New members of the board!

Új blog, új remények, új lehetőségek. De mivel a megmaradt csapatunk kevés arra, hogy folytassa, szükségünk volt rá, hogy új tagokkal bővítsük ki a szerzők körét. És honnan máshonnan kérhettünk volna fel új olvasószerkesztőket bloggereket, mint az eddigi lelkes olvasók közül? Négy új taggal bővül a csapat, fogadjátok szeretettel az új szerzőket: Equinox, norma_va, sultan2004 és Zizou. Sok sikert kívánunk nekik, és most következzen a bemutatkozásuk.

Mit érdemes tudni Rólatok?

Equinox:

Környezetkémiát végeztem, majd ipari analitikai technikákból mesteriztem, a szakmában dolgozom, elemző vegyészként egy nemzetközi gyógyszercégnél. Reál beállítottságom ellenére mindig is vonzottak a humán tárgyak is, a történelmet azért szerettem, mert tele volt évszámokkal, a matekot, kémiát fizikát meg a számok önmaguk miatt, irodalmat meg azért, mert szerettem olvasni. Ha nincs egy jó kémiatanárom, akkor viszont informatikus lennék, mivel a középiskolában ilyen osztályt végeztem. Jó ideig (kb 1 évig) majdnem napi szinten hírszerkesztő, lemezkritika-író, és koncertbeszámoló-szerző voltam Magyarország egyik legnagyobb online rockújságjánál, ezt a sportblogolás miatt hagytam abba, nem volt már idő erre is. Amúgy éjjel-nappal szól körülöttem valami zene, ha tehetem (munkában gyakran nem tehetem, ez nagy érvágás).

A támadó, direkt focit szeretem, meg azt, amikor egy csapat játékosai egymás után 10x is tudnak egymáshoz passzolni. Fontos a kiegyensúlyozottság is, az orr- vagy farnehéz csapatok untatnak.

norma_va:

Az én történetem közel 20 éve kezdődött a nagy Amerikában. 7 évet éltem ott mielőtt Magyarországra költöztünk családommal. A sport mindig is nagy helyet foglalt el az életemben. Kis koromban kipróbáltam már a tornát, teniszt és ami ott nem maradhatott ki, a baseball-t és az amerikai futball-t. A foci őrület itt Magyarországon ért el, egy vidéki kis sportcsarnokban. 8 év körüli kis srác lehettem amikor egy edzésen voltam édesanyukámmal. Ott ahogy néztem a többieket, eldöntöttem, hogy nekem is lesz ilyen felszerelésem. Így kezdődött számomra a pályafutásom ami nem egész két éven belül véget is ért. Utána kosárlabda felé vettem az irányt amit 8 évig űztem korosztályos utánpótlás csapatokban.

Amit még fontosnak tartok, hogy párhuzamosan a Real imádattal, csodáltam a Barcelonat is. Ronaldinho-t, Giuly-t, Deco-t nagyon szerettem. Sajnos Mou érkezése után a média hype magával ragadott és már egyáltalán nem tudok szimpatizálni velük. Ennek ellenére tisztelem és csodálom őket játékuk miatt. De most már mi vagyunk Európa trónján, mi vagyunk a legjobbak és elértük a várva várt tizediket!

sultan2004:

Én még üvöltöttem az Üllői úton apámmal, hogy ‘Bólints, Tibi!’, tisztán emlékszem a ’82-es vb-re, ahol (bár kikaptunk) Mészáros kivédte a Maradonával felálló argentinok szemét. Utána évekig kapus akartam lenni. Mozgásáról felismertem Garabát, Kiss Lacit, Törőt, vagy Fazekast. Atletizáltam a foci mellett, 100-as és 200-as vágtázó voltam, de ment a távolugrás és a gerely is. Játszottam NB II-ben futballt és kosárlabdát is, de vidéki gyerek voltam, soha nem volt jó edzőm, senki sem tudta kitalálni, mi legyen a sportágam. Szétszórtam magam, pedig több labdasportban is vihettem volna valamire. Már harmadéves egyetemista voltam, amikor a Real  leigazolta Redondót. Ebből kiderül, hogy az idősebb generációt erősítem, 41 voltam a nyáron. Nős vagyok, két gyermekem van. Munkám az Internethez köt, egész életemben online vagyok.

Zizou:

Talán azzal kezdeném, hogy 23 éves vagyok és jelenleg az egyetemi éveimet taposom. Ezenkívűl rettentően szeretem a sport nagyon sok formáját. Gyerekkorom óta űzőm néhány válfaját, kezdve az úszástól a fociig. Természetesen utóbbi az abszolút kedvencem.  Sajnos nem voltam, olyan tehetséges, hogy komolyabb profi szinten is játszhassam. De azért kisebb sikereket elértem, talán a legemlékezetesebb pillanat az első komolyabb tornán való bemutatkozásomkor történt. Csereként álltam be védekező középpályás posztra. Mindezt döntetlennél az elődöntőben, majd  pár perccel a pályára lépésem után az egyik támadás során messziről elsült a lábam, és ahogy mondani szokás, ment a pipába a labda.  Azóta is megvan a labdarúgás iránti rajongásom.

Mikorra datálódik a Madridizmussal való fertőzöttségetek?

Equinox:

Érdekes kérdés, mivel akkor történt, amikor még nem tudtam róla, csak utólag tudom eldönteni. 1995 szeptemberében a Ferencváros összes BL-meccsét megnéztem kissrácként, itt tűnt fel egy nagycsapat, amelyről akkor nem tudtam semmit, de egy tizenhét éves csávó lenyűgözött, aki mesterhármast rúgott a mi bajnokcsapatunknak. Akkor még nem döntöttem el, hogy kész megvan A csapat, de utólag egyértelmű, hogy Raúl és ama BL-szezon miatt választottam a Realt. A kieséses szakaszban már a Real eredményeit vártam a hírekben (hiszen akkor még nem láthattam minden BL-meccset). Rögtön a rákövetkező évben az akkor bajnok
Atléticót is megszerettem (írtam is már erről a témáról egy kapcsolódó blogon) az Eurogólok című műsornak hála, amely tudósított a spanyol bajnokságról meg még néhányról, így nekem a matrac is ott van az örök kedvencek között, így nem vagyok tipikus madridista, nem is leszek, de nem is számít szerintem.
Egyébként meg az egybeesésekről: az oroszlán jegyében születtem, kereszt- és családnevem is vezetőt jelöl, szóval nem is lehetett más csapatom, mint a század legnagyobbika.

norma_va:

Rendszeresen lejártam focizni a közelben lakó srácokkal a rétre. Hozzám képest 2-3 évvel idősebbek voltak, így úgy tekintettem rájuk mintha a bátyáim lettek volna. Egyik közülük nagy Real szurkoló volt így én is őket kezdtem el követni. Pontos dátumot nem tudok mondani, de úgy 2003-04 között történt mindez. A legrégebbi emlékem egy Micheal Owen gól a Malaga ellen.

Valamiért nagyon megragadt bennem és csodálattal néztem Salgado és Owen összjátékát.

sultan2004:

Az biztos, hogy amikor ’95-től 3 évig Spanyolországban éltem, már Real drukker voltam. Katalóniában melóztam, ahol az emberek 80%-a barcás volt, beleértve az összes munkatársamat! Meggyőződéssel viseltem a Real mezt, néha meleg pillanatokban is. Rendszeresen jártam meccsekre, amikor még nem sznob fővárosi
bérletesek foglalták el a karéjt, hanem 70.000 fanatikus szurkolt a csapatnak

Zizou:

Nekem ez Zidane-hoz köthető.  A 2000-es EB-n tűnt fel és egyből megszerettem, és a Realban is elkezdtem követni. Az első szezon amit nagyjából végigkövettem az a 2002-es. Mondhatni igen peches időszakot fogtam ki, mivel ezt követően 12 évnyi ínséges időszak következett.

Mi késztetett arra, hogy szerepet vállaljatok a blog munkájában?

Equinox:

A La Liga Loca bajnokságos blogra is meghívtak szerzőnek az aktív kommentelők közül, azt nagyon megszerettem, így ha már megtisztelt a realos gárda is a meghívással, kipróbálnám magam a kedvenc csapatom blogján is.

norma_va:

Régóta olvastam A korona mögött blogot. Jó érzés volt hétről hétre olvasni mások véleményét erről a csapatról. Remek posztok, összetartó közösség, nem lehetett nem követni Titeket. Bő egy éve vettem rá magamat, hogy kommentelőként csatlakozzak és beverekedjem magam a törzskommentelők közé. Szerettem volna
hozzátok tartozni és részese lenni mindennek. Amikor megkeresett IronRock és felvázolta A korona mögött nem túl rózsás jövőjét és egyben felkért, hogy csatlakozzak mint szerző az új bloghoz nem sok gondolkodni valóm volt. Többször eszembe jutott, hogy milyen lehet leírni a gondolataimat, észrevételemet poszt formájában. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy megkerestetek és meg szeretném köszönni a belém fektetett bizalmatokat, megigérem mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy e remek közösség megmaradjon és ellássuk őket olvasnivalóval.

sultan2004:

A közösség egyben tartása. Szeretem ezt a blogot, és manapság már egyre kevésbé divat a közösségi munka, az ‘ingyenes’ l’art pour l’art szerepvállalás. Főleg az én korosztályomban. Meg ahogy látom, az ehhez közelítőkből is veszik ki szép lassan, a kor előre haladtával. 😉

Zizou:

Itt picit korábbról kezdeném, méghozzá azzal, hogy a blog olvasói közé.  Az évek során sokszor nézve a meccseket, hallgatni Puhl, Nyilasi vagy Hegyi szakértő (?) kolléga okfejtéseit nem egyszer támadt kedvem megbeszélni a történteket, kifejteni a véleményemet, mindezt megfelelő környezetben. Sajnos sokáig nem találtam ilyet, mivel többnyire a közösségi oldalokon és egyéb fórumokon többnyire az alpári stílusú, ésszerűséget nélkülöző és építő jellegű kritikát nem ismerve kommenteltek az emberek (tisztelet a kivételnek). Ebből emelkedett ki a korona mögött a maga páratlan stílusával rögtön megfogott. Ezt követve akaratlanul is egyre többszőr fogalmazódott meg benne az ötlet, hogy a kommenteken kívül komolyabban is részt kéne vállalni a blog életében. Ugyan sokáig nem is gondoltam komolyan, de elérkezett a pillanat, mikor blogger kollégáim felkértek és ezzel megadták ezt a megtisztelő és hatalmas lehetőséget.

Milyen témákat igyekszetek majd feszegetni a blog adta keretek között?

Equinox:

Beharang, összefoglaló, történelmi posztok, reflexiók – ilyen “hogyan látom én” dolgok, ahogy időm engedi, mivel a LLL is nagyon fontos része az életemnek.

norma_va:

Aki nap mint nap követi a blogot és nap mint nap kommentel az már ismerhet engem. Ugyanazt szeretném folytatni, hisz ennek alapján ismertetek meg és kértetek fel a munkára. Próbálok mindig minél objektívabb lenni és racionálisan gondolkodni. Ez vonatkozik az élet minden egyes területére nálam, nem csak itt.Szeretnék új témákkal előjönni, taktikai szempontból is akár. Ötleteim már vannak, idővel ezt majd ti is láthatjátok. Ezeken kívül természetesen ÖF és beharang posztoknál is teljesen aktív leszek. De! Meg szeretnélek kérni Titeket, hogy legyetek türelmesek, hisz új vagyok ezen a területen. Lelkesedésem töretlen, igyekezni fogok.

sultan2004:

Van némi sportújságírói múltam, ráadásul évekig fociztam együtt kispályán Hegyi Ivánnal, így el tudjátok képzelni, hogy mennyi motivációt tudok innen meríteni. De sajnos sosem leszek olyan lényeglátó, mint Maverick, olyan szenvedélyes, mint Endo, és olyan szisztematikus sem, mint Kompany. De beszélek spanyolul, németül, angolul és oroszul, így próbálok majd abszolút aktuális, friss, ropogós témákkal előállni, amik néha fordítások lesznek, némi saját kommenttel. (Ezt kicsit hiányoltam a blogról.)

Zizou:

Ez nehéz kérdés, mivel  ezek lesznek az első szárnypróbálgatásaim, így felelőtlenség lenne bármit is igérni ezzel kapcsolatosan. Viszont, hogy egy közhellyel éljek, az idő erre is választ fog adni.

All time kedvenc játékos Madrid mezben?

Equinox:

Azt hiszem ezt már megválaszoltam fennebb: Raúl González Blanco. Megértem, miért kellett mennie, de nehezen nyeltem le. Casillast könnyebben el tudtam volna fogadni, ha most pl lelép. A jelenlegi csapatból Modric az, akit nem adnék el semmi pénzért, meg az elmúlt pár év Ronaldóját sem, de az idei már lehet, hogy eladhatóbb portéka lesz.

norma_va:

Raúl González Blanco. Ez nem lehet kérdés. Számomra ő a madridizmus megtestesítője. Különösebben nem kell megmagyaráznom miért. A kedveceim az átemelős góljai voltak. Lezser de profizmussal és tisztelettel teli ember a mai napig. Visszavárunk El Siete!

sultan2004:

Puskás, Redondo, Guti. Maiak közül Isco, Modric, és most Kroos. Mindig azokat értékelem igazán, akik a játékot szervezik, akik a kulcspasszokat adják. Főleg azokat, akik csibészek is egy kicsit.

Zizou:

Egyértelműen Zinedine Zidane!

Kedvenc mérkőzés, amit soha nem felejtesz?

Equinox:

A címvédő MU elleni BL-negyeddöntő 2000-ben, 0-0 volt itthon, kint meg a visszavágón 3-0-ra is vezettünk (3-2 lett a vége, mi meg megnyertük a döntőt is később), az a Redondo csel a szélen, ahogy beadja a labdát a harmadik gólnál, az örök borzongás, minden idők egyik legnagyobb pillanata, ami a focit illeti.

norma_va:

Ebből sok van. A Bayern Müncheni 0-4 most már egyértelműen idetartozik. Tizedik megynyerése szintén ez a kategória. Ramos gólját már többször visszanéztem mint Ronaldo saját feszítését.Régebbiek közül egy El Classicot emelnék ki. 2005 április 10-e a dátum, a helyszín Madrid. 4-2-re nyertünk Zidane, Ronaldo, Raúl és Figo góljával.

De talán ebben a kategóriában a ‘leg’ előszót az a bizonyos bajnoki döntő kapja meg ahol Ruud van Nistelrooy a magasba emelte Higuain mezét. Fenomenális momentum volt.

sultan2004:

Túl sok van. Jó a memóriám. 🙂 Zidane BL győztes gólját, de még az Ajax elleni tökéletes kontragólt is meg tudom nézni 20-szor egymás után. A legfrissebb élmények közül Ramos egyenlítő gólja volt katartikus a matracosok ellen. Ha egyetlen pillanatra kellene tenni a voksom, az Raúl gólja lenne a Vasco de Gama ellen, az Intercontinentális Kupa döntőjében:


Zizou:

Számomra ez a két kérdés bizonyos mértékig egybemosódik. Talán mert még gyerekként láttam, de számomra (ahogy talán sokak számára) a 2002-es BL döntő és Zidane gólja. De említhetném az utolsó 15 percben Casillas GOD módját is. Vagy az idei döntőn Ramos 92. perces fejesét.

Mivel üdvözölnéd az olvasókat, kik amúgy kommentelőként már jól ismernek?

Equinox:

Aki még nem unja a kommentjeimet, annak jó hírrel szolgálhatok, mivel mostmár posztokat is írhatok. Remélem, szívesen olvas majd a közönség!

norma_va:

Új blog, új arcok, új posztok. Kérlek Benneteket, hogy legyetek velünk, újakkal türelmesek, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy tartalmas posztokkal jöjjünk elő. Értetek és a remek közösségért csináljuk. Hala Madrid!

sultan2004:

Hello! 🙂

Zizou:

Sok mindent mondhatnék, de talán a legfontosabb, hogy igyekszek megfelelni az itt elvárt minőségnek és annyit ígérhetek, hogy hatalmas szenvedéllyel fogom belevetni magam a munkába, hogy egyre jobb lehessek. Továbbá ezúton is szeretném megköszönni a blogger társaimnak azt a megtisztelő bizalmat, mellyel felkértek és remélem ha nem is mindenki, de a többség élvezettel fogja olvasni gondolataimat, írásaimat.
Köszönöm!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!