Meglepetésgyőzelem
Zidane és csapata úgy gondolta, hogy visszaveti a pesszimista MM adminok arcát, és felküldte csapatát nyerni, mindannyiunk legnagyobb örömére. Okos felállással és taktikával kihúzta a Socik méregfogát (nem a magyar nyugdíjasokét, nekik már semmilyen nincs), és megnyerette a meccset a csapattal. Nézzük mi történt.
A mester úgy küldte fel csapatát, hogy összesen egy ember találta el a kezdőt (nagyon hajt az ajándékra. Lehet kéne neki szólni, hogy Rajesh könnyeiből készült parfüm lesz a fődíj). Keylor, Dani, Rapha, Sergio, Theo, Carlos, Luka, Francisco, Marco, Borja, Gareth volt a felállás 4-3-3-ban ábrázolva. Ez később transzformálódott hol 4-5-1-gyé, hol 4-4-2-vé, ahogy épp a helyzet hozta. Az ellen is 4-3-3-ként rajzolta a sort. Érdekes módon Eusebio nem villámléptű szélsőket, hanem a Canales-Januzaj párost rakta José mellé, akik inkább a labdabirtoklásban és a kis területen való játékban tudnak érvényesülni. A középpályán a Xabi Alonso- Illaramendi páros kezdett Vuvuzelával. (Az öreget félidőben Xabi Prieto váltotta, és ezzel együtt négy cseréjük volt, nem tudom miért.) A védelemben a fiatal Llorente-Elustondo páros kezdett, bal oldalukon Rodriguessel, aki később 3 (majdnem 4) gólban is benne volt.
A meccs elején a mezőnyben folyt a játék, és nálunk volt többet a labda. A meccs egészére elmondható, hogy a támadók közül Mayoral volt középen, illetve Bale is betévedt oda a jobb oldalról gyakran. Asensio és Isco bejátszották a pályát, visszaléptek labdákért a félpályáig is. Kroos szerepét hol Isco, hol Modric vette át, kevesebb sikerrel (erről még később). A 19. percben jött a menetrendszerű gól a csatárunktól. Egy középről kivágott labdát Mayoral szedett össze, majd Case adta be Ramosnak. Őt ollókísérlet közben lebirkózták (vajon megadta volna a spori a tizit, ha nincs gól?), amiből a lecsorgót az ifjú spanyol rúgta be. Szemfüles volt, na. Kicsit a gól Raúlra emlékeztetett, nem véletlenül. Itt kell megkövetnem a fiút, ugyanis a beharangban azt írtam, hogy nem kell számolni vele. De, kell. Egyébként ez volt az első kaput eltaláló lövése a szezonban.
A gól után feljebb jött az ellen, és sikerük is lett. Egy védelem körül körbepasszolt labdával futottak el jobboldalt, a hosszúra jövő labdát pedig Rodrigues fejezte be kapásból. A két ágú műbránert a gólért a Navas-Carvajal páros kapja. Carvajal akkora helyett hagyott a baszk fiúnak, amekkorát egy Zámbó Árpy koncert résztvevői 100x megtöltenének (csak valahonnan kell szerezni 100 Árpyt). Keylor pedig gyönyörűen bemutatta azt a lepkét, amit a beharangban Rulli kapcsán említettem meg.
Az egyenlítés után újra mi kerültünk fölénybe (miután szerencsétlen kameramann lábát bedarálta egy ledőlő kerítés). Casemirónak lett egy nagy helyzete egy beadás után, amit sikeresen a kapusba fejelt. Aztán jött majdnem ugyanez ismét, csak most Rodrigues a kapufára lőtte a ziccert. Megint Dani b@szta el, most egyedül neki jár a fallikus tárgy. Aztán a kontrából Borja indult, futott, átvert egy védőt, majd a középre lőtt labdát Rodrigues lőtte a saját kapujába. Rodrigues:Madrid:Sociedad 2:1:0.
A félidőben már semmi érdekes nem történt, így ugorjunk a másodikra. Itt se sok minden. Meddő mezőnyjáték, néha egy-egy helyzet. A hatvanadik percben a kontyos indult meg (nem a magyar nyugdíjasok), Isco utánarúgta a lasztit, Bélus meg lefutotta a védőt, és átemelte a kapust. A nyolc másodperc alatt durván 73 métert futott, ami 32,85 km/h-s átlagot jelent. Nice job. Ezzel a hatodik gólját rúgta az Anoetában vendégként, amivel abszolút csúcstartó a liga történetében.
A meccs hajrájában elvettek egy lesgólt Asensiótól (jogosan, Bale lese aktívvá vált azzal, hogy nekiment a Sociedad védője, és emiatt lelassult). Beállt még Lucas, Ceballos és Nacho. És ennyi volt a meccs.
Pár emberre külön is kitérnék (igazából majdnem mindenkire, de azt hosszabb lett volna leírni és hülyébben hangzott volna). Theo állat volt. Fizikális, gyors, tisztán szerel, és képes támadni is. Ő lehet a következő világ legjobb balhátvédje, és Marcelo személyében tökéletes mentort kapott. A középhátvédeink idén először nem hibáztak nagyot, Varane érettsége jól kiegészíti Ramos hebrencs tini lelkét. Daninak volt egy nagyon szép szerelése a végén, de a két hiba miatt a nénikéje térgyekalácsát. Bale-t villamosítani kell, és kell rá egy áramszedő, mint a trolikra, hogy maradjon szélen többet, mert ott hasznosabb, de a gólja miatt neki is jár a buksisimi. Majonézen (José után szabadon) jó volt látni a küzdést, az akarást. Már ezzel megnyert volna, de azért a gól-gólpassz is jöhet még.
Zárásként foglalkozzunk még a középpályásokkal. Nevezetesen Kroosszal, Lukával és Iscóval, Illarramendivel és Xabi Alonsóval (az igazival). Xabi a Mou-féle Real talán legfontosabb játékosa volt. Igazi registaként megteremtette a kapcsolatot a középpálya és a védelem, illetve a középpálya és a támadósor között. Támadás közben sokszor belépett a középhátvédek közé, és onnan diktálta a csapata tempóját. Viszonyítási pont volt a pályán mind támadásban, mind védekezésben. A társaknak elég volt megnézni, hogy hol vannak hozzá képest, és ha nagyjából ott, mint tréningen, akkor oké. Mert Xabi apó mindig ott volt, ahol kellett lennie. Illarra pont ugyanezt csinálja a Sociedadban. És Zidane is tudta ezt, ezért készült rá. Ahogy visszanéztem a meccset, azt láttam, hogy a 3-as csíkos mezű srác mellett mindig van egy fekete. Leggyakrabban Mayoral vagy Modric, de előfordult Case, Isco és Bale is. Sokszor egészen az ellenfél tizenhatosáig követték a baszk fiút. Ezzel Zidane kivette az ellenfél motorját és eszét támadásban, más pedig nem tudott előlépni helyette, és a Sociedadnak nem is volt kidolgozott akcióból helyzete, többnyire csak meddő labdajáratás folyt náluk.
Illarrát egy ember szorosan követi, miközben a másik zárja a passzsávokat a védő elől.
Case barátot szerez
Ami a mi csapatunkat illeti, az Ancelotti alatt beállt stílus- és formációváltásnak Illarra esett áldozatul. A 4231-ről 433-ra történő átállással eltűnt a helye a csapatból, és részben ez vezethetett a távozásához. Helyette érkezett Kroos, akinek hasonló a feladata, de egy sorral följebb. Nem registát játszik, hanem egy szimpla irányító középpályást (deep lying playmaker), aki fazont szab csapatának, de előrébb, mint azt a regista teszi. De ő is viszonyítási pont a többieknek a pályán. A tegnapi meccsen Modric és Isco feladata lett volna a pótlása, de csak többé-kevésbé sikerült. Támadás közben nem volt annyira érezhető a hiánya, hiszen Isco kiválóan képes szervezni a játékot, bár a kapuhoz közelebb, mint a germán teszi. Ezért Modric is több szervezőfeladatot kapott, ami miatt kevesebb megindulást láthattunk tőle támadásban, viszont stabilitást adott a csapatnak. Védekezésben azonban kijött, hogy Isco nem Kroos. A Sociedad többször rohant át a középpályánkon, és én ezt Kroos hiányának tudom be, aki más szintet képvisel ebben, mint Disco. De összességében Zidane az egyik legjobb megoldást választotta az alibista pótlására (a másik opció Ceballos lett volna, de ilyen fontos pozícióban idő kell a mester bizalmának a megnyerésére és a rendszer megismerésére).
Lélektanilag fontos győzelmet aratott a csapat, Zidane újra bizonyította, hogy taktikailag is érett edző (még ha néha el is benzemázza a taktikát), a keret pedig azt, hogy milyen mély. A hétközi fordulóban a Betis érkezik a Bernabeuba, Ronaldo a csapatba (és remélhetőleg Ceballos, valamint Achraf), José pedig a billentyűzethez. Aki még nem látta, a tippelde fül alatt elérhető a negyedik kör utáni állás.
Ha tetszett a cikk, oszd meg! Hala Madrid!