All time favourite XI – 1/4

Oly sok játékos játszott szeretett csapatunkba, és ezek közül nagyon sokan verekedték be magukat a kedvenc játékosaink közé is. Nem csupán azért, mert fehérben játszottak, hanem valami furcsa érzés töltött el minket, mikor őket néztük a tv-ben. Rajongás. Igen, ezaz! Ez lesz az! Rajongtunk értük. Rajonghattunk a képességeikért, az ámulatba ejtő cseleikért, a trükkökért, de rajonghattunk úgy, hogy különösebb okunk sem volt rá. Nem tudtuk megmondani, hogy miért, nem volt a legjobb, szép se volt, még talán elbóbiskolt a kispadon is, de még is rajongtunk érte. Most, Karácsony alkalmából összegyűjtöttük Nektek a mi kedvenceinket, és sok szép emlék, videó kíséretében elmondjuk, hogy miért is Ők, a mi kedvenceink!

A játékszabályok egyszerűek:

  1. Csak olyanokat választottunk a csapatunkba, akit láttunk real-time játszani, méghozzá a Realban! Nem máshol, nem más színben, hanem habfehérben!
  2. A játékosokat olyan felállásban neveztük meg, ami elviekben működhetne is. (Ergo nem Pérez szabályai mentén játszunk…)
  3. És a legfontosabb, hogy nem a legjobbakat, legeredményesebbeket, legszebbeket, hanem a mi kedvenceinket raktuk be posztról-posztra!

A poszt terjedelme miatt több felvonásban olvashatjátok majd, első körben a kapus(oka)t és a védelmet neveztük meg, majd jön a középpálya, majd végezetül a támadók, plusz a ráadás.

a Jópasi, a Disznó, az Igazi, a Mágus, a Kapitány

IronRock:

Casillas: magyarázni nincs miért. A Kapitány, San Iker, akinek a Kilencediket köszönhettük, a padról beugorva.

Michel Salgado: Nem volt olyan gyors mint Roby Carlos, nem is tudott úgy lőni. De minden meccsen felszántotta a pályát a jobbszélen, ha az ellenfél játékosa lettem volna, utáltam volna ellen játszani. Mindig ott lihegett a nyakukba, mindig kérte és megjátszotta a labdát, labdavesztésnél se bambult hogy mi van, hanem rohant hátra. Carvajal csereként méltó utódja lesz.

Hierro: Ahogy távozott tőlünk, azért Péreznek sokszorosan is a qvaannyát. Nagyon tudott a védelemben helyezkedni, szögleteknél negyed gólt ért ha ő ment fel fejelni, a szabadrúgásai pedig…priceless.

Ramos: A méltó Hierro utód. Karizma, szenvedély, tartás. Néha elsodorja az indulat, de a Real Madrid ma nem lenne az, ami, ha Sergio Ramos nincs.

Roberto Carlos: Magyarázni se kell. A Balos Bombák Királya. Ha ő állt a labda mögé, nem csak a kapusok reszkettek, hanem a sorfal tagjai is. Mert ha egyszer ő valakit eltalált, annak KO lett a vége. Felszántotta a bal oldalt, ellenfélként rühelltem volna ellen játszani. De nálunk volt.

Casillas – Michel Salgado, Hierro, Ramos, Roberto Carlos…

Maverick:

Casillas: A feladat az volt, hogy állítsuk össze az álomcsapatunkat azokból, akiket láttunk játszani habfehérben. Mivel a szóban forgó 18 év tetemes hányadában Casillas állt a kapuban, egy percig nem lehet kérdés, hogy őt illeti meg az a pozíció.

Michel Salgado – Nem hiszem, hogy sokan fogják választani a szőke bekket, de nálam nem volt vita tárgya az ő helye. Az egyik legnagyobb madridistának tartom, aki mindig 100%-ot nyújtott, szívvel-lélekkel hajtott. Robi Carlos mellett persze nehéz volt feltűnőt alakítani szélső hátvédként, de a klasszikus ‘wingback’ első képviselői közé tartozott, aki az utolsó pillanatig segítette a csapatot.

Ricardo Carvalho – Extraklasszis védő volt! Nem volt gyors, de félelmetesen tudott helyezkedni, nagyon sok esze volt ehhez a játékhoz. Ő az egyik olyan játékos, akit úgy 5 évvel korábban kellett volna megszerezni… Amikor aláírt a Chelsea-hez nagyon elkeseredtem, mert alig vártam, hogy fehérben lássam a portugál válogatottban rendszeresen bámulatosan játszó védőt.

Ramos – Ramos a csapat szíve. Még kölyökként kijelentette, hogy egyszer a Real kapitánya lesz, és tessék… Nálam akkor is kezdene, ha minden meccsen lőne egy öngólt. Egyszerűen más a légkör, ha a pályán van. Néha bolond, néha hibázik, néha túlpörög… de ránézek, és már futnék is ki a gyepre a TV-készülék elől. A Tizedik vagy 50%-ban az ő érdeme – nem csak a 93. perc, hanem a Bayern elleni teljesítménye miatt is -, és a sors által futball pályán szolgáltatott egyik legnagyobb elégtétel az égbe lőtt tizi után.

Roberto Carlos – Ha nincs Roberto Carlos, akkor jó eséllyel én sem írom ezeket a sorokat. Nem lehetett nem imádni a pokoli erő birtokában is mindent játszi könnyedséggel vevő brazilt. Én miatta lettem foci- és Real-rajongó. Órákig lehet videókat nézni róla, de én most csak az egyik kedvenc gólomat vágnám be ide:

Casillas – Salgado, Carvalho, Ramos, Roberto Carlos…

Sultan

Casillas – Salgado, Hierro, Ramos, R. Carlos…

Nemigen kell túlmagyarázni.

Casillasnak nagyon sokat köszönhet a klub és viszont. Nagy kár, hogy nem tudta, hogy kell elbúcsúzni.

Salgado egy olyan csupa szív játékos volt, hogy ennyi év távlatából is úgy emlékszem rá, hogy épp becsúszva szerel. A támadásokhoz talán kevesebbet tett hozzá, de fénykorában hátul nagyon stabil volt, és feltétlen madridizmusa elkötelezettsége példamutató lehet a maiaknak is.

Hierro, azaz a Lokomotiv. A becenevében minden benne van. Ha kellett, vezér volt!

Ramos megérdemli a helyét. Ha a piros lap faktort időben levetkőzte volna, akkor mindenki csak a Tizedik hőseként emlékezne rá. Fontos a jelenléte a pályán.

R. Carlost azért tettem be mert magyar anyától van gyermeke, mert olyan játékos, akiben a technika, a sebesség és a lövőerő így egyben megvan, tán évszázadonként születik néhány. Soha nem láttam úgy fosni sorfalban embereket, mint amikor Carlos állt oda a labda mögé.

Realpats:

Iker Casillas: A 2002-es BL-döntőben, César sérülése után beállt  egy tejfelesszájú gyerek a Real Madridba és hatalmas védésekkel segítette hozzá a csapatot a 9. BL trófea elhódításához. Majd tíz éven át rendíthetetlen bástyaként őrizte a Real kapuját. Sajnos az utolsó két éve már eléggé csúfosra sikerült, de elvitathatatlan a helye a saját kis kezdő tizenegyemben.

Sergio Ramos – Kénytelen vagyok kitolni jobbhátvédbe, mivel Salgado, mint gyenge láncszem maradt meg az emlékezeteimben, Carvajal pedig még nincs azon a szinten nálam, hogy bekerüljön egy ilyen válogatásba, a többiek meg a futottak még kategória. Mivel Ramosra kezdetben amúgy is ebben a pozícióban számítottak, így könnyedén meg is tehetem. Igaz sokáig nem voltam vele kibékülve, volt olyan időszak is, mikor szívem szerint elzavartam volna a csapattól, de a 2014-es nagy BL-menetelés alatt végképp meggyőzött, hogy madridista a szíve és küzdeni tudásban is az élen jár.

Hierro: Mikor szerelembe estem a Real Madriddal ő volt a kapitány. Lenyűgözött, ahogy össze tudta fogni a védelmet. Távozása után Helguera teljesítménye is jelentősen visszaesett. Azóta is tartom, hogy egy középhátvédnél van a legjobb helyen a csapatkapitányi karszalag. Ezért is örülök most, hogy Ramos-hoz került.

Pepe:  Hogy nekem is legyen egy meglepetésemberem. Sokkal stabilabb védőnek tartom Ramos-nál, kevésbé forrófejű, még ha nem is így indult madridi pályafutása. De a Getafe elleni kirohanása már nem most volt, azóta pedig még sárgalapot is csak elvétve kap. Igaz ő sem a régi már.

Roberto Carlos: Na hát őt már semmiféleképpen nem lehet meglepetésembernek nevezni. Kevés olyan madridista létezik szerintem, akinél nem szerepel a neve egy ilyen összeállításban. Marcelo nagy balszerencséje, hogy RC azonos poszton játszott vele, ellenkező esetben most ő is kihagyhatatlan ember lenne.

Casillas – Ramos, Hierro, Pepe, Roberto Carlos…

BawJose:

Iker nem kérdés, bármennyire is gyatra volt az utolsó szakasza szeretett klubjában, mégiscsak ő San Iker – nekem mindenképpen.

Carvajal egy fokkal (kettővel?) jobb technikailag, mint Míchel Salgado, lelkesedésben, odaadásban mindkettő ott van a szeren. Rossz vicc Danilo Dani helyén.

Ramos, aki az első meccsein nálunk kényszerből még védekező középpályásként igyekezett működni, idővel világklasszis jobbhátvéd, majd a világ legjobb középhátvédje lett. Paolo Maldini visszavonulása után nyilatkozta, hogy ha a Milan jót akar magának, igazolja le Ramost. Lehet, Maldini ért valamit a focihoz?

Hierro, a Vasember. A trabant. A kapitány. Sőt, a KAPITÁNY. Lehet, hogy benne volt a hiba a játékában (amúgy kinek nincs?), de ő volt az, akihez a többiek igazodtak. Meg ne feledjük a szabadrúgásait. Hallod, te portugál hotelmágnás!?

Robi Carlost kell indokolni? Kell? Raúl Bravo csak nem lehet… A fent említett Maldini mellett minden idők legjobb balhátvédje a mozsárágyú, aki gyakran büntetett.

Zizou:

Casillas-Sergio Ramos, Hierro, Cannavaro, Roberto Carlos…

Cannavaro:  Sajnos nem volt sok jó középső védő a Real Madridnál, az elmúlt 15 év során, de az olasz világbajnok mindenképp a jobbak közé tartozott.

A többiekről újat nem tudnék mondani, azt hiszem itt lesz a legkevesebb eltérés.

Norma_va

Casillast, azt hiszem nem érdemes magyarázni. Nagyon sajnálom, hogy távoznia kellett(?). Én gyermeki ártatlansággal hiszem, hogy ez a világ képes még öregedő klublegendákat visszavonultatni, de nálunk ez amúgy sem volt hagyomány, manapság meg méginkább megy ki a divatból…

Iker, Raúl és Ramos. Számomra ők testesítették meg a Realt. Bennük látom/láttam azt, hogy egy életen át képesek lennének harcolni a címerért, és ez nálam mindennél többet ér. Sajonos ma már hármójukból csak egy maradt, és jobb híján (még), Sergiót rakom jobb bekknek.

Carvalho: Nem volt már virgonc ifjú, amikor hozzánk jött, de mindenképpen belopta magát a szívembe. Nem kellett bizonyítania a tudását, sőt nem gondoltam volna, hogy komolyabb szerepe lesz, inkább hittem 3. számú védőnek, viszont amikor összeállt Mou alatt a Ramos, Pepe, Carvalho trió, csak bámultam. Szvsz az egyik legjobb védelmünk volt hosszú idők után. (igaz, nem volt magasra rakva a léc)

A párján sokat gondolkoztam. Pepe, Helguera, Hierro és Varane… Mind a négyüket szeretem, de azt a bizonyos pluszt nekem Helguera adta. Nem tudom megmagyarázni miért.

Marcit nem lehet nem szeretni, viszont Robi Carlost meg nem szabad innen kihagyni. Részben miatta lettem én is madridista.

Casillas – Ramos, Carvalho, Helguera, Roberto Carlos…

Minden olvasónknak és családjának kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Folyt. köv.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!