Változóban | Real Betis – Real Madrid beharangozó

nyitókép

Az első fordulóban a Sociedad ellen elért 0-0 után most Sevillába látogatnak kedvenceink. Érdekesség, hogy a város mindkét első osztályú csapatát egy volt Madrid-edző trenírozza. Most a zöldebbik részre vándorolunk, hogy kiköszörüljük az előző bajnoki csorbáját. Real Betis – Real Madrid beharangozó a bajnokság második fordulója elé.

Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy egy újabb nagy korszak zárult le a spanyol labdarúgás színterén. Azzal, hogy Bale a Spurs-höz, Suarez pedig a Ticóhoz igazolt, a közelmúlt két többletjelentéssel bíró betűszavából (gyk.: BBC és MSN) csak B és M maradt. Illetve S a ligában, de más csapatnál.

Személy szerint sosem voltam híve ennek a rövidítgetésnek, még ha kár is lenne tagadnom, hogy a kitalálásukban kifejezetten örömömet leltem mindig is. Az, hogy egy egész csapat munkáját, tizenegy ember kart karnak vetett küzdelmét három betűbe, tizenegyük közül hármuk dicséretébe oltjuk, nekem visszatetsző. Azt azonban megint csak kár lenne tagadni, hogy ez a két hármas meghatározó volt a csapatok és a liga történelmében.

Idén talán a két leginkább megosztó figura távozott közülük. Bale-ről kétlem, hogy bármi újat tudnék itt írni, és talán a kommentszekció is alátámaszthatja, hogy őt mostanra vagy megvetni, vagy imádni tudtuk csak, középszer nem igazán létezett. Suarez pedig a pályán mutatott klasszisa ellenére sem tudott egyértelmű kedvenccé válni – mondjuk Messi árnyékában ez bárkinek nehéz lett volna -, ebben talán a viselkedése is közrejátszhatott.

Bale Suarez

De hova is akarok én ezzel kilyukadni? Mert, bár már leírtam három bekezdést, de a mai ellenfélről még csak szó sem esett.

Oda, hogy változóban a liga. Egy nagycsapat sincs, amely megbízhatóan tudna építeni az eddigi játékára. Ugyan a katalánokat még nem láttuk a pályán, de az átalakult kezdőcsapat és az új edző nem jelent garanciát. Simeone és csapata már az előző idényben is küszködni látszott, ezen pedig egy szem Suarez kétlem, hogy segíteni tudna. A Valenciánál a belső viszályok a keret több alappillérének eladásához vezetett. A Sociedadtól Madridba jött a tavalyi szezon teljesítményeinek egyik letéteményese.

Amire ezzel utalni szeretnék: a felsőházban alig erősödött valaki. És míg tavaly a Sociedad volt az egyik legkellemesebb meglepetés, addig idén én szinte biztos vagyok benne, hogy ez a megtisztelő cím valamelyik sevillai csapathoz fog kerülni. Lopetegui és Monchi Sevillája már az Európa liga-győzelemmel is felvont néhány szemöldököt, de a Bayern elleni Szuperkupa-meccsen azt is megmutatták, hogy a – kár lenne tagadni – világ jelenlegi legjobbjai ellen sem feltett kézzel mentek ki a pályára. A keretmélység pedig konzisztens teljesítményt, ezáltal szerintem dobogós helyezést predesztinál.

Karanténban töbBet iszunk

Ami pedig a másik sevillai csapatot illeti: náluk az a nagy fegyvertény, hogy igazán nagy nevet nem vesztettek, miközben bizony sikerült ilyeneket igazolni.

Távozó oldalon egyedül Feddal elvesztése lehet jelentős veszteség, esetleg még Pedraza és Alena említhető, akik kölcsönben szerepeltek. Érkezési oldalon viszont a kora ellenére még mindig klasszis kapusnak számító Bravo, a szintén ex-Barcelonás Montoya, a Villarreal korábbi hátvédje, Ruiz, a korábbi tini csatártehetség Sanabria is megnevezhető, de a legnagyobb erősítést a kispad élén Manuel Pellegrini személye jelenti az én szememben.

Az pedig, hogy Fekirt is sikerült például megtartaniuk, mutatja, hogy bizony vérmesebb európai célokra törnek.

A Betist komolyan kell venni, nem lehet kérdés. Az első két meccsükön nem kaptak gólt, ellenben magabiztos játékkal győztek mind az Alaves, mind pedig a Valladolid ellen. Mind a két meccsen ugyanaz a tizenegy kezdett, ebben a Madrid ellen sem várnék nagy változtatást Pellegrinitől:

Bravo – Emerson, Bartra, Mandi, Moreno – Carvalho, Rodríguez – Canales, Joaquín, Fekir – Iglesias.

Apropó, Joaquín előtt újfent le a kalappal! Az, hogy a világ egyik legjobb bajnoksága felsőházi csapatának kezdőjéből 39(!) évesen is kirobbanthatatlan, az csak és kizárólag a zsenijét dicséri. Ráadásul egy olyan poszton, ahol a futómennyiség nem elhanyagolható tényező…

Joaquín

Nem csak a mai meccsen, hanem az egész szezonban igen kellemetlen ellenfél lesz ez a Betis, és ha a dobogóért nem is lesznek harcban végül, abban biztos vagyok, hogy az előző szezonban elért 15. helyezést felül fogják múlni.

De azért lesz ma egy másik csapat is a pályán.

Madrid, y nada más

Ha valaki nem látta volna a Sociedad elleni meccset, segítek: ne nézze meg. Vagy maximum az első húsz percet. Zidane ugyan végre egyszer megkeverte a paklit, de ennek egy meccs alatt inkább a hátrányai látszottak, semmint az előnyei. Ennél bővebb ismeretszerzéshez azonban gwolf nagyszerű összefoglalóját ajánlanám.

Ismert már a meccskeretünk, ami tartogat némi meglepetést. Ugyanis sem  Militao, sem Asensio, sem Hazard nem került be, ami nem épp megnyugtató.

Real Betis - Real Madrid beharangozó keret

Kíváncsi vagyok, hogy Zidane folytatja-e a kísérletezést, vagy inkább visszatér a jól megszokott sémához.

Ami mindenesetre biztos: meccs 21:00-tól, amit a Spíler2-n vagy streamen követhetünk.

Hala Madrid!

Tippelde, amit 19:30-ig adhattok le:

Oszd meg a posztot, ha tetszett!