És lőn futball (non-madridista poszt)

 

Pangás van, bár pár bértollnok ezt válogatott-szünetnek hívja. Mi viszont (és a ‘mi’ itt a klubfoci rajongóit jelenti, klubokon át) kissé unatkozunk. Bár mi madridi szurkolói blognak tartjuk magunkat, de akik rendszeres olvasóink, azok tudják, hogy számos más, a focihoz tartozó téma megjelent már itt. Most is ilyenről lesz szó. Mert szeretjük a focit és annak minden területét. 

Korábban Raulitás írt a doppingról, Resid vendégposztban írt a fociban gyakran előforduló sérülésekről, Norma a klubok és a foci pénzügyi-üzleti hátteréről, Zizou bemutatta a pontrúgásoknál használt védekezési stratégiákat, jómagam pedig a big data fociban való megjelenéséről, a “helyes futballmódról” és még pár ilyen, off-Real Madrid témáról posztoltam. (Ha még nem olvastátok ezeket, de felkeltettem az érdeklődéseteket, akkor tessék átnézni a korábbi hónapok írásait. Nem. Nem linkelem, mert így megadom az esélyt, hogy más poszt is kíváncsivá tegyen titeket és elolvassátok.)

Egyik végzettségem történelem tanár, így nem meglepő a lenti téma sem. Engem például egyáltalán nem lep meg. Azt gondolom, mindenkinek van legalább egy olyan tanár az életében, akinek a szakmai hozzáértését etalonnak tartja. Főleg, ha ehhez kiváló előadói stílus is társul. Nekem ilyen oktatóm volt az egyetemes középkort 3 féléven át tartó, a meg nem nevezett oktatási intézményben LEGENDA státuszban lévő történész. Amikor a Közép- és Dél-amerikai középkori civilizációkról tartott előadást, elmondta, hogy a foci kezdetleges formáját a maják is játszották.

Ezen előadás után röpke 13 évvel később, egész pontosan tegnapelőtt eszembe jutott ez a gondolat, és ha már így alakult a sorsunk, hogy aludhatunk a válogatottak előtt, akkor kicsit merüljünk el a régmúlt emlékeiben, hogy miből és hol jött, vagy jöhetett létre a foci.

A “kik fociztak először” kérdést megválaszolni nem lehet egy időpont és népcsoport/nemzet megnevezésével – történelmi szemmel nézve. Kicsit olyan ez, mint a bibliai özönvíz esete. Ha az ember az ókori népek mondáit tanulmányozza, azt veszi észre, hogy az amerikai, az európai, ázsiai kontinensen számos népnél meg van az “Özönvíz” története – elég hozzá egy nagy vízhozamú folyó, esetleg hegyek közelsége a tavaszi olvadás miatt… Nos, a foci is ilyen, hiszen elég hozzá valami, amit rúgni lehet és az a valami nagyjából gurul.

A kínaiak 2000-ben a katonai állóképesség fejlesztése miatt a Huang-Ti császár által kitalált játékot játszották. Mármint… i.e. 2000-ben. Eme játék neve a ‘tsuh-küh’ volt, amelyet fordíthatunk így: labda-rúgni. Egyetlen kaput használtak, amelyet a játéktér közepén helyeztek el: egymástól 4-4 méter távolságra leástak két, négy méter magas bambuszrudat, közöttük hálót feszítettek ki, annak közepét pedig egy ~50 centis lyukkal bolondították meg. Ebbe a lyukba (a kapu) kellett betalálni egy nyolc bőrből összevarrt, szőrrel és tollal kitömött bőrgolyót. Megérte győzni, mert a nyertes csapatok bort és gyümölcsöt kaptak, a vesztesek pedig korbácsütést. Motiválás, mint olyan…

Nyilván ha a kínaiaknak van valamijük, akkor azt a japánok is akarják. Tehát a játékot apróbb módosításokkal átvették és a ‘kemari’ nevet adták neki. A labda itt 20 centi átmérőjű volt és szarvasbőrből készült. A pálya mérete 95×20 méter volt, ahol biztos élmény volt kimonóban futkározni… Kapu nem volt, mert a játék lényege itt a labda levegőben tartása volt, miközben a pályán mozogni kellett a játékosoknak. Mind a négynek. Merthogy annyian játszhattak egyszerre. Viszont míg a kínai verziót bárki játszhatta, addig a ‘kemarit’ csak a főnemesek és miniszteri rangú hivatalnokok.

A keleti népek mellett persze a görögök is jelentkeznek a foci szülőföldje címéért. Ők episzkürosznak nevezték a játékot, ahol a labdát minden végtaggal lehetett irányítani úgy, hogy az ellenfél gólvonalán kellett átjuttatni a játékszert. 5-12 játékos/csapat lehetett a pályán és csak azt a játékost lehetett támadni, akinél a labda volt (Casemiro imádná). Ha esetleg női olvasóink összefognának és egy meccset lejátszanának valami előre egyeztetett időpontban és helyen, s arról videós anyagot is eljuttatnának nekünk, azt kizárólag sportszakmai oldalról kielemeznénk. Ó, majdnem elfelejtettem: a játékot meztelenül játszották.

Mint minden menő görög dolgot, így ezt is átvették a rómaiak. Annyit változtattak, hogy episzkürosz helyett harpastumnak nevezték.

Nézzük a majákat. Ők magas falakra tettek karikákat és azokba kellett bedobni-berúgni-befejelni a labdát. Érzékeny olvasó inkább ugorja át a következő mondatot. A majáknál ezek a meccsek napokig is eltarthattak, mert végkimerülésig játszottak. Miért? Nos… a vesztes csapat tagjait kivégezték. Tudjátok, náluk az emberáldozat a vallásuk alapja volt.

Vissza Európába. Anglia, a foci őshazája! Mert történt, hogy a középkorban a vidéki emberek összeverődtek és egyfajta tömegfutballal múlatták az időt. Hívták ezt határlabdázásnak is. Why? Mert a határban játszották. Volt, hogy több száz ember. (Ahá! Akkor ezért tömegfutball.) Nyilván S-O-H-A nem fordult elő ilyenkor durvaság, bunyó, birkózás. Ennek a verziónak az alapja babonából fakadt. A földművelő nép tél végén “bőrbe varrta a  gonoszságot, a rontást hozó veszedelmeket”. Aztán nekiálltak agyonrúgni azt. Úgy tartották, hogy aki a legnagyobbat rúg a labdába, aki a legtöbbször rúgja meg azt, annak a házát és portáját elkerüli minden rossz, minden betegség. (S akkor most csak annyit jegyzek meg: kick and rush…) Ezt a játékot a franciák is átvették (kora középkornál járunk az időcsíkon).

Aztán Angliában 1314-ben, Franciaországban 1320-ban tiltották be. Legendák szerint az okok miatt a betört ablakok, kidöntött házfalak, kiszúrt szemek, eltört végtagok és egypár holttest is van. De ezek csak legendák… 

(Nem, nem azok.)

A XIV. században Firenzében fejlődött tovább a játék. Úgy nevezték: CALCIO. Körülhatárolt pályán, játékvezető mellett játszották (vajon miért az olasz sporik a legjobbak???)

 

Mindkét csapatban 27 ember játszott. Meghatározták a csatárok számát (15), a fedezetek számát (5), az első védősor védőinek számát (4), a második védősor védőinek számát (3). Ez utóbbi hármas középső tagja volt a preBuffon, azaz a kapus. Kézzel csak ő érhetett a játékszerhez. Kapunak egy-egy sátort állítottak fel. Itt már a mai értelemben vett gólra játszották a meccseket. De hol? Hát a karneválokon (is). A legnagyobb meccset mindig a Santa Croce téren játszották le. A pálya 137 méter hosszú és 50 méter széles volt. 6 játékvezető volt ilyenkor, trombitaszóval jelezték a szabálytalanságokat. Nem volt viszont szabálytalan a gáncsolás és a lökés. Itt terjedt el az a rebellis gondolat, hogy lehet csapatársnak passzolni…

S kronológiai értelemben most értünk el oda, hogy “Anglia a futball őshazája”. Itt adta ki az FA 1863-ban a világ első, könyvbe foglalt szabálygyűjteményét. Ebben szerepeltek a szabályok, az egészségügyi vonatkozások, évszakokra lebontva az edzésmunkák. De ez már egy másik, egy modern történet.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!