Egy újabb lépés előre

Ez valószínűleg nem Futball – Álomkivitelben lesz, de még lehet egy újabb önbizalomnövelő találkozó. Nekünk. Mert tavaly nekik nőtt az önbizalmuk. 

A tavaszi, hazai találkozó 6-3-as végeredményére még rá is lehet húzni, hogy a támadófutball győzelme, ám ha nem gond, maradjunk egy érintetlen madridi hálónál.

Lopetegui sajtótájékoztatójában nem adott egyenes választ a kapuskérdésre, az AS azonban Tibor kezdetését feltételezi, csupán azért, mert már két hete a csapattal edz. Szerintem egy ilyen döntésnél több mindent kell figyelembe venni és hiszem is, hogy Julen ezt meg is teszi. Navas megérdemli a játékperceket, múltja és jelene van a csapatnál, nem a legjobb megoldás pedagógiai szempontból most padra tenni.

Tibi esetében viszont mikor, ha nem egy könnyebb ellenféllel szemben lehetne felépíteni egy hosszútávú projektet? Sokáig nem lehet várni egy világklasszis kapus bemutatkozására. Tehát a legnagyobb kérdés itt ez: a két játékos mennyire tud segíteni Lopeteguinek a helyzet kezelésében? Navas egyszer már védett osztott szezont Ikerrel. Vajon miként él emlékeiben az az időszak és hogyan tudja azt összeegyeztetni az önmagáról, mint a Real Madrid első számú hálóőréről alkotott képpel?

Edzőnk azt is nyilvánvalóvá tette, hogy Luca és Vinicius is a Castilla keretét erősíti a szezonban, ám utóbbi a felnőttek közt edzésen és meccskeretben is lehet résztvevő. Ödegaardnál ez nem vált be, kérdés, hogy a nagyobb felnőttrutinnal rendelkező brazilnál ez hogyan csapódik le. Ismét: a játékos szürkeállományán áll, vagy bukik leginkább a dolog.

A felállással kapcsolatos kijelentése (nem a ‘telefonszám’ számít, hanem a megoldandó feladat, amelyet az aktuális ellenfél támaszt velünk szemben) megerősíti az ICC alatt látottakat. Ott is több felállásban játszatta a csapatát, de a filozofi mindig ugyanaz maradt.

Ha továbbra is egy új, hosszútávú projekt GANTT-diagramjának (Vonalas ütemterv. A projekt ütemtervének átláthatóságára szolgáló diagram. A folyamat időtartamának grafikai ábrázolása vonalas formában. A vonal magában foglalhatja a célkitűzésnek megfelel időtartamokat. Az események tervezett befejezését időpontokként ábrázolja. Folyamatokhoz adott esetben járulékos információként táblázatos felsorolást is lehet rendelni.) első szakaszába képzeljük magunkat, akkor jelenleg csak sérülés (ilyenről nincs hír) és eltiltás (ez még nem lehet) miatt érdemes a kezdőt megbontani. Vagy Modric miatt. Ám kérdés, hogy a mozaikdarabkák hogyan mozognak Lukita esti kezdőtagsága esetén. Kimaradhat: Kroos, Isco, Asensio, Ceballos. Nyilván a német kimaradása lenne a legextrémebb, de akár ezt is meg lehetne indokolni. A legegyszerűbb a Ceballos-Modric csere lenne, ám a fiatal spanyol teljesítménye a Getafe ellen nem kispadra szóló jegyet érdemel. Isco is lehet Modric helyett kispadmelegítő, de az első bajnokin neki sem volt rossz meccse, illetve ha közte és Ceballos közt kellene dönteni, akkor sem lenne könnyű dolgunk. Modric bekerülhet Asensio helyére is, ebben az esetben Marco posztján Isco játszhatna, Modric pedig Isco középpályás szerepét vinné tovább.

Egy ember bekerülése mennyi elméleti változást hordoz magában! S akkor még nem ejtettünk szót Casemiro kezdetéséről. Véleményem szerint rá nincs szükség a Girona ellen. Nem azért, mert vendéglátóink Getafe-módra nem létező támadójátékot fognak bemutatni, épp ellenkezőleg! Ám ők is játszani szeretik a focit, ha birtokolják a labdát. A sok passzból álló támadásoknál viszont a mi párharcokra szakosodott Tankunk gyakran csak nézőtéri jeggyel bír, mert nincs lehetősége hol és mikor közbeavatkozni. Persze ez nem azt jelenti, hogy kezdetése esetén ne hozna össze pl. négy szerelést, 3 megnyert fejpárbajt, 2 megelőző szerelést… Hanem azt, hogy rendszerszinten és 90 percre vetítve egy gyorsan mozgó és reagáló középpályának nagyobb haszna van egy ilyen ellenféllel szemben, mint Casemirónak. Persze, ha kezd, cáfoljon rám. Én még nem sértődtem meg, ha egy általam kispadra “álmodott” játékos kezdőként kimagasló teljesítménnyel segítette a csapatot!

A hátvédsorban Nacho és Varane esete kérdéses. A fenti gondolatok mentén én itt is maradnék a Getafe elleni párosnál és még egy hetet hagynék a francia klasszisnak, hogy pihenjen fejben, feltöltődjön fizikailag. Itt pedig visszacsatolok Luka esetéhez. Mindketten VB-döntőt játszottak, ráadásul azt a meccset is végig. A bronzmeccs egy nappal a döntő előtt volt, azon Hazard szintén végig játszott, csakúgy, mint a belgák többi meccsén – kivéve a 3. csoportmeccset, amely előtt a továbbjutásuk már biztos volt. Hazardról nyilatkozta most pénteken Sarri, hogy jelenleg 60 percre elégséges az állapota. Ha Lukita egy héttel ezelőtt bő 20 percet bírt (lehet, hogy 30 perc is ment volna neki – ezt nem tudhatjuk biztosan), akkor egy héttel később még nem biztos, hogy nála is a kezdőtagsággal kell kalkulálni. Ám ez csak az én véleményem, Ti kommentben és a Tippelde mostani fordulójában elmondhatjátok saját állásfoglalásotokat. A MARCA szerint Lukita, Kurta és Varane is kezdő lesz.

A védelemhez tartozik még az az általam örömmel üdvözölt hír, hogy Reguilon a felnőtt keret tagja lesz a szezonban. Az ICC alatt nagyon jó benyomást tett rám, Raulitásra és ezek szerint Lopeteguire is! Ne tegyünk feleslegesen nagy terhet a fiatal saját nevelésű játékosra, nem az ő dolga lesz a meccsek megnyerése/megfordítása/a védelem irányítása, de valahol el kell kezdeni a tapasztalatok gyűjtését és úgy látszik, az edzői stáb nála elérkezettnek látta az időt a szintlépésre. Újra ismétlem magam, de nála is fejben dől el a dolog! Ha úgy van vele, hogy a szintlépés a felnőtt keretbe kerülés volt, akkor elbukott. A szintlépés ugyanis neki 2018. augusztusától 2019. májusáig tartó folyamat. Ügyesen, okosan kell élni az előtte álló időszakkal.

Bale és Benzema helye elöl megkérdőjelezhetetlen, és ennek a jelenlegi helyzetben így is kell lennie.


A vendéglátókról is illik szót ejteni. 9 játékos távozott tőlük a nyáron, de csak kettőért kaptak összesen 1.6 millió fontot. A többiek lejárt kölcsön után mentek vissza az eredeti akolba, vagy a Girona adta kölcsönbe őket. 7 új érkezőjük volt, akikért összesen combos 9.7 milló fontot fizettek. Ebből az összegből 4.5-4.5 millió volt Muniesa (középső, vagy bal oldali védő, Stoke-tól) és Johan Mojica (balhátvéd, Rayo Vallecanótól).

Volt még egy igazolás, a kispadra: Eusebio. Ő a Sociedad után érkezett ide. Első osztályú csapatainál eddig így festett a meccsenként megszerzett ÁTLAGpontok száma: Celta – 1.27 pont, 66 meccs, Sociedad – 1.44 pont, 112 meccs. Azt mondom: nem lesznek kiesési gondjai a Gironának vele.

Ezzel a kezdővel indultak az új szezonban:

Első bajnokijukat elvesztették 0-0-ra, a friss feljutó Valladolid ellenében. Nem kicsit voltak bosszúsak a hazaiak.  Miért? Mert biztosra vették, hogy három ponttal kezdenek. Úgy voltak vele, mint az egyszer(ű)i magyar szakkomentátor: a két keret értéke alapján fix hazait vártak. A Valladolid kerete 26.19 millió font, mostani ellenfelünké pedig 68.45 millió font. Ehhez képest újra bebizonyosodott, hogy minden szinten játékosok játszanak és nem valuta-göngyölegek. (Kommentben gyorsan pötyögje be valaki, hogy miért nem jó ide a ‘deviza-göngyöleg’ szó!)  

A meccset uralta a Girona: 13 kapura lövésük volt (igaz, csak 1 talált kaput), a vendégeknek 1. Támadásaikat döntő többségében a jobb oldalukon vezették, legritkábban középen. A gólszerzési kísérlettel záruló támadásaik során többségében a tizenhatoson belülről lőhettek (fejelhettek) – ez az, amit nekünk minimalizálni kell! Csapatuk négy védővel (két támadást segítő szélső védővel) és egy védekező középpályással (David Timor), magasra tolt védelemmel játszott a Valladolid ellen. Elvben egy 433-at játszottak volna, gyakorlatban a balszélső helyén jegyzett Borja Garcia a támadóvonal mögötti bal oldalt játszotta be, a center Stuani a védők vonalából a középpálya felé mozdult sokszor (belső védő kimozgatása, támadásfelépítés segítése), a szintén támadó Portu pedig a jobb oldali halfspace-be (félterületbe) mozgott sokszor. Mint említettem, a Girona is imád passzolni. Első bajnokijukon 620-at teljesítettek, ebből 519 rövid passz volt.


Hogy ezt az adathalmazt mennyire nem érdemes teljes egészében kezelni, azt az ellenfél minősége és annak meccsterve tekintetében megérthetjük. A Girona majdnem 68%-ban birtokolta a labdát. Ez már több, mint meggyőző labdabirtoklás. Ám a vendég csapat elsősorban nem akart kikapni, csak ezután fordult meg fejükben a gólszerzés lehetősége. Tehát a mi közös meccsünkre csak annyit érdemes átemelni az elsőből, hogy mindkét csapat járatni fogja a labdát. A minőségbeli különbség a mi javunkon van, ám élő, lüktető seb a lelkünkön a tavalyi égés! Tehát kell az akarat is.

Ami lényeges: más meccset fogunk látni, mint a Getafe ellen. A Girona filozófiája nem teszi lehetővé, hogy a megszerzett labdával ne a saját játékukat játsszák. Ez persze jó is lehet nekünk, mert gyakorolhatjuk a labdavesztés utáni gyors letámadást.

A Tippelde űrlapja előtt azzal zárom mondandómat, hogy ebből a meccsből legjobb esetben rengeteget tanulhat a csapat és ezért még 3 bajnoki pont is jár. Rossz esetben csak rengeteg tanulhat a csapat (és Lopetegui), de nem hozzuk haza a 3 pontot.


TIPPELDE! Ebben a fordulóban vasárnap este 20:45-ig tudtok. Figyeljetek oda, hogy az első körben megadott névvel és mailcímmel küldjétek be az űrlapot, valamint a lőtt gólok száma és a játékosainknál beállított lőtt gólok összege egyezzen. Ha eltérés van, az nulla pontos történet a gólszerzőknél.

Az űrlap linkje (iPhone-on így egyszerűbb) itt elérhető.

Figyelem: a Beharang 2018. 08. 25. (szombat), 18:30-kor készült el. A keretről ekkor még semmi hír. Tessenek saját felelősségre informálódni!  😉

Oszd meg a posztot, ha tetszett!