Felkészültünk! Ki a következő?

Éjszakába nyúló mérkőzéssel zárult a felkészülési időszakunk. Részletkérdés, hogy kettő szuperkupával lettünk gazdagabbak; én sokkal jobban örülök annak, amit az elmúlt két mérkőzésen láttunk. Míg a Manchester elleni döntőn akadozott a gépezet, és nem igazán állt össze a csapatjáték, úgy most értünk oda a felkészülésben, hogy látszott: elérte Zidane a kitűzött célt. Kihoztunk mindent, amit lehetett az augusztusi alapozásból és mind fizikailag, mind pszichésen, mind játékban és – ahogy láthattuk – mind eredményességben elértük azt, hogy bátran várhatjuk a tényleges téttel bíró mérkőzéseket. De egy rövid ideig örüljünk, mert most picit azt is lehet: Európai- és Spanyol Szuperkupa győztesként vághatunk neki a 2017/18-as szezonnak!

A Manchester United elleni beharangozóban José beszélt a felkészülési időszak fázisairól és azok fontosságáról. Az amerikai túra folyamán a legnagyobb hangsúlyt a fizikai felkészülés kapta. Ilyenkor kell a szabadságról visszatérő játékosokat újra a szezonbéli sűrű menetrendre visszaszoktatni. Eleinte kardióedzés kapja a hangsúly, a labdás gyakorlatok csak később kapnak szerepet. Nem véletlen az, hogy jellemzően az első kettő felkészülési mérkőzés félidőiben sorcsere zajlik, majd az utána lévő mérkőzéseken érik el a játékosok azt, hogy 60 percet majd később egy egész mérkőzést is kibírjanak. Ezzel párhuzamosan egyes játékelemek gyakorlása is egyre inkább előtérbe kerül. Itt inkább az egész csapatot érintő szituációkra kell gondolni, mint a csapatszintű tolódásokra, súlypontáthelyezésekre és támadásból védekezésbe-, illetve védekezésből támadásba átrendeződésre. Ezen időszak az alapozás. Ezen pár hétben alapozza meg a szakmai stáb azt, hogy a továbbiakban lehessen finomhangolni, azaz akkor és csak akkor lehet elkezdeni foglalkozni taktikai elemekkel, szituációs gyakorlatokkal, ha az alapozást sikerrel abszolválja a csapat. Az eredményesség pedig csak ezután jön, javarészt a bajnoki starttal válik ez fontossá.

Ezért is tetszik az, amit az elmúlt 3 mérkőzésen láthattunk. Zidane-ról leírtuk azt, hogy ő egy pragmatikus edző. Nem a mérkőzésen akarja kihozni a legtöbbet a játékosokból és a csapatból, hanem azon sorozatban, amiben éppen szerepelnek. Márpedig többször hangoztattuk; hiába ért 2 trófeát az előző 3 mérkőzés, ezek mind a felkészülés részei voltak. Látszik az íve a fejlődésünknek, ha végigzongorázunk a szkopjei mérkőzéstől kezdve, Barcelonán keresztül a madridi döntőig. Tegnap értünk oda, hogy a játékunk szépségére is helyezhetett hangsúlyt a kopaszunk. Ez pedig a felkészülés legutolsó eleme – amikor már minden mással elégedett az edző.

Őszintén megmondom, engem különösebben nem izgatott ez a két trófea. A United ellen csupán azt szerettem volna látni, hogy nyer a csapat. Ugye érteni a különbséget? Nem azért, hogy kupát nyerjen a Real, hanem hogy verje meg a vörös ördögöket. A Barcelona ellen ez még inkább igaz volt. Bármilyen téttel bíró mérkőzésen csap össze a két rivális gárda, azt szeretném látni, hogy a fehérek diadalmaskodnak. Hogy így diadalmaskodnak, mint tegnap. A kupa átadás meg az ünneplés már csak formalitás. Semmi több. De pimasz vigyorral fogok visszagondolni erre a kupára, nem azért, mert elnyertük, hanem azért ahogyan elnyertük…

José:

Ennek most örülni kell. Azért is, mert a Barcelona ellen arattunk magabiztos, fölényes győzelmet és azért is, mert a szezon egészére nézve szebb játékot várhatunk, mint tavaly. Az előző szezonban jöttek-jöttek az eredmények, de csak az utolsó két hónapra javult a játék képe is. Most egy olyan Real Madrid van előttünk, amely valószínűleg a csúcspontját éli Zidane alatt.

Örülök, hogy eltűnt a lehetősége is annak, hogy túl sok feszültség gyűljön fel a keretben: Pepe, Morata, James… Az újak és az az egy érkező, akit még rejteget Perez, el fogják fogadni a jelenlegi hierarchiát és a rájuk eső játékperceket. Sikerült éhesen tartani a csapatot.

Az MU és a Barca ellen is addig pörgette a játékot a csapat, amíg kellett. Aztán visszaállt, de nem aludt bele a meccsekbe. Imádom ezt a felfogást.

Az első meccsen, Katalóniában kontrából jött pár gól. Tegnap letámadtuk őket, zavarba hoztuk a védőiket, Busit… Több arca van Zidane csapatának, és okosan választ az edző.

Viszont fontos, hogy tisztázzuk: ennek a két meccsnek és a magabiztos játéknak lehet örülni. Még jobban bízni a csapatban, hiszen rászolgáltak. De jön 38 bajnoki forduló, egy új szezon. Kívánom, hogy ősszel ritkán játsszon úgy a csapat, mint akár tegnap is, az első félidőben. Legyünk okosak. Osszuk be az erőnket, a játékosokat.

Lesznek csapatok, akik ellen tükörsima meccseket fogunk játszani, mert feladják már a kezdő sípszó előtt, vagy mert nem ellenünk kell nekik nagyot játszani. Lesznek gárdák, akik olyan hittel érkeznek a pályára, hogy vért fogunk ….ozni a három pontért. Sőt, lesz olyan csapat is, akik játékban is felnőnek hozzánk.

Arról még nem is beszélve, hogy jönnek majd a sérülések, jön egy, vagy több hullámvölgy és jön majd az a meccs, amikor nekünk semmi, az ellenfélnek minden sikerül. Tehát senki ne vegye természetesnek a Barca elleni teljesítményt. Annak is eljön az ideje, reményeim szerint ismét BL címvédés lesz… meg bajnoki cím, és CdR serleg!

Mert mindet akarom! De egyetlenegy következő meccset sem nyer meg az UEFA vagy a spanyol Szuperkupa… A tudatos tervezés, a tehetség, a szorgalom és az egymásért való küzdés viszont elég lehet, hogy elérjük a céljainkat!

A Depor ellen újra meg kell mutatni, hogy ez a mostani Real Madrid eszméletlenül jó csapat. Aztán a többi 37 bajnokin, a Király Kupában és a Bajnokok Ligájában is! Nem a múltból kell megélni. Történelmet kell írni.

A vasárnap esti meccsig pedig lehet örülni annak, hogy leiskoláztuk a Barcelonát. Én örülök ennek.

A mérkőzés előtt nem igazán lehetett arra számítani, hogy Zidane majd nagy változásokat eszközöl a kezdőcsapatot illetően. Erre még én sem számítottam. Nem gondoltam volna, hogy szabad egy Real Madridnál hazai pályán egy klasszikus alkalmával leültetni a padra Céer hiányában a legdrágább igazolásunkat. Nem gondoltam volna, hogy Casemirót kihagyja a kezdőből a francia, amikor olyan meccseken is makacsul ragaszkodik hozzá, amikor semmi haszna nincsen. Kezd úgy kinézni a Real Madrid, ahogyan az én szememben egy futballklubnak lennie kell. Ennek viszont piszkosul tudok örülni!

De egy kicsit tekintsünk vissza vasárnapra. Illetve a már fentebb említett ívet és logikai sorrendet nem csak a felkészülésben, de Zidane taktikájában is meg lehet találni. Személy szerint én sokat kritizáltam Zidane-t a taktikai képzetlensége miatt, viszont az előző két mérkőzésen csak a szemellenzős haterek nem veszik észre a tudatosságot.

ReAlantos:

Zidane a szokásos gyémánttal, Valverde pedig egy 4-3-3-mal állt fel. A széleket nálunk Carvajal és Marcelo jól lefedték, bár mint a meccs beharangozójában olvasható, Dani mintha nem lett volna ott teljesen fejben. Ettől függetlenül elég volt a Barca bal oldala ellen, míg bohócunk a saját balunkon szokása szerint ficánkolt. Középen ezzel létszámfölényes szituáció alakult ki, amit a Real rövid passzokkal, gyors kényszerítőkkel vagy háromszögezéssel használt ki.

Számomra az egész párharcot leginkább jellemző jelenetsor az első meccs 38. percében érkezett el, amikor a saját tizenhatoson belül Kovacic jutott labdához:

 

Az indulás pillanatában ő a leghátsó ember Navason kívül. Alig telik el pár másodperc, három passz, és máris 4 a 3 ellen találja magát a félpályánál. Bár végül rossz megoldást választ, ez a pillanat is hűen tükrözi, hogy milyen fölényben volt a játéktér középső részén a Real, és mennyire nem volt képes ellenállást kifejteni az ellenfél középpályás triója.

Talán ezért is döntött úgy Valverde, hogy a második meccsre átáll más formációra. Egyébként bölcsen, mert azzal a 4-3-3-mal, amit az első meccsen használt, öngyilkosság lett volna még egyszer kiállni. Logikus lépés volt, hogy valami 3-5-2-re hajazó felállásban, esetleg 4-1-2-1-2-ben, ha Sergi Roberto épp a középpályán játszott (igen, ő azon kevesek egyike volt a Barcából, aki most is hajlandó volt gürcölni).

Csakhogy erre számított Zidane is, és elérkezett az a pillanat, amire már oly régóta vártunk: 5 középpályással állt fel a csapat, méghozzá Casemiro nélkül! Ez egy olyan zseniális húzás volt, amivel nem lehetett gyorsan mit kezdeni az ellenfélnek. A 4-1-4-1, amiben Benzema az egy szem csúszni-mászni is hajlandó csúcsék, mögötte a Vazquez-Modric-Kroos-Asensio vonulat bűvöli a labdát, még eggyel hátrébb pedig Kovacic figyeli Messi minden egyes mozdulatát, tökéletesen működött.

Míg az első meccsen a Real középen szerzett fölényt magának, addig most az eredmény tudatában ráért kényelmesen passzolgatni, és az előző meccsel ellentétben most a széleken alakított ki létszámfölényes szituációkat, amiből a két szélső, vagy a mögöttük felfutó két hátvéd gyakran az alapvonalig kutyagolt. Ha ott nem sikerült átjutni, akkor egy fordítás a másik szélre, vagy egy kis passzolgatás az MKK-tól, gyakran bevonva Marcit vagy Carvajalt is.

Kivétel ez alól az első pár perc, amikor meglepően agresszív letámadás után Asensio csodagólt rajzolt a Barca kapujába. Ezután a már említett türelemjáték következett, amivel szemben nem talált hatásos fegyvert az ellenfél. Végül bár a katalánok kétszer is eltalálták a kapufát, mégis a mi fiaink nyerték 2-0-ra a meccset, a fentiek alapján egyáltalán nem érdemtelenül.

Zidane újabb nagy lépést tett az edzővé válás hosszú lépcsőjén, és ez még inkább domináns csapattá teheti a Real Madridot nem csak a Barca elleni meccseken, sőt nem csak Spanyolországban, hanem egész Európában is.

És az csak hagyján, hogy Zidane képes volt céljainak megfelelő taktikát és játékot elképzelni, de elérte azt is, hogy a tegnapi mérkőzés kezdő sípszava előtt legyőzte taktikailag Valverdét. Persze, elképzelhető volt, hogy valakinek rossz napja lesz és emiatt borul Zidane elképzelése, de ha a játékosteljesítményt kivesszük az egyenletből, akkor bizony a francia diadalmaskodott Ernő bá’ felett kettőjük harcában. (Nálam Zidane akkor nőtt nagyot a szememben, amikor Sevilla ellen a rendelkezésre álló kerethez és az ellenfélhez igazította a felállásunkat. Emlékszünk? 3-5-2-ben álltunk fel. Kiszoptunk, naja – megesik.)

Raulitás:

A Barcelona játékát az elmúlt években egyértelműen a 4-3-3-as felállás dominálta, meccs/szezon közben változó gyakorisággal váltva 3-4-3-ra. Ez a Cruyff-féle totális futball alapja. Edzői karrierje elején ezt honosította meg az Ajaxnál, majd később tovább vitte a katalán csapathoz, ami azóta is a csapatépítés fő elve náluk. Xavi azt nyilatkozta róla, hogy ő alkotta meg a Barca dezoxiribonukleinsavját. Ez volt a Stoichkov-Laudrup-Guardiola által fémjelzett időszak kulcsa, Rijkaard is ehhez a formációhoz nyúlt (bár a játék képe itt eltért a Cruyff-iskoláétól), és Guardiola is egykori mestere stílusát és tudását vitte tovább és járatta csúcsra (a madridi szurkolók legnagyobb sajnálatára). A klub utolsó BL-győzelme is ebben a felállásban született, bár akkor már jobban támaszkodtak a játékosok egyéni zsenijére, mint a mindent elsöprő csapatjátékra.

Akkor és nemrég

Az új edzővel szemben is elvárás, hogy tovább vigye ezt a vonalat és ezt Zidane is tudta. Az első mérkőzésen a várható 4-3-3 ellen felküldött egy sokkal inkább középen játszó csapatot, amit főleg a bal szélen erősített meg támadásban Marcelo felmozgásával és a nagyfejű Isco kicsámpázásával (nem is értem, hogy a MU scoutjai a görbe lábaiért hogy nem szóltak be), illetve később Asensio bal szélre zavarásával. Ezzel tökéletesen kiaknázta a Barca gyengéjét védekezésben: egyrészt Alves óta lyukas a védelem jobb oldala, amire Vidal nem megoldás nagy meccseken. Ráadásul Valverde alá is játszott ennek, hiszen a lassabb és körülményesebb Piquét rakta jobb oldalra a védelem tengelyében, ami a meccsükbe került. Másrészt a középpályán lényegében 2 védekezni tudó ember (Rakitic, Busquets) maradt a Real 3 játszó középpályására, ami miatt itt is fölényt tudott kialakítani a csapat.

A második meccsre várható volt a szerkezetváltás, hiszen gólt kellett lőniük, emellett a védelem és a középpálya sebezhetőségét is meg kellett oldani. Emellett várható volt, hogy ha felcsillan előttük az esély, akkor minden szabályos és nem teljesen szabályos (műesés, rugdalózás, odaszólogatás stb.) eszközzel megpróbálnak előnyt szerezni maguknak, hátha vissza tudnak jönni a meccsbe (erről Asensio tett, hogy ne egy újabb kiállítás segítségével (ahogy múltkor). Zidane számolt a 3-4-3 vagy 3-5-2 lehetőségével, és ennek szellemében küldte fel csapatát. Emellett a könnyen kiállítható Casemiro helyett a mobilisabb, tisztább Kovacic kezdett, aki mind presszingben, mind a kontrába történő átváltásban sokkal jobban képes teljesíteni, mint brazil kollégája, bár utóbbi képességét most nem csillogtatta annyira, védekezőbb szerepköre miatt.

A megszokott védelem előtt egy 4-3-3/4-5-1 hibrid alakult ki. Támadásban Asensio és Lucas sokszor mozogtak befelé, ugyanakkor képesek voltak nyújtani a védelmet, helyet teremtve a Kroos-Modric-Kovacic tengelynek. Míg védekezésben felléptek (a meccsen kifejezetten jól védekező Benzemával együtt) a három középhátvédre, amiből többször is sikerült zavart kelteni. Carvajal és Marcelo Robertóra és Albára zárt ki, míg a középpályásaink a passzsávokat illetve a középpályásaikat takarták, így sokszor nem maradt más opció, csak a Burnley által is szeretve játszott BasszukelőreFC, amit a középhátvédeink általában lefüleltek (mondjuk ez Ramosnak nem volt nagy meló). Annyira jól sikerült a presszing, hogy Lucas kapufája, illetve Benzi gólja közvetlenül ilyen után lett, de Asensio góljához is kulcs volt ez a játékelem illetve az, hogy a katalánok elfelejtették, hogy ez a srác tud lőni.

 

Zidane egyértelműen Valverde fölé emelkedett taktikailag, mind támadó, mind védőoldalon. A szurkolók számára pedig hagyott nyitott kérdéseket a következő szezonra azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az alapjáték. Az mindenesetre számunkra külön pozitív, hogy Benzema egyedül előretolt csatárként kifejezetten jól teljesített (védekezésben is!), ami miatt a Cétlen időszakban sem kell féltenünk a csapatot annyira, mint eddig tettük (nyilván ez Bale számára kevésbé pozitív, hiszen eddig nélküle voltunk a legjobbak a pályán, de róla most nem lesz szó bővebben). A csapat többféle védekezési sémában is megállja a helyét, és az új fiúk bemutatkozása se ad okot aggodalomra (kivéve a jobb vonal mellett ülő drukkereknek Theo beadásainál).
Köszönöm az élményt, Zidane, amit eddig kaptunk tőled, csak így tovább!

Hogy mondjátok…?

A játékosok egyéni teljesítménye is megér egy misét. De igazából erről nem is szeretnék sokat írni, mert holnapig lehetne szopkodni dicsérni a két horvát teljesítményét egyedül. Félidőben írtam azt a többieknek, hogy hiába szeretném látni debütálni Ceballost vagy Theót – bár utóbbit meg kellene tanítani beadni, meg dekázni -, de egyszerűen nem akartam azon félidei csapatból bárkit is lecserélni. Annyira egyben volt mindenki, annyira élvezte mindenki a játékot, és nem görcsölt rá a mérkőzésre, hogy nem lógott ki senki lefelé a csapatból. Ez pedig fejben dől el. Zidane érdemeit pedig nem lehet elvonni, mert most inkább arról írtunk, hogy mennyit fejlődött taktikailag az elmúlt évben, de újra bizonyítja, hogy ebben ő a legjobb…

Sultan:

Ami számomra a legfontosabb konklúzió ebből az idénynyitó párharcból, az, hogy a csapat nagyon egészséges attitűdöket mutat! Nincs leülve, jóllakva a gárda a múlt szezon komoly trófeái után, láthatóan nagy kedvvel, meccsre éhesen szálltunk be a két Szuperkupáért folytatott harcba. A MU elleni meccs Skopjéban még egy átállásnak volt tekinthető a nyári ritmusból (most utalok vissza arra, hogy milyen okosan, semmit sem kockáztatva lazított a csapat az amerikai túrán), aztán a Barca elleni két meccsen – minden esetben fontos hiányzókkal, hisz vagy Cé és Modric nem kezdett, vagy utóbb Case, Cé és Isco sem – már megmutatta a CSAPAT az igazi erejét. Az iszonyatosan erős középpályát, és azt a magabiztosságot, amiből az a fajta vállalkozókedv ki tud sarjadni, ami pl. Asensio hatalmas góljaihoz kell. Hiába ment el Morata, Mariano és James, a keret mélysége továbbra is látszik, és a padról rendre motivált és nem agyoncsigázott játékosok tudnak majd meccsbe szállni. Van egy olyan érzésem, hogy a keretünk még koránt sem végleges, lehet még egy komoly érkezőnk, és Bale távozását sem lehet kizárni.

A bajnokság előtt az előjelek nagyon jók, s hamarosan megkapjuk a választ, hogy a kisebb csapatok ellen is fel tudjuk-e vonultatni azt a mentális erőt, ami egy Barca ellen zsigerből jön elő. A bajnokságot a kiscsapatok ellen kell és lehet megnyerni. Elég csak visszanézni a megelőző négy szezonra, ahol legfeljebb 3 pont különbség volt a Barca és a Real között a végén, ami ugye egy meccs, tehát minden kiscsapat ellen elhullajtott pontnak nagy jelentősége van. Azzal együtt, hogy a Barcát a megelőző szezonban nem tudta megverni a Real a bajnokikon, a további meccseken jobban koncentrált, és behúzta a bajnokságot.

A csapatunkban szerencsére sok kiváló teljesítményt láthattunk a Szuperkupák két meccsén, én most közülük Varane-ra térnék ki egy pár mondat erejéig. Mindannyian emlékszünk, hogy milyen nagy lendülettel érkezett meg hozzánk, s hogy már az elején megmutatta, hogy megüti a királyi gárda szintjét. Zidane érdeme, hogy Varane a spanyol fővárosba került, ő hívta fel a vezetőség figyelmét a fiatal védőre, és ő maga győzte meg a játékost is, hogy igazoljon ide. Hamar beilleszkedett, és pont a Barca elleni meccseken mutatta meg talán legelőször, milyen az, amikor csúcsformában játszik. Nem csak védőmunkája volt szinte hibátlan, de két meccsen két fejesgóllal is hozzájárult csapatunk sikereihez. Csak bő 2 perc a kisvideó, érdemes megnézni:

Mint ismeretes, ezt követően megsérült Varane térde, és elkezdődött a kálváriája. Rehab, erősítés, visszatért, újra megsérült, ismét súlyos hetek a gyengélkedőn. Látszott rajta, hogy nem meri 100%-ban terhelni a térdét, elveszett az a pontossága és a gyorsasága, ami teljesítményének alapja volt korábban. Egyre több hang szólt arról, hogy talán már sosem lesz a régi.

Már a múlt szezon végén látszott, hogy valami változik, kezdett visszatérni a magabiztossága, az elvégzett háttérmunka, erősítés, kifizetődni látszott. Megvan ennek a fizikai és a mentális vonatkozása is, ráadásul ezek össze is függenek.

Most azt láthattuk, hogy Varane a Szuperkupa-párharc legjobb védője volt. Sosem volt még ilyen szikár, csupa izom, szálkás, mint a balatoni keszeg, és egyértelműen visszatért a magabiztossága, aminek legfőbb ismérve az elegancia, amit meggyőződésem szerint lehetetlen megtanulni, azzal születni kell; és persze a gyorsasága, amit csak térdének maximális terhelésével lehet abszolválni. Itt egy kiváló kiragadott példa a tegnap esti találkozóról, Suarez lefordul róla, van is némi előnye, de a labdát már Varane éri el, és simán legyorsulja, majd visszafordul, és jól passzol tovább.

 

 

Ezek a mi kis belső erősítéseink, ismét egy olyan Varane-unk van, aki olvassa a játékot, és fizikailag is megcsinálja azt, ami a kiváló védőmunkához kell; s mászhat a Maslow-féle piramis csúcsa felé, amikor már a gólszerzés is újra fókuszba kerülhet.

Jelentem, Varane visszatért, és erősebb, mint valaha! Adja a sors, hogy elkerüljék a sérülések a fiatal franciát, aki még mindig csak 24 éves, akár még egy évtizeden át is magas szinten játszhat.

Ezennel lezárult a felkészülési időszakunk, és ez a tegnapi mérkőzésben csúcsosodott ki. Egyénileg persze még nincs mindenki top formában és a folyamatos fejlődés továbbra is szükséges. Viszont a csapat közösen elérte azt a szintet, hogy bátran és magabiztosan lehessen nekifutni a vasárnap induló szezonnak. Érezzük azt, hogy ez egy kiváltságos helyzet, mert elég a közvetlen riválisunk helyzetére pillantani és már is látjuk, hogy ez nem olyan természetes. Ha igazolunk is még új játékost – Bale szerepeltetésének a hiánya talán beszédes…? -, most már bízom Zidane-ban és fura mód Pérezben is, hogy okosan fogják levezényelni a következő heteket, és adott esetben olyan játékos fog érkezni – és távozni -, aki nem fogja felkavarni az állóvizet.

Messzemenő következtetéseket nem szabad levonni. Jó úton haladunk, magabiztosak vagyunk és a keretünk is rendben van. De a Barcelona is előbb vagy utóbb, de el fogja kapni a fonalat és a következő találkozásunk alkalmával nem gondolhatjuk azt, hogy alanyi jogon járni fog a 3 pont. És ez nem csak a katalánok ellen érvényes, hanem az összes előttünk lévő mérkőzésre is. Nincs, és soha nem is lesz biztos 3 pont. Ezért is szép ez a játék, mert sokoldalú, élvezetes, és most jelenleg azért is, mert két győztes El Clásico után várhatjuk a vasárnapi nyitómérkőzésünket.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!