Ez a régi-új Madrid volt!

Az utóbbi hetek meccseinek tükrében a Borussia Dortmund elleni utolsó BL mérkőzésünk üdítő kivételnek tűnik. Nem csak relatíve, egy meglehetősen tartalékos, önbizalmában megtépázott ellenfélhez mérve volt egész jó ez a meccs, hanem abszolút értékben is felfedezhetők benne reményt keltő motívumok, melyek jó esetben hosszú távon is meghatározhatják a Real teljesítményét. Érdemes néhány vonatkozást kiemelten is tárgyalni. Összefoglalunk.

Kedvenc csapatunk alaposan megleckéztetett bennünket ebben a szezonban, eddig nem nagyon lehetett egyik meccsről a másikra következtetni, bármilyen részletről legyen is szó. Talán pont a rossz értelemben vett kiszámíthatatlanság és a gólínség volt az, ami rendre visszaköszönt a bajnokikon. De a BL más kávéház. Itt valahogy sokkal jobban megvan a motiváció. Ronaldónak is.

Már a meccs elejétől kezdve érezni lehetett, hogy mentálisan nagyon jó állapotban futottak a habfehérek a gyepre. Mintha ez meglepte volna a Dortmundot – lehet azt hitték, hogy elpasszolgatunk egymással, aztán mindenki hazamegy.  Szerencsére nem ez történt.

Zidane a Fuenlabrada elleni visszavágón joggal gondolhatta, hogy a nagy csapat pihenjen, majd megoldják a „kicsik”. Akkor az látszott, hogy hiányzik valami vezérlő erő a csapatból, hogy hiányzik 1-2 tapasztaltabb játékos, akik képesek a kohéziót beletenni, akik képesek azt az irányító, motivációs löketet képviselni, ami lehet akár a gyilkos befejezés, vagy a hajszálpontos támadásba fordulás is. Ugye én vagyok az, aki rendszeresen hajtogatom, hogy hajszálon múlnak dolgok. És tényleg, ha a középpályán egy-egy passz nem hátrafelé megy, hanem helyette előre indul el, akkor kialakul a gólhelyzet, és ha Cé éppen olyan motivált, mint legutóbb májusban, akkor kaput is talál.

Szerda este Zidane egy nagyon jó példát találhatott arra, hogy milyen az, amikor a fiatalok lendülete, a padon érlelődött labdaéhsége és meccs-szomja találkozik az idősebbek tapasztalatával, irányító képességével.

Hátul azért a Ramos, Varane, Nacho hármas abszolút tapasztaltnak mondható, ami nem azt jelenti, hogy „hiba nélküli”- tudjuk – , de számos szituációban garancia lehet, hogy a mentés hatékonyan létrejön, és a build-up is gyorsabban indul, és a megfelelő emberhez érkezik a labda. Varane sajnos igencsak sérülékeny, de míg a pályán volt, nagyon fontos beavatkozások fűződtek a nevéhez. A cseréjével – Asensio jött be -, Vazquez húzódott vissza a jobboldalon, és hiába tapasztalt a Nacho-Ramos belső kettős, valahogy az lett az ember benyomása, hogy már nem volt annyira stabil a védelem. Ehhez az is hozzájárult, hogy a középpályán Asensio ezúttal kevésbé volt hatékony, és a támadások gyorsabban zúdultak rá a védelemre. Szintén a játék átalakulásához vezetett, hogy a Borussia felébredt, és rendre megtalálták Aubameyangot a kontrák indításával, utóbbi saját térfélről, vagy leshatárról indulva volt nagyon veszélyes.

Zidane minden csapatrészben hagyott olyan játékost, aki képes volt irányítani azt a csapatrészt, és minden szárnyon pihentetett valakit, aki majd friss lehet a Sevilla ellen. Hátul Marcelo töltődhetett a padon, a középpályán a Kroos-Modric duó szusszanhatott, nézve, ahogy Isco tartja a labdát (de ugye a kis görbe lábú spanyol is lejött cserébe), vagy Kovacic lendületesen beindul. Elöl pedig Benzema pihent, és Ronaldo tapasztalata volt a vezérlő motívum. CR, egy újabb rekordra tört, hogy ti. minden csoportmeccsen betalál, és ez volt az az extra motiváció, ami a játékát újra hatékonnyá, és eredményessé tette.

Ebben a formációban megvolt az egyensúly a tapasztalat és magabiztosság, valamit a lendület és meccséhség viszonyrendszerében.

Fontos volt látni, hogy Theo sokkal inkább próbálta meg laposan megjátszani társait, szemben Marcelóval, aki (a sokszor rossz) beívelgetéseket erőlteti, és a másik oldalon Lucas Vazquez is a kényszerítőket kereste, és az okosabb bepasszokat a magasan középre tett labdákkal szemben.

Hátul azt láthattuk, hogy a kontrákra építő Dortmund futóversenyre épülő megindulásai során sok párharcot nyert Theo, aki vissza tudott érni, és Nachót se tudta egyszer sem túljátszani Aubameyang ebben a formában. Ez abszolút pozitívum.

De látni kell, hogy a bekapott gólok esetében viszont mindig volt olyan helyezkedési hiba, ami felelőssé tehető a kialakult szituációért. Ezek azok, melyek javításra szorulnak.

Nagyon örülök, és a meccs egyik pozitívumának számít, hogy Lucas Vazquez lőtte a game winning gólt, a dupla tüdejű wingerünk majd 13 km-t futott a meccsen, ami magasan a legtöbb volt az egész mezőnyben. Neki ez a találat hatalmas lökést adhat, ami befolyásolhatja a következő meccseit.

ReAlantos:

Sokáig kerestem a megfelelő szót arra, hogy milyen érzésekkel, milyen hangulatban ültem le a meccs elé. Végül arra jutottam, hogy a megfáradt a leginkább illő jelző. A bajnokikon mutatott teszetoszaság, Zidane töketlensége kicsit motiválatlanná tett nem csak jó néhány padon ücsörgő sztárpalántát, hanem bizony engem is.

Mégis vártam a tegnapi mérkőzést. Miért? Mert ahogy Sultan is írta, a BL az bizony más kávéház.

Kicsit olyan érzésem van az egésszel kapcsolatban, mintha nem csak Benzema és Ronaldo motivációja korlátozódna az elitsorozat küzdelmeire,  hanem bizony Zizué is. Mert míg a bajnokikon minimumra törekedik, addig tegnap este például egész tökös kezdőt álmodott fel a gyepre. (Oké, Ceballos még ott lehetett volna, de ne legyünk telhetetlenek.)

Gyorsan megemlíteném a három negatívumot, amiből kettő nagy szívfájdalmamra két számomra igencsak kedves játékost érint.

Első: Varane sérülése. Nem tudom, mennyit kell kihagynia, de a Sevilla elleni meccs igencsak kárát láthatja ennek a történésnek.
Második: Asensio gyenge formája. Korábban is mondtuk már itt a Merengués hasábjain, hogy Asensiónak mintha kicsit fejébe szállt volna a sok dicséret, és bár enyhítő körülmény, hogy tegnap kényszerű csereként állt be, a mutatott teljesítménye így is serényen táplálhatja ezen kritikákat. Harmadik: a csapat bent maradt az öltözőben. Az első félidő végére Varane kiesésével a védelem is egy kicsit megbomlott, a kapott gól így némileg megbocsátható. Viszont az, hogy a sorokat a szünetben sem sikerült rendezni, és a fiúk a következő negyedórában szinte motiváció nélkül tengődtek a pályán, az számomra kritikus negatívum, amit a későbbiekben (érthető módon) nem szeretnék viszontlátni.

Szerencsére azonban sokkal több a pozitívum a tegnapi meccsel kapcsolatban. Egyrészt, mint már említettem, a szezon során talán először végre egy tökös kezdő volt a pályán. És mintha a szerepét is tudta volna a legtöbb ember, manapság ez is ritka.

Másrészt, ki kell emelni, hogy mennyire jól teljesítettek a perememberek. Jó látni, hogy ennyi fenékrepesztő padozás után ennyi motiváció van bennük, és legtöbbjüktől még a teljesítmény is az első csapat optimális szintjéhez mérhető (ugye talán kizárólag a fentebb már említett Asensio a kivétel).
Harmadrészt, a csapat az említett szünet utáni rövidzárlat, és az újabb bekapott gól után képes volt egy sebességi fokozattal feljebb kapcsolni, és most egy kicsit Fortuna is újra mellénk szegődött Lukács góljánál. Egy majdnem eltékozolt győzelmet hozott vissza Ramos-time közelében a habfehér alakulat, és ez még akár fordulópontot is jelenthet.

Részemről ennyi, és ez alapján talán egy kicsit derűlátóbb hangulatban ülök neki a Sevilla elleni meccs beharangjának. Hala Madrid!

Visszavéve egy bekezdés erejéig a szót ReAlantostól, van halvány remény arra, hogy a Madrid régi küzdőszellemét láthatjuk majd a Sevilla ellen is, csak némileg új játékosokkal. Azért senkinek ne legyen kétsége, a most pihenő Marcelo, Kroos, Modric és Benzema biztosan kezdeni fog.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!