Elchent pontok: Elche – Real Madrid (Összefoglaló)

1-1-es döntetlenre végzett a Real Madrid az Elche vendégeként az év utolsó mérkőzésén. A kiábrándító eredményhez egy kifejezetten élvezetes mérkőzéskép párosult. Összefoglaló.

Nem jött be a Beharangban tett tippem, miszerint Modric csak a kispadon fogja nézni a kezdőrúgást. A horvát kezdőcsapatba való jelölése jól példázza, hogy nélkülözhetetlen eleme ő ennek a Realnak, függetlenül a korától. A kezdő kapcsán a túlzott rotálás szintén nem valósult meg, hiszen Marcelon kívül nem volt igazi meglepetés a kezdőben. Zidane megtalálta azt az összeállítást, ami meg tudja valósítani az elképzeléseit, és abba nem akar belenyúlni. Vagy nem tud. Fogjuk fel úgy, hogy győztes csapaton ne változtass!

Az Elche már az első percekben megmutatta, hogy mire számíthatunk tőlük a mérkőzésen. Ha volt lehetőségük, igyekeztek magasan presszingelni, illetve a kifejezetten tetszetős, rövidpasszos, kombinatív focijukat játszani.

A magas presszing persze inkább a Madrid sajátja volt tegnap este és ez már a 3. percben megmutatkozott. A labdaszerzés után a jobboldalon zajlott ügyes összjáték, a beadást pedig a lendületből a kapu elé érkező Kroos stukkolta kapu mellé. Nagy helyzet volt, kimaradt.

Az első tíz percben is érzékelhető volt már, hogy a jobboldali beadások lehetőségét kereste elsősorban a Madrid, Kroos, vagy éppen Ramos hosszan, keresztbe lőtt labdái után. Mindemellett a letámadásunk is jól működött, az első 10 percben nem nagyon tudott átjönni a térfelünkre az Elche.

Ha át is értek, azt leginkább a baloldali védekezésünk megbontásával tudták elérni. Ilyen lehetőségből adódott az első kaput találó lövésük is. Rigoni bohócot csinált Marcelóbol és kapura tüzelt, Curta volt résen és tenyerelte szögletre a löketet.

Pár perccel később ismét Marcelo lett főszereplő, ezúttal a másik kapu előtt, a Copacabana napsütését varázsolva a hideg decemberi estébe. Kroos előre löbbölt labdája sem volt semmi, sőt, Casemiro lekészítése is remek volt. Aztán Marcelo lövése! Gólt érdemelt volna, na. A brazil futtából, szúrta kapura a gyengébb lábával, kis híján széttörve a kapufát.

Pár perccel később Asensio is rápróbált egy távoli lövésre, ami a hazai kapus közreműködésével szintén a keresztlécen csattant. A kipattanóra érkező Modric bólintásánál viszont már nem volt esélye a hazaikanak, a horvát nagyszerűen bólintott a felső sarokba. Lukita kiérdemelte, hogy góllal térhessen vissza, 1-0!

A vezető gól után a Madrid is visszább vett, az addigi lüktető tempó és ügyes megoldások után kicsit leült a meccs. A félidő hátralévő részéből, noha akadtak ígéretes madridi lehetőségek, egyetlen eseményt érzek szükségesnek kiemelni. Ramos keveredett a tizenhatos bal sarkához, ahonnan szélsőket megszégyenítő módon, Pazar technikával tekert élesen a kapu elé. Abból a fajtából, amibe ha nem ér bele senki, úgyis bevágódhat a hosszú kapufa mellé. Érkezett is Karim nagy elánnal, de az egyik hazai védő szorításában összeesett, és nem sikerült labdába érnie – ami így elzúgott a hosszún. Maradjunk annyiban, hogy szoros emberfogást alkalmaztak rajta, talán annyi volt a baj, hogy későn dobta magát a francia.

A jelenet csak azért lett végül jelentős, mert a második játékrész elején hasonló esetből kapott büntetőt és szerzett gólt a hazai gárda. Carvajal még kicsit az öltözőben maradt fejben, hiszen teljesen felesleges volt ilyen vehemenciával cibálnia Barragánt. A labdát támadó védő – Benzemával ellentétben – jó ütemben homorított. Adható volt, de ezúttal a következetességgel némiképp hadilábon állt a bírósporttárs. A lényegen mit sem változtat, az értékesített büntető után 1-1.

A gól egyértelműen megfogta a habfehéreket. A mérkőzés következő negyedórájában akadtak vendég helyzetek is, de kicsit úgy érezhettük, hogy sokkal inkább lógott a levegőben az Elche következő találata. A közvetítés során az 57. perc magasságában volt látható egy olyan kép, amelyen a kispad volt látható. A vendég cserejátékosok teljesen beöltözve ültek a kispadon. Ha van mérkőzés, amelyen bátran lehetne variálni a pályán lévő játékosok összeállítását, az minden bizonnyal egy Elche elleni összecsapás. Hovatovább, ha valamikor szükségszerű lenne változtatni, az az Elche elleni találkozó 60. perce, 1-1-es mérkőzésállás.

A tény ettől még nem változik, a Madrid játéka szemmel láthatóan visszaesett a második játékrészre, illetve az ellenfél teljesítménye nagyban feljavult. Az Elchének az első félidőben is volt, hogy csupán az utolsó megoldásaik nem ültek. A második játékrészre aztán ez megváltozott, elsősorban Lucas Boye nevéhez köthetően. Előbb Rigoni ügyesen lekészített labdájából, némi forgolódás után faragta le a bal kapufa tövét. 6 perccel később egészen a felezővonaltól indulva megforgatta Ramost, majd a blokkolni érkező Varane mellett durrantott a kapu fölé.

Ezt követően érkeztek a habfehér lehetőségek. Kroos hosszú indítása után Carvajal gyönyörűen légstoppolta a bogyót, remek csellel csinált magának lövőhelyzetet, a lövését azonban védeni tudta a hazai kapus. Egy perccel később egy szélről belőtt labdát néztek el a hazai bekkek, ami így Ramos lábai elé került. A kapitány közvetlen közelről a kapus testébe külsőzte a játékszert.

No, szűk negyedórát kapott a csereként beszálló Eden és Fede, valamint bő 5 percet Vinicius is. A beszálló új lendülettől függetlenül már csak egy igazán komoly lehetősége adódott a hazaiaknak. Modric beadásába Benzema nem tudta beletenni a fejét, így a labda a kapu mellé szállt.

Az arcpirító döntetlen ellenére azt kell mondanom, hogy végül a Madrid mentett pontot, pontosabban Courtois. A belga hálóőr bravúrral védte az Elche utolsó pillanatos, idő utáni szabadrúgását.

Összességében az eredmény kiábrándító. Az ilyen elhullajtott pontok miatt érzem úgy, hogy nem lesz esélyünk a címvédésre. Még akkor sem, ha a mutatott játékkal komoly problémáink nem voltak tegnap. Az első félidő kifejezetten jól nézett ki, működött a letámadás. Sőt, a balodal túltöltése, majd jobbraforgatások után számos ígéret helyzet is adódott.

Nem tudok haragudni a fiúkra, mert motiváltsággal, koncentrációval ezen az estén nem volt probléma. Ami viszont érthetetlen, hogy miért nem nyúl bele a találkozóba számunkra ennyire kedvezőtlen állásnál a meccsbe Zidane. Szemmel láthatóan megfogta a csapatot a bekapott gól. Az ilyen holtpontokon való átlendülésben nagy segítség lehetne a friss lendület.

Persze, rettenetesen sok van még a szezonból. De az Atletivel szemben összeszedett 2 pontos hátrányból akár 8 is lehet, ha a matracosok a két elmaradt meccsüket behúzzák. A számok sem rózsásak tehát, de inkább a tendencia, miszerint a kiscsapatok rendre gondot tudnak okozni nekünk, sokkal aggasztóbb.

Boldog újévet, madridisták! Hasta el final! Vamos Real!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!