Salva Mea (Real Madrid-Leganes, CDR)

Sziasztok, Jose vagyok. 19 éve madridizmusban szenvedek. Az utóbbi hetekben valóban szenvedek. Elsősorban nem a rossz eredmények miatt, hanem a rossz eredményeket eredményező okok miatt. Kell valaminek történnie, hogy a srácok hirtelen kimozduljanak abból az állapotból, amelyben most vannak. A hírekben szereplő, edzés előtti őszinte beszélgetés jó irány, de nem elégséges ehhez.

Nagyon szerettem volna, ha sikerül az egyenlítés, vagy a győzelem elérése emberhátrányban hétvégén, mert az pont az a hatás lett volna, amire szüksége van a társaságnak – erre utalt Sultan is az Összefoglalóban.

A másik lehetőség: játékrendszer váltása kényszerű okokból, fontos játékos(ok) kihagyásával – és a dolog nem várt pozitív eredménnyel sül el . Ezt várom ma.

Kroos a fontos és jelenleg sérült játékos, mielőtt…

Lucas Solarinak fontos.


Santiago a sorsolás szempontjából jókor került a kispadra – erről természetesen nem tehet. A dolgok folyása azonban úgy történt, hogy sokan nem a “nagy egészet” látták, csak az eredményességet az eredmény mögött, de a teljesítmény elemzését, a keret- és feltételrendszer figyelembe vételét elfelejtették. Ez önámítás. Mi azért kaptuk a jelzéseket ősz elején Lopetegui menesztéséig, mert támogattuk innen, távolról is Julen munkáját. Az eredmények egy részét jelentik a sportprojektek sikerességének értékelésében és valószínűleg a nagy kluboknál a legfontosabb rész ez. De sok egyéb cél is van, amire figyelni kell.

A teljesség igénye nélkül:

  • egy (vagy több) hadrend begyakoroltatása a kerettel
  • egy (vagy több) játékstílus begyakoroltatása a kerettel
  • fizikai felkészítés a szezon egészét figyelembe véve
  • a játékoskeret egészének használata a szezon egészét figyelembe véve (priorizárlás a sorozatok és meccsek között)
  • a csapat pszichológiai állapotának menedzselése
  • egyes játékosok fejlesztése
  • ésatöbbi… 

Solari – akire emberileg szerintem rossz szót nem lehet mondani – olyan helyzetben vette át a csapatot, amikor már a káosz bőven jelen volt a csapat háza táján.

A csapat támadójátéka nem volt hatékony, a védekezése meg pláne. Nem volt jó egyéni teljesítmény. Olyan csapatok ellen kaptunk ki, akik ellen a Realnak alig adtak értelmezhető oddsokat a fogadóirodák.

Solari ebben a helyzetben érkezett és jött is vele együtt az “új edző – jobb eredmények” hatás. A Fociológia című könyvben a szerzők több tucat edzőváltás hatásának vizsgálata után arra jutottak, hogy statisztikailag egy edzőváltás rövid távon győzelmekben realizálódik, majd 4-6 meccs után visszatér statisztikai középértékre a csapat eredményessége. Nálunk ez a 4-6 meccs tovább tartott, amit magyaráz a Klubvilágbajnokság minimum gyenge minőséget képviselő csapatai.

Kicsit szeretnék ráerősíteni az edzőváltások statisztikailag igazolható pozitív hatására: vasárnap olyan csapat ellen kaptunk ki, akiknél az új edző ellenünk meccselhetett először. Nyertek is.

Szóval… elmúlt az “új edző” hatás és most majdnem megint ott tartunk, ahol Lopetegui alatt. A helyzet azonban az, hogy most kicsit még rosszabb a helyzet, mert a csapatmorál rosszabb, az egyéni teljesítmények gyengébbek. Egyedül az eredményesség ugyanolyan, mint JLo alatt: kiszámíthatatlan.


A Leganes ellen hazai (egyre jobban kiüresedő nézőtérrel bíró) pályán kötelező a győzelem. Még ennek a Real Madridnak is, amely nincs jó állapotban.

A kezdővel sokat nem tud variálni Solari, hiszen Lucas (érdemei elismerése miatt…), Kroos (sérülés), Bale (sérülés) hiánya miatt igazából a védelmet tudja forgatni (Nacho, Vallejo, Odri, Regu). Ceballos és Isco valószínűleg a kezdőben találják magukat, amellyel el is érkeztünk a karakterhalmaz elején megfogalmazott szisztéma-váltáshoz. Egyik sem szélső és ennyi nem szélsővel nem lehet szélsőket megkövetelő taktikát játszania Solarinak.


A meccset maximum streamen tudjunk nézni.

Ám ha ez vigasztal Titeket, a meccs végét követő másfél órán belül meg is fogjátok kapni az Összefoglalót.


Apropó: az előző szezonban a Leganes vert ki minket a Király Kupából, miután a Bernabeuban nyertek 2-1-re ellenünk… 

*Salva Mea: 

But who’s dreaming, this is win or loose,
Put down the drink, try not to think,
Let it go, fundamental movement below,
And yo, reality is dreaming,
Just below my skin I’m screaming…

Oszd meg a posztot, ha tetszett!