Bilbaoban bizonyító banda(?)
A hétközi bravúros kupameccs után Baszkföldre megy a csapat megbaszkodni megverni a bilbaói atlétikus csapatot. A vendégek háza táján a gyatra szezonkezdetet követő még gyatrább szezonfolytatás okán hangos a sajtó, mind öltözői problémáktól, mind potenciális igazolásoktól. A hazaiak szintén kifejezetten gyengén kezdték a szezont. A tabella 16-ik helyén állnak, 13 kör után 13 ponttal, az utolsó öt meccsen győzelem nélkül. Nézzük mire számíthatunk!
Az elmúlt 5 szezonban kifejezetten pozitív mérleget hoztunk a baszkok ellen. 10 meccsből nyolcszor hagytuk el győztesen a parkettet, egy-egy iksz és bilbaói siker ellenében. 27-9-es gólkülönbséggel. Szóval statisztikailag a várható végeredmény 2,7-0,9.
Mai okos megállapításom után vizsgáljuk meg az ellen játékát. 14 gólt lőttek és 18-at kaptak eddig a bajnokságban, házi gólkirályuk a veterán Aduriz, 5 találattal. Eddig az összes góljukat a 16-oson belülről szerezték, és egy kivételével onnan is kapták őket. Átlagosan 47%-ban birtokolják a labdát, szemben a vendégek 57%-os mutatójával. Eddig kétezerrel kevesebb passzkísérletük volt, mint a királyiaknak, és ezek is 7%-kal kevésbé pontosak. A kialakított helyzetek számában 80-nal állnak rosszabbul vendégeiknél. Elmondhatjuk tehát, hogy egy Real Madrid által dominált meccsre számíthatunk.
Védőoldalon feleannyi gólt eredményező hibájuk volt, mint amennyit a csodás madridi védelem összehozott (és akkor még a sajtó szerint ide akarják hozni az ilyen szempontból Ramosi magasságokban járó David Luizt), de a 13 meccsen bekapott 18 gól nem túl hízelgő a védelmükre nézve.
A nem túl rózsás bajnoki teljesítményt sikerült megkoronázniuk a Fuenlabradanál is kevésbé acélos Formentera csapata ellen végrehajtott dicsőséges kupakieséssel. A 96-ik percben rúgta a továbbjutást érő gólt a harmadosztályú kiscsapat, holott a sztárok közül végig a pályán volt Laporte, Williams és pályára lépett Aduriz is. Ezeken felül átigazolási hírekkel is súlyosbítva van a csapat, hiszen a fiatal Kepa épp a királyi gárdához készül igazolni télen vagy nyáron, míg Williams és Laporte neve minden átigazolási szezonban összeboronálódik néhány angol nagycsapattal.
Ha már igazolások, akkor nézzük az elmúlt időszakban a galaktikus érát túlkompenzáló vendég gárdát, akik egy ideig minden pénzt támadóba öltek (amikor már nem kellett volna, akkor is), mostanában meg semmit (amikor kéne, akkor se). A nemzetközi helyzet fokozódott az elmúlt napokban, hiszen a vicces labradorok elleni hulladékot nem lehetett a bíróra, Ronaldo vagy Benzema szar formájára, a sérültekre, a hibátlanul védekező ellenfélre, a karriermeccset játszó kapusra vagy a szerencsétlenségre fogni. Mert ezek közül egyik se volt meg. Ami volt, az az egész szezonban látott koncepciómentes szar játék, a vaktában bebikázott beadások, a tanácstalanság, és a küzdőszellem hiánya. Hiszen felküldtünk 3 középpályást a föld legtehetségesebbjei közül, akik kis területen elsőosztályú csapatok védelmét is képesek megfingatni, két oldalon olyan szélsőhátvédekkel, akik sebességben képesek megverni az ellent és képesek védelem mögé adott labdákból a második hullámban jövő középpályásoknak visszagurítani. Rajtuk kívül ott volt az utánpótlás két legújabb ékköve, akik szabadon mozogva és cselezve, okos, rövidpasszos játékkal segíteni tudták volna az első csapat játékosait, elől pedig egy bizonyítási vágytól égő csatár, aki képes részt venni az ilyen összjátékokban, és képes befejezni helyzeteket. Erre azt kaptuk, amit megszoktunk. Kicsit fáj, hogy a fehér balettből fehér b@sszukközépre lett. A két Castillás a vonal mellé volt ragasztva, ami az egyiküket teljesen kivette a játékból, és kombinatív rövidpasszos játékot se nagyon láttunk (már megint). De ez az egész a sajtónak is feltűnt végre, de nem azokon csattant, akiken kellett volna (ZZ & the gang), hanem az ifistákon.
Amit Sultan említett a Malaga elleni beharangozóban, az pedig továbbra is áll. ZZ nyilatkozatában ugyan beismerte, hogy nem voltak a legjobbak, de az ellenfél minőségére hivatkozott, ami azért minimum vicces. Egy harmadosztályú csapatnak életük meccsén se kéne komoly megterhelést jelentenie a Real Madrid második sora számára se. Nem tudom, hogy csak a sajtó felé kommunikálva ilyen elnéző és védelmező a csapattal szemben, de nagyon remélem, hogy igen. Ha ugyanis a csapaton belül sem fogalmaz meg kritikát, az alsóhangon aggályos. És mostanában egyre inkább erre kezdek gyanakodni. Illetve a saját magával és az edzői stábbal szemben megfogalmazott kritikák mennyisége és minősége sem biztos, hogy elégséges.
Próbálok optimista lenni, hogy majd most kilábalunk, most végre észreveszi a hibákat a főnök, most végre változtat a játékon, de egyre kevésbé tudok az lenni. Már csak az előző poszt alatti kommentszekcióban Cruyffista által leírt tavaszi fomaidőzítésben tudok bízni.
A meccs 20:45-kor kezdődik a Sport2 adja. Tippeket 19:30-ig adhattok le. Hala Madrid!