Real Madrid: a II. Zidane éra kezdete

Szombaton kora este elkezdődik a Real Madrid számára is az új La Liga szezon. Eljött az idő, hogy Zinedine Zidane a saját szájíze szerint átalakított kerettel, megújult lendülettel ismét harcba vezesse fiait a megnyerhető trófeákért. Néhány hét múlva már körvonalazódni fog, hogy megvannak-e ehhez az edzői kvalitásai, és, hogy az általa összerakott keret alkalmas-e a nagy célok elérésére. Addig is míg megérkezik a bizonyság, lássuk, milyen előjelekkel vág neki a Real Madrid az évadnak!

Egy szezonkezdet mindig új körülményekkel várja a szurkolókat. Általában új reményekkel is. Nekünk új remények helyett egy régi remény jutott, a “megmentő” Zinedine Zidane személyében, akire úgy bízta rá Perez a csapat előzetesen drasztikusnak titulált átalakítását, hogy eddig pont azt bizonyította, hogy képtelen a fiatalok beépítésére, képtelen időben belenyúlni a nem a tervek szerint alakuló meccsekbe, és képtelen egy ellenfél-specifikus kezdőt, vagy taktikát megálmodni. Röviden képtelen a csapat megújítására. De nem az számít, hanem, hogy nyert 3 BL-t. Sajnos ebben Perez alábecsülte CR7, és felülbecsülte Zidane szerepét. Szerintem már sejti… Nagyobb baj, hogy a külső szemlélődő számára mutatott jelek alapján, Zidane még maga sem tudja miért nyert 3 BL-t zsinórban. Vagy tévedésben van.

Itt kell megjegyeznem, hogy a szokásos panel vélemények, és 100 szavas sajtótájékoztatók sivatagában micsoda üdítő oázisként hatott Federico Jiménez Losantosszal készült interjú, mely két részben olvasható magyarul itt és itt . Ő a spanyol Juszt Lászlóba oltott extrovertált Vitray Tamás, egy szókimondó médiaszemélyiség, akit anno, az ETA robbantásaival súlyosbított szélsőségesen szeparatista időkben még meg is lőtt egy elvetemült katalán, aki a PC dumák helyett kendőzetlen véleménnyel szokott megnyilvánulni, és nem utolsósorban egy hithű, ősreálos. A kommentszekcióban már méltattuk, aki nem találkozott vele, olvassa el! (Röviden: szerinte Zidane nem edző, és ez a szezon is megy a levesbe.)

Visszatérve, Perez alkalmasnak látta a Zidane-t a reformok véghezvitelére, erre mondta ZZ, hogy fogd meg a söröm (miután lediktálta Pereznek a számlaszámát újra)… Az a baj, hogy ugyanezt mondta Reguilónnak, Llorentének és Ceballosnak is. Hogy totális rugalmatlanságát bizonyítsa, nem volt hajlandó változtatni a véleményén akkor sem, amikor Ceballos vezérként játszott az U23-as válogatottban, Eb-t nyert, és általános volt a vélemény, hogy ha nem lenne a Real játékosa, most Perez elsőszámú spanyol célpontjai között szerepelne! Nem, Ceballos nem kell neki. Sose kellett. Meg Llorente sem, majd Casemiro megoldja. Meg Marcelo is a bal futó posztját.

Perez játékos vásárlási elképzelési komoly változáson mentek át az utóbbi években, és a magam részéről ezt üdvözölni tudom. A galaktikusok helyett elkezdte felvásárolni azokat a fiatalokat, melyekben a legnagyobb potenciált látja az elkövetkezendő évek tekintetében. Nem volt hajlandó belemenni abba az iszonyatos árversenybe, melynek élharcosai a City, a Barca és a PSG. (Érdekes, hogy az utóbbi években pont ezek a csapatok számítanak nagy esélyesnek, majd buknak rendre a BL-ben.) Ezt dicséretesnek tartom. Eleinte megpróbált olyan edzőkben bízni, akik a csapatépítésben jeleskedtek, mint JLo, vagy Solari, de utóbb visszatalált a BL sikerek miatt kissé félreértékelt Zidane-hoz, akivel abszolút nem kompatibilis az ő játékos vásárlási koncepciója. Az is egyértelművé vált, hogy most Zidane szabad kezet kapott, hisz repültek a fiatalok, mint a gerely. (El tudom képzelni, hogy ezzel párhuzamosan Zidane edzői karrierje is így áll majd a földbe!)

A középpályánkon a nevekkel nincs baj, ma is jól csengenek, a gond az, hogy mára már sokkal jobban táplálkoznak a múltból, a korábban elért eredményekből és a szép reményekből, mintsem a jelenből és a racionalitásokból. A középpályánk gerincét fáradó művészek adják Kroos, Modric és Isco személyében. Az sem jó hír, hogy Casemiróban a művészet nem tud elfáradni. Egyelőre azt látjuk, hogy a korábbi sikerek egyik legfontosabb alapja, a világverő középpálya, nem tudott megújulni.

Ha megnézzük, hogy a Real Madrid keretében mekkora egy játékos átlagos értéke, akkor 42 millió € feletti számot kapunk, ez egyébként a második a Barca 52,54 milliója mögött, viszont aktuális liga ellenfelünk, a Celta esetében ez csak 8,7 millió €. A mértékadó Transfermarkt szerint az összes, tavaly is kerettag játékosunk értéke csökkent tavaly óta.

Az aktuális transzferablak balansza a Real esetében -190,5 millió €, a celtánál ez – 1,75 millió €. Sajnos ezt a különbséget a pályán nagyon ritkán érezni. Ha a Celta elkapja a fonalat, otthon bárkit megverhet.

Vigóban a szokásosnál talán kisebb mozgás volt. Érkezett Denis Suarez a Barcából (12,9M), Joseph Aidoo a Genkből (8M), Pepe Cheikh a Lyonból kölcsönbe, és komoly húzás volt  Santi Minát megszerezni a Valenciától, ráadásul ingyen, mert lejárt a szerződése. Viszont távozott Maxi Gomez a Valenciába (14,5M), nem igazán jött be Mathias Jensen, őt az angol másodosztályba engedték el 3,8M ellenében.  Lejárt a kölcsönszerződése Boudebouznak, Hoedtnek, Boufalnak, rájuk sem számíthat az idényben Fran Escribá.

Legutóbb a Balaídosban Solarival járt a Real Madrid, és a Courtois – Reguilón, Nacho, Ramos, Odriozola – Kroos, Casemiro, Modric – Bale, Benzema, Vazquez kezdővel, némileg talán egy váratlanul könnyű meccsen 4-2-re győzni tudtunk. Ha kicsit pikírt szeretnék lenni, és valójában hajlok rá, akkor meg kell jegyezzem, hogy a hatalmas beharangozott csapat átalakítás után azzal fogunk szembesülni, hogy a Solari által nagyon hasznosan alkalmazott Reguilón helyett visszatérünk a sokat kritizált Marcelóhoz (aki legtöbb játékpercet a kapta a teljes előszezonban Zidane alatt), és ha Carvajal nem lesz eltiltva (először azt kommunikálják, hogy áthozza az 5 sárgás eltiltását az előző szezonból, de utóbb mégis a keret tagja), akkor Odriozola sem lesz kezdő, azaz nyugodtan állíthatjuk, hogy a várt progresszió helyett, ahhoz a Solari-féle csapathoz képest, inkább visszafelé fogunk lépni Zidane-al.

Az szinte hihetetlen, hogy az új igazolásokból Jovic már túl van egy sérülésen, de legalább messze van a csúcsformájától, Mendy és Hazard pedig sérülés miatt kénytelen kihagyni a szezon elejét. Rodrygo (szintén sérült!) és Kubo a fakókkal meccsel, szóval rajtuk kívül ott az egyetlen Militao, aki egyáltalán nem biztos, hogy szerepet kap a Celta ellen. Nagyon kíváncsi leszek, hogy Zidane el meri-e kezdeni a 3-5-2-t ezzel a jelenleg elérhető kerettel, vagy megint a szokásos 4-4-2, esetleg 4-3-3-at fogjuk-e látni. Remélem nem azon gondolkodik most a francia, hogy melyik felállásból lehet több oldalsó beadást indítani! Az viszont tény, hogy az előző szezonhoz képest marginális változásokkal megyünk neki a Celtának. Ilyen-olyan okok miatt látszólag észrevehetetlen az utazó keret összetételében a differencia. Egyetlen reményünk, hogy Zidane, majd a mentális felkészítésben és taktikában felülmúlja a tavalyi szezon zárásaként mutatott értékelhetetlen performanszt. Vagy majd minden befelé pattan nekünk. Vagy az.

Szóval úgy néz ki, a konzervatív Zidane, visszakapta a “régi” keretét a Celta ellen. Egy nyugodt, magabiztos kezdővel verhető lenne a Celta, csak sajnos senki sem nyugodt, mert egy nehezen értékelhető előszezonon van túl a csapat, mely minden volt, csak magabiztos nem. (Zidane tegnapi nyilatkozata: “Elégedettek vagyunk, és felkészültünk a Liga következő évadára!” Köszönjük mester!) A transzfer ablak még nyitva van, a -190,5 millás balansz azt mutatja, hogy még bárki távozhat, akiért szabad szemmel is látható méretű ajánlat érkezik. Ez a tény nem fogja ambicionálni a játékosokat. Ezzel együtt sokan tudnánk értékelni, ha az általam is megjósolt Barca vereség miatt egy 3 pontos előnyről indíthatnánk a szezont a katalánokkal szemben. Sajnos a sorsolás nem fogadott minket a kegyeibe, a soron következő idegenbeli meccseink így alakulnak majd: Villarreal, Sevilla, Atletico, Mallorca, Barcelona. Utóbbi dátuma október 27-e lesz, azt hiszem ezután már lesz egy képünk, hogy mi várható a csapattól a szezonban. (A péntek esti tabella jól néz ki, kieső helyen a Barca – csak nehogy mögéjük soroljunk szombat estére!)

Statisztikusok számára néhány tény: 10 éve nem kaptunk ki a szezon első meccsén (7GY, 3D). Ezen 10 év alatt az első meccsen átlag 2,2 gólt rámoltunk be. A jelenleg is aktív Real játékosok közül 8 olyan van, akik a debütáló meccseken betaláltak már: Bale (4), Benzema (2), Casemiro, Kroos, Asensio, Isco, Marcelo és Carvajal.

FunFact: Nacho a 19. szezonját kezdi Real Madrid mezben.

Indul az új Tippelde is, aki érzi magában a jós tehetséget, feltétlenül tegye meg tétjeit!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!