Merengues Norma_va  

Statisztikai süllyesztő – Csatárok csatája

A csatárokat leginkább a góljaik minősítik. Kissé ugyan egyoldalú megközelítés, viszont számszerűsíteni ezt lehet leginkább. Érdemes viszont megismerkedni egy ideje már elterjedt statisztikai mutatóval, amiből több dolog is levonható, mind a csatár egyéni teljesítményét illetően, mind csapat szinten is. Sokatok már bizonyosan ismeri a xG mutatót, ahogy mi is előszeretettel használjuk itt a blogon. Vizsgáljuk meg, hogy féltávnál, hogyan mutat ez a statisztika szerte az európai top támadóknál.

Akik nem tudnák miről is beszélek. Az xG (= Expected Goals) egy valószínűségi mutató, amely megadja, hogy egy adott kapura lövés milyen valószínűséggel fog góllal végződni. Tehát egy csapat xG mutatója egy mérkőzés után azt mutatja meg nekünk, hogy milyen minőségű kapura lövési kísérletei voltak az adott csapatnak, annak függvényében, hogy más csapatok hasonló helyzeteket milyen valószínűséggel váltották gólra. Tehát ez azt jelenti, hogy ez a mutató független a lövést leadó játékostól, azaz egy átlagos képességű játékost vesznek alapul.

Ebben a videóban részletesebben megismerkedhettek az xG mutatóval:

 

Real Madrid

Kezdjünk is magunkkal. Nem kívánok sok megjegyzést hozzáfűzni a lent megmutatott statisztikához. Ennek a posztnak a célja csupán annyi, hogy az európai top klubok top góllövőinek az xG statisztikái össze legyenek gyűjtve egy helyre, hogy valamiféle összehasonlítási alapot nyújtson.

Jelölések (a jelölések nem a játékosokat minősítik, csupán az egyértelmű megkülönböztetést segítik elő):

–        Minimum 1 góllal több rúgott gól, mint az xG mutatója
–        Minimum 1 góllal kevesebb rúgott gól, mint az xG mutatója
–        xG mutató szerint megfelelő számú rúgott gólok

 

Real Madrid2050.243
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Cristiano Ronaldo1615.018
2.Gareth Bale105.66
3.Marco Asensio172.274
4.Isco174.784
5.Nacho170.963
Casemiro172.233
Toni Kroos172.053

Barcelona

Barcelona2156.1659
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Lionel Messi2119.7020
2.Luis Suárez1816.5516
3.Paulinho208.968
4.Denis Suárez110.542
5.Paco Alcácer92.242

Atlétcio Madrid

Atlético Madrid2128.7532
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Antoine Griezmann188.187
2.Ángel Correa214.745
3.Kevin Gameiro133.054
4.Yannick Carrasco162.473
5.Thomas Partey201.373

Valencia

Valencia2133.3842
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Simone Zaza186.1610
2.Rodrigo219.299
3.Santi Mina214.808
4.Daniel Parejo193.314
5.Gonçalo Guedes172.534

Manchester City

Manchester City2461.5170
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzések száma (db)xG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Sergio Agüero1915.5416
2.Raheem Sterling2210.7614
3.Gabriel Jesus1810.718
4.Leroy Sané224.677
5.Kevin de Bruyne243.586

Manchester United

Manchester United2442.6049
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Romelu Lukaku2312.5811
2.Anthony Martial225.339
3.Jesse Lingard205.647
4.Marcus Rashford244.504
5.Juan Mata192.283
Antonio Valencia200.443
Marouane Fellaini112.503
Paul Pogba145.393

Chelsea

Chelsea2438.2545
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Álvaro Morata2010.6810
2.Eden Hazard205.758
3.Marcos Alonso242.916
4.Pedro182.954
5.Willian243.584

Liverpool

Liverpool2552.7957
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Mohamed Salah2416.8319
2.Roberto Firmino247.0211
3.Philipe Coutinho143.647
4.Sadio Mané175.926
5.Alex Oxlade-Chamberlain222.043

Tottenham

Tottenham2445.5047
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Harry Kane2318.2521
2.Son Heung-Min236.528
3.Christian Eriksen235.166
4.Dele Alli237.145
5.Ben Davies190.842

Bayern München

Bayern München2041.6649
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Robert Lewandowski1916.8318
2.Arturo Vidal173.696
3.Thomas Müller163.784
4.Kingsley Coman182.323
5.Arjen Robben143.803
James Rodriguez142.133

Bayer Leverkusen

Bayer Leverkusen2033.1327
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Kevin Volland195.8410
2.Leon Bailey174.938
3.Lucas Alario124.215
4.Julian Brandt203.214
5.Wendell161.902

Napoli

Napoli2241.9548
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Dries Mertens2213.1513
2.José Callejón225.706
3.Lorenzo Insigne215.745
4.Kalidou Koulibaly212.504
5.Marek Hamsik224.594
Piotr Zielinski202.154

Juventus

Juventus2236.0352
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Paulo Dybala197.7514
2.Gonzalo Higuaín218.6110
3.Sami Khedira151.594
4.Mario Mandzukic203.484
5.Juan Cuardado142.033
Miralem Pjanic181.703
Federico Bernardeschi152.463

Lazio

Lazio2241.1157
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Ciro Immobile1915.4720
2.Luis Alberto224.297
3.Sergei Milinkovic-Savic213.107
4.Bastos152.354

Inter

Inter2234.7937
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Mauro Icardi2213.5318
2.Ivan Perisic225.267
3.Milan Skriniar221.703
4.Marcelo Brozovic161.473

PSG

PSG2359.2272
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Edison Cavani2217.6621
2.Neymar1612.8617
3.Kylian Mbappe1710.249
4.Ángel Di María176.716
5.Javier Pastore151.124

Lyon

Lyon2337.7252
Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
1.Nabil Fekir209.5616
2.Mariano228.9913
3.Memphis Depay215.899
4.Houssem Auoar182.274

 

Futottak még kategória:

Játékos/CsapatLejátszott mérkőzésekxG (=Expected Goals)Gólok száma (db)
Pierre-Emerick Aubameyang1616.6513
Wayne Rooney207.8110
Jamie Vardy238.8510
Alexandre Lacazette2510.799
Alexis Sánchez198.177
Karim Benzema146.362

Tudom, kissé száraz anyag. A legszembetűnőbb ebből az adathalmazból az, hogy rajtunk kívül csupán az Atléticóban nincsen legalább 10 gólt szerző játékos, valamint – ha a Leverkusent top csapatnak tekintjük –,  a top csapatok közül nekünk és a Leverkusennek van csupán kevesebb gólja csapat szinten, mint amit az xG predesztinálna. Ezt csupán savanyú pofával lehet elfogadni.

Szombaton lehetősége lesz majd a csatárainknak javítani ezen a mutatón. Addig is, böngésszétek az adathalmazt, hátha sikerül valamit levonni belőle.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!