La Liga Összefoglaló Jose  

Élő közvetítés lusta madridistáknak

Mint a Beharangozóban is írtam (alatta a kommenteket most is érdemes elolvasni), az Eibar ellen játszottunk, de az Atletico után eredtünk. Miként sikerült a találkozó? Kik játszottak kiemelkedően, kik hozták a szokásost és kik lógtak ki lefelé? Megérdemelt volt-e a végeredmény? Élőben írt Összefoglaló a Ti kényelmetek érdekében!

A kezdőben semmi meglepő nem volt, Vinicius került sz.r helyzetbe, ezért került ki, alteregója meg be. A többi a megszokott gálakezdő, kivéve a Burger King spanyol arca, aki – ugye – a keretbe sem fért be. Mert kihízta azt.

Az első percekben nagy intenzitással kezdtek el futni a srácok a pályán, gondolom a hideg miatt, mert majd’ mindenki hosszú ujjú felsőben kalimpált. Valószínüleg focira is lehet majd számítani, ha mindenki rendes üzemi hőfokra melegszik – gondolta az egyszeri szurkoló a tévé előtt.

Az Eibar nem gyáva gárda, hatásos letámadással dolgoztak határozott hat játékossal a mi térfelünkön. De nyilván a CKM azért álmából felkeltve is minimum 105%-kal passzol, így aztán mire bízni kezdett volna a tervezett letámadásos taktikában Mendilibar csapata, csodálatos Rodrygo mesteri indítással, egy érzésből indított löbböléssel kínálta meg BIGBENZT, aki köszönte szépen és édes-kedves francia csetlés-botlással juttatta hálóba a labdát. 3 gól az elmúlt héten eddig Karimtól. Not bad, not bad, és még csak a hatodik percbe fordul a találkozó.

Az Eibar legnagyobb baja a jelek szerint ez az agyatlanul agyig feltolt letámadás lesz, mert ha mi megszerezzük a labdát és átlépjük vele a felezőt, miközben bármely szélen megindulnak a gyalogkakukkjaink, akkor minden esetben emberfölényes helyzetben tudjuk vezetni a labdát. Van egy női megérzésem, miszerint ezt a meccstervet Mendilibar nagyon csúnyán benézte. Mert le lehet támadni a Realt, meg is lehet zavarni a csapatot a labdakihozatal fázisában – de nem azon a színvonalon, amelyiket most az Eibar képes felmutatni.

Az látszik, hogy tényleg ez a koncepció, mert hiába a korai hátrány, a hazaiak ugyanúgy védekeznek labda ellen: magas letámadás hat emberrel és ezt a mondatot nem fejezem be, mert Magic Lucas és BigBenz mit leművelt az alapvonalnál, a visszatett labdát pedig Lukita bebasz.rintotta laposan 😉 a léc alá. Erőt tehetett volna azért bele ez a csodálatos férfi! 🙂 Ahhh, de okosan lőtt, a kapus mozgásával ellentétesen. Nyaminyaminyami.

Szóval… még egy gólos hátrányban is ugyanazt csinált az Eibar, magas letámadás sok játékossal, rohanás vissza, mert höhö, nyilván a CKM vezetésével simán kipasszoljuk a rohangáló bójákat.

Big question, hogy negyedóra alatt benyelt két gól után vált-e az Eibar, vagy továbbra is erőből fut bele a nyársba? Nyilván, ez alaptactic Mendilibar alatt, sok labdát szereznek az ellenfél térfelén a hazaiak, de a spanyol első osztály jelenleg legjobban passzoló csapata ellen ezt azért átgondolhatták volna.

Közben egy csodálatos labdajáratás után a világ legjobb LM10-es játékosa varázsolta Karim kobakjára a bogyót, de kimaradt a kimaradhatatlan, maradt a combos, kétgólos előny a 16. percben.

A két csapat labda elleni védekezése a labdkihozatal első fázisában egyébként nagyon hasonló, párok alakulnak ki, de a labda ellen játszó csapat játékosai arra is figyelnek, hogy helyezkedésükkel minimalizálják a passzopciók számát és ívelésre kényszerítsék az építkező gárdát.

A 24-25. perc környékén lapos labdajáratással sikerült kijátszani a letámadást és azonnal négy fehér mezes rohant két védőre. Karim balra tett passza minimálisan Modric mögé érkezett, így Luka nem tudta a kaput támadni azonnal, vissza kellett venni a labdát, így a támadás sebessége is földbe állt, ám még így is sikerült egy Modric-Kroos-Rodrygo útvonal után lövésig jutni. A kapus bravúrt mutatott be, Kike Garcia pedig a világ végéről, de legalábbis 18 méterről védhetetlenül a hosszú felsőbe tekerte a labdát. Oké, ellenünk lőtte, de ez meseszép gólt volt, tényleg.

Az Eibar letámadása most ült, hibára kényszerítették Lucast és éltek is a lehetőséggel. Eddig az működik a Beharangozóból, hogy az Eibar hazai pályán több gólt kap, mint lő, a Real pedig idegenben többet lő és kap, mint az Eibar hazai meccseinek átlaga. Egyszerűbben: az Eibar haza meccseihez képest több gól születik, de ennek a hazaiak nem örülhetnek őszintén. Eddig, mert most még csak fél óra telt el a meccsből.

Megjegyzem, hogy azért is szép sport a foci, mert Benzema fejese és Rodrygo lövése tényleg közel voltak a harmadik és negyedik vendég gólhoz. Azonban 0-4 helyett 1-2 30 perc után. Viszont ha a csapatunk nem remeg meg, akkor csak ugyanezt kell játszani, mert az Eibar játéka aranytálcán kínálja a kontrázás lehetőségét számunkra.

Felállt védelem időszakában az Eibar egyébként klasszikus 4-4-2-es felállással játszik labda ellen, míg mi 4-1-4-1-es telefonszámmal. Különbség az is ebben a fázisban, hogy mi párharcokra bontjuk a játékot, ők elsősorban területet védenek és jobban figyelnek a két négyes sor meglétére, mint a labdás játékosunk körüli terület szűkítésére. Ezt már csak a tizenhatosuk közvetlen előterében kezdik el. Mi a teljes saját térfelünkön.

A 36. percben VAR szól a fülre, hogy les volt Karim gólja, amelyet egyébként klasszis Kroos indítás, klasszis Benzema levétel és lövés hozott létre. Egy perccel később a baloson csinálja meg a játékot Rodrygo és Mendy, utóbbi lerohan a labdával az alapig, beadja laposan, Lucas apja viszont sok évvel ezelőtt a kelleténél rövidebben lökött és hát most az a pár centi hiányzott Lucas lábából, hogy elérje a labdát. Kimaradt egy újabb 98%-os helyzet.

A 39. percben pofás támadás után Muto majdnem döntetlenre hozta a játékot, ám jobb belsőjét kissé túlságosan kifordította és lövése így elkerülte a felső sarkot.

A 44. percben Ramos Kapitány tekert estében felé egy ígéretes szabadrúgást – jó lenne már egy ilyen gólt is szereznünk. A félidő utolsó percében Karim indította a pálya centrumából Lucast a jobboson, Dmitrovic rossz ütemben robbant ki a kapujából, 17-esünk ellőtte a kapus mellett labdát, de nem volt elég erős a próbálkozás, a gólvonal előtt a becsúszó védő szögletre tudta menteni a sokadik ziccerünket.

Félidő. Érzésre ez lehetne 1-2-től 1-5-ig bármi. Vajon a második félidőben ki lövi az elsőt? Mert ez nagyon fontos lesz.

Szintén érzésre az első félidőben kimagasló volt Kroos, Modric, a Carvajal-Lucas páros (!!! – így, együtt) és persze Karim. Lefelé nem tudok senkit sem kiemelni – az Eibar letámadása magában hordja a saját térfélen eladott labdát, most Lucast (a szépítő gól előtt) és Casemirót tudták úgy hibára kényszeríteni, hogy labdát szereztek belőle és azonnal a kapu felé tudtak fordulni. Egyébként a Real jól kezeli ezt az intenzív letámadást. Nyilván ELMÉLETILEG az lenne a fasza, ha minden letámadást apró izzadságcsepp nélkül kijátszanának a srácok és a hazaiak kapuját támadnák, de hahó, ez a valóság, itt mindenből is kell, hogy legyen egy kevés. Nekünk bőven voltak ígéretes támadásaink, nekik bőven voltak ígéretes letámadásaik. Feel the difference. Mert míg előbbi több nagy ziccerben realizálódott, utóbbi sok általunk felívelt labdában, kiharcolt bedobásban, és a már fentebb említett két labdaeladásban, amiből az egyik egy csodagólt eredményezett. Mondhatjuk, hogy jobb a helyzetkihasználásuk. Ettől még nem kell remegni, sem izgulni – jobban kell célozni nekünk a kapu előtt.

Érzés helyett számok! Óriási a különbség az első játékrész passzhatékonyságban. A hazaiak 71%-ban, mi 86%-ban passzolunk pontosan. A labdabirtoklás arányában is nagy a különbség: 70%-ban nálunk a labda. A legtöbbször Ramos (55), Casemiro (48), Kroos (46) ért labdához. Meglepő, de az első játékrészben a német „csak” 90%-ban passzolt pontosan, míg Ramos 96,3%-ban.

Második félidő! Lessel végetérő Benzema tekerés az első említésre méltó esemény. Az Eibar ugyanúgy feláll sok emberrel, de mintha letekerték volna a letámadás intenzítását. Talán azért, hogy ne teremtsenek számunkra üres, befutható területeket. Ez olyannyira működik, hogy egy rossz helyezkedés után Mendy futhatta meg a balost, lövésre tett labdáját Rodrygo estében lőtte le, megpattant egy védőn és egy gyenge szögletben ért véget az eseménysorozat.

55. perc, Mendy hosszú másodpercek óta indok nélkül szerepel Benzema mellett csatárpozícióban. :DDDD Imádom a srácot. Szerintem néha ő maga is meglepődik azon, ahogy, ahol játszik. 🙂

Courtois védett szögletre egy közepesen izgalmas Diop lövést, majd Ramos nyomta be a barna macit minden madridista gatyájába egy olyan eladott labdával, ami instant gólhelyzetet jelentett a hazaiaknak. Nyilván ők is meglepődtek ezen és véraláfutást rúgtak a labdába.

Az 59. percben Kroos olyan esernyőt osztott ki, majd a még levegőben szálló labdával külivel úgy indította a teljesen szabadon lévő Lucast, hogy szegény spanyolunk a látványt bámulva elfelejtett labdát levenni. Na szép.

61. perc vége és a csupaszív madridista Carvajal végigszáguld a pályán, majd addig nézi, kinek passzoljon a lehetséges 4-5 opció közül, hogy fejbe lövi a 3 méterre álló védőjét. A szöglett után Gillt indították, aki a felezőről indította a sprintet, mert azt hitte, le tudja futni Mendy-t. A kis naiv.

A 65. perc környékén lehetett érezni, hogy a hazaiak ereje fogytán van. Percekig tartottuk a labdát az ő térfelükön, ha elvesztettük, pillanatok alatt visszaszereztük. Egy ilyen visszaszerzett labdából indította bokából Kroos Rodrygót, aki elvinizte a helyzetet. :-/ Újabb, legalább 85%,-os talán 86%-os helyzet. Újabb ki nem használt lehetőség. Miközben jön Jose Mourinho madridi korszakának kedvenc játékosa… Pedro Leon.

A 70. percben Modric kalimpált, hogy bizony megsérült. Kroos annyira szereti kedvenc pajtását, hogy ő is integetett. Így, nagyon távolról combizom, vagy combközelítő probléma lesz. Fasza. 🙁

Szóval, 72. perc, Lukita le, sérülés miatt és érkezik FEDEEEEE VAAAALVEEEEERDEEEE! Futómennyiségből nem lett kevesebb a pályán.

Na kérem, így kell ezt. Egy perce játszik Valverd<3 és máris veszélyes szabadrúgást harcolt ki a csapatnak. Már csak BE. KELL. VERNI. Asensio, aki szintén csereként állt be a csendes, de semmiképpen sem rossz meccset hozó Rodrygo helyére, kicsivel tekert a rövid felső felé. Szép lövés volt.

A 75. percben már egyértelmű, hogy elfogyott a kraft az Eibar oldalán. Lehet, hogy még az utolsó percekre felszívják magukat, de nekünk most van egy 10 perces időszak lezárni a meccset, míg el nem jön az Eibar feltámadása.

5 percünk van az Ő 5 percükig… Miközben VAR-döntésre várunk, mert egy labdát Ramos könyökére fejeltek. Ezért tizit adni Rakuten megoldás lenne. Közben Mendilibarról kiderült, hogy óriási tisztelője Besenyő Pista bácsinak, mert a spori mellett ugyanúgy játszott a tekintetével, mint a Haza 20. századi bölcse. Noooooormális?

2 perc és aztán jön az UTOLSÓ NAGY ROHAM hazai részről. Legalább hét alkalommal előadva (mert hosszabbítás, ugyebár, nemdebár, Mendilibar).

Hát eljött. Az utolsó 5 perc (+ ráadás). Nem zártuk le a meccset. Sosem jó az ilyen harakiri-kamikaze időszak, amikor a hátrányban lévő csapatnak tényleg minden tagja rohan előre, mert csak egy gól kell a pontszerzéshez. Hihetetlen, hogy egy olyan első félidő után és a második félidei két Rodrygo helyzet, Asensio szabadja után cidrizni kell, hogy meg lesz-e a rendkívül fontos három pont.

Ez azért sz.r védekezés volt. Vagy Ramos és Mendy lépne fentebb, vagy Casemiro és Varane hátrébb. Ok, nagy mentés volt, pontot ért Ramos becsúszása, de ez brrrrrrrrrrrr

JÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁJJJJJ, a 91. perc elején aztáb ott is volt az opsön nekik, Oké, Kapitány mentett egy óriásit, de akkor is, hát a szívem, a szívem… A szívem, a szívem csakis Lucas Vazquezért doboooog-doooooboooooog, ÁLÉÉÉÉÉ-ÁLÉÉÉÉ.

Ezt kellett volna 10 perccel ezelőtt, mert akkor biztos, hogy nem lenne ennyire euforikus a meccs vége, csak… nyugodtabb. 😀

Szóval, Lucas és Benzema remek összjátéka a végén ugyanolyan volt, mint az első félidőben számtalan kontránk. Csak most be is lőttük a helyzetet.

A győzelem abszolút megérdemelt. Zidane (és edzői csapata) jó érzékkel rakta fel a kezdőt (Lukita izomsérülése nyilván rossz hír, de ne feledjük, a másodikat ő verte be), megfelelő mentális állapotba hozta a srácokat. Nem sokat kérünk, csak azt, hogy továbbra is ezzel a játékkal, ezzel az intenzitással, ezzel a koncentrálással és jobb helyzetkihasználással teljesítsünk.

Voltak apróbb technikai hibák (labdaátvételek, khm, Lucas), voltak meg nem értések egy-egy elmozgás-passz indítása során, de azt hiszem, ma a kezdőből nem lehet senkit sem elővenni, hogy rosszul játszott. Mert ha nem is játszott mindenki a saját átlaga fölött, a saját átlagát szerintem mindenki hozta és ez csapatszinten most igenis elég volt egy első félidei remek játékra és egy erős, fizikai focira a második játékrészre.

A cserék esetében… Asensio a szememben megváltotta a helyét a következő pár meccsre a kispadra, mert számomra erőtlen, dekoncentrált, gyáva volt a játéka. Hogy hogyan kellene játszani, milyen mentalitással, erőbedobással, ha pályára lép? Nos, elég megnézni Valverdét és egyértelmű lesz a dolog.

669 (650 sikeres) passzal zártuk a találkozót, az Eibar 340 (307 sikeres) átadással abszolvált. Ez azért ordító különbség és nem arról volt szó most, hogy impotens játék mellett toszogattuk volna a labdát. Komoly gólszerzési lehetőségeink voltak, egyszerűen nem tudtuk lezárni a meccset időben, pedig már a 30. percre lehetett volna három-, akár négygólos az előnyünk.

A meccs egyébként rendkívül sportszerű volt, egyik fél sem ment át favágóba. Az egyetlen sárga lap is azt mutatja (kezezésért), hogy a csapatok focizni akartak és nem harcolni.

A meccs embere egyértelműen Karim Benzema. Csá, Majk! 😉

Ti jöttök!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!