Nem ezt vártuk a fa alá…

Real Madrid – Barcelona 0-3. A tabellán a különbség 14 pont, bár van egy elmaradt meccsünk. Összefoglalunk.

Pestre utaztam megnézni a meccset a penamadridista szervezésében (innen is köszönet nekik ezért!). Csak ezért utaztam Pestre. Nem kellett volna. Bár, legalább Raulitás és Sultan személye miatt megérte.

Rögtön az elején visszautalnék a beharangozóban felvázolt felállásaimhoz, ugyanis a kezdőcsapat meglepő volt. Bekerült Isco helyett Kovacic, ami szerintem jó döntés volt a mester részéről, hiszen Mateo már nyáron is nagyszerűen semlegesítette Messit, és most kétség nélkül ez volt a kizárólagos feladata.

A probléma ott volt, hogy klasszikus 4-4-2-ben tolta fel ezeket a játékosokat. Kroos a bal szélre került, ahol tökéletesen haszontalan lett, cserébe pedig a védekezésben -1 emberrel kezdtünk. Jobb lett volna a német helyett Asensio, vagy Bale, de még akár Isco is. (Mondom ezt úgy, hogy Toni ezzel együtt is a kedvenceim egyike a csapatból.)

Casemiro volt a másik, aki láthatóan nem tudott mit kezdeni ezzel a felállással. Így, hogy Kovacic szinte kizárólag Messire figyelt, a brazil rengeteg helyezkedési hibát vétett. Kroos és közüle ez a felállás maximum egyiküket viselte volna el.

Szóval visszatérve a beharangozóban leírtakra; a klasszikus 4-4-2 előnyeiként a fegyelmezett helyezkedést és a szélek megerősítését említettem. A fegyelmezett helyezkedésről annyit, hogy ehhez képest még a mérgezett egerek is statikusabbak lettek volna, mindenki szaladgált össze-vissza a pályán, a két négyfős védelmi vonalnak meg nyoma sem volt sehol. A szélek megerősítése pedig semmit nem ért, mert Kroos teljesen eltűnt, Modric pedig bár a csapat legjobbja volt, nem volt képes egyszerre három poszton kiemelkedőt nyújtani. Ugyanis a legtöbbször Casemiro és az ezen a meccsen kifejezetten gyenge teljesítményt nyújtó Carvajal munkájának nagy részét is a horvát zseni végezte el, így a jobb szélen sem történt érdemi erősítés a gálakezdő szintjéhez képest.

A horvát az egyetlen, akire ebben az idényben nem lehetett panaszunk – ez ma sem volt másképp

Ellenben a hátrányként felhozott dolgokat stabilan hozta a csapat. Kroost teljesen megölte ez a rendszer, mint ahogy Modric energiáit is felemésztette a labdaszerzés, Kovacicnál kimerült a játék Messi semlegesítésében, Kázmér nem találta a helyét, ergo az egyéni képességek terén halott volt a középpálya. A csapatrészek meg oly távol voltak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől… A támadásépítések ez által esetlegessé váltak (vagy ízlés szerint a szokásosnál is esetlegesebbé), a csatárduónkat pedig inkább nem is említem, mert abból mocskos poszt lenne, de nagyon.

Ne áltassuk magunkat, az első félidőben csak azért nem szedett szét minket a Barca, mert ők nem pörögtek fel eléggé. Ebben a játékrészben még működtek néha a labdakihozatalaink, volt néhány formásabb labdavezetés, de már ekkor látni lehetett, hogy tudatos támadások terén nem sokat fogunk mutatni ma (sem).

Zidane (vagy helyette Bettoni, vagy valamelyik másik segítője, tudja a fene) látszólag megpróbált valamiféle hibriddel előállni. Isco helyett egy az egyben került be Kovacic, hogy kivegye Messit, ezzel a szélekre kényszerítve a két középpályás zsenit, és megfosztva a csapatot a saját játékától. Ez még nem is lett volna akkora probléma, sőt, Kova kezdőbe nevezése hosszú idő óta az egyik legjobb döntés volt.

Azonban a szünetben változtatni kellett volna, és véleményem szerint ezen ment el ez a meccs.

Két reálisnak tűnő lehetőséget láttam volna megfelelőnek: lemegy Kroos, és helyette posztra érkezik Bale, vagy lemegy Casemiro, és a helyére érkezik Asensio, Kroosszal helyet cserélve. Nem vagyok a walesi csődör túl nagy rajongója általában, de ezen a ponton rá lett volna szükség, és emiatt inkább az első opció felé húzok. Ja, és persze Benzemát (és/vagy Ronaldót) bármikor nyugodtan válthatta volna akár Moha is, sok különbség nem lett volna.

Ha én lettem volna Zidane helyében, akkor pedig Benzema helyett érkezik Bale, és átáll a csapat 4-1-4-1-re, Kovaciccsal vkp-ban, Modriccsal a jobb szélen. Persze, a második félidőben mutatott hozzáállással ez sem segített volna.

Ugyanis nem tudom, mi hangzott el a két öltözőben, de a második félidőre egy enervált Real ellenében futott ki a vért ivó és vérszemet kapó Barcelona. Nem tervezek mélyelemzésbe fogni, csak körvonalaiban érinteném a gólokat. Az első egyértelmű egyéni hibák sorozatából született. Kovacic nem lépett ki Rakiticra, de Kroos és Casemiro is csak lötyögtek visszafelé. A kiállítás előtti szituációban mindenki kivette a részét a szarkavarásból, azaz ezt inkább a csapat hibájának tekintem. A harmadiknál meg már senki nem akart a pályán lenni, legalábbis hazai oldalról.

Dani ma nagyon kilógott a csapatból, szokásával ellentétben ezúttal lefelé

Őszinte leszek, a nyári két meccs után nem erre számítottam. Ezzel a vereséggel a csapat gyönyörűen beárazta ezt a félszezont, és rengeteg munkájukba fog kerülni, hogy ne legyen teljesen kuka ez az év.

Egyetlen dolog miatt aggaszt ez engem. Mert azt ugye tudjuk, hogy a sikeres szezonok után mindig van egy kis hullámvölgy. Csak amíg a perememberek szívesen tartózkodnak egy sikeres csapatnál, addig egy bukdácsoló gárdából sokkal szívesebben távoznak a több játéklehetőség reményében. És, mint azt láthatjuk, a jelenlegi peremembereink a közeljövő kívánt alapcsapatával több helyen metszik egymást. Nem akarom azt látni, hogy nyáron elmegy Kovacic, Ceballos, Llorente, Vallejo, Mayoral, és legfőképp Asensio.

Szóval, kedves Zinedine, nincs világvége. Ahogy te is mindig fogalmazol, bízni kell abban, hogy jobbra fordul minden. De lenne két kérésem: először is, ne csak 13-14 embert láss a csapatodban, hanem 23-24-et. Volt egy elődöd, aki ebbe bukott bele, ne kövesd el te is ezt a hibát! Másrészt, szintén az előbb említett úriember kapcsán merült ez fel sokszor rajtad kívül: merj belenyúlni a meccsekbe a 60. perc előtt. Nem bűn az!

Norma_va:

Alapvetően két dolog hibádzott a kezdővel. Az egyik az, hogy a játékosok nem tudtak vele mit kezdeni. Mármint a mieink. A másik, hogy Zidane nem tudott vele mit kezdeni. Kovacic szükségessége optimális esetben majdnem, hogy megkérdőjelezhetetlen. Láttuk már őt Messi ellen védekezni, láttuk már, hogy képes extra lendületet vinni a csapat játékába. Az már mellékes, hogy nem igazán volt játékban mostanában és a sérülése óta túl jó teljesítménye sem volt, de azt gondolom, hogy ez még belefér a kockázati mennyiségbe.

Ezzel szemben nem tudom értelmezni, hogy levette az egyetlen játékosunkat, aki képes összekapcsolni a középpályánkat a támadóinkkal. (utóbbit mondjuk fájt leírni) Zidane elérte, hogy 4 középpályással abszolút túltelítette a pálya középső részeit, aminek a célja az volt, hogy Messit megállítsa(?). Ez csupán arról árulkodik nekem, hogy Zidane nem bízik a saját maga által összeállított középpályájában, amivel nem mellékesen lesimáztunk egy Juventust a BL-döntőben. Casemiro és Kovacic közös kezdetése nagyobb tökön lövés volt, mintha kihagyta volna a horvátot.

A következő, amit nem értek, hogy ha Zidane ennyire nem bízik a saját csapatában, és ennyire az ellenfélre próbálja alakítani a csapatot – amivel egyáltalán nem lenne probléma -, akkor arra nem jött rá, hogy a Barca játékosai rohadtul hátra fognak dőlni és VIP pozícióból tekintik végig, ahogy a jelző nélküli támadóink futószalagon hagyják ki a helyzeteket? Értem ez alatt azt, hogy ők addig nem fognak erőlködni, míg:

  1. Hátrányba nem kerülnek.
  2. Kínossá nem válik nekik a kínlódásunk.

Tovább érdeklődnék Zidane-nál, hogy ha azzal kezdte az első félidőt, hogy magas letámadással, már a katalán labdakihozatalokat megpróbálta megakadályozni, akkor miért csupán 2 olyan támadóval állt ki, akik pontosan annyi góllal rendelkeznek együttvéve, mint az egész világ által lesajnált kínai turkálóból leakasztott brazil középpályás? Ergo, miért nem volt szükségünk Iscóra, ha az elején akartuk megszorongatni őket?

Lehetőségek, amik nem voltak elég jók a francia vezetőedzőnknek:

  1. Isco: 4 gól és 3 gólpassz
  2. Asensio: 4 gól és 3 gólpassz
  3. Bale: 2 gól és 1 gólpassz

Ok, bevallom, utóbbi kissé keskeny, de tegyük hozzá, hogy a walesi fele annyi mérkőzésen egyetlenegy gólpasszal marad csak el Benya mutatóitól.

Attól, hogy voltak helyzeteink, ne gondoljuk azt, hogy nyeregben voltunk egy pillanatra is. Ehhez a mérkőzéshez kb. pont annyi közünk volt, mint az idei szezonhoz. Az elején faszának akartunk látszódni, majd jöttek a sorra kimaradt helyzeteink. Aztán amikor mindenki látja, hogy ez így nem jó, változtatni kell, folytatjuk tovább ugyanazt, hátha máskor más eredmény lesz, majd a végén kiderül, hogy lószart.

Idei formánknak ez pontosan a megfelelő statisztika. 1 góllal kevesebbet lőttünk, mint amennyire a helyzeteink predesztinálták. Messze voltunk mi nagyon attól, hogy több, mint egy gólt lőjünk.

Zidane-hoz a következő kérdésem lenne: Mi tartja Benzemát még mindig a kezdőben?

  1. A bajnokságban a 2 db gólpassza.
  2. A bajnokságban lőtt 2 db gólja.
  3. Hogy passzpontosságban csupán a két kapusunkat előzi meg.
  4. Ő a világ legjobb kilencese.

Nem kell itt elkeseredni. Nem is szabad nagy jelentőséget tulajdonítani most ennek, mert nem most buktuk el a bajnokságot. Azt már sokkal korábban. Kikaptunk a Barcelonától, egy jelenleg jobb csapattól. Nem szégyen, ki lehet kapni tőlük. Sőt, még nyerni is lehet úgy bajnokságot, hogy kikapunk tőlük. Sokkal inkább ott keresendő a probléma, hogy miért kapunk ki egy újonc első osztályú csapattól.

Ez a jelenet egyszerűen kabaréba illő, nem egy El Clasicóba. Casemiro mi a jóanyámat csinál az ellenfél térfelén, amikor a kontratámadás indítása előtt is 4 vendégjátékos jutott 4 hazaira maga mögött? (Valahogy úgy szokott lenni, hogy ha valaki kitámad (Kroos), akkor valaki visszazár biztosítani. Hát, úgy tűnik ez a valaki kurvára nem Kázmér) Carvajal és Marcelo tetszik viszont a legjobban. Csak egy röpke kérdést intéznék feléjük, hogy ugyan már mondják meg hol játszanak általában a szélső hátvédek, mert a kép alapján úgy el vannak tévedve, mint apácák a f*szerdőben.

Ha egész idáig nem érezte Zidane, hogy itt valami baj van, akkor remélem most már dereng neki valami, miután 2 védekező középpályást rakott fel, hogy ne fussanak át rajtunk, majd pont ők ketten nézik végig első sorból, ahogy pontosan ezt teszik a katalánok.

Zárásként, kicsit komolyabbra véve a szót: Zidane-nal nem az a probléma, hogy semmilyen képessége nincsen meg ahhoz, hogy jó edző legyen. De látni kell azt, hogy Carlo távozása után, illetve Benítez kinevezése, majd kirúgása után pont azon készségekre volt szükség a leendő edzőtől, amiben Zidane kimagaslóan jó. Ez, kiegészülve azzal a kerettel, amivel akkor rendelkeztünk, kihozta a csapatból a legjobbat. Ez ZZ érdeme, nem a szerencséé. Jelen esetben viszont, amikor a problémát már nem lehet a BL serleg mögé bújtatni, kitűnnek Zidane gyengeségei. Mert több gyengesége van, mint erőssége edzőként. Nyilván, hiszen még mindig egy tapasztalatlan edző. Nem mindig ugyanarra a készségre van szüksége egy edzőnek. Változnak a problémák, a körülmények, a játékosok, az ellenfelek. Attól, hogy most számunkra Zidane nem a megfelelő edző, nem kicsinyíti le azt, amit az elmúlt években letett az asztalra. De a múltbéli eredmények sem legitimálják a jelen és a jövő eredménytelenséget. Várhatjuk, hogy a francia majd egy karikacsapásra meg fog változni, és hirtelen kimagasló lesz azokon a területeken, amire most szükség van. De eddig sem volt jó, most miért változna meg hirtelen? Szükségünk van Zidane-ra, maradjon. Nem akarom elküldeni. De keressük neki egy olyan pozíciót, ahol kihozhatja magából és a csapatból a legtöbbet, de rakjunk mellé egy olyan szakembert, aki többet ért a futball szakmai oldalához. Aki képes felépíteni egy taktikát, aki tud rajta finomhangolni, és aki tud mérkőzés közben változtatni, ha szükséges.


Egy záró bekezdés erejéig visszavéve a szót normától: amilyen szépen indult ez az esztendő, olyan borúsan zárul. Reméljük, hogy tavasszal kicsit megerőltetik magukat a srácok. Ilyen csupa vidám gondolat mellett kívánok mindnyájatoknak boldog, békés karácsonyt!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!