Beharangozó La Liga ReAlantos  

Vissza a szürke hétköznapokhoz

A Dortmund elleni szerencsés, ámde megérdemelt győzelem után újfent a bajnokságban lépnek gyepre kedvenceink. Ellenfelük hazai pályán az a Sevilla lesz, amely jelenleg csak gólkülönbsége miatt szorul a királyi gárda mögé. Beharangozunk!

Ahogy a Dortmund elleni meccsről írt összefoglalónkból megtudhattátok, Sultannak és nekem is nagyon tetszett az, amit a csapat mutatott. Jelen beharangozó címe arra kíván utalni, hogy míg a BL-ben a legtöbb meccsen motiváltan odateszi magát a gyepre kiszaladó 11-14 játékos, addig a bajnokságban már közel sem ez a helyzet. Mintha egy középiskolás srác lenne a csapat, ami az unalmas iskolai napokra felveszi az unalmas göncöt, amit (jobb esetben) anyu kikészít neki, majd a péntek esti buliba elmegy a legújabb márkás ruhájában, három kiló zselével a haján, stb… értitek.

Pedig az lenne az igazán jó, ha a srác bizony a szürke hétköznapokon is vállalhatóan öltözne! És bár mutatkozik némi jel arra, hogy a mi fiunk néhány jelentősebb eseményre a suliban nem a legszakadtabb gúnyáját kapja fel, azért van egy-két elrettentő példa a „tanévből”, gondoljunk csak a Betis vagy a Girona elleni számonkérésekre.

Most azonban nem egy százméteres futás következik, amit gyorsan letud, túl van rajta, és két tanóra múlva már nem is emlékszik rá, hanem bizony egy rettenetes kémiadolgozat (ízlés szerint helyettesítendő valami mumus tantárggyal), ami még egy hét múlva is stresszt tud okozni a kölyöknek.

Elengedve ezt a bekezdéseken átívelő hasonlatot, fontos meccs következik. A Sevilla kiemelkedően jó formában érkezik a Bernabeuba, utolsó öt meccséből négyet megnyert, és csak a Barcelona ellen szenvedtek vereséget, ami, valljuk be, bárkinek megbocsátható.

Vessünk is rájuk egy kicsit bővebb pillantást!

Edzőjük az az Eduardo Berizzo, aki nyáron érkezett a Celtánál betöltött hasonló pozíciójából. Mint az múlt hónapban kiderült, rákot diagnosztizáltak nála, innen is kívánunk neki mielőbbi teljes felépülést! (Egyébként a Barcelona csapata állítólag az egész orvosi stábját felajánlotta az argentin edzőnek, ami a nyilvánvaló figyelemvonzó szándékkal együtt is szép gesztus. Ilyenkor mutatkozik meg igazán, hogy a sportnak milyen közösségkovácsoló ereje van!)

Gyógyulj meg, Eduardo!

A tavaly 4. helyen végző gárda élén honfitársát, Sampaolit váltotta, és a nyár végére egy kontrajátékban igencsak erős Sevilla került ki a kezei alól. A csapatot rutinos, már-már veterán játékosokkal erősítette meg (gondolok itt főként Jesus Navasra, a Liverpoolt is megjárt Simon Kjaerre, stb.). A bajnokságban szinte állandóvá vált a 4-2-3-1-es rendszer, egy-két kivétellel mindig így állt ki a gárda. Nagyon szervezett, fegyelmezett csapat, akik, bár nem lőnek sok gólt, de megbízhatóan húzzák be a pontokat. Négy vereségükből hármat a jelenleg dobogós együttesek ellen szenvedtek el, azaz a bajnokság gyengébb csapatait igen nagy arányban legyőzték.

Ugyanez azonban pozitívum is lehet: az említett három csapat ellen három vereség, egy lőtt és nyolc kapott gól a mérleg. Tehát megállapítható, hogy míg a gyengébb riválisok ellen rendre győzelemmel távoznak (kivétel a Bilbao elleni vereség és a nyitó fordulóban az Espanyol elleni döntetlen), addig a bajnokság élharcosai ellen bizony igencsak szenvednek. Ha a Real Madridot is idesoroljuk, és miért ne tennénk, akkor ez egy biztató előjel a holnapi találkozóra nézve.

Nem szabad azonban elbízni magukat a srácoknak, mert akkor nehézzé tehetik maguknak az amúgy nyerhető összecsapást.

A Sevilla áll még a másik két fronton is: a kupában a Cartagena együttesét verték 7-0-ra összesítésben, a BL-ben pedig a Realhoz hasonlóan csoportjuk második helyén jutottak tovább, a Liverpool csapata mögött.

Kik azok, akikre érdemes külön figyelmet szentelni a pályán?

A csapat házi gólkirálya két csatár, Muriel és Ben Yedder, a gólokat tehát elsősorban tőlük várhatjuk. A kontrajáték motorja, és a középpálya, valamint talán az egész csapat egyik legfontosabbja N’Zonzi, akit nagy erőkkel csábít több európai élklub, például a Juventus is. Ki kell még emelni a védelemből Mercadót, aki jobbhátvédként a védekezésben és a támadásban is rendkívül fontos szerepet játszik. A kapuvasak között Rico állhat ellent a madridi rohamoknak, míg Real-nevelésként Sarabia gólját biztosra vehetjük.

A Sevilla motorja

Térjünk át a hazai csapatra!

Legutóbb ugye a Dortmund elleni győzelemnek örülhettünk, előtte azonban a bajnokságban a Bilbao pályáján értünk el 0-0-t, kihasználatlanul hagyva ezzel az éllovas botlását. A másik oldalról nézve, az újabb pontvesztésünket a közvetlen riválisok nem igazán tudták kihasználni. Nézőpont kérdése, lassan azonban illene elkezdeni csökkenteni a táblázat tetejéhez viszonyított különbséget.

A bajnoki szezon második komolyabb erőmérője jön, az Atletico elleni döntetlen után. Nagyon remélem, hogy Zidane és a fiúk ugyanolyan komolyan fogják venni ezt a meccset, mintha a Tico vagy a Barca ellen futnának ki.

„Apróbb” nehezítő körülmény, hogy igencsak foghíjas védelemmel kell majd kiállnia a Realnak. Carvajal és Ramos ugyanis eltiltott, Varane és Vallejo pedig sérült. Így a középhátvéd pozíciójába az első csapatból mindössze Nacho maradt, kérdés tehát, hogy állítja majd össze ZZ a hátsó alakzatot. Talán visszavonja Casemirót? Na, őt biztos nem, a változatosság kedvéért ő is sárga lapok miatt fog hiányozni. Bár, ahogy azt néhányan bölcsen megállapították, inkább most, mint a következő bajnokin, a Barca ellen.

Szerk: Vallejo mégsem sérült, meccskeretet lásd a poszt végén, a Tippelde felett!

A gálakezdő hátvédjei közül csak Marcelóra számíthatunk

Addig azonban lesz majd még két meccse a csapatnak, ugyanis az Arab Emirátusokba látogatnak a Klubvilágbajnokság megnyerése céljából. Erről most nem szeretnék bővebben írni, majd akkor úgy is lesznek posztok, viszont ez minimális hatással lehet a kezdőre a védelmen kívül is (Tippeldézők, erre is gondoljatok!).

És persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Cristiano Ronaldo megnyerte az újabb, szám szerint ötödik Aranylabdáját is, amihez ezúton is gratulálunk! Mivel ez az első hazai meccs lesz a díjátadó óta, így elképzelhető, hogy ez alkalommal mutatja meg a közönségnek. Azonban engem az sem lepne meg, ha esetleg a 23-ai hazai klasszikusra időzítené ezt.

Azóta már van még egy – vajon már holnap láthatjuk majd?

Te mit vársz ettől a mérkőzéstől, kedves Olvasó? Kommentben írd meg nekünk!

A meccs holnap, azaz szombaton 16:15-től kezdődik, és a Sport1 fogja közvetíteni. Mindenki tapadjon a képernyőre, aki csak teheti, mert a fiúknak szüksége van a szurkolásra!

Hala Madrid!

Meccskeret:

És persze az elmaradhatatlan Tippelde, amit szombat 14:45-ig tölthettek ki:

Oszd meg a posztot, ha tetszett!