Déjà vu

Háromgólos győzelmet aratott a királyi gárda a továbbra is gyengélkedő Las Palmas felett. A győzelemhez a második félidőben már kétség is alig férhetett, vagyis hosszú idő után először dominált egy mérkőzést a Real Madrid. Összefoglalunk!

Hogy miért ezt a címet választottam? Aki látta a meccset, az valószínűleg érti, mire utalok vele. Aki nem látta, annak röviden annyit mondanék, hogy a meccs két jól elkülöníthető részre osztható, mégpedig a két félidőre. És míg az elsőben a most szokásos formájukat hozták a srácok, addig a másodikban megrázták magukat; olyat mutattak, amit talán tavasszal, vagy nyár végén láttunk utoljára. Déjà vu!

Hogy az elején kezdjem, mindjárt a kerethirdetés során akadt egy meglepetés: a Carvajal kidőlése óta alapembernek számító Hakimi még ide sem került be. Az okokat nem tudjuk, talán pihentette őt francia mesterünk. Ez a lépés már predesztinálta a Nacho-Vallejo-Ramos védőhármas kezdőbeli szereplését.

Aztán a kezdő kihirdetésekor újabb meglepő dolgot tapasztalhattunk: Isco, Asensio, Benzema és Ronaldo egyszerre találták magukat a kezdőcsapatban, de Marcelo és Casemiro kezdőbeli tagsása (utóbbi a sárga kártyák jelentette veszély miatt) is felvont néhány szemöldököt, még talán Ancelottiét is.

A szerkesztői chatben rögtön vitatkozni is kezdtünk, hogy ez a húzás vajon milyen felállást sejtet a nevek alapján. Isco húzódik hátra Modric helyére a gyémántban? Esetleg a jobb oldalt játssza be, míg Asensio a balt, egy klasszikus 4-4-2-t kialakítva ezzel?

Felmerültek még extrémebb ötletek is, azokat nem részletezném. De annyit elárulhatok, hogy a végleges megoldás nem került beírásra.

Zidane ugyanis (újfent) meglepő módon egy 4-3-3-szerű formáció mellett tette le a voksát, amelyben Kroos párja Isco lett, Asensio pedig megkapta a jobb oldali szárnyat. Benzema középen bóklászott, CR pedig a baloldalon tartózkodott szinte folyamatosan lesen, de utóbbi kettő gyakran cserélgette egymást. Védekezésben pedig gyakran 4-4-2-es hadrendet vett fel a királyi alakulat, Iscóval a bal, Asensióval a jobb oldalon.

Aki látta a meccset, az tudja, hogy ez nem igazán működött. A védekezés csapatszinten meglepően jól, bár voltak botrányosan, kritikus helyen elvesztett labdák. De a támadásaink erőtlenek voltak. Nem igazán volt bennük elképzelés, amennyire kívülről látszott. Mintha a csapat sem tudta volna eldönteni, hogy akkor most labdabirtoklásra alapuló játékot akarjon, vagy inkább kontrából verje meg az ellenfelet.

A képen látható egy példa a csapat védekezésére. Ténylegesen elkülöníthető a két négyfős védelmi vonal, melyben a hátsó sor emberfogással, az első pedig a passzsávok zárásával, a passzlehetőségek limitálásával igyekszik az ellenfelet a kaputól távol tartani. A képen látható pillanat után egy-két passzt követően a vendégek hátvédjeinél köt ki a labda, azaz ez a fajta védekezés megfelelő ellenszer volt. Az már más kérdés, hogy az egész akció egy Casemiro által a saját alapvonaltól 25 méterre elvesztett labdából indult… Ugye azt pedig meg sem kell említenem, hogy ez egyébként mennyivel hatásosabb lenne, ha közben az elöl bóklászó két csatár közül az egyik nyomás alá helyezné a képen a labdás ellenfelet. Mindezzel együtt öröm volt látni, hogy a Real is alkalmaz néha védekezésbeli struktúrákat, nem csak egy az egy elleni szituációkban akar labdát szerezni, vagy rosszul lesre állítással.

Ez volt az a szituáció, amelyből kialakult az első félidő egyik, ha nem a legszebb Real-támadása.

Jó volt látni, hogy képes a csapat gyorsan végigvezetni egy támadást, még ha a végén Benzema el is benzemázta.

Ezen kívül azonban sajnos az első félidőben nem sok megjegyezni érdemes pillanatot rögzíthettünk. A Las Palmas ereje kimerült a védekezésben, és amikor néha átjutottak az másik térfélre, akkor sem volt bennük átütő erő. A Real pedig elővette a „jól bevált” U-alakot, és pontatlan beadások tömkelegével próbálta szórakoztatni a publikumot. Kevés sikerrel. A legnagyobb veszélyt néhány tizenhatoson kívülről eleresztett sistergős lövés jelentette, de ezek nem találtak kaput.

Így érkeztünk el a 40. perchez, amikor is szöglethez jutott a hazai csapat. Némileg meglepő módon nem Kroos, hanem Asensio végezte el, és a vendégek védője által rossz helyre továbbcsúsztatott labdát Casemiro fejelte be a kapuba. Nem tudom, hogy szándékos volt-e a részéről, vagy csak én akarom ezt belelátni, de klasszis megoldás volt, hogy a kapus mozgásával ellentétes irányban visszafejelte a hosszú sarok felé.

Fun fact: ez volt az első fejesgólunk a szezonban. Bár, hogy ez mennyire fun, az kétséges.

Ezzel nagyjából véget is ért az első félidő. Ekkor úgy gondoltam, hogy bár vezetünk, de ebből a meccsből bizony kínszenvedés lesz nekem összefoglalót írni, mert ugyanazt mutatja a csapat, mint az elmúlt pár meccsen. Csak most kivételesen véletlenül vezet is.

Aztán amikor a második félidőre kijöttek a srácok, mintha egy fokozattal feljebb kapcsoltak volna. Lehet, hogy a kanárik vettek visszább, nem tudom, de az biztos, hogy a két csapat közti különbség látványosan megnőtt. Az ellenfélnek szinte momentumai sem voltak, miközben a Real játékosai támadást támadás után vezettek.

Majd elérkezett az 56. perc, és elsült Asensio bal lába. De nagyon. Hiába, kis gólt ritkán tud lőni a fiatal spanyol.

Szabad ám kis gólt is lőni néha, Marco! 😛

Ez a gól végérvényesen eldöntötte a találkozót. Kétgólos hátrányból nem lehetetlen felállni, de a Las Palmas annyira nem tudott semmit mutatni, hogy a szépítő gól is meglepetésként hatott volna. Nem is lett, ugye.

Helyette Zidane talán a szezon során először végre értelmesen cserélt. Először behozta a sárga lapok által veszélyeztetett Casemiro helyére Llorentét. Ez a változtatás egy kicsit azt is sugallta számomra, hogy a csapat mostantól egyértelműen a kontrákra fog támaszkodni, hiszen míg Casemiro az egy az egy elleni párharcokban jobb, addig Marcos inkább a labdaszerzések, passzelfogások nagymestere. Azaz a csapat is kicsit visszább húzódik, és teret enged a fásult ellenfélnek.

Nem telt el alig öt perc a csere után, és Isco végérvényesen lezárt minden kérdést a mérkőzés kimenetelével kapcsolatban. Természetesen egy kontrából. Ronaldo ment el a jobb oldalon Asensio szöktetéséből, és önzetlenül (és pontosan!) középre kanyarított labdáját Isco vágta be a kapufa mellé, 3-0.

Mindezek után beállt Lucas az újfent nulla teljesítménnyel előrukkoló Benzema helyére, majd Ceballos váltotta Kroost, talán már az Atlético elleni derbire gondolva. Kedves Zidane, ezért a meccsért most jár a piros pont, még ha az ellenfél is asszisztált ehhez jócskán.

A meccs ezzel véget is ért, vagy legalábbis az összefoglalóból kihagyhatatlan esemény már nem történt a hátralévő időben. Végre hosszú idő után először nem csak az eredményt, hanem a játék képét tekintve is magabiztos győzelmet aratott a csapat.

Az egyéni teljesítményekre szeretnék még bővebben kitérni.

A meccs embere címet nálam egyértelműen Ramos nyerte. Sokat szoktam kritizálni őt a hülyeségei miatt, meg hogy ő nem középső védő, de ma sikeresen megcáfolt mindkettőben. Kemény volt, de nem durva, pont, mint amilyennek egy középhátvédnek lennie kell. Kapitány, jár a pacsi!

Klasszis védőmunka, hibátlan szervezés – Man of the Match

Azonban nem biztos, hogy ennyire feltűnő lett volna az ő összeszedett játéka, ha mellette nem Vallejo mutatta volna be a legpozitívabb csalódást kiváltó teljesítményt. Sebesség, keménység, és olyan klasszis helyezkedés, amit veterán védőktől is ritkán látni. Ha így folytatja, nem lesz sokáig kőbe vésve a Varane-Ramos páros a védelem tengelyében.

Ki kell még emelni Kroost, Iscót és Ronaldót. Az első kettő Modric hiányában remekül szervezte a támadásépítést, főleg a második félidőben. Iscónak a gól is összejött, de Toni sem járt messze tőle. Ronaldo pedig bár továbbra is képtelen kapuba találni, a mai meccsen küzdött, csúszott-mászott, éles volt, és adott Iscónak egy gólpasszt. Ezt a Ronaldót szívesen látom a csapatban bármikor!

A többiek átlagos teljesítményt nyújtottak, Benzema viszont újfent lefelé lógott ki. Már a harmadik percben kihagyott egy száz százalékos ziccert, majd egészen a lecseréléséig feltűnően passzív volt. Igen kiábrándító, hogy egy ilyen hozzáállás is elég ahhoz, hogy valaki a világ legnagyobb klubjának kezdőcsatára legyen.

Ez volt tehát a Las Palmas elleni hazai bajnoki, amely az előjelek ellenére vidáman alakult. Nem szabad messzemenő következtetést levonni sem az eredményből, sem pedig a mutatott második félidei játékból. Abban azonban biztos vagyok, hogy ez a meccs jótékonyan fog hatni a fiúk önbizalmára, így egy kicsit pozitívabb hangulatban várhatjuk a két hét múlva esedékes Atlético elleni idegenbeli derbit. Továbbra is győzelmi kényszer nyomása alatt.

A végére még egy rövid összefoglaló:

Oszd meg a posztot, ha tetszett!