Utánérzés

Ahogy telt a nyár, úgy nőtt bennem egy kiadós gyomorgörcs – ami, legyünk őszinték, megszokott egy habfehér drukker esetében. A gyomorgörcshöz természetesen a Mariska-saga, a megy-marad, kell-nem kell megosztottság járult hozzá leginkább, na meg az a tény, hogy a Makelele-féle hibafaktor újra felütötte a fejét Madridban.

Di Maria az itt töltött négy évében nem mindig volt jó. Sőt, igazság szerint én is sokszor szidtam habzó szájjal, hogy nem több, mint egy eszetlen futógép, aki az első kézre eső védőhármasba leszegett fejjel vezeti bele a labdát nagy előzékenyen, hadd veszítse el gyorsan – de ez (nálam legalább is) nem volt több, mint a meccs közbeni eget verdeső, a realitásokat elhomályosító idült szurkolói idegbaj. Épp ezért igyekszem a realitások talaján maradni a „búcsúztatása” közben. Mariska egyébként igazán az előző szezonban került közel a szívemhez, mikor a „nyakára” igazolt sztár ellenére is a küzdelmet választotta a helyért, és elvállalta, hogy ha kell, egy számára teljesen idegen poszton, ha kell, csereként beállva bizonyítson mindenkinek – edzőnek, szurkolónak, és (na igen) Elnöknek egyaránt.

Mert hát, a Real Madridnál elsősorban Pereznél kell jónak lennie egy játékosnak. A meccsen való brillírozás nem mindig elég, igényei nem lehetnek, ellenben az nem árt, ha számolatlanul lehet eladni a nevével ellátott mezt – ez segít a presinek új és újabb játékosokat igazolni, sokszor épp a fent nevezettek helyére. Így volt ez Angyalka esetében is, előbb Bale, majd most James szorította kispadra. Ha egy kicsit jobban belemenjünk, Bale esetében jobban védhetőnek találtam, hiszen nem gyenge spílert kapott így a Real. Sőt, külön jól sült el az egész, hisz Mr. Szemöldök Mariska helyét is megtalálta az általa kiötölt 4-3-3-ban. Aki folyamatában figyelemmel követte az előző idényt, láthatta, hogyan „kopott ki” a csapatból a taktikában posztidegen Isco a Realból, és hogyan vált az argentin újra húzóemberré. Noha, jegyezzük meg gyorsan, ezt igen kevesen feltételeztük volna előzetesen. A pályán mutatott teljesítménye aligha megkérdőjelezhető (a támadó feladatai mellett iszonyatos mennyiségűt robotolt a pályán, a védőmunkája sokszor hasznosabb volt, mint egy Khediráé) azonban a fáma úgy tartja, a fizetési igénye verte ki a biztosítékot Pereznél – igaz, hangsúlyozzuk gyorsan, első kézből alig kaptunk információt, így kevésbé tartom reálisnak elverni a port azonnal Mariskán. Hogy miért? Tegyük fel a kérdést magunkban, mennyire lehetett valós a távozási szándéka abba a Manchester Unitedbe a BL győztestől, aki nem hogy nem indul a legrangosabb kupasorozatban, de épp az érkezése napján kap ki arcpirító módon a harmadosztályú MK Donstól 4-0 arányban… Hogy ez csak a pénzről szól? Lehet, bár lenne egy tippem, mennyire a kívánt fizetésről, és mennyire Perez megalomániájának fedezéséről. (Talán elég lesz egy pillantást vetni a búcsúlevelére.)

Nézzük a tényeket! Angel Di Maria, ahogy írtam, tavaly vállalta a csereszerepet, onnan kúszott vissza a kezdőbe, majd azzal a lendülettel be is betonozta a helyét. Látszólag. A VB előtt még csak elvétve szóltak róla a hírek, James leigazolásának az ötletekor már tele volt a sajtó a távozási szándékával. Ami tény: az ügynökén keresztül magasabb fizetést szeretett volna kiharcolni (és itt kezdődik az utánérzés), a teljesítménye alapján meg akarta közelíteni a javadalmazásban is a galaktikusokat gigasztárokat. Így volt ez anno a Galaktikus korszakban Makelele esetében is. A történet persze ismert – vízhordót nem becsülünk (miért gondolná azt egy bevált, beton biztos védekező középpályás, hogy „ér” annyit, mint egy Zidane vagy egy Beckham? Ne válaszolj, a kérdés költői…) jelszóval Perez elkövette élete hibáját, a Real évekig szembesült vele, mi pedig tűrtük a Pablo Garciákat, Graveseneket a csapatban. Most hasonló a helyzet. Az rendben van, hogy James nagy fogás (lehet, bár ezzel is vitatkoznék, 80 millió okom van rá), és az is, hogy valakit kellett igazolni, hadd fogyjanak azokat a csecse rózsaszín mezek újabb kontinenseken is – no, de kedves bíróság, nem volt elég jelből a tavalyi idényben? A kiérlelt taktikába tökéletesen bele nem illő játékos vásárlása ésszerű? A keret mélységének hiányosságai (lásd. hogyan buktuk el a bajnoki címet…) nem intő? Az egy dolog, hogy Benzema épp nem éli a legjobb pillanatait, tudjuk róla, tud ő többet is. De nekivágni egy idénynek cserecsatár, vagy uram’ bocsá, konkurecia nélkül? Majd Isco (aki a nyáron a felkészülés alatt játszott a hamis kilences posztján elég sokat, elmondhatatlanul gyatra teljesítménnyel), vagy Jesé (aki épp egy elég komoly sérülésből lábadozik) megoldja?

Legyen úgy, de a döcögős idénykezdet sokatmondó. Persze ezzel lehet végre lenyugszanak a kedélyek Madridban is – épp elég véleményt olvastam arról, mennyire unja sok olvasónk a Mariskán való cívódást. Ez (számomra) megint csak sokat mondó – de Mi ilyen nép vagyunk, hihetetlenül igényes, de sokszor az értékeit becsülni képtelen állatfaj. Madridisták, kik nekivadultan hangoztatják, a klub felé senki nem helyezheti magát. Na igen, de ez talán igaz lehetne az Elnökre is, nem?


Angel Di Maria 4 idényt húzott le a Real Madridban, 124 mérkőzésen 22 találatot szerzett. A Manchester United brit rekordot jelentő 75 millió eurós összegért igazolta le. Minden egyébre majd az idő ad választ. Részemről: Köszönök mindent, Angyalka!

Íme Di Maria búcsúlevele, melyet megtaláltok a Penamadridista oldalán – érdemes elolvasni.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!