Real-Valencia – avagy a kötelező döntetlen?
A Manchester elleni, majd a Barcával vívott párharcok után szinte törvényszerű volt, hogy lesz majd visszaesés a teljesítményekben, hiszen az nem normális, hogy az előszezonban, vagy előszezont éppen hogy letudva, ilyen remek performanszt nyújtson egy csapat. Nem a Depor volt, amely meghozta az első botlást, hanem a Valencia, ami nem meglepő, mert az elmúlt 6 Bernabéuban rendezett Real-Valencia összecsapásból négy döntetlennel zárult. Tehát valahol sejthető volt, hogy nem lesz egyszerű menet. És bár 2-2 lett csak, de nem hiszem, hogy búslakodásba kellene átcsapnunk, mivel a helyzeteink bőven megvoltak – a whoscored szerint 22 kísérlet -, ami közhelynek hangzik, de a hiányzókat elnézve nem rossz ez. Valamint, amellett sem szabad elmenni, hogy a Real immáron sorozatban 70 találkozón talált az ellenfelek kapujába. Összefoglaló következik.
Úgy alakult, hogy megint pont utazás közepette szólít a posztírás kötelezettsége, ami nem enged túl mély elemzést, de José kollégájával, Jamallal igyekszünk megfelelő beszámolót nyújtani mindazoknak, akik kíváncsiak, mi zajlott a megint jó későre rakott Real bajnoki találkozó során.
A felforgatott kezdő jócskán növelte a várakozásokat és izgalmakat, amellett, hogy tippelde-gyilkos fordulóként könyvelhető el. Meglepetésre Zidane nem hozott fel senkit a Castillából, hanem a meglévőből próbált ehető ételt varázsolni, ami vegyesen sikeredett. Nacho természetesen bekerült a védelem közepére, méghozzá új társat kapott Casemiro személyében. Már látszatra sem volt életbiztosítás – lett is belőle hiba -, de ezt még überelni tudta francia mesterünk. Carvajal és Marci szintén adott volt, ám Kroos és Modric mellé Asensio és Isco került be, míg legelöl Benya és Bale. Első pillantásra is kiderül, hogy eléggé offenzív kezdőről van szó, ugyanakkor kiált a csapatszintű védekezésért – ahogy azt a kommentszekcióban többen meg is jegyezték. Ugyan ez megvalósult, de nem hibátlanul, és azért valljuk be, nem volt ugyanaz, mint ahogy a CKM-től megszoktuk.
Iscót és Asensiót kénytelen vagyok együtt tárgyalni és kezelni valamilyen szinten, mivel nagyrészt hasonló szerepköröket kaptak. Mindketten összekötő kapcsot jelentettek a középpálya és a támadók között, azaz rendszeresen mélyen hátraléptek labdákért a labdakihozatalok során, segítették a passz, illetve a támadás gördülékeny továbbfolyását. Labdavesztés esetén pedig mindketten visszazártak Kroos és Modric mellé.
Isco hőtérképe.
és Asensióé:
Világosan látszik, hogy bejátszották az egész pályát. Érdekesség, hogy bár Isco az, aki jóval tapasztaltabb és jobb védekezés terén, de fiatal honfitársa magasan lepipálta ezúttal. Isco 0 szerelést mutatott be, és szintén 0 alkalommal csípte fülön a labdát, ezzel szemben Asensiónál ez az érték 3 és 2. Tehát Asensio amellett, hogy két gólt szerzett és a meccs embere lett, még védekezésben is segítette a csapatát. Iscótól viszont jóval többet lehet várni. Valahogy nem volt az igazi ez a meccs számára, se védekezésben, se támadásban.
Asensio pedig folytatja tovább a parádés formáját, jelenleg háromszor talált be a büntetőterületen kívülről, amivel a top5 bajnokságot tekintve is listavezető. Sőt, olyannyira hatékony, hogy a 6 lövéséből, amit eddig produkált (minden sorozatot tekintve), 3 gólt ért. Ez nagy matektudásomat bevetve is 50%-os hatékonyság, ezzel is köröket ver arra a Messire, aki szintén 3-at lőtt be, de 30 próbálkozásból, azaz csak a 10%-át.
Vissza a csapathoz és a meccs eseményeihez. A találkozó rendkívülien kezdődött, hiszen megelőzte a kupák bemutatása és némi pózolás.
Ismét a mérkőzés korai szakaszában sikerült előnyhöz jutni, és tulajdonképpen a semmiből, hiszen Asensio csapott le egy labdára, amivel kapura iramodva jó 20 méterről lőtt is. Ha megnézitek a jelenetet, akkor a parádés lövés mellett Benzema mozgását érdemes figyelni. Remélem, hogy nem belemagyarázni akarom, de szerintem kulcsfontosságú volt, hogy a védők és Asensio előtt keresztbe elfutott, hiszen így nem tudtak kilépni rá és nyomás alá helyezni őt, hanem szabadon lőhetett.
A gól után a Valencia kezdett el nyomni, ami előny is lehetett volna, mert nagy területek nyíltak a a támadóik és középpályásaik mögött, de nem igazán sikerült ezt kihasználni. Miközben a Valencia eléggé veszélyes akciókat vezetett főleg a baloldalon, ezzel is nem kevés gondot okozva Carvajalnak. Sajnos ezen a módon született az egyenlítés is.
Itt az első gond az volt, hogy áttolódik a Real védelme a baloldalra és nagyon szabadon marad a jobb, valamint, nem sikerül kellő nyomás alá helyezni a labdást, és nem sikerül a súlypontot áthelyezni. A két valenciás, Gayá és Lato pedig el tud menni a Carvajal és a kissé későn érkező Asensio mellett. Az pedig hab a tortán, hogy a beinduló Solert se Nacho, se Casemiro nem veszi fel.
A jobboldalon végig gondot okozott a Valencia. Az alábbi képen szintén lyuk tátong a szélen, ahová Bale-nek kellett volna visszazárnia, hiszen Carvajal középre húzódik, mivel követi az egyik támadót.
Úgyhogy abszolút ült a Valencia terve, de itt van még egy.
Megint csak üresen áll a pálya azon része, ahová megint Bale-nek kellene helyezkednie, vagy a Realnak nem lett volna szabad ennyire áttolódnia a másik oldalra. Nagyon fontos kompaktnak maradni. Ez jelentős hiba volt, mind a csapat, mind az edző részéről.
A félidő utolsó 10 perce megint a Realról szólt, illetve pontosítanom kell, Benzemáról. Aki, ha jól számolom, 5-ször került helyzetbe. Sajnos a kontra végén nem igazán jól találta el a labdát, de így is nagyot védett Neto. Majd a fejese is kimaradt, utána pedig csak úgy került helyzetbe, hogy nem igazán tudta már irányítani a labdát. Kapott is rendesen a francia csatárunk (nyilván a második félidei lehetőségek is hozzájárultak). Aki eddig utálta, az most hőzönghet, de nem törnék pálcát fölötte. Nem szabad elfelejteni, hogy bizony Ronaldo is képes volt nem egyszer 90 percen át szenvedni és görcsölni, főleg, ha az első két helyzete nem ment be. Benzemának meg ezt leszámítva jó meccse volt, mert mezőnyben megint sokat hozzátett, de tényleg el kéne hinnie, hogy Ronaldo hiányában ő az, aki vállára veheti a csapatot és gólokat termelhet. Én időt adnék neki, és meglátjuk, képes-e elrendezni magában mindezeket. Bale ugyanakkor más kategória, mert nem kezdett rosszul a Valencia ellen, de nagyjából a 30. perc környékén egy rontott passz után lefelé kezdett el ívelni a teljesítménye. Azzal is egyet kell értenem, hogy hozzáállásban is hiányosságok vannak, hiszen más megítélésbe kerülne, ha hiányosságait és rossz formáját akarattal és szorgalommal ellensúlyozná. Igazi brithez méltóan felszánthatná a pályát, amivel azt gondolom, a kritikák jó része alábbhagyna vagy legalábbis enyhülne, halványulna.
A második félidőről José gondolatai következnek:
Javallott felhasználni a megélteket, megtapasztaltakat, hogy a soron következő mérkőzésen, mérkőzéseken ne lepjen meg minket egy-egy jól prognosztizálható esemény. Ilyen az, hogy a Real Madrid minden meccsén gólt lő… és gólt kap. Ilyen, hogy a legritkább esetben elég az ellenfélnek az egygólos előny a győzelemért – még Ramos hiányakor is.
A második félidőre értetlenül fordultunk rá, mert Isco helyett Kovács úr érkezett, akit a teljes szerkesztői gárda imád és nem mellékesen rendszerszinten fontosabbnak tart, mint Béla urat, aki azonban továbbra is élvezte vezetőedzője bizalmát. Ha már a publikum másképp vélekedik, legalább ez varázsoljon örömöt a lelkébe! A helyzet egyszerűnek tűnt: lőni kell még egy gólt a Valenciának a második félidő első negyedórájában.
76. perc… még mindig 1-1.
Mi történt idáig a második félidőben?
Először is az, hogy Kovács úr felvette az ezen a meccsen eddig nem létező Casemiro-posztot a középpályán, Herr Kroos pedig látványosan fentebb kezdett el alibizni – nagyjából senor Isco helyén, persze más erényeket villogtatva. Luka úrfi, Béla úr, senor Asensio és Herr Kroos védekezésben meglepően sokszor változtatták meg helyezkedésüket.
Az első veszélyt Neto kapujára Huba állandó társa, Casemiro jelentette: az 50. percben lőtt 23.18 méterről, a Juventus egykori cserekapusa pedig szögletre tornázta a labdát. Kérdéses volt, hogy a lövést megelőző, támadóharmadban történő passzív labdatoszogatást hogyan akarja hasznossá varázsolni a Gárda és Zidane.
Az 53. percben egy gyors támadás után Csapatkapitányunk adta be balról a labdát, de Benzema sok más szurkolóhoz hasonlóan ledermedt a tényen, hogy Marcelo végre jó beadást mutatott be. A helyzet kimaradt.
Az 57. percben Asensio tekert mellé, két perccel később Béla úr lövésébe léptek bele. A 60. minutumra meglett a 3. pocsék Toni-pontrúgás is (2 corner, 1 szabad). Ugyanebben a percben elkönyvelhettük, hogy mindkét belső védőnk besárgult – mindkettő esetben feleslegesen durvultak a srácok. Casemiro egy olyan játékost vágott fel, aki nem a kapu felé tartott (hála Modricnak), percekkel korábban pedig Nacho vadászta le 7 ütemnyi késéssel a zsebében Toporgót.
Wales szamurája a 66. percben 7-8 méterről fejelhette meg Marcelo második remek beadását, védőjét kizárva a játékból – az eredmény ismert: kaput se talált Gareth. Egy perccel később Kroos és Modric összjátéka után a horvát bán lőtt, Neto ismét szögletre mentett.
Ezután mérföldkőhöz érkezett a második félidő. A 71. percben megtörtént az első komoly valenciai akció, amikor egy jobboldali beadást Zaza fejelt szabadon fölé. Nacho, ez bizony büntetőpontokat von maga után! Valóban, a 46. és 71. perc között nem volt Navas kapuja veszélyben. Két megindulás, egy távoli field goal és Kondogbia sípszó után fejese jellemezte Zaza fejeséig a Valencia előre-játékát.
A 73. percben Carvajal szabálytalansága után Parejo kínálta meg Navast, aki Neto után szabadon szögletre védett.
Egy minutummal később Zidane cserélt. Nyilván valaki véletlenül nyomta be a jelenlévő szurkolókon a füttyszó-módot, de tény: Bale, aki a meccsen nem talált kaput, nem alakított ki helyzetet, passzainak 63.9%-a volt pontos és láthatóan önbizalom hiányosan, de legalább testidegenként szerepelt a hazaiaknál, most átvehette Lucas helyét a kispadon.
A 77. percben megszerezte a vezetést a Valencia. Röviden a sztori: Parejo szögletét kifejelik a védők, a labdát hátrajátsszák a vendégek Netóig. Szöglet után a Real nem a megszokott rend szerint építi vissza az alakzatot, hanem a szögletnél elfoglalt pozíciónak megfelelően. Így történt, hogy az első támadónk Asensio volt, ő a jobbhátvédre húzódott ki a Valencia térfelén. Másodjára ért fel Kroos, harmadjára Karim.
A kapus 76:02-kor rúgja fel a labdát, ezt Dani visszafejeli 76:05-kor. A labda a kezdőkör felé száll, ahol Kroos a kapunak háttal áll, Benzema pedig jobb oldalról fut a német felé. Ha megkérdeznénk, hogy kinek kellett volna birtokba venni a labdát, akkor Benzema Kroosra, a német meg a franciára mutatna. Nem volt jó a kommunikáció.
76:09 – a Valencia megszerzi a labdát.
76:17 – egy felpassz-visszapassz-felpassz után Rodrigo tolja ki a tizenhatosunk előteréből a labdát a balszélsőnek.
76:19 – Rodrigo visszakapja a labdát a balszélsőtől, de ekkor már Kovacic szorításában van az ötös sarkán.
76:22 – Kondogbia a világ végéről felér a második hullámban és nem kérdez, büntet.
Ebben a fél percben a Real nem rendeződött vissza. Ez még nem vezet azonnal a bekapott gólhoz. Kellett hozzá Kroos és Benzema esete, valamint Kroos figyelmetlensége is, aki pontosabban felmérhette volna a területet maga körül.
A képet köszönöm kodexnek!
Itt pedig a videó az esetről egy speciális kameraállásból.
Ekkor ott tartottunk, hogy a Real, amely a második félidőt a 70. percig uralta, hátrányba került a támadásokat 5 perce használó Valencia ellen. #hatékonyságmintolyan
Hosszabbítással együtt 15 perc volt hátra, hogy javítson helyzetén csapatunk. Természetesen jöttek a beadások jobbról-balról, de hatástalanok voltak, cserébe egy-egy vendégtámadásnál bántóan üres középpálya meg védelem várta Zazáékat. Bennem épp Zidane aktív játékos-pályafutásának utolsó évei derengtek fel, amikor „már megint hátrányba kerültünk, menjünk mind előre, jó lesz az… nabazmeg, lekontráztak, megint beszoptunk egyet”. Nem szeretem ezt látni. Nem szeretem, amikor nincs egyensúly – még hátrányban sem kell fejetlenül elől ragadni. Az csak zűrzavart okoz.
A 81. percben a meginduló Kovács urat akasztotta Rodrigo. A szabadrúgást a legjobb formában lévő támadónk lőtte be olyan természetesen, mint ahogy egyszeri szittyamadridista belőtte a Tippeldében a hazai győzelmet. Egál! Ezaaaaaaaaaz! Neto kiszolgáltatott helyzetben volt, mert Asensio predator-üzemmódban működik mostanában, nagyon éles, friss és koncentrált a játéka. Ő eldöntötte, hogy hova lövi és tudta, hogy be is talál. Lélekben megnéztem Bale szabiját ugyaninnen: 8. sorban landolt.
Maradt 10 perc hátra, ami Kovács úr rohanásával kezdődött. Ketten kellettek, hogy egyszer fel tudják vágni a horvát gepárdot. Az utolsó percekre Mayoral is beállt, a nem elég hatékony meccset bemutató Kroos helyett. A 87. percben Asensio varázslatos labdaátvétele után lefutott az alapvonalig, beadását azonban Karim volt képtelen jól irányítani. Egy perc múlva a jobb oldalon Dani és Lucas oldotta meg a játékot, Carvajal ügyesen a második hullámban (üresen) érkező Asensiónak passzolt, de annak lövésébe belevetődtek. Azt gondolnánk, hogy ezzel oda a helyzet, ugye? De nem! A védőről a kaputól 9-10 méterre, üresen álló Benzema elé kerül a labda, amely nem pattog, nem dadog, nem pörög. Karim nagyon be akarta helyezni a sarokba, tehát mellélőtt. Na, most volt vége a helyzetnek. Itt szakadt el (újra, sokadszor) számtalan madridista cérnája – talán nem ok nélkül. A tendenciát nehéz tagadni. Ennyi helyzetből ne legyen már lehetetlen egyszer betalálnia. Ha csak egy gólt lő, akkor nem kell már-már kínosan védeni és relativizálni a teljesítményét.
A 90. percben még Marcelo kapott rúgást a büntetőterületen belül – a spori gondolhatott sok mindenre, de ez nem volt szabályos szerelés, lábat talált Parejo. A síp mégis néma maradt; ez van, ha nincs szatyor. Viszont a győzelem nem ezen ment el, és a legszánalmasabb, leggyengébb és leggyávább dolog lenne ezt, vagy az első félidei kezezést (note: a Juve meccsén ugyanezért tizit adtak, ott biztos nincsenek új szabályok a kezezésre…), a bíró teljesítményét kifogásként elővenni.
Nem! Csak magát okolhatja a gárda, illetve a gárda okolhatja a Kilencest, hogy maradt a döntetlen. Aki a 92. percben Carvajal sokadik beadását végre jól fejelte meg, de ezúttal Neto védett bravúrral és tolta kapufára a labdát.
Viszont nincs világvége. Továbbra is bizonyítani kell minden meccsen és képzeljétek, lesz olyan, amikor nem sikerül. Fogunk még kikapni is, nem csak döntetlent játszani. Fogjuk még szidni meccs alatt azokat, akiket most megváltónak neveztünk meg.
Sokkal jobb az, hogy van egy stabil, működő rendszer és abban vannak gyenge egyéni teljesítmények, mint az, ha remek egyéni villanások vannak rendszer nélkül.
Rengeteg helyzetet dolgozott ki a csapat, és a védekezés a körülményekhez képest csak nyomokban volt fos, helyenként meg szar. Casemirót egyszer Zaza érte utol 5 méteres hátrányból. Zaza. Jesszus!
Adjuk meg az esélyt Zidane-nak, és várjuk meg a következő két meccs játékát. Ha a BB akkor is gyengén muzsikál, és akkor sem fogja megbontani őket, ígérem, agyonkritizáljuk Zidane-t. Az előző szezonban is ezen kicsi magyar madridista blog kitartó (szerintünk jogosan) negatív hangvételű posztjai miatt lett bajnoki cím és BL-címvédés. Dacból csinálták, hogy mi essünk pofára.
Köszönöm Josénak a segítséget és közreműködést! A meccsről pedig nem érdemes komolyabb következtetést levonni. Azt hiszem, ennyi botlás még belefér egy 6 kupás szezonba. Hamar felejtsük el, hiszen a gárda már biztosan a következő összecsapásra, azaz a Levante ellenire készül, de nem szabad elfelejteni, hogy az csak két hét múlva kerül sorra, mivel válogatott szünet lesz. Ezt a szünetet igyekszünk érdekes olvasmányokkal megtölteni, úgyhogy stay tuned! Hala Madrid!