Most ment széllel szemben is!

Akármennyire hangoztatták a felek, hogy a 2017-es Spanyol Szuperkupa még a felkészülés része, ha a két ellenfél a Real és a Barca, ott tét van, presztízs van; és hiába jellemzi ezeket a találkozókat általában az idény eleji forma, adnak némi támpontot, hogy hol tartanak a klubok a bajnoki start előtt. Az idei Szuperkupának különös felhangot adott Neymar eligazolása, és a pótlására indított – eddig kevés sikert felmutató – katalán hadművelet. Ennek jegyében csapott össze a Nou Campban a Barcelona és a Real Madrid. Összefoglalunk.

Már Zizou beharangozójába is írtam pár bekezdést arról, hogy a Barca és a Real útja most nagyon más. Míg a királyiaknál az állandóság, a kiszámíthatóság dominál, és az eredmények is jöttek szépen, addig a Barcelona kapcsán egyre többen beszélnek egy nagy generáció, egy korszakos csapat hanyatlásáról. A háttérről nem szeretnék túl sokat merengeni, így az elején szentelnék néhány mondatot, hogy kontextusba helyezzük a legutóbbi időszak katalán történéseit.

Az igazi divat!

Továbbra is tartom a véleményem, hogy Neymar nem elsősorban a pénzért hagyta ott a gránátvörösöket. A Barcelona szakmailag már jó ideje nem a megfelelő úton jár. Ki látná ezt jobban, mint az, aki ott edz, ott él, ott futballozik a pályán nap, mint nap. Nyilvánvaló, hogy Neymar kétségei alaposan meg lettek támogatva anyagilag is, de ez nem képes meg nem történtté tenni a management hibáit, és a gárda lassú, de észrevehető lecsúszását. S most, amikor fenekestül felfordult minden a brazil távozásával, képtelen összezárni a klub, képtelen a vezérkar összekapaszkodni a játékosokkal, a szurkolókkal a culékkal, sőt – fejétől bűzlik a hal -, újabb botránnyal szélesedik a kép. Úgy hírlik, hogy az elnök, Josep Maria Bartomeu privát érdekeltségébe tartozó cége, az ADELTE az ázsiai BL-győztes Kuangcsou Evergrande (Paulinho klubja) névadó szponzorával, az Evergrande-csoporttal kötött hatalmas üzletet. Hogy, hogy nem, ezzel szinte egy időben kiderül, hogy a Barca leigazolja ettől a kínai klubtól Paulinhót – igencsak irreális 40 milliós összegért. A Barca 4. legdrágább igazolása lesz! Szóval nem kell szélsőséges összeesküvés-párti gondolatmenet ahhoz, hogy lássuk, a Barca vesz valakit, akire igazából nincs is szüksége, aki 15 millióért ment pár éve levezetni a Kínába, most meg visszajön 40-ért az egyik legnagyobb európai klubhoz. Mindeközben a kínai klub névadó szponzorával privátban nagy üzletet köt az elnök.

Az a baj ezekkel a hírekkel, hogy teljesen mindegy, hogy igazak, vagy nem. Ezeket utólag már képtelenség kimagyarázni. Nem elég, hogy szakmailag nem kezelik méltó szinten a Barcát, de még erkölcsileg is taszítanak rajta egyet. Ilyen egy vonzó elitklub? Hát, nem biztos. Hagyjuk meg az esélyét annak, hogy Neymar láthatta a klub szakmai és erkölcsi megrogyását (nem kell messze menni, az ő maga leigazolása is megérne egy misét), és elgondolkozott a saját jövőjét illetően. Ha feltesszük a kérdést, hogy melyik a jobb csapat, ha úgy tetszik, melyik esélyesebb a BL megnyerésére ebben a pillanatban, a Barca vagy a PSG, meglepően sokan tennék le a franciák mellett a voksukat. Ezek a vonatkozások sajnos nem tudnak az öltözőn kívül maradni, hatnak a játékosra, az edzőre, mindenkire. Láthatóan nincs jó hangulat a csapat háza táján, s ez tovább gyűrűdzik az eredményekbe is.

A Real az említett állapotú Barca ellen a legjobb támadója (CR7) és a legjobb középpályása (Modric) nélkül állt fel – idegenben. Előbbi kimaradását a kezdőből formája (?), utóbbiét eltiltás indokolta. Navas előtt a szokásos négyes szerepelt Carvajallal, Varane-nal, Ramosszal és Marcelóval. Modric helyett Kovacic kapott lehetőséget Kroos, Casemiro és Isco mellett. Elöl a két sokat kritizált „B” futott ki a gyepre.

A Barcelona két „újonccal” kezdett, a baloldalon Deulofeunak szavazott bizalmat, ő ugye régi-új játékosa a klubnak, a jobb bekk szerepében pedig Aleix Vidal kapott lehetőséget. Dani Alves huncut mosollyal csóválhatta a fejét.

A hazaiak középpályája az Iniesta, Busquets, Rakitic trióval akár működhetett is volna, de a két spanyol már nem mai gyerek, és már csak időszakokra tudják a top formájukat idézni, miközben kicsit lassabbak, körülményesebbek és nehezebben döntenek meccsről-meccsre; miközben a horvát mintha elvesztette volna a hitét magában, vagy a csapatban, de tény, hogy egyre többször tűnik fásultnak és kedvtelennek. Iniestáék persze még nem felejtettek el focizni, vannak minden meccsen olyan periódusok, amikor csillog a zsenijük, csak a folyamatosan magas színvonalat nem tudják már hozni. Az izmok, az ízületek, a test nem hazudik.

Hátul Alba, Umtiti és Piqué egészítette ki a vonalat, míg elöl a szokásos Messi – Suarez páros próbálta zavarba hozni a királyi védelmet.

A sokak által várt találkozó madridi presszinggel kezdődött, melynek nyomán két komoly labdavesztésre is sor került a hazaiak részéről. Először a tanácstalan Ter Stegen kirúgását fülelte le Isco, amit Kova próbált kapásból a kapura emelni, majd Marcelo is elcsípett egy labdát, de abból sem lett nagyobb veszély. Mindkét gárda aktívan próbálta meg zavarni a labdakihozatalokat, és mindkettő elég sikeresen tette ezt.

Azért a Madrid megvillantott néha valamit abból, hogy milyen is volt a Barca középpályája 4-5 évvel ezelőtt, és milyen az, amikor villámgyors passzokkal fejlődik fel a támadás, és úgy eldugják a labdát, hogy az ellenfél mindig csak úton van, nyomozza, de beavatkozni nincs esélye.

 

Isco egész meccsen elképesztően magabiztosnak tűnt, könnyed volt a játéka, és önbizalomtól duzzadó, s ez nagyon-nagyon jó hatással tud lenni az egész csapatra.

Bale a baloldalon kezdett, el tudom képzelni, hogy Benzemával egyetemben szabad kezet kaptak, de bármilyen taktikai utasítással futottak ki a gyepre, elég kevés hasznukat látta a csapat. Benzema kapott pár felívelést, de egyikkel sem tudott mit kezdeni, s ezt követően jó pár alkalommal beindult és kérte a labdát, de ekkorra már a csapattársak sem voltak igazán partnerek ebben.

A második félidőben volt pár emlékezetes megmozdulása, de egy komoly kontrát teljesen elrontott, mert nem passzolt időben, és a második, nagyon hasonló szituációban sem biztos, hogy a jobb megoldást választotta, amikor kristálytisztán passzolhatott volna vissza az érkező Iscóhoz, de ő 1 az 1-et kezdeményezett Piquével. El tudott menni mellette, de fel sem nézve lőtte keresztbe a labdát, amire Dani érkezett, és sajnos Alba is.

 

A Barca is megmutatta, mire képes, ha az első zavaró játékosainkon túljutottak, jó pár alkalommal elképesztő ütemváltással hozták a labdát a Realra, és bizony Iniesta és Messi is, ha lendületbe jön, még mindig életveszély. A 10-es argentin, ha rá tudta vezetni a labdát a védelemre, minden alkalommal gondot okozott. Vagy lövőhelyzetbe került pár csel után, vagy kiváló kényszerítőre nyílt lehetősége, de mindig gondja volt vele a Madrid hátsó sorának.

A félidő hajrájára kissé elszabadultak az indulatok, és hullottak a sárga lapok, mint az őszi falevelek. Ebben az időszakban fogadtam volna, hogy ez a meccs se megy le piros lap nélkül, de nem arra tippeltem volna, aki végül megkapta.

Előzetesen azt mondtam magamnak, ha 0-0 lesz az első félidő, akkor nyeregben érezhetjük magunkat. A Real az utóbbi időben minden ellenfelénél jobban bírja fizikailag a meccsek második félidejét, és általában ebben a játékrészben őröljük fel az ellenfél erejét. Egyetlen fájó kérdésem volt, hogy ki fog itt tőlünk gólt szerezni, mert az utolsó passzok rendre nem sikerültek. A kérdést némi meglepetésre a twitterkirály, Piqué oldotta meg, egy szerencsétlen labdaérintéséből saját kapujába jutott a labda. (Sokan bántották, mert a Real további két góljában is benne volt, de tény, hogy Aleix Vidal kevéssé értékelhető játékának hála, az ő feladatait át kellett időnként vennie a védekezésben.)

Ahogy az várható volt, érkezett Ronaldo, mégpedig Benzema helyére az 58. percben. Bale átment a jobb oldalra, és ezt követően nem hallottunk róla. Nem szeretek bírózni, azonban De Burgos Bengoetxea játékvezető a szokásosnál is rosszabb teljesítményt hozott, legelőször azzal, hogy befújta Suarez szokásos színjátékát 11-esnek. Maradhatott volna a PL-ben a „harapós”, akkor ott egy ilyenért ma már 2 meccses eltiltás jár. A Spanyol Szuperkupán viszont 11-es. Megvolt a kontakt Navasszal, de Suarez már azelőtt dobta magát, hogy bármiféle fizikai kontaktus történt volna. Messi higgadtan váltotta gólra a lehetőséget, és kiegyenlített. Az események nagyon felhozták a Barcát, és egyértelműen a hazaiak percei következtek.

A Real zavarodottságát egy gyors kontra enyhítette, melynek végén Ronaldo megverte Piquét, és a 16-osról jobbal felvarrta a bőrt a bal felsőbe. A német kapusnak esélye sem volt elérni a labdát.

 

CR7-ről már Amerikában azt nyilatkozta Zidane, hogy olyan fizikai állapotban van, mint a BL döntő idején, egyszerűen meg sem látszik rajta a nyár. Ezt bizonyítandó, a portugál gólgép lekapta a mezét és megvillantotta 0 zsírszázalék közelében feszülő felsőtestét, amiért jogosan sárgát kapott, ami alapvetően befolyásolta a 3 perccel későbbi eseményeket is. Lehetne itt bántani Cét, mert elvárható lenne a profizmus tőle, hogy nem kap lapot egy ilyenért, de emlékezhetünk Messi mezbemutatására, vagy más csapatok háza tájáról is tucatszám lehetne hozni a példákat, hogy a meccs hevében egy ekkora dugó után lekerülnek azért a mezek. Ez a játék ilyen.

A játékvezető továbbra is főszerepben maradt, ugyanis műesésért felmutatta Cének a második sárgát, majd a pirosat is. A hitetlenkedő portugál mindenképp magyarázni akart még a bírónak, aki elfordult tőle, de Cé még tett egy mozdulatot felé, ami bizony egy lökésnek is megfelelt. Ez utóbbi mozdulat kerülhet még sokba az első számú gólfelelősünknek (és a csapatnak is), mert bekerült a jegyzőkönyvbe, és erősen súlyosbító tényezőként vették figyelembe.

 

A jelenlegi szabályozás értelmében egy ilyen cselekedetért 4-12 meccs eltiltás jár. Maga a második sárga az elvetemült, szemellenzős katalán divatdrukkereken kívül mindenki számára nyilvánvalóan jogtalan volt. Véleményem szerint jó eséllyel el is lehet töröltetni, viszont az incidensért a mai döntés értelmében 4 meccses eltiltás jár, ennek értelmében Cé kihagyja a Deportivo, a Valencia, a Levante és a Real Sociedad elleni összecsapásokat is.

De az is szinte biztosra vehető, hogy a szerdai visszavágón sem áll majd rendelkezésre, bár a klub meg fogja fellebbezni a második sárga lapját.
A találkozó szerencsére nem úgy alakult, ahogy a hazai drukkerek várták. Igazából a meccs képéből nem derült ki, hogy emberhátrányban vagyunk, bejött Asensio, majd a 81. percben Lucas Vazquez is, és a friss erők végül el is döntötték a mérkőzést. Asensio továbbra is ritkán szeretne kis gólt vállalni, ennek értelmében Vazquez indításából akkora ficakot vert futtából, hogy még Ter Stegent se lehet hibáztatni. Annyira jó helyre ment a labda, hogy nem lehetett odaérni.

 

Amit összegzésképp el lehet mondani, az az, hogy a Barca tényleg HATALMAS bajban lesz, ha nem tudnak érdemben erősödni. Ha jön 1-2 meghatározó ember, akkor is bajban lesznek, csak kezelhetőbb lesz a helyzet, mert a folyamatok, melyek most lefelé húzzák a csapatot, nem tudnak 1-2 hét alatt megváltozni. Nagyon sokan értik, érzik, mi zajlik most a Barcánál, sok ismert blogger leírta a véleményét az ügyben. Itt van angolul Rafa Hernandez FB posztja, érmes elolvasni.

Ami a Realt illeti, van okunk bizakodni, ha a Nou Campban így megy, akkor komoly reményeket fogalmazhatunk meg, hogy a bajnokságban könnyebbnek ígérkező meccseken is helyt tudunk állni.

Kroos kicsit halványabb volt ezen az estén, de meg kell jegyezni, hogy kevésbé fekszik neki a Kovaciccsal felálló formáció. A fiatalabbik horvátunk nem tudja Modricot pótolni, neki más erősségei vannak. Ő a gyors labdás megindulások specialistája, a gyilkos kontrák szemfüles elindítója, de azt a fajta egyensúlyt, amit Modric ad a csapatnak, ő nem képes. Ellenben kapura egyértelműen veszélyesebb – ha ezt a meccs engedi. Tagnap este nem igazán engedte. Vegyük észre, hogy Casemiro is nagyon ritkán került a kapu elé. Azért a Nou Camp nem az amcsi nyaralás.

Carvajal láthatóan nincs a topon, nagyon lelkes, nagyon hajtós srác, sok volt neki az előző szezon a válogatottal együtt. Meg kell találni a módját, hogy összeszedhesse magát!

Először szerdán, későn este a Bernabeuban kell feltenni a pontot az „i”-re. Hasonló hozzáállással, Modriccsal és Asensióval a kezdőben, nem lehet gond. A kétgólos előny magabiztosságot és bővebb taktikai repertoárt tesz majd lehetővé. Ne feledjük, a hétvégén már bajnoki is lesz, így a ZZ-féle mágikus rotálásból akár már láthatunk is majd valamit. Különösen, ha Valverde is így gondolkozik, és „elengedi” ezt a párharcot – ami egy fiatalított katalán kezdő 11 személyében ölthet testet.

Íme egy bővebb összefoglaló:

Oszd meg a posztot, ha tetszett!

  • Marc96

    Nagyon jó iras!!😄 jó erzes vegre egy ilyen classico utan ezeket a sorokat olvasni:D

  • Tibor Telegdi

    Egy játékos mindenképp sárgát kap műesés esetén, amennyiben a bíró annak látja, vagy a játékos földre kerülése utáni reakció(reklamálás büntetőért), amit szankcionálnak? Tehát ha én elesnék pusztán a lendülettél, de nem néznék sanda szemmel a bíróra, a karommal kalimpálva, akkor nincs sárga?

    • Asidotus

      nekem is ez jár a fejemben, az esetet látva. Mert olyan van, hogy valakit ellöknek (szabálytalanság), eldobja magát (műesés), és olyan is van, hogy valaki elveszti az egyensúlyát, és elesik. Ronaldo reakciója nekem azt sugallta, hogy ő szerinte vele szabálytalanság történt, és szerintem a bíró is azt gondolhatta, hogy ez itten az ő meggyőzéséről szólna. Ha szó nélkül felpattan, és megy tovább, akkor nem lett volna lap

      • gwandal

        A bíró sztem inkább erre gondolhatott: https://uploads.disquscdn.com/images/62fc92e758eeb0808a3bd924f6def97b5d63ae5fc2fdf3e720247c9b717be3db.jpg
        Btw Ronaldo egyértelműen a kontakttól borult, max azon lehetne vitatkozni, mennyire könnyen adta meg magát, de fel biztos nem dobta magát. Bassza meg, ne adjon tizit, de 3 méterről ezt műesésnek nézni… menjen a faszba

      • el taktico

        Hát a bíró a barcával volt szerintem 🙂 sima továbbot kellett volna intenie, de ő megakarta mutatni, h hova rakta a barca neymar árát 😀 jó ez viccnek szántam, de 11es is és a második sárga is nevetséges volt szerintem.
        De lényeg, hogy tegnap a 2. félidőben szerintem nagyon ott voltunk a szeren.
        Biztató a csapat jelenlegi képe. Egy kíméletlenül gólerős csatárt azért vennék, főleg ha Cr van valami akkor Benzema Bale nem biztos, hogy tudja pótolni a góljait.
        Viszont nehéz olyan edző döntéseibe belekötni, aki kicsivel több mint másfél év alatt 6,5 kupánál tart 🙂

    • majk

      szerintem ha elesel mondjuk a lábadban de nem reklamálsz, akkor nem jár sárga, de Cé már estében a bíró felé fordult, így mivel nem fújt tizit sárgát kellett sztem adnia

  • Cornelius Scipio Africanus

    Tetszett az összefoglaló. 🙂 Összeszedett volt és korrekt. 🙂

    Viszont szerintem Barca nem engedi el a meccset és legerősebb kezdőt küldi fel Valverde szerdán is, szerintem nyerni akar, sőt megfordítani a párharcot.

    • Madridista

      akarni lehet,de az akarat lehet nem elég 🙂
      főképp ha Benzema out:)

      • majk

        elképesztő, hogy te minden kibaszott posztodban leírod h Benzema out, nem unod még? már múltkor is kérdeztem, de úgy döntöttem, hogy akkor én is gyökérkedek és mindig meg fogom kérdezni : ]

    • Asidotus

      baromi nehéz lehetne fordítani, idegenben lőttetek 3 gólt

      • gwandal

        Attól még akarni lehet, Valverde nem teheti meg, h a második tétmeccsén bepucsítva küldi ki a csapatát, pláne egy ilyen meccs után, pont a Real ellen

        • majk

          pedig szerintem többen megnéznének végre egy kiadós tömést 😀

        • Sasu

          pedig jobban tenné, ha elkezdene csapatot építeni. Egy feszült, rugdosódós meccs nem hiányzik senkinek.

    • ZeRo

      PSG ellen ment. 😉

  • ReAlantos

    Remek írás, megérte várni rá! 🙂

    Fura érzés, hogy ilyen hosszú idő után a Real az esélyesebbnek tartott a két spanyol gigász közül. És mint azt az eredmény is mutatja, lehet, hogy ez nem alaptalan.
    Durva, hogy teljesen mindegy, épp “9”, 10, vagy 11 ember van a pályán, mindig pariban vagyunk az aktuális ellenféllel. És az is óriási pozitív csalódás, hogy míg 10-12 éve pont a Barcelona volt az, aki a két klub közül mutatott valamilyen rendszert a csapatépítés terén, addig mostanra pont megfordult ez, és a Real az, akinél koncepció fedezhető fel.

    Nem állítom, hogy minden egyes pillanatát követtem a meccsnek tegnap, volt ugyanis, hogy inkább másra figyeltem, és csak hallgattam. Ettől függetlenül egy élmény volt, főleg a második félidő. Kicsit kárpótoltak minket a fiúk a tavasszal történtekért (bár személy szerint ha választanom kéne a klasszikus győzelem és a duplázás között, akkor egyértelműen utóbbi mellett tenném le a voksomat). Jó kis meccs volt, főleg a hajrá sikerült igazán izgalmasra.

    Asensiónak jár a gratuláció, tényleg nem igazán tud kis gólt lőni.:D Nagy kedvenc a srác, és remélem, hogy sikerül magát tartósan bejátszania a kezdőbe.

    Ami aggodalomra adhat okot, az a két B formája, de azt mondom, akkor sincs tragédia, ha ezzel a kerettel megyünk neki a szezonnak. A szervezettebb védelemmel felálló csapatok ellen lehetnek majd problémáink, de ezen ráérünk akkor agyalni.

    Nálam a meccs legjobbja Varane. Mint ahogy azt az előző poszt alatt is írtam, megérkezett a “Legjobb középhátvéd” címéért folyó versenybe, és az idő neki dolgozik a jelöltek közül. A másik véglet a már említett két B, valamint Carvajalnál tényleg nagyon rendbe kéne rakni azt a buksit.

    Biztató kezdés a szezonra nézve, de reméljük, hogy a végén is legalább ugyanilyen boldogok lehetünk majd. (Morata árából, ha nem érkezik senki a keretbe, azért mi is jó pár bírócskát megvehetünk.:D )

    • Cornelius Scipio Africanus

      Nálam Isco volt a MoM. Embertelen mit lenyomott. És a Barcából Messi volt szerintem aki kiemelkedett. Hála égnek azért nem god módban játszott, és nagyon látszott szerintem is, hogy nincs ott a Neymar, a megszokott játszótársa.

      • ReAlantos

        Isco is remek volt, sőt, nagyszerű, csodás. De Varane olyat rakott le az asztalra…Se Alba, sem Suarez, sem Messi nem ment el mellette túl gyakran. Végre határozott volt.:)

        • ZeRo

          Nana, Messi csak azért nem ment el mellette, mert nem akart. 🙂

          • Cornelius Scipio Africanus

            Gólt is csak 11-esből akart rúgni. GOAT!!!44négy

          • ZeRo

            Persze, mert tudja, hogy azt még gyakorolnia kell. 😉

      • WT14

        “És a Barcából Messi volt szerintem aki kiemelkedett”
        Ki más? 10 éve Messi az, aki kiemelkedik. Ha egyszer kiöregszik, úgy fognak szopni mint a torkosborz.

        • majk

          én sztem így is fognak, ha csak valami csoda nem történik

          • Sasu

            elég ha lesérül pár hétre.

          • majk

            nem fog egyedül kupát nyerni még ha sérülés nélkül le is hozza a szezont szerintem

    • Sragi

      BB kérdéssel foglalkozni kell. Bale legalább próbálkozik. Sajnos számára új szerepkörben.Valószínűnek tartom,hogy Zidane a megszoksz vagy megszöksz elvét használja vele szemben. Mást nem tudok elképzelni ,hogy próbálja valamiféle csatár szerepre nevelni. A kp-t nem akarja megbontani. Azt mondom a legjobb lenne ha Bale menne még idén és jönne egy csatár. Nem Bale hibája ez ,egyszerűen nem illik bele az új tervekbe. Szívem szerint Benzemat b@sznám ki,mint macskát szarni. A gólhelyzetnél is ahelyett,hogy bepassz Isconak 120%-os ziccerbe..Nem ő cselez egyet és vakon beadja. Mondjuk így is nüanszokon múlott,hogy Dani nem lőtte be..de akkor is! Betelt a pohár végleg nálam. Nem az előbb leírt szituáció miatt hanem összességében.

      • Resid

        Benzemanak kellene a konkurencia talán felébredne. De így… Ez egyértelműen Zidane naivitása. Foggal-körömmel tartja, néha az az érzésem, hogy Benzema meg röhög a háta mögött.

        • gwandal

          Amikor meg volt konkurencia (Higu), akkor meg attól volt szomi. Agyfaszt kapna, ha a nyakára hoznának vmi komolyabb spílert. Ha már mindenáron muszáj maradnia, csak CRel együtt játszatnám, úgy tán van némi haszna, egyedüli csatárként falhoz vert lófaszt se ér

          • ReAlantos

            Ennek tökéletes ellenpéldája az előző szezon Eibar elleni 4-0-ja. Egyedüli csatárként, ha a rendszer megfelelő, és ő is hajlandó melózni, akkor hasznos tud lenni. Az más kérdés, hogy ha Cé egészséges és nem eltiltott, akkor van Benyánál jobb alternatíva a keretben arra a posztra.

          • gwandal

            Kicsit karcsú ez az egy ellenpélda egy elvileg topcsatártól, nem? De meggyőzhető vagyok, kukázzuk Balet, legyen Benzema A csatár CR hiányában, mert a BB láthatóan nem működik. Bár ezt jobb lett volna kicsit korábban kezdeni, de hátha

          • ReAlantos

            Karcsú példa, igen, mert a munkamorálja finoman szólva sem egetrengető. Szimplán csak azt próbáltam érzékeltetni vele, hogy az állításod így, ebben a formában nem állja meg a helyét.

          • gwandal

            Melyik része? Csak mert azt nem állítottam, h nem lehetne hasznos, csak azt, h általában nem az

          • ReAlantos

            “egyedüli csatárként falhoz vert lófaszt se ér”

            Konkrétan ezzel a résszel. Egy jó rendszerben (pl. 4-1-4-1) elöl zseniális tud lenni egy ilyen fizikumú, labdatartást tudó csatár.

          • gwandal

            TudNA, pont ez az, h nem a képességeit vitatom, a munkamorálja szar, és az idegeivel van gond, de a végeredmény szempontjából mind1, h mitől lesz lófasz a lófasz

        • Sragi

          Én már tavaly is ezt éreztem. Oké, hogy nem kell lőni 40 gólt. Nem is várom el tőle. De tavaly az 19 vagy 20 gól is alig jött össze. Ezen felül nem látom megszakadni mezért. Nem látom melózást. Vasárnap úgy is meglepet, hogy Zidane ő t hozta le.

          • MrPaul

            Szerintem azért van mindenkinek ilyen nem törődöm feelingje vele kapcsolatban, mert a pali hihetetlen melankolikus és nyugodt. Pont ezért nem kapott soha pirosat és kb 7-8 sárgát összesen. Tőle nem fogsz őrjöngést látni vagy azt hogy magából kikelve döngeti a mellén a címert, esetleg a csapattársakkal ordibal. Nem ez a stílusa, de én a madridizmusát megkérdőjelezhetetlennek tartom.

          • Sragi

            Azt én sem vitatom hogy a madridizmusa rendben van.

    • t20-puerto del sol

      Lehet, hogy Carvajalnak ennyit számít, hogy nincs itt Danilo, mint “kvázi vetélytárs”.

  • Adame

    Ha a visszavágón a szokásos középpálya lesz fent és tegyük fel(nem ok nélkül), hogy asensio kezd, akkor kit tennétek fel az utolsó szabad helyre?

    • ReAlantos

      Két emberes nyakleves után Benzemát. Vagy ha sikerül eltöröltetni a második sárgát, akkor Cét.

    • Gareth Bale

      Moratat, hogy bssza meg.

  • majk

    remélem nem lebbezünk sehova, töltsön már le egy büntit szerdán. max azt lebbezzük h ne legyen 5 meccs, csak 4

    • Sragi

      A 2.sárgát egyértelműen törölni kellene…ezt már a túl oldalon is megbeszéltük. A lökést büntessék meg .

    • t20-puerto del sol

      Erre a megoldás , h csak csütörtökön nyújtjuk be. (ha tart addig a fell.-i határidő )

  • Resid

    Szerintem is folytatja ZZ a rotációt. Modric vsz kezdő lesz, ami egyenlő azzal, hogy a legerősebb KP lép pályára. És ez alkalmat adhat arra, hogy a szélső bekkjeink pihenhessenek – Nacho, Theo kezdőt vizionálok. Elől szerintem marad a BB, Asensio kezdőben szerepeltetése inkább a ligarajtnál lesz sanszos.
    Röviden Neymarhoz: én egy felületes, nem túl gerinces embernek látom. Ugyanúgy döntött, mint annak idején a Barca/Real dilemmánál – csakis önös szempontok alapján.

    • Sragi

      Jó lenne látni a Z féle rotációt. Remélem Ceballos is megmutathatja majd magát 🙂

    • sultan2004

      Hát, Neymar helyében és se Messi érdekeit néztem volna, de nem is a Barcáét. Abszolút egy kis pöcs még, komolyodásnak nyomát nem látni – de ez másik kérdés. ,-)

      • t20-puerto del sol

        Durvan burokban el.
        Persze a tobbi is.

    • Sasu

      én valahol megértem Neymart. Rossz a hangulat a katalánoknál, vele szemben is érdemtelenül ment a kritizálás az elmúlt szezonban is, most majd meglátják, milyen nélküle. Nálunk egy Benzema tized olyan focival még mindig alig kap valami kritikát, és jönnek is az eredmények. Most is hoznak egy új játékost, és már előre mindenki anyázza pedig még egy percet se játszott. Valahol ez gáz.

      • Cornelius Scipio Africanus

        ÉS majd milyen teher lesz azon a játékoson akit majd “Neymar helyettese” címen hoznak. Egyből teljesítménykényszerben lesz. Nem egyszerű sosem ha hirtelen távozik egy ilyen szintű játékos és nincs átvezetés. Ezért mondtam hogy idén el kellett volna már kezdeni a BBC leépítését, és minden évben egyet elengedni. De lehet Asensio veszi át már Bale szerepét és jövőre távozik a wales-i. Nem látunk a fejekbe, de az biztos és látszik is, hogy tudatosan építkezünk. Ceballos is már a jövő projekt egyik alapembere lehet. És szépen ki lesznek vezetve a nagy öregek: CR, Modic, Benzema, Ramos, Marcelo. Ezek cc 2-5 éven belül már nem lesznek itt, és addig folyamatosan jönnek a pótlások akik közben szokják a közeget, a madridizmust, és tanulnak a rutinos, már sok mindent megélt játékosainktól. Ezt hosszú távon csak így lehet. ÉS szerintem ezt Perez megtanulta. Nehéz volt, de szerintem sokat fejlődött az öreg ebben.

      • Resid

        Vsz ez az én hibám – nem tudok a focira csak mint egy “foglalkozásra” gondolni. Ha valaki olyan szerencsés, hogy a hobbijából tud megélni, úgy gondolnám, hogy többet visz bele, mint puszta rációt.
        Elismerem, ez utópia. Ha így lenne, csupa Tottik futkosnának a pályákon.

  • Szunyi

    Különösen tetszett a Barca hanyatlasarol szóló rész. Nekem mondjuk Bale és Kova teljesítménye is tetszett, de am a maradékkal többnyire egyetértek.
    Így láttuk mi: https://soundcloud.com/hallhatoanmadridista/s01e02ennek-a-realnak-az-sem-kihivas-ha-a-biro-ellenuk-fuj

    • Resid

      Bale elsősorban a Real szemléletvátlásának az áldozata (most hagyjuk a sérülékenységét). Egy ilyen minőségi középpálya a beépülő Iscoval és Asensioval nem fog első szándékból játszani – ezzel pedig ki is lőttük Bale erényeit.

    • sultan2004

      Dobj már egy kontaktot légyszi a madridimerengues@gmail.com -ra! Köszi.

      • Szunyi

        nyomtam egy mailt tegnap este

    • norma_va

      Bocs, de nem tudom megállni. Partnerednek üzenem, hogy Denis nem Barca nevelés.
      Celta akadémiájában volt 17 éves koráig, majd 2 évet töltött a Citynél és 19 évesen került a Barca B-be. Azután járt Sevillában és Villarrealban is. 🙂

      • Szunyi

        Semmi gond, köszi a javítást, még az elején vagyunk, szóval kellenek is az ilyenek. Nyilván a minél jobban, profibban szeretnénk csinálni, szóval igyekszünk majd fejlődni más klubok, játékosok tudnivalóival kapcsolatban.
        A mezlevételes magyarázatot nem tudom értelmezni. Ha a reklámozást akarják megelőzni, akkor tiltsák a reklámozást, eltiltással és pénzbüntetéssel, de ne a mezlevételt. A mezleételből nem következik egyértelműen a reklám, ahogy most sem erről volt szó.

        • norma_va

          A szövetség szerintem nem szabhatja meg, hogy egyéni szponzorokat hol és mikor reklámozhat egy játékos – bajnokság keretein belül sem. Ilyen pl. a játékosok cipői is. Viszont próbálja szankcionálni. Plusz ugye magát a bajnokságot szponzorálóknak sem tetszene az, hogy esetleg konkurens cégek reklámoznának a sportolókon keresztül. Ez pedig egy olyan módszer, ami kiküszöbölhetik azt, hogy a mezük alatt ne legyen reklámfelület, mégis mossák kezüket, hogy ők a reklámozást nem tiltották be.

          • Szunyi

            Igen, így érthető, be akarnak tiltani valamit, úgy, hogy közben ne legyen nyoma. Én továbbra is azt gondolom, hogy a labdarúgás, amellett, hogy profi sport, profi szórakoztatás is, és minden ilyen szabállyal egy picit megölik a mókát. A szöveges megfogalmazása is pont ezt támasztja alá: “A player who removes his jersey after scoring a goal will be cautioned for unsporting behaviour. Removing one’s shirt after scoring is unnecessary and players should avoid such excessive displays of joy.” Ki határozza meg, hogy mi az excessive joy, és mi alapján? Nagyon mondvacsinált ez az egész.

          • norma_va

            Teljesen mindegy, mert itt a szövetség a saját szponzorációs pénzét védi, ami – mivel nem termelő szervezettről beszélünk – bevételének nagy részét teszi ki. Csűrhetjük, csavarhatjuk, de a pénz továbbra is elsődleges lesz, mert ezzel tudják a különböző szervezetek, szövetségek és klubok fenntartani a szolgáltatást, amit mi szórakoztató iparként ismerünk és kvázi ingyen élvezünk.

  • lucas
    • Sragi

      “Ott van bazdmeg!!” 😀

      • lucas

        Azért érdekes mert nem nagyon szokott így örülni, de ez tényleg olyan volt. 😀

        • Cornelius Scipio Africanus

          Néha azért lehet látni nagy meccseken mikor nem bírja visszafogni magát 😀
          Azért látszik hogy élete klubja a Real és nem csak pénzt felvenni jár be 🙂
          https://www.youtube.com/watch?v=lJ1ZK8zVLks

          • bobherceg_3312

            Igen (élete klubja), és azért az ilyen és ehhez hasonló örömöknek köszönhetően lassan nála is leesett a tantusz, hogy kiket kellene gyakrabban játszatni, és hagyni fogja ZZ-nek, hogy megbontsa a BBC-t. Én ebben egyre biztosabb vagyok.

  • dzsonee

    Az összefoglaló, mint mindig, most is nagyon jó lett! Az első videóhoz – ha ezt 10-15 méterrel közelebb az ellenfél kapujához is meg fogják tudni csinálni (persze ez nem a Barca ellen elvárás), akkor nagyon jó idény elé nézünk.
    CR-hez: nem értek egyet az összefoglalával abban, hogy a meccs hevében megtörténik az ilyen mezlevétel. Azért ez egyértelműen fricska akart lenni Messinek és a Barca szurkolóknak, viszont! Ha valaki a világ legjobbja akar lenni, egy példakép, aki nehéz milliókat keres a profizmusával, akkor az nem engedhet meg magának ilyen gyermeteg megmozdulásokat. Én nagyra értékelem CR-t, amit elért eddig a hihetetlen akarásával és kitartó munkájával az előtt le a kalappal. Pont ezért nem is bánom, ha hisztizik vagy durcizik akár meccs közben is, hiszen ez is a természete része ami lehetővé teszi hogy ennyi időn keresztül a toppon maradjon a kitartó munkának hála. Viszont ez egy butaság volt és remélem tanult az esetből. Szerintem amilyen maximalista ő is veri a fejét a falba. A bírótól függetlenül, akiről már asszem eddig minden le lett írva, amit le lehetett/kellett írni.
    A Barcáról: Xavi az interjúban, amit José nemrég belinkelt felrótta a Madridnak, hogy ahhoz hogy toppon legyen a csapat sokat kell igazolni/költeni. Azért most megmutatkozik, mekkora szerencséje is volt Pepnek, hogy anno egy Puyol, Messi, Iniesta, Xavi, Busquets csapattal dolgozhatott együtt és hogy a Barca akadémiája sem termeli tonnaszám a tehetségeket. Ez most vissza is üthet rendesen, hiszen a menezsment talán el is szokott az okos igazoláspolitikától, és megy is a kapkodás rendesen.
    Összességében nekem tetszett a meccs, volt dráma és katarzis is, remélem pozitív lezárással majd szerdán.

    • mikike

      Azért azt mindenki sejtette, akinek több esze van egy marék hangyánál, hogy az űrfocit játszó Barca nem fogj újratermelődni az akadémiáról.
      Az egy kivételes generáció volt, és nagyon kevés köze volt a képzéshez. Még ha ezt próbálta sulykolni a többmintegyklub vezetősége, de főleg a követőik. Kb mint 20 éve az Ajax, aztán ott sem sikerült azóta sem egy épkézláb játékost kinevelni. A Barcelona esetében mi sem bizonyítja jobban, hogy több mint tíz éve nem jön az új Messi, de még egy Iniesta se. Aztán most már bohócok futkosnak össze-vissza. Ennek ellenére még mindig nagyon jók és pár meccsre még nagyon oda tudják tenni magukat. De Messi nélkül mennek a levesbe lehet már idén…
      Ha a bajnokságban a többi csapat megérzi a vérszagot, akkor kinézhet idén egy 3-5 hely a Barcának, meg egy színes rtv címlap Messinek. De ennyi, nem több. És könnyen lehet, hogy egy ilyen szezon után Messi is a PSG-ben köt ki.

      • dzsonee

        Teljesen egyetértek ami az akadémiát illeti. Viszont Messiről nem tudom mit gondoljak. Annyira kötődik a Barcához, hogy nem tudom jelenleg elképzelni azt, hogy más európai topcsapatba igazoljon. És a romantikus énem azt mondatja velem, hogy ez így is lenne rendjén.

        • ReAlantos

          Ha Messinek van szíve, akkor a Barcelonánál marad karrierje végéig.
          Ha van esze, akkor marad addig, amíg a szokott társak (Ini, Busi, Piqué) nagy része stabil kezdő, aztán elmegy Angliába “levezetni”.

          Bár ha marad, akkor ő lesz Barcelona Tottija, és utólag talán könnyebb lenne megemészteni így az ő uralkodását.:D

          • mikike

            Messinek van szíve! De ameddig magas szinten játszik, addig fontos lesz neki, hogy jó csapatban legyen, ahol címeket/kupákat tud nyerni. Két-három sikertelen szezon után már könnyen lehet, hogy elgondolkozik a távozáson, ha nem lát majd változást maga körül.

            Lehet, hogy Angliába megy levezetni :), pont ahogy írtad. De szerintem PSG lesz ebből majd nagyon-nagyon-nagyon sok pénzért. 🙂

          • ReAlantos

            Mondjuk klubszimpátiától függetlenül a di María, Messi, Neymar (Cavani, Draxler, …) támadósort sokan néznék szívesen, ebben biztos vagyok.

          • mikike

            Az biztos, hogy nem gyenge támadósor lenne.

          • dzsonee

            Ebben nekem a legnagyobb ismeretlen pont Messi. Amennyire zseniális játékos, annyira olvashatatlan számomra mint ember. Már volt róla szó, hogy vannak enyhén autista beütései, ezért is kérdés, el tudna-e igazolni bárhova máshova Európán belül. De ezt hagyjuk meg a jövőnek, illetve vitára a Barca szurkolóknak 🙂

          • sultan2004
        • mikike

          Igazad lehet, de az elmúlt tíz évben a Barcanak 1 harmadik helye volt, pont tíz éve.
          Ezen kívül két második helye, a többit behúzták. A második helyeknél edző probléma volt, vagy leült a morál miután mindent megnyertek. Most viszont más probléma van.

          A nagy kaliberű játékosok vagy már kiszálltak a körhintából, vagy megöregedtek Ini, Busi így már nem várható egy – megrázzuk magunkat, jön új edzőbá és megint megnyerünk mindent. No ezzel a szituációval még Messi nem szembesült. De most tutira fog, lehet már idén, két éven belül biztosan.
          Akkor meg fog fordulni a fejében, hogy ha még tud és akar magas szinten játszani akkor tovább állhat, tovább kell álli, ha nem jönnek minőségi játékosok a csapatba.

        • Sasu

          Ha most össze tud állni újra a Barca egység, akkor maradni fog. Ha viszont tovább folytatódik a szétesés, és esetleg egy katasztrofális szezon következik, akkor én el tudom képzelni, hogy lelép. Most nálunk szuperül mennek a dolgok, de pl. Mourinho idején nem volt elképzelhetetlen az, hogy CR távozik.

      • Sasu

        a probléma részben pont az volt, hogy már _volt_ egy Xavi,Iniesta,Messi a pályán. Mindenkinek úgy kellett játszania, hogy hozzájuk igazodjon, és ezért nem tudta kihozni magából a maximumot. Messiből se lett volna Messi, ha már lett volna egy Messi a pályán amikor bekerül a Barcába. Valahol ezért ment el Neymar is. Zlatan is el lett zavarva, Alexis, stb. remek játékosok, de nem osztottak nekik lapot.

        • mikike

          Rátapintottál a végső/valódi kérdésre. Ezek a játékosok Messi miatt nem lettek Messik, vagy azért mert ennyi volt bennük. Részben tudjuk a választ. A válasz maga Isten, ahogy magát aposztrofálja :). Mert ugye Ő előtte és utána is kimagasló volt, – persze nem Messi szint – , de zseniális játékos.
          Szóval véleményem szerint nem könnyű Messi mellett Messinek lenni, mert vagy elzavarnak, mint ahogy Te is írtad (ha Te akarsz a legmagasabb dombon kapargatni), vagy elmész magadtól (Neymar), ha nem érzed az erőt, hogy jobb tudsz lenni, de másodhegedűs meg nem akarsz lenni.
          Ugyanakkor, ha valaki tényleg akkora magasságokban lenne mint Lejó’ akkor kijött az kijött volna így is. Az igazság talán a kettő között van valahol. Nem is lehet Messi mellett sztárrá válni, meg nem is voltak annyira tehetségesek ezek a játékosok, hogy megközelítsék Xavit, Iniestat, vagy Messit.

          • Sasu

            Én Neymarnál is ezt láttam, hogy valahol Messi labdavezetését szedte le egész fiatalon, egész hasonló módon képes lendületből átvinni embereken, de közben meg két ilyen játékos egyszerre kioltja egy kicsit egymást. Messinek egy Iniesta volt a tökéletes társ, aki pontosan a lábára tudta tenni a labdát kicsiben. Iniestának meg Xavi. És akkor ott vagy te, a fiatal srác a LaMasiáról, aki szeretnél csinálni valamit a csapatban, de igazából a csapat játéka megvan, és neked senki nem fog segíteni abban, hogy kihozd magadból a saját erősségedet. Egy Ronaldo is szenvedett volna a csúcs-Barcában, mert senki nem tempóból focizott, és sose jött volna ki az erőssége.

          • mikike

            Azzal nem vitatkozom, hogy baromira nehéz lehet egy fiatal játékosnak, de ezt ellensúlyozza a lehetőség, hogy ezekkel a játékosokkal játszat. Előtte vannak a sztárok nap mint nap, van motiváció.
            A többi csak félig igaz, mert ez csak négy poszt amit írtál.
            Ezen kívül még van hét. Ott sem jöttek kiemelkedő játékosok az utánpótlásból. Csatárt meg mindig igazoltak, a futóbolond Pedrót most hagyjuk.

            Neymar szerintem simán elhitte, hogy jobb lehet. Neki megvolt az Önbizalma. Sztár volt odahaza. Sztárként jött, kvázi Messi utódjaként. Csak azzal nem számolt, hogy három év alatt sem tud elé kerülni, mert Messi jobb. Szerintem mára ezt simán belátta. Ő pedig első akar lenni, a Numero Uno, ahol játszik.

            Fabregas ugyanez volt. Hat fordulón keresztül rugdosták a gólokat felváltva Messivel, aztán elfogyott a kakaó. Utolsó évében már azt láttam, hogy ránézett Messire majd alig bírta visszatartani a sírást, annyira szenvedett. Neymar ezt nem várta meg, lelépett.

          • Sragi

            Fabregas azért a toppon lévő Ini+Xavi kombót szívta meg. De értem mire celoztal.

    • Manócska

      Én meg teljesen egyetértek Sultan Ronaldos részével. Ő sem robot, ő is emberből van. Egy meccsen, főleg egy El Clasicon ahol azért rendesen el vannak szabadulva az érzelmek meg az indulatok, nálam simán belefér egy ilyen reakció. És ha fricska volt Messi és a Barca felé, akkor is. Az meg különösen tetszik ebben az egész dologban, hogy amikor Messi csinálta ugyanezt, az sok szurkoló számára nem volt gond, sőt még tetszett is nekik. Most Ronaldora meg ugyanazok a szurkolók mindenféle rosszat mondanak mert ezt merte tenni. Ez azért valahol egy elég furcsa gondolkozásra vall. Bár már megszoktam hogy Ronaldo bármit csinálhat, sokak szemében ő akkor is “rossz” fiú marad.

      • andreal

        Több helyen olvastam, hogy a mezfelmutatásra Marcelo beszélte rá.

        • Manócska

          Igen. Én is olvastam. 🙂

      • dzsonee

        Nekem személy szerint nem tetszett az sem, amikor Messi levette a mezét. Sima provokációnak hatott. De mindegy, eltér a véleményünk, nincs ezzel semmi gond 🙂

        • Sragi

          Tisztán provokáció volt az is 🙂
          De hát ki ne tenné meg.
          Mondjuk egy Totti soha nem csinalt hasonlót szerintem.

        • Manócska

          Persze hogy nincs. 🙂 És azzal nincs is gondom ahogyan Te gondokozol ebben az adott esetben. Nem tetszett Messinél, és most Ronaldonál sem. Ez így teljesen rendben van. Azzal van gondom amit fentebb is írtam.

  • V.I.C.

    A mi részünket sokan leírták, kitérnék a Barcára és a visszavágóra. Nem tudom mi Valverde terve, de gyors gólra lesz szüksége a Barcának, ha esélyes szeretne lenni még. Én Ernő helyében ejteném Dulit, Init és Vidalt, és vesztenivaló nélkül rápróbálnék egy 4-1-2-1-2-t így: Stéga – Semedo, Umtiti, Csirip, Alba – Busi – Roberto, Rakitic – Messi – Suárez, Paco. Így a padról frissen tud beállni don Andrés, de ott van Denis is. Messi szabad szerepköre adott, de az elejétől kezdve 2 embert tud kiugratni, vagy ha ők fogják a védelmet, megindul, a második hullámban meg érkezhet a két R. Messinek Dulifú nem volt partner, Paco se tökéletes, de beljebb játszik és jobb játékos azért. Erre fel kell készülnünk megfelelően. Meglepő lehet, de a visszavágóra én Kroos helyett taktikai szempontból Ceballost játszatnám, hasznos lehet a rámenőssége, motivációja az egekben, erőnléti gondjai nem lehetnek, és a gyors támadásoknál is hasznos lehet, plusz tőle sem egyszerű elvenni a labdát, és lucasi elánnal harcolja ki a szabadokat. Navas – Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo – Casemiro, Ceballos, Modric – Isco, Asensio – Benzema. Pad: Casilla, Nacho, Theo, Kovacic, Kroos, Lucas, Bale.

    • ReAlantos

      A Barca kezdőjénél egy az egyben erre gondoltam én is, ezt vizionáltam. Alba mindenképp le tudja fedni a bal oldalt, Semedót meglátjuk, de középen erősítés kell nekik, úgyhogy ez lenne a logikus lépés. Esetleg Messi helyett Ini és Paco helyett Messi, de az igazából szinte mindegy.

      A Real karácsonyfát már tavaly karácsony óta (sőt…) szeretnénk látni, reméljük, nem tart decemberig, mire kipróbáljuk.

    • mikike

      Pacoval egyetértek. Jöhet, pont annyira jó mint Benzema. Majd jól elrugdossa a labdákat az oldalhálóba :). Úgy is kell a vidámság, és akkor még sem a saját játékosunkon fogunk jókat kacagni.
      Egyébként Benzemának két jó megoldása is volt. Sokan elsiklottak mellette, de elvégzett egy bedobást is ami emberhez ment. Szóval csak finoman a bírálatokkal. 🙂

      Caballos, Asensio és Isco együtt nagyokat tudna varázsolni, de én nem dobnám be rögtön egy Barca ellen.
      Egy-két rossz megoldás után elbizonytalanodhat. Egy fiatal játékost ez könnyen visszavethet, görcsössé válhat ettől a későbbiekben. De Zidane jobban tudja. Én nem biztos, hogy a Barca ellen indítanám, bár ugye azt olvasom, hogy kezdő lesz. Remélem nem rám cáfol.

      A Barcatól nem tartok, sok újat nem tudnak majd mutatni, talán nagyobb lesz a presszing és gyorsan gólt akarnak rúgni.

    • t20-puerto del sol

      Zseniális!

    • Sragi

      En Theot bedobnam a kezdobe.Teher alatt nő a pálma.

    • dracox

      Az lenne a szép, ha annyira letámadna a Barcelona, hogy a Madrid kontrából verne egy gyors gólt.

      • WT14

        Benne van, mert nekik jönni kell, 3-mal kéne nyerniük. Csak ki fogja elöl befejezni a kontráinkat?

        • sultan2004

          Asensio? 😉

          Egyébként bárki, akire kijön. Akár Benzema, akár Bale. Most nem megy a két “B”-nek, de azért ne feledjük Benzema AtMa szopatását, ami iszonyat sokat ért nekünk, vagy Bale góljait sem. A wales-i szerintem még nem tudja a sorsát, és koncentráció gondjai vannak. Mindketten tudnak annál sokkat többet, mint amit utóbb mutattak.

          • dracox

            Én azt sem tartom kizártnak, hogy a Barca is tudja milyen csapnivaló formában van a “dupla B” és a figyelmük is kicsit lankadhat emiatt feléjük.

          • WT14

            Ezt azért nem hiszem, ezen a szinten ilyen nincs szerintem.

  • mfc777

    Remélem Asensio kap egy új szerződést a jövő héten egy 500 millás kivásárlási árral.

    • WT14

      Most mennyi neki?

      • FrancIsco

        135 font körüli összeget találtam így elsőre, természetesen millióban.

        • WT14

          A mai világban azt kurva szaporán meg kéne emelni, olyan 7-800 köré.

          • Cornelius Scipio Africanus

            Állítólag 350 lesz az új szerződéssel (vagy már aláírta? nem tudom) Iscoé pedig 700 körül.

      • majk
        • LLL

          550 millából megvehetnénk Messit, Pique-t és Gomest. 🙂

          • majk

            Pikét minek? bedarálni haltápnak?

          • Sragi

            Ugyan! Igazgathatna a klub Twitterét 😀

          • LLL

            Természetesen rögtön elnökhelyettesként, hogy a lépcsőfok is meglegyen az elnöki ambícióihoz. Jó Real Madrid elnök lehetne. 🙂 (Biztos van ilyen párhuzamos univerzum.)

          • Zormac

            Úgyis Bernabeu a másik neve, a név pedig kötelez 🙂

          • LLL

            Ne mondd, hogy nem lenne vicces az ajánlatkor megnézni az arcokat! Főleg az övét. 🙂

        • LLL

          Ha nem figyelnek, Sergi Robertót is elviszik, aztán siránkozhatnak mint Thiagónál, Bellerínnél stb.

        • johnglade

          Shakiráé miért nincs itt?

        • dracox

          250 elég karcsú Messiért..

          • WT14

            Vegyük meg!

          • t20-puerto del sol

            Padra minek?

          • WT14

            Ja mondjuk jogos, Zidane kb. akkor se szedné ki a BB-t a kezdőből…

          • dracox

            eladjuk Bale-t 90-ért aztán meg is van a zseton rá szinte. 😀

          • ZeRo

            vizes fiú?

        • WT14

          Sergi Robertóért úgy néz ki, ki is fogják fizetni azt a 40 milliót, az nso szerint 4 csapat is képben van. Ez így megint egy jó kör nekik, odavittek 40-ért egy 29 éves, Kínában bohóckodó brazilt, és ugyanennyiért kénytelenek lesznek elengedni a 25 éves, több poszton is bevethető saját nevelést. Ezzel aligha fognak kifelé jönni a faszerdőből.

  • LLL

    Kovačić nagyot védekezett.

  • Cornelius Scipio Africanus

    #throwbacktuesday #Roystonarapper #micsodaigazolásvót
    https://www.youtube.com/watch?v=CX2SIMOJ-wM

    • Cornelius Scipio Africanus

      És akkor már hallgassátok a zseniális rapper tehetségét is 😀 Bár biztos sokan rég hallottátok ezt a zseniális zenét 😀

      https://www.youtube.com/watch?v=hRn8k0HZb68

      • majk

        nem 1 Jesé, de azért minőség

    • dracox

      Nekem ennyi maradt meg a “Drenthe korszakból” 🙂

      • Cornelius Scipio Africanus

        Nemár 😀 És az nem hogy volt olyan meccs ahol össze-vissza esett kelt? 😀 Mindig elcsúszott 😀 Vagy hogy Barca ellen 1-1ben elrontotta. stb. Ezekből semmi? 😀

        • Sragi

          Vagy, hogy egyszer mekkora gólt lőtt 😀

        • dracox

          semmi :D.. pedig nagy reményekkel vártam a csapatba

  • WT14

    Azért azt halkan megjegyzem, hogy akinek eszébe jutott 23:00-ra tenni a visszavágót, azt meghágatnám egy dothraki khalasarral, lovakkal együtt.

    • Sragi

      Aztan Drakaris égesse szénné! 😀

    • Cornelius Scipio Africanus

      Először is, látom feszült vagy, igyál meg egy sört 😀
      Másodszor, azért tették ilyen későre, mert meleg van arrafelé így nyáron és senki nem akar 35 fokban focizni.
      Harmadszor, meg egyértelműen hogy téged idegesítsenek 😀
      Negyedszer, 4rsenal

      • norma_va

        Mint minden évben, most is a BL selejtezők miatt kerül későbbi időpontba a mérkőzés, nem a meleg miatt.

        • Cornelius Scipio Africanus

          Akkor becsapva érzem magam, mert valahol azt olvastam hogy meleg miatt 🙁
          De a lényeg, hogy köszi a javítást! Most legalább akkor tudom már ezt is! 😉

          • ZeRo

            Mind a kettőtöknek igaza van, mert a meleg BL meccsek miatt! 😀

        • smatte

          szerintem jein, vasárnap sem matinéidőben játszottak.

          • norma_va

            22 órás kezdés a spanyol bajnokság által is megjelölt időpont, tehát nem hiszem, hogy ez különösebben kiugró lenne. Nem tudom vasárnap miért rakták akkorra, nemzetközi foci meccs akkor ugye nem volt, lehet valami nemzeti dologgal ütközött. De a holnapi biztosan emiatt lett későre téve.

    • mfc777

      szegény kínaiaknak meg reggel 5-kor kell kelni ehhez

    • Manócska

      Nekem már a 22:00-kor kezdődött meccs is húzós volt, nemhogy ez. De az biztos hogy valahogy megoldom. 🙂

      • WT14

        Én is meg szeretném nézni, ezért is bosszankodok. Holnapig még eldől hogy mi lesz, de szerintem úgyis megnézem, max másnap zombi leszek a melóban. Vagy ha szar lesz, félidő után bealszok.

      • majk

        dupla adag gesztenyepüré ?

        • Manócska

          Az még nincs. De csokifagyi már lesz, mert kinyitott a kedvenc cukrászdám. 🙂

      • dracox

        Én mindig ágyból nézem a meccseket, de a holnap estit felkapcsolt villanynál egy kényelmetlen széken ülve nézem nehogy bealudjak. 😀

    • dzsonee

      Én azon gondolkodtam a múltkor, hogy vajon miért kell 2 meccsesre nyújtani a szuperkupát…

      • norma_va
        • dzsonee

          Ne tessék kiábrándító lenni 🙂 Valami bonyolult magyarázatra vártam, hogy hát ugye a hagyományok meg a spanyol kupa is oda-visszavágós, ami ugye ritkaság meg ilyesmik…erre meg újra csak a pénz meg a pénz!

          • norma_va

            3P körül forog a világ.

          • ZeRo

            mi a 3. pé?

          • norma_va

            Ha nem tudod, akkor van egy rossz hírem… 🙂

          • ZeRo

            csupa szem vagyok, és nem vicc, most kajak nem ugrik be

          • norma_va

            Pénz, Pénz és Pina 🙂

          • ZeRo

            jaaa, pénzből kettő van!! akkor nem is voltam annyira vakon 😀

          • Cornelius Scipio Africanus

            De, azon voltál, de nagyon! 😛

            https://www.youtube.com/watch?v=n54FatJHKn8

          • ZeRo

            Biztos nagyon humoros jelenet, de sajnos nem bírom megnézni, mert rettenetesen utálom. De azért köszi. 🙂

          • Cornelius Scipio Africanus

            Sajnálom, csak az norma által idézett rész ebben van. És itt van “kifejtve”.

          • Sragi

            *Pia (sör) 😀

    • smatte

      délvidéken nyáron a jóidő (vö. kibaszott meleg) miatt gyakran kezdődik ilyen későn egy meccs.

  • ZeRo

    Most néztem meg Asensio debüt góljait, és hát….instant ejakuláció. Úgyhogy majd megnézem még egyszer az asszonnyal, legyen neki is egy jó napja! 😀

  • Cornelius Scipio Africanus

    Ma lesz Hoffenheim – Pool BL selejtező odavágója. Felhívom a figyelmet a foteltaktikusoknak, mert állítólag a németek vezénylő Julian Nagelsmann sokak szerint a jövő egyik nagy edzője lesz. Kíváncsi vagyok, így belenézek a meccsbe, mert sok helyen dicsérték, hogy nagyon jó edző.

    • Sragi

      Melyik csatorna adja?

    • dzsonee

      Nem játszik Szalai Ádi a Hoffenheimben, szal sajnos nem sok esélyt adok nekik 🙁

      • Cornelius Scipio Africanus

        Csereként eltesz kettőt 😀

        • dzsonee

          Ha csak úgy nem 🙂

        • Manócska

          Már úgysem tesz el, még egyet sem. 🙂

          • Cornelius Scipio Africanus

            Pedig tuti eltett volna kettőt ha becseréli :DD
            még viccnek is erős 😀

      • Manócska

        Még a tizenegyest sem tudják nélküle berúgni. 🙂

        • dzsonee

          Nekem is az jutott az eszembe, hogy Ádi biztos belőtte volna 🙂

  • Sragi

    OFF: Miért nem érhető el Kele János Facebook oldala?? (mármint a focis blog)

    • norma_va

      Felfüggesztette, miután egy színvonaltalan chelseas szurkolói blog állandó Spíler anyázás közepette hetek óta betagelte a posztjaiban. (Csúzli) Mivel stílusából fakadóan mindig leállt vitatkozni, egy idő után megunta és kiírt szombaton egy hosszú posztot, hogy ezentúl csak pénzért fog írni azoknak, akik értékelni tudják azt, amit adni tud. Rengetegszer leállt saját oldalán is és Britannián is a trollokkal és ez utóbbi eset volt az egésznek a kicsúcsosodása. Még gondolkodik, hogy vissza fog-e térni, de nem tartja már jó ötletnek a Fb-ra írt minőségi kontentek kipakolását, mert a hangadó többség sose fogja értékelni azt.

      • Sragi

        Akkor egypár egyén a szellemi bizonyítványát megvillantotta…Sajnálom egy ideje követtem,mert eléggé jól írt,jókat írt ! Minőségi content volt. Remélem valamilyen felületen még láthatjuk majd.

      • kodex

        és igaza van. NST-t sem éri meg olvasni mert szinte az egész oldalon blokkolt usereket látok csak… :DD Henriknek is gondoznia kellene a kertet mert ez így nso szint lett.

      • WT14

        Fb-ra valóban nem éri meg semmi értelmeset írni, a legtöbb helyen a kommentek között tort ül a teljes hülyeség, általában gyűlölködéssel fűszerezve. Ez a kettő együtt a legrosszabb kombináció.

        • Sragi

          Kompany oldalát szerencsére még nem találta be a sok kretén.

      • dzsonee

        Sajnálom én is, főleg hogy ennyire hirtelen haragú és így hagyja magát kihozni a sodrából 🙁 Szakmailag elismerem, a kommentjei alapján emberileg nem tudom hova tenni, de a minőségi focistartalomra éhező közönség miatt remélem még sokat láthatjuk/hallhatjuk/olvashatjuk az észrevételeit.

  • WT14
    • Sragi

      :DDDDDDDDDDD végem

    • majk

      :DDDD

  • Sragi

    Hoffenheim edzője úgy néz ki ,mint valami jól lakott tinigyerek 😀

  • dzsonee

    Remélem CR7 látta ezt a szabadrúgásgólt 🙂

    • dzsonee

      Csúnya voltam, többet ilyet nem írok 🙂

      • Sragi

        😀

    • Sragi

      Kb ugyan ez jutott nekem is eszembe. 😀

  • Cornelius Scipio Africanus

    Holnap állítólag nem lesz Iniesta. Remélem Gomes helyettesíti majd.

    • dracox

      Kérdés, hogy Valverde mennyire számol vele Lucho után.Ha hozza a megszokott Barca formáját akkor remélem sokáig.

    • kodex

      ez már önmagában sértő szóösszetétel, mondatfűzés. Gomes… helyettesíti… Iniestát… Hát…

      • Cornelius Scipio Africanus

        Valakit fel kell küldeni, hogy 11en legyenek 😁

  • majk
  • Resid

    Mindannyia emlékezünk a közelmúltból pár kellemetlen Barca elleni mérkőzésre és eredményre.
    Nézem az egyik kezem öt ujját, a másik meg ökölbe szorul. De szép is lenne!

  • sultan2004