Indul a BL!

Egyre közelebb kerültünk a Bajnokok Ligája kezdetéhez. Ma volt a sorsolás, ami különösen érdekes volt számunkra, hiszen mi vagyunk a címvédők, ezért röviden beszélnék erről Norma_va helyett beugorva! Nem is mi lennénk, ha nem egy újabb kihívást keresnék ebben, hiszen eddig senki nem volt képes megvédeni a Bajnok Ligája címét. Újabb év, újabb kihívásokkal! Nézzük hogyan alakult számunkra a monacoi délután. 

 

A Bajnokok Ligája trófea behozatala idén még különlegesebb volt számunkra, hiszen San Iker szállította be.  Férfiasan be kell vallanom, nem semmi kép volt.  Ahogy mindig most is megjelent a kopasz és kisebb felvezetés után megkezdődött a sorsolás. Most is a megszokott rend szerint alakult a lebonyolítása, bár aki tudja, árulja el, hogyan  került az első kalapba az Arsenal, hiszen csak selejtezővel jutott be?!

Továbblépve kialakultak a csoportok, ami igen érdekes párharcokat fog hozni. A futball szerelmesei most dörzsölhetik a tenyerüket, mert reményeink szerint nem fogunk unatkozni az ősz folyamán se. Ahogy tavaly is a manchesteri sejk csapata megint egy csoportba került a Bayernnel, míg a Barcelona többek között a PSG-vel került össze.  Üde színfoltként újra köszönthetjük a Roma csapatát a BL-ben, illetve a Monacot, több mint 10 év után harcolhat az elitben.  A sok csapat közül még meg kell említenem az Athletic Bilbaot, akiknek ezúton is sok sikert kívánok. Mint kiderült, címvédő csapatunk megkapta ellenfélnek a Baselt, a Liverpoolt és a bolgár Ludogorec  tímjét.

Ismerkedjünk meg őszi ellenfeleinkkel.

Elsőként az újonc Ludogoreccel kezdeném, akik a bolgár bajnokságból végigverekedték a selejtező köröket és nem kis meglepetésre eljutottak a BL főtáblájára. Ez mindenképp megsüvegelendő teljesítmény, hiszen a következő hónapokban megmérkőzhetnek többek között a címvédő királyi gárdával is. Bármi is történjék velük, ez mindenképp már egy élmény lehet számukra és feltételezhetően nagy lelkesedéssel fognak pályára lépni a meccseik során.  Velük ellentétben a Basel csapata már nem számít újoncnak, Európa legnívósabb sorozatában.  Masszív erős gárdáról van szó, akit a Videotonos Sousa irányít. A svájci bajnokságból jött együttesben megtalálhatunk, olyan labdarúgókat, mint Wálter Samuel, aki megfordult a Romaban, az Interben és a Real Madridnál is. Soraiban tudhatják még Philipp Degent és  Mathias Delgadot.  Kíváncsian várjuk, mire lesznek képesek. Ezzel eljutottunk a legnagyobb ellenfelünkhöz a B kvartettből, méghozzá az FC Liverpoolhoz. Hosszú évekig eltűntek Európa futballtérképéről, de most újra eljöttek vélhetően nem kis célokat kitűzve. Tavaly már jelezték, hogy újra komolyan szerepet vállalnának a futball elitjében, így (Biting) Suárezzel majdnem elhódították az angol bajnoki címet. Azóta sok változás történt a keretben, mivel eladták a harapós csatárukat és ebből a pénzből viszonylag okosan is igazoltak. Megerősítették a védelmüket Lovrennel, majdnem felvásárolták a teljes Southaptont, hiszen Rickie Lambertet és Lallanat elhozták.  Megvették a Benficaból, Markovicot és nagy vitát kiváltva Mario Balotellit is. Brendon Rodgersnek nem lesz kis feladata összerakni ezt a csapatot, de személy szerint kíváncsian várom hogyan alakul a sorsuk.

Végére hagyva, szót ejtenék kedvenceinkről. Talán nem árulok el nagy titkot, ha kijelentem, hogy nem kaptunk egy nehéz csoportot.  Sajnos Perez elnök úr sutba dobta a tavalyi győztes csapatot és két alapemberen is továbbadott, név szerint Di Marián és Xabi Alonson. Így jelenleg saját házunk táján még nagy változásokat várhatunk, ami a keretet illeti, és ez nagyban befolyásolja az év során várható teljesítményünket.  A blogon már sok vita folyt róluk, így ezt nem igazán szándékozom tovább boncolgatni. Mindenesetre én mindkét játékost sajnálom, hogy elhagyta egyesületünket, hiszen nagy haszonnal voltak számunkra és ehhez párosult a szerethető karakterük. De ezúton is kívánok nekik sikerekben gazdag éveket. Ugyan még nem lehet tudni, hogy kivel fogjuk pótolni őket, de már röpködnek a nevek. Felmerült Luiz Gustavo és Verratti neve is. Véleményem szerint mindkét játékos hasznunkra lehet.

Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül a ma esti gála egyik legfontosabb eseményéről, méghozzá az év játékosa díj átadásáról. Ahogy előzetesen tudni lehetett, Robben és Neuer mellett C. Ronaldo maradt bent a végső körben.  Neuer teljesítményét talán senki nem kérdőjelezi meg, mivel nem kell messzire menni, elég, ha a VB-n nyújtott teljesítményét nézzük. A Nationalelf egyik legjobb játékosa volt. Robben szintén jó teljesítménnyel nyújtva a hollandokkal az elődöntőig masírozott, és ahogy fogalmaztak nagyon ihletetten játszott. Nem hiszem, hogy Ronci idei teljesítményéről különösebben szót kéne ejtenem, elég, ha a számok beszélnek: BL rekordot állított fel, 17 góljával.  Nem nagy meglepetésre CR zsebelte be a díjat, így reméljük, ez újabb lökést adhat a következő szezonra és maga mögött hagyhatja a sérüléseit.  Végezetül azzal zárnám, hogy nagy reményekkel futunk neki a szezonnak és hiszem, hogy a csapat BL címvédőhöz mérten fog szerepelni és játszani. Újabb év, újra itt a Bajnokok Ligája. Előre a tizenegyedikért!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!