Nuevo Zidane?

borítókép

Zidane legénysége először kezd meccset hazai pályán az idei La liga szezonban. A borítókép ne tévesszen meg senkit, természetesen az Alfredo di Stefanóban lesz a meccs zárt kapuk mögött, ahogy már szinte megszokhattuk. Viszont az új Bernabeu túl jól néz ki, hogy ne ezt a látványterves borítóképet használjuk már most. 😀 Na de mire megy majd a csapat a Valladolid ellen? Beharangozó.

Real Madrid

keret

Ember legyen a talpán, aki az elmúlt két mérkőzés után pontosan megtippeli a kezdőnket a Valladolid ellen.  A védelemben az egyetlen kérdés, hogy Marcelo hátproblémái megszűntek-e. Ha hadra kész lesz a brazil kapitány akkor minden bizonnyal ezúttal ő kezdhet Mendy helyett, rotációs okok miatt. A középpálya és támadószekció jóval érdekesebb kérdéseket vet fel. Az első meccsen Zidane a 4-3-3-as formációt preferálta, Casemiro helyett a támadó Ödegaard-al. A Betis ellen, szintén Ödegaard-al, de a 4-4-2 gyémánt mellett tette le a voksát. Ebben a formációban Jovic kezdett Benzemával.

Mi lesz veled jovic?

Az elmúlt héten szokatlanul sokszor nyaggatták Zidane-t Jovic ügyben, és a Betis elleni meccs előtt megjegyezte, hogy Benzema és Jovic együtt való szerepeltetését sosem zárta ki. Kezdett is a szerb, talán ennek a sajtó által generált nyomásnak köszönhetően. Maradandót nem alkotott, de maga a jelenléte a támadások befejezésénél fontos volt, ugyanis Benzema és a többiek mellől elvitte a védőket, ennek mindkét akciógólunknál volt jelentősége. Ráadásul kiharcolt  egy büntetőt (Emerson, ha nem rúg alá, akkor azt belőhette volna lazán Jovic és akkor mennyivel másképp beszélnének róla…) Az azóta napvilágra kerülő információk kicsit más megvilágításba helyezték Jovic kezdetését, ugyanis kiderült, hogy kölcsön akarja adni a klub, még ebben az átigazolási időszakban. Az AS szerint Zidane rábólintott a dealre, a befutó pedig a Milan-Roma-Inter hármasból kerülhet ki.

Zidane Jovic

Ami Jovic-csal történik az a félremenedzselés iskolapéldája, és mindig felmegy bennem a pumpa, mikor a szerbet hibáztatják / leírják emiatt. Állítólag Zidane kérésére érkezett, 60 millió euróért, ehhez képest kijelenthető, hogy tavaly kísérletet sem történt arra, hogy valahogy beépülhessen. (kb. 400 percnyi játékperc nekem a semmi kategória). Pedig a Real Madridnak gólszerző kell, mert a vak is látja, hogy ez idénre A PROBLÉMA, amit meg kell oldani. Ehhez képest valószínűleg távozni fog egy opcionális megoldás a problémára. Jovic szempontjából teljesen érthető, hogy focizni akar és nem végigszenvedni egy újabb szezont a padon. Alternatív megoldásként majd marad Mariano és Mayoral akik közül utóbbi még sehol nem bizonyította, hogy Real Madrid szintű játékos.

Ödegaard modric helyén?

A CKM-től irtózók fellélegezhetnek, Kroos ugyanis 2 hétig harcképtelen lesz izomsérülés miatt. Helyét valószínűleg Fede Valverde fogja átvenni a kezdőben. Casemiro helye biztosnak tűnik. A harmadik helyet a középpályán vagy Modric, vagy Ödegaard fogja megkapni. Én a horvátra tippelnék, de a norvégot választanám szívem szerint, hiszen a Sociedadban játszott Lukita szerepkörében is.

Gyémánt? Isco? Gömböc Ödön?

A támadószekció megjósolhatatlan jelenleg. Isco még nem kezdett idén, de a Betis ellen jól szállt be a félidőben. Ha ismét a gyémánttal vág neki a meccsnek Zidane, akkor Isco lesz a 10-es, kétség kívül. Ha a szélsőkkel, akkor bevethető állapotban van Asensio és Hazard is, így akár a papíron legerősebb támadótrióval is felállhat a csapat (HAB), de inkább óvatosságot várok ezen játékosok bevetésével kapcsolatban. Rodrygo és Vinicius együtt biztosan nem lesz a pályán.

Várható kezdő:

Courtois – Carvajal – Varane – Ramos – Marcelo – Modric – Casemiro – Valverde – Isco – Benzema – Vinicius

Valladolid

A lila-fehérek háza táján tavalyhoz képest sok változás nem történt. Stabil középcsapat lettek, mióta R9 felvásárolta őket, idén is a biztos bennmaradás lehet a reális céljuk. Legnagyobb nyári erősítésük az Eibartól érkező Orellana. Személy szerint én összevont szemöldökkel nézek rájuk, mióta több kölcsönjátékosunkkal is mostohán bántak. Emlékezhetünk arra, hogy Lunint leigazolták, aztán nem játszott egy percet sem. Javi Sánchezt tavaly úgy vették meg a kölcsönből, hogy 2 percet játszott, ami röhej kategória. Eddig ebben a szezonban már 115 perccel büszkélkedhet azért. Idén egyébként döcög még a szekerük, az első győzelmük várat magára. Érdekesség, hogy a Real Madrid eddigi ellenfelei ellen ők is megmérkőztek már. A Sociedad ellen egy 1-1-es döntetlent értek el, a Betis ellen pedig kikaptak 2-0-ra.

vs

A Real Madrid pályájára nem győzni járnak, az elmúlt 11 meccsből 9-et megnyert a Madrid, de tavaly pl. pontot csent a Bernabeuból a Valladolid, tehát lebecsülni őket vétek lenne, pláne úgy, hogy Zidane ad-hoc, individuum-függő “támadójátékával” nem tudom van-e az az ellenfél, aki ellen fogadni mernék a Real Madrid sikerére. A realitás azonban azt mondatja velem, hogy a helyzetkihasználásunkon fog múlni a végeredmény, a Valladolid ugyanis még a Soci-Betis-Celta hármasból is csak utóbbi ellen tudott 1 fölötti (1.08-as) xG-t termelni, így ha a védekezés a tavaly megszokotthoz hasonló színvonalon fog pörögni, nehéz elképzelni, még azt is, hogy gólt lőjön a Valladolid.

Valladolid
A Valladolid várható felállása, kezdője

Kommentszekciónak

A beharangozó végén szeretnék néhány bennem felmerülő kérdést elétek tárni kitárgyalásra a kommentszekcióban. Zidane idei keretmenedzselése eltér a megszokottól, ez annak tudható-e be, hogy

  • Megváltozott a hozzáállása a fiatalokhoz? Merészebben fog belenyúlni a csapatba mint eddig?
  • Szezonkezdet van és el akarja kerülni a sérüléseket, ezért maximumon pörgeti  rotációs kapát, majd November környékén, mikor már tisztul előtte a helyzet, visszatér “önmagához”. Tavaly láttuk, hogy James-Bale kezdett még az elején aztán…

Tippjeiteket este 8-ig adjátok le

Zidane Meccs utáni Interjú generátor:

Oszd meg a posztot, ha tetszett!