Santiago Bernabéu kupa

Santiago Bernabéu. Sokaknak csupán a Real Madrid stadionja jut róla eszükbe. De, hogy ki is volt ő, s mit tett, az már kevesebb kobakban leledzik. Pedig a futball történelem egyik kiemelkedő alakjáról van szó, valamint a Real történelmébe a legnagyobb és legjobb elnökként  vonult be. A második világháború nagyban tombolt, amikor súlyos károk közepette vette át a királyiak irányítását. Mérhetnénk kupákban a sikereit, hiszen ebben az aspektusban se kell szégyenkeznie (6 BEK trófea, és 16 bajnoki arany), de ezt is mérföldekkel veri a ténykedése: amellett, hogy olyan labdarúgókat hozott a klubhoz, mint di Stéfano, Puskás, Kopa, Rial, Gento, del Bosque és még sokan mások; létrehozta az első edzőközpontunkat, s felépítette az Új Estadio Chamarínt, amit később róla neveztek el. Mindez azért érdekes, mert a mai napon rendezik meg az egykori legendás elnökünk nevét viselő kupát. 

Az ellenfél ugyan nem a legnívósabb, de úgy, mint a felkészülési időszak/előszezon utolsó állomása, ígéretes lehet. Szóval, a ma esti játszópartnerünk a Galatasaray csapata, akikkel utoljára 2 évvel ezelőtt találkoztunk. Na persze, ahogy szokás mondani, az más kávéház volt, hiszen a Bajnokok Ligája keretei között futottunk össze egy röpke 4-1, 6-1-es partira. Talán a keretük se lesz teljesen ismeretlen, mivel hárman is egykor magukra ölthették a habfehér mezt, kezdve Wesley Snijderrel, Hamit Altintoppal és persze a nem rég távozó Castillás, José Rodriguez is pályára léphet. Aztán van egy többé-kevésbé ismert kapusuk, Muslera személyében, aztán két veszélyes támadó: Lukas Podolski és Burak Yilmaz. Így abszolút reménykedhetünk egy remek kis összecsapásban.

A főszereplő mégis csak a királyi gárda lesz, pláne, hogy ez lesz a főpróba a vasárnapi bajnoki rajt előtt. A Rafa Benítez által dirigált gárda előszezonjában több érdekességre is rátalálhatunk, példának okáért 6 mérkőzésen mindössze 2 gólt kaptunk, ami nagyon jónak mondható, viszont ehhez csupán csak 9 lőtt gól párosul, ami már kevésbé szép teljesítmény. Bár Pocak mester lenyilatkozta, hogy a védelem összerakására helyezte a hangsúlyt, ami érhető, lévén, hogy Ramosék hajmeresztő dolgokra képesek. Másrészt olyan támadópotenciállal, mint James, Isco, CR, Benzema és Bale, nagy blama lenne, ha nem tud ütőképes támadásfelépítést összerakni.

Érdekesség numero duo: az eddig legnagyobb igazolásunk házon belül zajlott le. Itt persze Ramos szerződéshosszabbítására gondolok.  Ténylegesen nagyon fontos lépés  volt, hogy meg tudtuk tartani, de hogy tényleg Sergio marad a legnagyobb transzferünk azt csak Florentino tudja, de ha fogadni kellene, akkor nem tennék nagy tétet, mert Pérez regnálása óta nem dívik az ilyesmi. (Mateo Kovacic érkezéséről majd később, egy másik poszt keretében lesz szó.)

A ma esti csapatunkról csak annyit, hogy valószínűleg több fiatal fog ismét szerepet kapni, ugyanakkor Ramos és CR is visszatért, így ők is szóhoz fognak jutni. Viszont Varane nem fog ma játszani, aggódni azért nem kell, mert a hírek szerint vasárnapra már bevethető lesz.

Kezdés: 22:30

Várható kezdő: Megtippelhetetlen. (Maximum a Budapest tv jósai tudják megmondani.)

Oszd meg a posztot, ha tetszett!