Bajnokok Ligája Beharangozó Zizou  

Összecsap a világ két legjobb centere (Real Madrid vs Tottenham)

Különleges mérkőzésre van kilátásunk, mivel az őszi etap egyik legfontosabb, ugyanakkor legjobb összecsapására kerülhet sor. Ennek alkalmából felkértük a Britannia Spurs-ös bloggerét, king_aranarth-ot, hogy csatlakozzon hozzám és néhány kérdésre együtt válaszoljunk (Ilyen se volt még, hiszen madridos és Spursös véleményt olvashattok a ma esti ellenfélről – vajon kinek lesz inkább igaza?). A Real Madrid egy ritkán látott vendéget fogad a Bernabéuban, úgyhogy nem is húzom tovább az időt, ismerjük meg együtt az ellenfelet.

Mi a Spurs idei célja? Bajnoki cím vagy BL? Bajnoki cím és BL?

King_aranarth: Tovább fejlődni és végre szert tenni valami nemesfémre. A bajnoki címre úgy, hogy a tavaly bevehetetlen White Hart Lane felújítása miatt a teljes szezont idegenben játssza a csapat, és hogy Abramovics tőkéjével vagy a manchesteri pénztárcákkal a Spurs képtelen versenyezni, nem mutatkozik akkora esély, mint tavaly vagy tavalyelőtt, a BL-álmok pedig egyelőre nagyon elrugaszkodottak a valóságtól. Itt is az egyértelmű előrelépés a cél, vagyis a csoportból való továbbjutás, annak ellenére, hogy a Real Madrid és a BVB társaságában ez valószínűtlenebbnek tűnt, mint az előző idényben. Aztán a Dortmund legyőzésével mégis kézzelfogható közelségbe került, jó lenne tehát élni a remek kezdés adta lehetőséggel.

Zizou:
A bajnokságban 3. helyen állnak, úgyhogy lőtávolon belül vannak, így nem valóságtól elrugaszkodott egy PL-cím már idén. Vannak, akik szerint a PL-nek kell elsőbbséget élveznie minden körülmények között, hiszen az a legjobb bajnokság. (Pls!) Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy mit jelent a Bajnokok Ligája a csapatoknak, ráadásul jól indultak, ezért vélhetően felértékelődött az a versenysorozat. Én azt mondtam előzőleg, hogyha sikerül megverniük a Dortmundot, akkor nem fogják félvállról venni, mert a továbbjutás nagy lökést adhat nekik. Összességében szerintem jelenleg egyensúlyban van mindkettő a fontosságot tekintve, és egy darabig abban is fog maradni. Viszont Pochettino pragmatikus edző, ezért ha úgy alakul, ejteni fogja azt a versenysorozatot, ahol már nem lesz reális esély valamit elérni.

Mi kell ahhoz, hogy átlépje eddigi korlátjait a Spurs? Elég-e a keret a célok elérésére?

King_aranarth: Szerencse. Az ugyanis – egy-egy meccset leszámítva – hiánycikk. Az elmúlt 2 év összesítésében a Tottenham gyűjtötte a legtöbb pontot a bajnokságban, még sincs arany. Tavalyelőtt egy megmagyarázhatatlan Leicester-csoda, tavaly pedig egy BL-terhelés nélküli Chelsea összetörte az álmokat. A keret elég erős, most már elég mély is, ráadásul Pochettino variációs lehetőségei is nagyok. A végletekig kiélezett PL-ben az első négy hely valamelyikére idén is jó eséllyel pályázik a Spurs, és a madridi meccs előtt a BL-ben is jól áll. Harry Kane esetleges pótlása az egyetlen igazi kérdés (tavaly Janssen nem ugrotta meg a lécet, idén Llorente még lehetőséget se igen kapott rá). Hozzáteszem, hogy Kane az a Spursnek, mint Ronaldo a Madridnak vagy Messi a Barcának. A Legnagyobb, aki alapjaiban határozza meg a csapat játékát.

Zizou: Nagyon egyszerű. El kell hinniük, hogy képesek rá. Mégis talán ez lesz a legnagyobb feladata Pochettinónak. A kerettel jól dolgozik, hiszen tetten érhető a folyamatos épülés, fejlődés. Ami nem csoda, mivel az argentin edző filozófiája nagyban épül a fiatalokra. Már a Sotonnál szeretett fiatalokra alapozni és együtt fejleszteni őket a csapattal, ugyanez a helyzet a Spursnél is. Máris sok olyan játékos érkezett, akiket roppant olcsón igazoltak, és most alapkövei a csapatnak. 2014-ben Dier (3,75 m), Dele Alli (4,97 m). 2015-ben Trippier (3,68 m), Alderweireld (12 m) és Son érkezett a legdrágábban, 22,5m-ért. Sőt, Kyle Walker, aki nyáron igazolt el a Manchester City-be, szintén Pochettino működése alatt emelkedett fel. De Kane is csak az utóbbi években lett ilyen jó. Szóval a kezdő 11 már egészen erős, de azért mögötte érezhető a színvonalcsökkenés. A kulcsjátékosokat például rettentő nehezen fogják tudni pótolni. Gondolok itt Kane-re, Eriksenre vagy Allira, stb. Ugyanakkor remek ellenpélda a tavalyi szezon, amikor Kane 8 meccsre kidőlt és ez idő alatt 5 győzelmet és 3 döntetlent szerzett a csapat. Tehát kompenzálni tudták a hiányát. Ezért a célok elérése abszolút lehetséges. Viszont szerintem az igazi cél jelenleg nem a kupák elnyerése, hanem hogy stabilan BL-résztvevő legyen a csapat. Eleve a fentieket egybevéve logikus következtetés, hogy Pochettino hosszú távon tervez. Valamint az sem véletlen, hogy ő az első edző a Tottenhamnél, aki egymás után két évben is kvalifikálta a csapatot a BL-be. Ezt szeretné fenntartani elsődlegesen.

A keret legfontosabb oszlopai hogyan teljesítettek eddig idén, és mit várhatunk tőlük a szezon további szakaszában, a korábbi tapasztalatok alapján?

King_aranarth: Négy játékost emelnék ki, azzal, hogy a Spurs nem igazol vagyonokért „kész” világsztárokat (néhány 30 millió eurós ügylet a rekord), hanem megpróbálja kinevelni őket: elsősorban tehát csapatként működik nagyon jól, ahol bónusz, hogy Pochettino a kreativitásnak is teret enged főleg Alli és Eriksen zsenijében bízva. A középhátvéd Toby Alderweireld szép lassan a világ legszűkebb elitjébe katapultálta magát, de idén egyelőre elmarad a tavalyi teljesítményétől – Vertonghennel párban azonban jelenleg is kiemelkedőt képes nyújtani. Dele Alli ebben a szezonban eddig abszolút formán kívül játszik, de a BL-ben eltiltása miatt egyébként se számíthat rá a gárda. Christian Eriksen egy művészlélek, aki remekül mozgatja a csapatot, rengeteg gólpasszt ad, és a kapura is veszélyes a távoli átlövéseivel. Harry Kane pedig jelenleg a világ legjobb középcsatára, egy gólgyár.

Zizou: Dele Allitól mindenképp több várható, eddig 2 gólig és egy gólpasszig jutott. Eriksen ugyanakkor már 3-szor talált a kapuba és ugyanennyiszer juttatta valamelyik társát gólhoz. Kane pedig bombaformában van jelenleg, 10 meccsen 11 gól és 1 assziszt. Abból kiindulva, hogy az elmúlt 2 évben Kane lett a PL-ben az aranycipős, sokat várhatunk tőle idén is.

Kane kinőtte a csapatot?

King_aranarth: Ne tekintsünk „kiscsapatként” a Spursre! A Tottenham az elmúlt két szezonban egy bronz és egy ezüstérmet szerzett a világ (egyik) legerősebb bajnokságában, többek között Harry Kane gólkirályi címeinek és vagonszámra szállított góljainak hála. Nem kinőtte a csapatot, hanem éppen együtt válnak igazán naggyá. Nyilván nem a Real Madrid, a Barcelona vagy a Bayern München mércéjére gondolok, de ezeknek a kluboknak a háttere és lehetőségei – nem a Manchester City vagy a PSG mintája szerint, de – egyszerűen túlmutatnak a racionalitáson. Kane a képességeit illetően valószínűleg semmiben nem a legjobb a világon, de egészen biztosan mindenben messze átlag feletti, kivételes munkamorállal. Hogy fog-e ezekben a klubokban játszani? Elképzelhető, de a Hurrikán igazi Yiddo, aki imádja a klubját. Alan Shearer is a Blackburn Roversben és a Newcastle Unitedben volt az, aki, nem kellett Spanyolországba vagy Manchesterbe igazolnia, hogy ő legyen a #1.

Zizou: Azt gondolom, hogy jelenleg nem dönthető el egyértelműen. Érezhető, hogy az egyik húzóemberről van szó, de eddig a csapat is lépést tartott az ő fejlődésével. A kérdés az, hogy képes lesz-e a Spurs további szinteket lépni, esetleg címeket szerezni. Ha nem, akkor szóba kerülhet Kane távozása, de semmiképp se a Realba.

A PL-ben milyen teljesítményt tud felmutatni a rangadókon Pochettino? Képes belenyúlni a mérkőzésbe? Mit hozott ő a csapathoz, amivel érezhetően lépett egyet előre a T’ham?

King_aranarth: Tavaly – különösen hazai pályán – egészen kiválót, ahogy az egész szezon szenzációsan sikerült. Idén az egyetlen bajnoki rangadóját azonban elveszítette a Chelsea ellen. Pochettino megőrizte a klub identitását jelentő támadófutballt, de kialakította a PL legjobb védelmét. Néha azonban belefeledkezik a meccsbe, sokszor bírálják, hogy későn és rosszul cserél. Ez tavaly Európában – különböző okok miatt – nem volt elég, de a csapat évről évre fejlődik. Magabiztosabb, tudatosabb.

Zizou: Csak ezt a naptári évet vizsgálva: januárban megverte a Chelsea-t 2-0-ra, de augusztusban éppen hogy, de kikaptak. A Unitedet és az Arsenalt 2-0-ra verték. Viszont ugyanennyire kaptak ki a Pooltól. A Manchester City-vel pedig 2-2-es döntetlent játszottak. Azaz 6 mérkőzésből 3-at megnyertek, 1 döntetlen született és 2 vereség. Egyáltalán nem rossz eredménysor, úgyhogy ez alapján jól teljesítenek rangadókon is. Elsősorban rendezte a helyzetet a csapaton és a klubon belül. Aztán fazonra szabta, azaz stílust adott a gárdának. És persze egy jó adag hitet, illetve elképzelést.

Milyen hibák jellemzik a csapat játékát védekezésben?

King_aranarth: Lloris néha megmagyarázhatatlan potyagólokat kap, a védelem pedig nagyon ritkán, de képes totálisan összezavarodni. A mérkőzések végén előnyben a csapat hajlamos könnyelművé válni és akármekkora előnyt elszórakozni, vagy visszaállni, és ezzel együtt pánikba esni. Nem csoda, mert ez a bekkelés nagyon messze áll a sok passzos támadófutballtól.

Zizou: A magas védővonal, az intenzív letámadás miatt roppant fontos a megfelelő koncentráció. Ha kihagynak, akkor komoly gondba kerülhetnek. Adásszünetek is előfordulnak, ilyen volt például a legutóbbi Chelsea elleni meccsen, amikor végig asszisztálták az ellenfél támadását, ami góllal is zárult. Ezenkívül masszív védelemmel rendelkeznek, amit a legkevesebb kapott gól is jelez, de rögzített szituációknál is van mit keresnie a Realnak.

2016-17-es szezon kapott gólok száma.

Mire érdemes figyelni a támadásokat illetően?

King_aranarth: Eriksen passzaira, a szélsőhátvédek lendületére (sajnos az angol válogatott balhátvéd Danny Rose helyettese, Ben Davies jóval lassabb, cserébe a beadásai elsőrangúak), valamint Harry Kane-re. A kapu 35 méteres körzetében bárhonnan veszélyes – senki nem hiszi, de képes gólt lőni a semmiből. Igaz befejező csatárhoz méltóan önző.

Zizou: Aszimmetrikus széljáték, erős kontrajáték is jellemző, és persze az a pár kulcsjátékos is figyelmet érdemel, akik főszerepet játszanak, mint Eriksen a passzok miatt. Vagy Kane a gólérzékenysége okán, szinte bárhonnan képes betalálni. Alli pedig az agilis játéka miatt, illetve remekül tud érkezni. Íme egy példa!

Nem véletlen, hogy a PL-ben a legtöbb gólt ők szerezték tavaly.

A BL-ben a Dortmund ellen mást, vagy máshogy játszott a csapat, mint a PL-ben?

King_aranarth: Nem. Nem változott a stílus, bár alkalmanként visszább húzódott a csapat, mint szokott, és a szerencsével sem állt hadilábon az együttes.

Zizou: Abszolút más csapatot lehetett látni. A PL-ben támadóbb, dominánsabb focit játszanak. Ezzel együtt jár a magasabb védővonal, a már szintén említett intenzív letámadás és a pozíciós játék. Míg a Dortmund ellen reaktív futballra álltak át. Tehát mélyebben védekeztek, és átadták a terepet az ellenfélnek.

Milyen felfogásra lehet számítani a Spurstől a Real ellen? Készülhet-e Poch valami meglepetéssel akár védekezésben, akár támadásban?

King_aranarth: Nem hiszem, hogy gyökeres változtatásokra kellene számítani: a jól bevált és begyakorolt elemeket nem érdemes átalakítani, a csapat pedig még a Burnley ellen is alkalmatlan a defenzív játékra, így nem hiszem, hogy a Spurs leparkolja a buszt Lloris kapuja elé. A wingbackek feltételezhetően sokkal kevesebbet lesznek elöl a megszokottnál, és a védelmi vonalat sem a félpálya közelébe tolja fel Pochettino, de a lehetőségekhez képest igyekszik irányítani a meccseket. Ez most nem valószínű, hogy sikerül, de az alapfelfogásból nem enged.

A Spurs élvezetes támadófocit játszik, de Real Madrid kaliberű csapattal jó ideje nem találkozott. Nehéz elképzelni, hogy uralni fogja a találkozót, és a fent leírt ódák ellenére egy újabb sima vereség is benne van a pakliban (a RM bárkit képes megszórni, ahogy 2011-ben a Bernabeuban egy nagyon sima négyest kapott a Spurs), de kétségtelen, hogy a Tottenham jó úton jár: fejlődik, folyamatosan erősödik, miközben látványosan focizik. Lesznek kisebb-nagyobb buktatók (akár most a Bernabeuban), de ha töretlen a lendület, akkor a két gárda sűrűbben fog találkozni a BL-ben.

Zizou: Kialakult kép van a fejemben arról, hogy miként fog játszani a Spurs. Nagyon kevés esélyt látok arra, hogy dominálni fognak és valljuk be, botorság lenne, mert nagy zakóba futnának. Szerintem Pochettino ugyanazt fogja választani, mint a Dortmund ellen. Átállnak 5 védőre, akár ugyanaz a formáció is lehet, azaz 5-3-2. Meglepetésre nem számítok, de nagyon veszélyes kontrákra igen. A Tottenham az egyik, ha nem a legjobban kontrázó csapat jelenleg. Persze nem csoda, mert Pochettino nagy hangsúlyt fektet arra, hogy védekezésből támadásba rettentő gyorsan váltson a csapat. Son nagyot játszott a Dortmund ellen, úgyhogy rá is érdemes lesz figyelni. Viszont három hibát látok ebben, méghozzá angol oldalon. A 5-3-2-ből következik, hogy Eriksennek és Sonnak nagy területet kell kontroll alatt tartania, ha ez elmarad, akkor vékony lesz a középpályás vonaluk, ami előnyt jelenthet a Real számára. Másrészt a Dortmund ellen tulajdonképpen nagyobb hibától mentesen játszották végig a 90 percet, de a Real ellen ezt kizártnak tartom. Ha pedig betliznek, akkor azt meg kell büntetnie a Realnak. Hiába állnak nagyon jó középső védőkből, akik jól fejelnek, de egy éles Ronaldót 90 percig nem fognak tudni tartani. A többiekről nem is beszélve.

Az utolsó hibaforrást abban látom, hogy ez a taktika a Dortmund ellen összejött, de a Real ellen már sokkal nehezebb lesz megoldani. A királyi gárda védői rutinosak a kontrák levédekezésében, és bár nem lesz Varane, de Ramosék, ha koncentrálnak, meg tudják oldani. Másrészt ott van a világklasszis középpályánk, ami képes csírájában elfojtani a támadásokat. Úgyhogy a Modric-Casemiro-Kroos alkotta hármas kulcsfontosságú lesz.

Ezeket a kérdéseket gondoltuk fontosnak tisztázni a mérkőzést megelőzően. José-nak köszönöm a kérdéseket, King_aranarth-nak meg azt, hogy elfogadta a felkérést, és segített színesíteni a beharangozónkat. Kíváncsian várom az összecsapást, remélem végigszurkoljátok ti is.

A mérkőzést az M4 közvetíti. Ha jó a stressztűrő képességetek, nézzétek a felvezetőműsort. Ha csak a meccs érdekel: 20:44-kor elég oda kapcsolni. 😉 Hala Madrid!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!