Hírvivők

Nagy utat jártunk be mi szurkolók, és a csapat is azon az érzelmi hullámvasúton, mely a hazai PSG elleni találkozót megelőző hetektől napjainkig vezetett. Valahonnan nagyon mélyről indultunk, annak a gödörnek az aljáról, melyben megpihent a csapat jó pár hétre, búcsút véve a spanyol kupától és a Liga-győzelem valós esélyétől. Onnan már csak egy lépcső volt lefelé, de ezt a csapat már nem tehette meg sem önmagával, sem a szurkolóival. A „franciák” elleni 3-1 reményt keltő, de nem behozhatatlan előny. A kormánykerék ezúttal a habfehérek kezében van, reméljük, jól választja meg Zidane a sebességet és az irányt – nem beszélve a legénységről…

Talán sokunk számára a legnagyobb fájdalom az volt, hogy nem láttuk a csapat játékában a rendszert, a taktikát a nyomasztó hetek során, és valahogy a játékosok hozzáállása is kifogásolható volt. Szerencsére érezhetően megváltozott valami, ami megint egy mentális egésszé tudta gyúrni a gárdát az odavágó környékére, és a szurkolók joggal reménykedtek, hogy legalább odahaza nem égünk be.

A kétgólos siker után pedig csak attól rettegtem, meg ne sérüljön valaki, aki nélkül sokkal kevesebb esélyünk lenne a visszavágón. Hát persze, egyszerre esett ki Kroos és Modric, majd Marcelo – aki utóbb a kreativitásunk jelentős részéért felelt – is megsérült. Nálam újabb aggodalmas időszak következett, és még pár napja is arról volt szó, hogy a két meghatározó középpályásunk nem tud a csapattal edzeni, továbbra is a rehabilitációs programjukat töltik.  A másik oldalról is jött egy hír, melybe belesápadtak a PSG szurkolókon túl, a brazil nemzeti válogatott vb szerepléséért aggódók is: Neymar bokáját műteni kell! Az első gondolatom az volt, hogy inkább ott állna ellenünk Neymar is a gyepen, csak Kroos és Modric is tudjon játszani! Szerencsére a legfrissebb hírek szerint már kettőt tudott a csapattal edzeni a német és a horvát is, így legalább egy félidőt biztos lehet rájuk számítani – de lehet, hogy többet is. Az esélyek hullámvasútján bizony a Madrid nálam ismét felfelé vette az irányt ezzel a fordulattal.

Többféleképpen is meg tudott már oldani a csapat nagyon fontos BL visszavágókat. A skála két szélén két emlékezetes meccs jut eszembe. Az egyik, amikor Münchenben Ramos kivégezte a Bayernt, a másik pedig az Atletico Madrid elleni derbi, amikor Benzema azóta mémmé váló cselsorozattal hozta be a labdát az alapvonalon, hogy Isco gólt szerezzen belőle. Az első eset nagy meglepetés volt, szűk előnnyel mentünk és mindenki aggódott (legalábbis a környezetemben), aztán tükörsima lett. A másik eset jobban hasonlít a jelenlegi szituációra. Biztató volt az előny, de tudtuk, hogy kell legalább egy gól, hogy megnyugodjunk. Az Atletico nagyon bekezdett és felcsillant számukra a remény, de a Real gólja lehűtötte a kedélyeket. Hogy milyen dramaturgiára számíthatunk kedd este, azt nem merném megjósolni, de nehezen tudom elképzelni, hogy ne kapjunk 1-2 gólt, úgyhogy elől észnél kell lennünk, és nekünk is be kell találni! A csapat számtalanszor bebizonyította, hogy bírja, már-már szereti az ilyen nyomást, én ezúttal is bízom abban, hogy Zidane nem tudja annyira eltolni a taktikát, hogy ne legyen meg a továbbjutás. A meccsek végét mi bírjuk jobban, lehet, hogy lesz izgulnivaló az összecsapáson, de jó esély van rá, hogy a végén a fehér szívűek örülhetnek majd!

Sultan


Párizsban nem az a kérdés, hogy adottak-e az erőforrások egy BL győzelemhez. Ha eddig volt is kételkedő, az elmúlt nyár után már ők is beláthatták, hogy amit pénzből meg lehet vásárolni, azt megszerzik Franciaországban. A keretük adott egy jó kupa sorozathoz, ahogy tavaly is adott volt, mégis a BL történelem egyik legnagyobb bukását mutatták be. Emery szerepe pedig óriási volt, de tavalyhoz képest egy Neymarral és Mbappéval minimum előrébb vannak, mégis a Real Madrid ellen játszott első mérkőzésen mintha nem látszott volna jelentős előrelépés a párizsiaktól, annak ellenére sem, hogy a fehérek idén finoman fogalmazva gyenge szezont futnak.

Érdemes foglalkozni az edzői szereppel és nem csak a taktikai oldalról. Emerynek nagyon szép életrajza van, mióta edzősködésbe vetette magát, és logikus volt, hogy feljebb lépjen és megpróbáljon egy top csapatot vezetni, amelynél az elvárások a legmagasabbak. Viszont most, a kiesés küszöbén állva – ismét a BL 16 között, feltehető a kérdés. Vajon Emery az a személy, amely top csapatokat képes vezetni? Ezt a témakört blogunk volt bloggere, és a La Liga Loca jelenlegi egyik szerkesztője, Equinox járta körül.

Emery a „másodvonalas” támadó próféta

Szögezzünk le egy dolgot. Nagyon szeretem Unai Emeryt, de mindig féltettem a bukástól, így nem kívántam neki, hogy nagyobb klubot vezessen, mint amit mentálisan elbír. A következő sorokban leírom, amit évek óta gondolok Unai Emeryről. Szerintem ő abban jó, amikor közepes vagy annál esetleg lényegesen jobb (de NEM top) csapatok jobbá tételéről van szó, ő nem egy olyan működtető edző, mint akinek a kezébe adnak egy jó keretet, amelytől az elvárás minden trófea megnyerése, azzal ő nem fog bajnokságot nyerni. Ő semmiképpen nem az a habitusú edző, aki a bajnokság 2 legjobb csapatából az egyikkel simán behúzza a ligát, egyeduralkodó csapatok irányításához pedig szerintem egyáltalán nem való. Nem is olyan, aki egy kiesőt benntart bravúrgyőzelmekkel. Ellenben olyan edző, aki felépít egy keretet, amely vagy sikeres lesz, vagy nem, de mindig ott lesz a tűz közelében, és azt is el tudom képzelni, hogy azon, amit ő épít, annak a finomhangolásával más majd rendkívül sikeres tud lenni. Hamarosan végignézzük a példákat a karrierje állomásain, de előbb ismerjük meg kicsit az embert is.

Ugye, mivel sosem lehetett komoly focista, az elsőosztályban nem is léphetett pályára játékosként, ami különösen azért fájó, mert gyerekéveit az határozta meg, hogy a baszk futball egyik aranykorában kedvenc csapata, a Real Sociedad megnyeri a bajnokságot, majd pedig megvédi címét (’80-as évek eleje). Ez az, ami neki eddig edzőként nem adatott még meg (idén meglehet a PSG-vel egyébként az első bajnoki címe – valami kataklizmának kell történni, hogy ne ez legyen).

Azt már akkor tudtuk, hogy jó edző, amikor a feljutó Almeríával első nekifutásra simán bennmaradt 2007-8-ban, sőt, nyolcadik lett. Ennek persze voltak előjelei az ezt megelőző szezonokban, csak ezekre még kevesen kapták fel a fejüket. Történt ugyanis, hogy a harmadik ligás Lorcát előbb feljuttatta a második vonalba, majd következő évében ötödik lett, és 5 ponttal maradt le a feljutásról (akkor még nem volt play-off rendszer, ma azzal az ötödik hellyel is fel lehetne jutni). Innen vitte el az Almería. Az andalúz kis csapattal már ecseteltük a teljesítményét. Közben volt csapata, a Lorca, sikeredzője híján ki is esett csont nélkül (megjegyzés: 10 évvel később a murciai kiscsapat ismét a Segunda alján szerepel, nagyon valószínű az ismételt kiesésük).

A Valenciában a spanyol élvonal legsötétebb éveiben úgy lett rendszeresen harmadik, hogy évente adták el keze alól a klub ikonikus játékosait, Juan Matát (a madridisták is tudnak róla ezt-azt mondani), David Villát vagy David Silvát. De árnyalja a képet, hogy ebben az években olyan szezon is volt, amikor a BL-csoportkörös továbbjutó, de minimum Európa Liga-esélyes Valencia közelebb volt pontszámban a kiesőkhöz, a bajnokság duopóliáját nem tudta megtörni, sőt akkor még nem jött össze neki a kisebbik európai kupa sem. Hiába volt mindig rendkívül erős hazai pályán, minden szezonban, mégis elég vegyes volt a megítélése a szurkolók körében, mivel nem tudott kora Cholója lenni. Erre jobbára az ok az volt, hogy pénzügyileg (is) mindig meg volt kötve a keze.

Ez igaz is, meg nem is. Nem igaz, mert a keret megtartásával sem tudott volna versenyezni akkoriban a Valencia az akkor még csak két naggyal. Nem igaz, hogy csak pénzügyileg nem tudott versenyre kelni velük, azért, mert emlékezzünk csak vissza arra is, hogy sosem tudta legyőzni a két tradicionális nagyot idegenben, mindazt úgy, hogy a Valenciánál négy teljes szezont töltött (a Sevillánál pedig hármat, és akkor sem jött össze a – mondjuk ki – elvárható bravúrgyőzelem, legalább egyszer). Mindig brutális hazai csapatai voltak, a két nagy ritkán verte őket otthon, a többiek közül meg szinte senki, de idegenben a nagyoknál a maximum a ritkán elért döntetlen volt (Mourinho idején volt egy 0-0). Ez az idegenbeli rossz forma, vagy gyávaság sokszor visszaütött már. Emlékezzünk vissza arra is, hogy az övé volt az a Sevilla is, amely egy bajnoki 7. hely mellé Európa Liga győzelmet (amely a harmadik volt zsinórban) de ugyanakkor 19 idegenbeli bajnoki meccsből nulla győzelmet szedett össze. Ez a kétarcúság visszaköszönt a tavalyi Barcelona elleni kieséses meccseken is, erről majd később.

Sokan felróják neki azt a fajta gyávaságot is, mint legnagyobb hibáját, hogy a két nagy spanyoltól mindig jön a becsinálás, a rossz döntések sorozata, és a menetrendszerű vereség. Ha nem meri játszani a játékát a nagyok ellen, akkor nem lehet topedző, mivel védekezni elitszinten sosem tudott. Én viszont inkább úgy fordítanám meg a kérdést, hogy nem mindig akkor bátor, amikor indokolt lenne. Mert a szerintem sikeres Valencia-időszak után orosz kalandot keresni bizony bátorság, sőt szinte merészség volt (a Szpartak Moszkva padjáról egy Dinamo ellen hazai tönkreverés után menesztették, a csúcsderbi 5-1-re vesztése nem fért bele ott sem). Mit csinál ekkor hősünk? Elvállalja a sevillai melót. Itt most álljunk meg! Valaki kérdezze körbe a Valencia szurkolóit! Kit utálnak a legjobban? Levante? Az kistesó. Villarreal? Egy nagyobb kistesó. Sevilla? Na ők pusztuljanak! Ide megy hősünk edzősködni. Mit csinál? Nyer 3 Európa Ligát zsinórban, amelyből az utolsó kettő azonnali Bajnokok Ligája indulást ér. Ez bizony bátorság, de ugyanakkor meg is tehette, hogy ide koncentrál. A hazai európai indulás nagyon komoly veszélyben úgy igazán sosem forgott, Európa Ligával meg két legyet üthet egy csapásra. Trófea és BL. A top 4-be kerülés egyre problémásabb a 3 nagy árnyékában, a negyedik helyre pedig rotáció útján mindig van/volt legalább 2 jelentkező. Ez az amit a PSG-vel nem tehet meg, itt nincsenek kiskapu-trófeák, csak a kőkemény és magas elvárások vannak, a kimondatlanul is elvárt BL-serleg pedig sok nagy edzőnek és klubnak is túl nagy falat volt előtte is. Az elsőszámú favorit szerepe nem az, ami kimondottan feküdne Emerynek, ezt már sokadszorra tapasztaljuk, ahogy tavaly is sikerült elveszteni a francia bajnoki címet a fantasztikus szezont futó Monacóval szemben, a probléma Párizsban ismerős, csak cseréljük ki az egyenlet szereplőit Carlo Ancelottira és Montpellierre. Az odavágó előtt is mindenki arról beszélt, hogy ez a PSG most tényleg jobb, mint a Madrid, erre kikaptak 3-1-re. Ennek a vereségnek szerintem mentális gyökerei vannak.

De kanyarodjunk még vissza a múltjára, és lássunk még pozitívumot tőle. Emery remekül ismerte fel, hogy ez az Európa Liga egy relatíve könnyű terep, egy olyan kompetíció, amelynek a kiskirálya lehet, de azt nem ismerte fel, hogy ennél feljebb nincs neki valójában, legalábbis jelenleg. A BL-győzelemhez óriásit kell/kellene még fejlődnie. Fejlődött is egyébként. Szigorúan figyelmen kívül hagyva a jelentős bírói ténykedéses 6-1-es leégés körülményeit, ott felróható neki a gyávaság is, az „úgysem kapunk ki 5-tel” hozzáállás egy olyan meccsen, amelyen egy Serie B csapat kikapott volna 2-0-ra, 3-0-ra, úgy hogy kivág közben egy kiserdőt. Mit csinál Emery PSG-je? Asszisztál egy történelmi veréshez egy történelmi alázás után, és nincs válaszreakció. Mindezt úgy, hogy a 7 releváns szezonjában (ugye 4+3 Valencia +Sevilla) SOSEM kapott ki addig a pontig a kieséshez szükséges 5 góllal a Camp Nouban. Ezt a tavalyi 6-1 kontextusba helyezéséhez fontosnak találom megemlíteni, ez a mentális blokk, ami a kispadról sugárzódott a pályára, pszichológiai hatással volt az egész csapatra, erről meg vagyok győződve. Ha elesik a király, a csata el van veszve. A király pedig Barcelonában tavaly elesett. Ehhez képest a 3-1 Madridban akárhogyan is hangzik, előrelépés, főleg, hogy 80 percig X-es volt a meccs, és jelentősen jobban játszott a párizsi csapat idegenben, mint tavaly.

Mire lehetnek képesek otthon? A tavalyi Barca-meccsből kiindulva: elég sok mindenre. Nyerhetnek 3-mal, vagy 2-vel (hogy ez 2-0 vagy 4-2, a közönség fantáziájára bízom), de ha nyögvenyelős meccs lesz, a győzelem sem lesz meg – a hangsúly a játék pszichológiáján lesz. Paradox módon úgy látom, hogy Neymar hiánya nem biztos, hogy rossz a PSG-nek, tudjuk, mit csinálnak a volt játékosok a Real Madrid ellen és Ángel Di María és Lass meg bevetésre kész. De egy formában levő Real Madridnak, (akár „tervezett”, bekalkulált volt a hullámvölgy vagy sem) nem könnyű 2-vel többet lőni. Főleg, hogy a rossz periódusban is rendre jól, vagy legalább nem ment rosszul a jó csapatok ellen (Valencia, Sevilla, Sociedad), a Levante és Leganés ellenikre úgymond nem pörgött fel a csapat (talán a Betist is ide lehet tenni). A PSG az a kategória, amely ellen nem lehet motiválatlanul játszani.

Tavalyig Emery a Barcelona ellen még nem kapott ki annyival, ami a kiesését jelentené. Eddig Emery a Real Madrid ellen még sosem nyert annyival, ami a továbbjutását eredményezné…

Equinox


Az edző befolyása óriási egy csapatra, ezt talán nem is kell részletezni. Vannak edzők, akik szakmai tudásukkal hatnak inkább, van aki karizmatikus személyiségével, vannak összetettebb és egyoldalúbbak. Hogy melyik a jobb, nem lehet tudni. A fontos, hogy akármilyen stílusú is az edző, az a csapattal a legnagyobb összhangban legyen.

De ha már az edző, vagyis Emery személyéről beszéltünk, nem maradhat ki a mai mérkőzés taktikai vonzata sem. Erről pedig a mi Zizounk fog nektek írni a következőkben.


Sokak már lefutott, ha úgy tetszik eldőlt párharcnak tekintik a Real és PSG összecsapását. Többen a 3-1-es hazai Real siker után, majd nem olyan rég, Neymar kiválása után, ismét leírták a párizsi csapat esélyeit. De valóban eldőlt, és nagyjából csak a formalitás miatt rendezik meg a visszavágót? A franciák biztosan nem így gondolják, és én sem gondolnám, hogy annyira egyértelmű lenne. A kétgólos előny nem olyan sok, főleg annál a csapatnál, amely majd minden meccsén legalább beszed egy gólt. A csapat 1,058-as bekapott gól/meccs átlaggal bír. Az idegenben lőtt gól pedig még rengeteget jelenthet a PSG számára. Valamint azt sem lényegtelen, hogy a hazaiaknak csak 90 percet kell összerakniuk a továbbjutás érdekében, és mindezt otthon tehetik meg a saját közönségük előtt. Persze a Realnak biztosan lesz hozzá néhány szava.

Tényleg készen állnak?

A PSG régóta áhítozik a BL címről, amihez hatalmas lépést jelentene a regnáló bajnok kiejtése. Mellesleg Emery számára talán nagyobb a tét, hiszen az állása is kérdésessé válhat. Így nem csoda, hogy a csapat, a klub már elkezdte tüzelni a szurkolóit és megalapozni a hangulatot. Kezdve azzal, hogy hétfő reggel megváltoztatták a twitter nevüket, méghozzá “Ensemble on va le faire”-ra, ami annyit takar, hogy együtt meg tudjuk csinálni. Sőt azt a szólamot is megpendítették, hogy Párizs égni fog (persze átvitt értelemben csak).

 

Mindezek azért fontosak, mert úgy hiszem, a PSG ezek alapján fogja meghatározni a taktikáját. Agresszív és intenzív letámadással fognak várni. Vélhetően már az első negyedórában be akarnak találni, ami egészen új helyzetet teremtene, hiszen a közönség hátszelével nem gondolom, hogy onnantól könnyedén meg lehetne állítani a PSG-t.

Érdemes segítségül hívni két korábbi jelentős meccset, a szeptemberi Bayern ellenit és a Barca elleni 4-0-s mérkőzést. Utóbbi igazán jó példája, hogy mennyire komoly ellenfélként tud fellépni Emery csapata. Bár hozzá kell tennem, hogy azon a meccsen egy egészen pocsék formában lévő Barcelonát vertek meg. Jellemző volt, hogy gyorspasszos, kombinatív játékkal könnyen átjátszották a Barca középpályáját. Emlékeztetőül, ennek a meccsnek az idejében még Neymar a katalán csapatnál focizott. Így a mai Real ellenin is számíthatunk hasonló játékra, annak ellenére, hogy Neymar sérült. Dimától várhatjuk a robotolást, ami talán hasznosabb lehet most Emery számára. Nyilván elenyésző esély van rá, hogy ex-Realosunk akár csak a közelében tud teljesíteni, mint tette azt nálunk töltött utolsó évében.

Aztán szintén jellemző volt a meccsre, hogy agresszív letámadással már nagyon korán, a labdakihozatalokat csirájában elfojtva akadályozták a Barcát a kibontakozásban. Ahogy az az alábbi képeken is látszódik. (Mindkettőnek labdavesztés a vége.)

A Bayern elleniről csak azért nem mutatok képet, mert köszönhetően a PSG agresszív kezdésének, az első percekben vezetést szereztek, majd ennek köszönhetően visszább vehettek. Btw ezt kellene elkerülnie Realnak is. Ebből tisztán látszik, hogy bizony a Realnak is készülnie kell a visszavágóra. Koncentráltan és megfelelő taktikát választva kell játszania. Színesíti ugyan a dolgot, hogy Kroos és Modric csak vasárnap tértek vissza az edzésbe, ami azt jelenti, hogy kérdéses mennyire lesznek játékra készen. A továbbiakban én úgy fogom tekinteni, hogy egyik játékos sem lesz elérhető – maximum csak csereként -, mivel így van igazán miről beszélni. Ez alapján szeretném felvázolni a taktikát, hiszen ellenkező esetben már jól ismert a taktika, ami szerint pályára lépnénk.

Szóval a két világklasszis hiányában Zidane-nak az volt a feladata, hogy megtalálja a megfelelő alternatívát, hiszen valahogy ki kell állni a PSG ellen. Zidane az elmúlt öt meccsen a következő kezdőket küldte fel:

 

Ha elfogadjuk, hogy ezen meccsek egy része mindenképp arra szolgált, hogy gyakorolja a csapat az új helyzetet, az új rendszert, amit esetleg bevetne a PSG ellen, akkor elsősorban ezt kell értékelni és megvizsgálni, hogy a fent elmondottak alapján alkalmas-e a párizsi visszavágóra. Nem árulok zsákbamacskát, úgyhogy előre elmondom, szerintem nem. Többnyire 4-2-3-1-re váltott a királyi gárda. Casemiro és Kovacic szerepelt a középpálya leghátsó embereiként, csakhogy a brazil papíron szerepelt double pivot egyik tagjaként. Vagy, ha úgy tetszik, nem az valósult meg, amit a formációból gondolni lehetett. Ugyanis Casemiro sokkal inkább kapott ezeken a meccseken egy szabadabb, offenzívabb szerepkört. Inkább volt box to box középpályás, azaz egyik tizenhatostól a másikig “rohangált”, a játék minden fázisában részt véve. Bár ez sem valósult meg maradéktalanul, mert egyrészt jóval lassabb, komótosabb tempót diktál, mint azt a box to box megkövetelné. Másrészt labdakihozatalokban többnyire nem vett részt.

Bármelyik formában vagy változatban láttuk a csapatot pályára lépni, majd mindegyikben közös pont Casemiro feladatköre és egyúttal egyik leglényegesebb pontja. Ezért összességében mondhatom, hogy bármelyiket is pályára tenni a PSG ellen hatalmas dőreség. Pontosan a fent elmondott PSG taktika miatt gyenge lábakon állna a Real ezzel a taktikával. A vélhetően magas presszing ellen Casemirót offenzív szerepkörben használni öngyilkossággal is felérne. Az, hogy Zidane a LaLiga keretein belül egy kis- vagy középcsapat ellen belefér, hogy úgy használja, ahogy tette, az egy dolog. De mindez komolyabb ellenfelek ellen túl nagy területet engedélyezne az ellenfél számára. Valamint támadásban se tudna annyit hozzátenni, és ráadásul még a labdakihozatalokat is jócskán megnehezítené, körülményessé tenné. Ez pedig egy agresszív letámadást folytató csapat ellen újfent öngyilkosság lenne.

Zidane több ízben hagyta vagy direkt lovalta bele csapatát, amolyan futós vagy adok-kapok mérkőzésbe. Ezért ez is felmerülhet, mint lehetséges taktika. Ugye ilyenkor általában emberfogást jelöl ki védekezési módnak, ami Kroossal és Modriccsal a fedélzeten is jócskán ingatag, instabil volt, ezért az ő hiányukban még hatványozottabban az lenne. Egy ilyen típusú mérkőzésbe belemenni a PSG ellen, amikor most vagy soha alapon tovább szeretnének jutni – visszautalva a korábban mondottakra – úgyszintén öngyilkosság lenne. Túl nagy rizikót vállalna fel.

Azt gondolom a helyes taktika egyik sem a mostanában látottak közül. És mivel Emery csapata fog dominálni, ezért labdatartásra sem lenne érdemes alapozni. Tehát a nagy kérdés, hogy miként lehet pótolni Kroost és Modricot.

A helyes megoldásnak azt a stílust tartom, amit Ancelotti idején vagy akár Benítez alatt láthattunk. Szoros, fegyelmezett területvédekezés. 4-4-2-re váltani, ahol két egymáshoz közel meghúzott védekezővonal van. Legelöl meg Benzema és Ronaldo cirkálgat. Koncentrált csapatvédkezés, hogy még véletlenül se kapjunk gólt a mérkőzés elején.

Egyébként el is árultam az általam helyesnek vélt kezdő egy részét is. Ami egyébiránt a következőképp folytatódna: Casemiro helye adott, hisz Llorentét merész húzás lenne ennyi játékkal bedobni. Aztán Kovacic és Lucas rászolgált, hogy első számú opciók legyenek a középpályára. Az utolsó helyre pedig Asensio vagy Isco pályázhat. Itt nüansznyi dolgok dönthetnek egyik vagy másik játékos javára. Bár eltérő a stílusuk, mert Asensio jóval direktebb, támadóbb szellemű, mint kacskalábú honfitársa. Talán nincs is itt helyes vagy helytelen döntés, csak az edzői stíluson múlik. Mégis én Iscóra szavaznék. Mivel felmerült Ancelotti neve, ezért pontosan a nála látott módon célszerűbb lenne Isco. Illetve Kroos és Modric hiányában úgy fog kelleni a biztos ember a középpályára, mint a falat kenyér, ezért még inkább Iscóra szavaznék. A védelemben nincs sok kérdés, így az adott. A második játékrészben pedig jöhetne a nagyobb terület kiaknázására Bale és Asensio is.

Zizou


Most már, hogy több témát kiveséztünk, nincs más hátra, mint az esti kezdésig tartalommal töltsük meg a komment mezőt, de még egy utolsó kitekintést tesz ReAlantos, de már egy könnyedebb, játékos témában.


Bár nem kapcsolódik szorosan a mérkőzéshez, úgy gondoltam, érdemes lenne egy pillantást vetni rá, hogy kik azok a játékosok a PSG jelenlegi keretéből, akik játszottak már a Real Madrid ellen tétmeccsen, de nem a PSG színeiben. A cím a korabeli hírnökökre utal: ők voltak azok, akik egy-egy ütközet után rohantak hazájukba a csata kimenetelének információjával (gondolom, a maratoni futás eredete mindenki előtt ismert 🙂 ).

Külön kíváncsi voltam, hogy kik azok, akik nyertek már mérkőzést ellenünk.

Itt invitálnálak titeket egy kis játékra. Bár tétje nincs, szerintem jó szórakozás, és kíváncsi vagyok a végeredményre.

Kezdetnek egy kis segítség: összesen nyolc olyan játékos van, aki a PSG jelenlegi keretéből szerepelt már ellenünk más csapat színeiben, és közülük hat olyan, aki győzni is tudott valamelyik meccsen. A játék: nyiss meg egy olyan oldalt az interneten, ahol látod a PSG jelenlegi keretét (nem kötelező, de ajánlott, én a transfermarktot javaslom), majd írd be kommentbe, hogy szerinted melyik nyolc játékos szerepelt ellenünk nem PSG-mezben, és közülük melyik hat tudott nyerni (vagy melyik kettő nem, ha úgy jobban tetszik)!

Ha ezzel megvagy, kattints az alábbi gombra! (Igen, rájöttünk, hogy kell html-ben spoilerezni, úgyhogy mostantól számítsatok rá olykor-olykor. 😛 )

Na, mennyit sikerült eltalálni a nyolcból? 🙂

ReAlantos


Reméljük a TLDR beharangunk nem lett kontraproduktív. Legrosszabb esetben két kávét kellett meginni, hogy a végére jussatok… de hát, annyi baj legyen. 😉

Este reménykedjünk egy élvezetes összecsapásban, és ha lehet, ne bénázzuk el az előnyünket!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!