Beharangozó La Liga Raulitás  

Mi nekem a Real Madrid? (Real Madrid – Valencia)

Az első forduló után következzék egyből a huszonharmadik. Bűvészkedés a számokkal. Felállások, statisztikák, Valencia. Hát nem ez a Real Madrid. José megihletett a múltkori kibeharangjával, szóval kövezzen a válasz a címbéli kérdésemre.

Note: akit a Valencia elleni meccs beharangozója érdekel és nem akar gyönyörű gólokat és megmozdulásokat látni, az kapja be görgessen a poszt végefele.

A Real Madrid az elmúlt évtizedben történetének egyik legsikeresebb időszakát élte. És csakis azért nem A legsikeresebbet, mert Puskásék is tudtak valamit anno. Viszont mind, én is hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az elmúlt évtized nagyjainak mit köszönhetünk. Ezek nyilván nem írják felül a jelenkor szenvedését, de jó néha emlékeztetni magunkat, hogy mi is az A Real Madrid, ha már idén csak a Real Madridot látjuk a pályán.

Emlékeztek amikor Keylor ezt kiszedte? HOW?

Itt pedig Roni hiába várta a labdát Danitól ő bizony beverte Oblaknak:

Griezmann pedig azóta sem érti hogy itt hogy lehetett szabályosan szerelni. De Rafa persze tudta:

Kettős masterclass: Pepe szerel, Ini vetődik

92:48

És fénykorában Marcit sem lehetett olyan könnyen otthagyni, ugye Leo?

Sznyíki a fiatal fiútól

Kettétörte, mint Case a Napolit

Ha már Valencia: ma kettő ilyet Toni

Luka egyszemélyes highlight gyár most is, szóval jöjjön egy talán elfeledettebb bepöcizése

Pogba pedig azóta nem akar Madridba jönni, amióta ezt művelte vele Lucasito

Gwolf ne nézz ide, de amikor elszabadult a Disco, akkor nem maradt ellenfél a parketten:

Úgyis rég láttunk szabadrúgásgólt, James bemutatja:

Bale búcsúposztjának csúcsa lenne a következő, ha most kéne írni:

Benzitől meg máig ez a kedvenc gólom Madridban, pedig azóta lőtt még párat:

Cristiano pedig megérdemli a leghosszabb videót a sorban:

Ez nekem A Real Madrid ebből az évtizedből. Aki nem ért egyet, az kommentben próbáljon meggyőzni, vagy csak simán linkelni, hadd gyönyörködjünk ebben a fantasztikus sportban.

Real – Valencia: rangadóból roncsderbi

Emlékszel kedves olvasó, amikor Canizares kivédte a galaktikusok szemét? Vagy amikor Aimar halálra szivatta Gravesinhot 2004/05-ben? Esetleg arra, hogy hány góllal fájdította a madridista szíveket Villa Valencia mezben? És arra, amikor gáláztak Mou fiai a Mestallaban?

Ugyehogyugye?

És miben lesz része annak, aki vasárnap délután bekapcsolja a meccset? Láthatja a felépülő Carvajal – Lucas jobboldalt, a visszatérő CKM-et. Esetleg Benzema rúg egy gólt, vagy Vini próbálja visszajátszani magát a kezdőbe. Összeállhat ismét a Varane – Nacho páros, de Chust is (nincschustatóspoén nincschustatóspoén) szerephez juthat  a fhranszia mellett. Esetleg a fiatalok fickándoznak ismét: Arribas és Miguel is jó eséllyel pályázik erre.

És hogy ki lesz a fogadója ezeknek? Hát egy erősen megtépázott, de legalább rosszul is teljesítő, anyagi gondokkal küzdő Valencia. Nemréjmond Domenech nem egy Canizares, de még csak nem is egy Cilessen, aki sérülés miatt nem játszhat. A balon Gaya neve mindenkinek ismerős, de Correira már kevésbé a jobbon. Közöttük a szépen induló Mangala és a saját nevelésű Guillamón keserítheti meg Benzink életét. Előttük Gracia eléggé reaktív, de a körülményekhez képest nem olyan rosszul záró 4-4-2-jében a fiatal Soler, Racic, Guedes magot jobbról az univerzáis szlovák Réz Wass zárja. Elől Maxi Gomez párja vagy Vallejo, vagy az utóbbi időben több helyen befürdő friss szerzemény Crutone rohamozhatja Kurtojás kapuját.

A meccs  16:15-kor keződik, tippelde itt vagy ott eddig vagy addig.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!