsen 20 gólt kapott a csapat, ami azért bőven vállalható kategória.

A középpályán pedig a csapat esze, Banega, aki a klasszikus 10-es posztján érzi a legjobban magát.

Biztos hiányzó a meccsről Gonalons, Roque Mesa és Nolito.

Rapszodikus szezonja van az andalúz gárdának: megverték például ősszel 3-0-ra a Realt, de kikaptak a legutóbbi fordulóban a gyengélkedő Bilbaótól. Volt ősszel egymás utáni négy győzelmük, most viszont három meccse nyeretlenek. Ezzel együtt sem szabad félvállról venni őket, nem véletlenül előznek meg minket a tabellán.

+1: Piaci értéke tizedéért megszerezték a Barcától Munirt, jó vételt csináltak vele.

Real Madrid

Kedvenceink a keserédes kupa-továbbjutás után most a bajnokságban javíthatják tovább pozíciójukat.

Egy kis érdekesség: tavaly ilyenkor, azaz 19 meccs után, pont a bajnokság féltávjánál a csapat gólkülönbsége 35-18 volt, és 35 pontot szereztünk. Ezzel szemben idén ugyanezek az adatok 28-24-et és 33 pontot mutatnak. Viszont míg a jelen szezonban ez 10 pont lemaradást okoz a listavezetővel szemben, tavaly 16 pont volt ugyanez az érték.

Milyen következtetést lehet ebből (és a játék képéből) levonni?

A csapatnak nem megy a gólszerzés, ezért többször megy bele kockázatos helyzetbe, amiből az ellenfél könnyen kihasználhat egy-egy hibát. Innen a kevesebb lőtt és több kapott gól.

Viszont az legfőbb riválisaink is többet hibáznak tavalyhoz képest. Ez pedig arra enged következtetni, hogy kiegyenlítettebbé vált a bajnokság.

Éppen ezért idegesítő ez a rengeteg botlás. Így hát ideje lenne a saját kezünkbe venni a sorsunkat.

Real Madrid - Sevilla beharangozó Solari
A reakcióm, amikor meglátom Solari kezdő tizenegyeit

Rengeteg azonban a hiányzó. Courtois, Vallejo, Llorente, Kroos, Asensio, Bale, Mariano és Benzema szereplése is kétséges. Kíváncsi vagyok, hogy Solari milyen csapatot küld pályára ennek fényében. Ti természetesen a Tippeldében jelezhetitek véleményeteket ezzel kapcsolatban.

Epilógus

Utólagos engedelmetekkel, egy rövid költeménnyel búcsúznék. Csak remélni tudom, hogy nem szállja meg tőle kedvenceinket a balladai homály…

Madrid győztes hada
oda!
Siettek a bölcsek
tova.

Kurjant máris Perez,
ide, fiam, Santi!
Derék előd Zizu,
ezt már meg kell hagyni.
Reménytelen eset
ütemét elkapni,
lehetetlen.

Mivel kezd, ki megsínylette Gutit?
Isco talpára
Rögvest laput köt, útit.
Elmehet.

Maradjon mégis?
Eredjen tán Pep-Citybe?
Gyűlnek a fellegek sebtibe’.

Sok a sérült, de így sem fog játszani;
oly mély a gödör, önbizalma
látszana benn tán alig?
Andalúz vörösök jönnek,
Remélnek verhető királyi sereget, s
Imígyen biztos harmadik helyet.

A rögtönzött költeményért elnézést kérek, rutinos olvasóink érthetik a miértjét, a többiek érdeklődjenek a kommentek között!

Pillanatnyilag úgy gondolom, hogy (az előző szezonok tekintetében) meglepő módon nem a Real a találkozó egyértelmű esélyese. Ezt nem csak az mondatja velem, hogy a Sevilla előttünk van a tabellán, hanem a csapat által a hétről hétre gyepre álmodott taligányi Bale-citrom is.

Azonban, ha csak a játékoskereteket tekintjük, az azért továbbra is elmondható: a Real ellenfele mögé magasodik a játékosokban lévő összpotenciált tekintve.

Remélem – ámbár nem hiszem -, hogy Solari nem csak a sérülések miatt kezdte meg az elmúlt meccsein a rotációt, hanem végre valahára láthatunk tőle valami edzői teljesítményre emlékeztető cselekvést. Örülnék, ha a Sevilla elleni menedzselése is illene egy olyan koncepcióba, ami túlmutat Isco mellőzésén.

A mérkőzést az újabban megszokott módi szerint a Spíler2 közvetíti, szombaton 16:15-től.

Szurkoljunk együtt a Real győzelméért: Hala Madrid!

Tippelde (szombat 14:45-ig, link itt):

Oszd meg a posztot, ha tetszett!