Legalább Roni sorozata megszakadt…

… ha már a csapat nem. Meg ha már nem élveztük. Szóval nyertünk meg minden, de azért sz@r volt ez. Nézzük meg, mi történt a meccsen a word jegyzetemből, mert nem akarom tönkretenni a napom azzal, hogy még egyszer végignézem ezt a szenvedést. A helyesírási hibák miatt utólag se kérek elnézést.

Benzi back, nyomunk, kontráznak, hibázunk. Benzi jó hogy van. Casilla rossz kifutása bíztató. Achraf ügyes, de ez a kp nem műxik. Kroos se jó, de legalább Benzi az, Llorente mellé 2 belső kp kell. Ramos lesről is tizit akar, védelem még mindig szar, Roni önbizalma kuka, Lucas annyit kap, hogy sörből is sok lenne, Kroosnak meg már több rossz passza volt, Lucasméonnanlősz. ÉÉÉÉÉÉjóóóóó, szép volt Karim, lesz kit dícsérni. Babucit vádlintalpalták. Benzi próbált szerelni wtf. Nemtom ki az a zse, de szólhatna az asszonynak, hogy hagyja a csatárainkat (jó ez szar volt, ne írjam bele az öf-be).

végre szünet, hozok egy sört és még 45 perc szenvedés.

a laliga szerint 424-ben játszunk. nem. Achraf a jobbos Marci. Ő meg lőhetne jobban is, mm Marcika. Roni má megin? inkább még mindig. ez meg milyen pech volt már? lesgól is gól végülis. Ramos nem kapott sárgát még amúgy, durva. Meg mi is volt a bíró neve? csaak mert az anyját. a kék mindent vitt, csak nem a lasztit. Lehet hogy a Neymar pénzt a Barca a bírókra költötte? szabi jó helyről, Roni plííííz. Áhh, várható volt. Legalább igazam volt: tényleg szenvedés. f@szom már zsenébe, mindig ott van ahol kell neki. Végre Isco, meg Theo (wtf, gondolom Majmóci perclimiten). Roniezthhoooooooogy? Új fogalom: elronaldozta. Közben Modric ügyel a szájhigéniájára a kispadon. Ezt meg mé nem adtad meg te nyomorult? Miért csak nálunk les a les? Isco és Ase tilitoliznak, közben a BC áll középen, mint szűzkurva a sulidiszkóban #taktika. Ezt Kane beveri majd hét közben skacok. Lejön Benzi, elfáradt a lelkem; de ma legalább hasznos volt. Ramos pucsítózik a sporival. De legalább Assssraf jó, igazából jobb idén, mint Dani.
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉéééééé Roniiiiiiiiii <<<<33333333333333333333. uhh ez közel volt. Inkább Sofia Vergarat nézném mondjuk. Végre vége.

Na szóval. Izé. Őőőőő. Szóval írtam már, hogy szarok voltunk? Mármint a csapat. De azért nem mindenki, ahogy az fentebb is megemlítődött. Achraf például nagyon tetszett. Párszor beforgatta a védőit, visszaért a Getafe kontrákkal és talán még beadása is akadt pár jó. Kezdek megnyugodni Danilo eladásának és nempótlásának kérdését illetően. Marcin látszik a sérülés, nem volt az igazi ma sehol se. Ráadásul súlyosbítva volt Asensióval, aki védekezésben egy futkározó ötéves hatékonyságával bír, támadásban meg nem igazán volt ott a szeren ma. Nem tesz neki jót, ha ZZ kirakja a szélre. Lucas nagyon szimpatikus srác, de vele kapcsolatban is egyre inkább az az érzésem, mint Béla barátunk esetén, azaz, hogy nem igazán illik a rendszerbe. Sokszor kifejezetten körülményes, megakasztja a játékot és csak az a haszna, hogy védekezésben legalább jól teszi a dolgát. De legalább kis területen jól oldja meg jobb napjain. A két középpályásunk ebben a kombinációban nem volt jó választás (polkorrekt megnevezés a hígfosra), és nem akarom látni többet. Mindketten irányítani tudnak leginkább, de a megindulás egyikőjüknek sem az erőssége. Llorentét Kroos mellett leghatékonyabban Case pozíciójában és szerepkörében lehet használni, de csak és kizárólag úgy, hogy melléjük pakolunk egy csávót, aki képes megbontani a középpálya statikusságát, és össze tudja rántani a védelmet egy-egy megindulással. Ilyen ember 2 és fél van a csapatban, ha 4-3-3 az alap koncepció: Modric és Kovacic. Ők azok, akik minden irányban megfelelő stabilitást képesek adni a Llorente-Kroos duónak. A félember pedig ez esetben Isco, aki ugyan akar védekezésben, de a képességeknek hiányában van, szóval őt nyugodt szívvel csak a tankkal a háta mögött engedném ebben a rendszerben a pályára. Isco adott egy olyan asszisztot Roninak, amire Xabi apó is csak elégedetten rágcsálná a szakállát.

Benzema kap tőlem egy fél zöldpontot ma, mert hajtott. Meg egy egészet mert lőtt egy gólt. Jó volt látni a pályán egy motiváltan és energikusan játszó Karimot. Látványosan jót tett a csapat játékának és természetesen cimborájáénak is. Volt több szép labdamegtartása, birkózott a védőkkel, és bár a második félidőre elfáradt a fiú, boldog lennék vele, ha mostantól minden meccsen ezt a Benzit találnánk a pályán.

És utoljára jöjjön Ronaldo. Végre rúgott egyet, és olyan felszabadultságot láttam az arcán, amilyet rég. Előtte már igazából nem hibáztattam az egy méterről kihagyott helyzete miatt, hanem inkább sajnáltam. Ma is akart, hajtott, küzdött, és a sokadik elrontott helyzet után már az önbizalomhiány jeleit láttam rajta, mert olyanokat is lepasszolt, amiket pár éve kegyetlenül felk…ürtölt a lelátóra. Nem volt jó összességében, de ez az egy gól sokat jelenthet neki is, és a csapatnak is. Zidane viszont nem kap ennyi dicséretet. A kezdőt nagyon elbenzemázta, és a cserékkel (főleg az Isco-Lucas cserével) nagyon sokáig várt. A támadások építése Modric/Isco hiányában nagyon esetleges, és koncepciómentes. Még mindig dominál sokszor percekig az angol negyedosztály modellje, ami egy BL-címvédő csapat esetén nem túl szerencsés.

Most pedig átadnám a szót Zizou kollégának, aki a csapat védekezéséről fog írni.

Mielőtt áttérnék a védekezésre, kénytelen vagyok visszatérni CR góljára, mert ezt a “trükkjét” többszőr láthattuk már és minidg zseniális. Két védő van a nyakán, de elindul a labdás felé, ezzel magával visz egy védőt, a másik marad biztosítani. Pár méterről van szó, de sikerül szétválasztania a két védőt. Majd ahogy elindult a labda irányába rögtön vált és elindul arra, amerről jött. Mindkét védőtől sikerült megszabadulni és kapura törhetett. Remek akció volt. Vissza a védekezéshez.

Így pár nappal a Spurs mérkőzés előtt tökéletes főpróba lehetett volna a Getafe elleni találkozó, mivel utóbbi is kontrákra játszott, ezért remek felkészülést nyújtott volna arra hogyan kell levédekezni ezeket. Nah most ezt felejtsük is el, mert minden volt, csak iskolapélda nem.

A Getafe átadta a kezdeményezés lehetőségét, nem igazán támadott le, így nem zavarta különösebben a Real labdakihozatalát. A hazaiak első vonala szűken, egymáshoz közel a pálya közepén helyezkedett, ezzel az itt lévő előrejutást akadályozta, ezáltal a Real a szélekre korlátozódott a labdakihozatalok során, de minden nehézség nélkül oldotta meg. A Getafe inkább arra koncentrált, hogy egy midblockot hozzon létre, a saját térfélen védekezett inkább és azt szállta meg, hogy innen indulva kontrákkal vagy előreívelt labdákkal veszélyeztessen. Ezt elősegítendő a Real csak két középpályással állt ki, azaz saját maga dolgát nehezítette meg már a startnál. Itt pedig felhívnám a figyelmet arra, hogy nem először fordul elő az ilyen.

Kroos és Llorrente, illetve félig-meddig Lucas is visszazárt, de nagyon vékonynak tűnt a védekezés során. Néhány helyzetet, mozzanatot ki is ragadtam annak érdekében, hogy jobban szemügyre vehessük a hibákat.

Elsőként egy szöglet utáni szituációt hoztam, amikor is Kroos, Asensio és Marcelo a pálya nagyjából azonos sávjában van, miközben a pálya közepe felügyelet nélkül áll és tele hazai játékosokkal, ezzel is megadva a lehetőséget a kontrára, ami ki is alakul, ezúttal még megúsztuk.

A következő videó akár Benny Hill showban is elférne, mert annyiszor követünk el hibát és adjuk oda a lasztit az ellenfélnek, hogy az már majdnem vicc kategória. A tökéletes példája a koncentráció hiányának.

 

Emellett érdemes megfigyelni, hogy a Getafe játékosok vannak fölénybe a labda közvetlen közelében. Valamint, hogy mennyire hiányzik a középpályás védekezésünk.

De máskor is tapasztalható volt, hogy létszámfölényben van az ellenfél a labda közelében, tehát tudatosan tette, méghozzá hatékonyan, mert sokszor okozott ezzel problémát a Real számára.

Ahogy az érezhető volt, az egygólos előny nagyon vékonyka és nem ülhetünk le, mert a Getafe bármikor találhat egy gólt. Hát mondhatjuk, hogy talált, de azért benne volt a játékában, mert a kontrái abszolút magában hordozták a veszélyt. Maga a gól is így született. Labdaszerzést követően végigvitték a támadást és Jorge Molina jól érkezett középen. Akinek egyébként ez már az ötödik gólja volt 8 Real elleni szereplés alatt, ezzel pedig a legtöbb gólt ellenünk szerezte a LaLi csapatai közül. De azt, hogy az ellenfelek mindig ellenünk hasítanak a legjobban, már megszokhattuk.

 

A gól előtt szintén történtek figyelemre méltó mozzanatok, hiszen ahogy elküld és leráz magáról két Realost Molina, az egészen remek, úgyhogy ez a gól abszolút az ő érdeme. De az is kiemelendő, hogy a labdaszerzést követően egyből ment az indítás neki, tehát sok időt se hagytak a Realnak. Ezzel együtt kivédekezhető szituáció lett volna. Az alábbi képen az a pillanatot láthatjátok, amikor Molina már elküldte Lucast és Hakimit gombát szedni az erdőbe és épp indítaná a társat.

Ramos cselekedete, hogy hátrálni kezd az ösztönös, de jelen esetben jobb megoldás lett volna, ha kilép és megpróbál szerelni. Mivel nincs a túloldalt még másik Getafé-s, ezért beszorítható lett volna a támadás erre az oldalra. Ha Kroos és Ramos is szűkíti a területet. Ugyan Kroos megpróbál visszazárni – ahogy a videóban is látszik -, és majdnem sikerül beszorítani és megállítani a támadást, de nagy terület nyílik a pálya másik felén. Sergio helyezkedésével megakadályozhatta volna, de aztán megint lehetősége nyílik, ha időben kilép a szélre és a beadást gátolja meg. Egyiket se tette, ellenben végig úton volt. Persze utólag már könnyű okoskodni, de azt gondolom nagyobb koncentrációval elhárítható lett volna. Igaz ez Nachóra is, aki szintén alaposan benne van.

Itt még egymás mellett van Molina és Nacho, de az is látható, hogy utóbbi teljes egészében a labdára figyel és megfeledkezik a mellette haladó veszélyforrásról, ezért tud szabadon érkezni. Illetve még egy képet megosztanék veletek, amin az látszik, hogy a passz pillanatában előrébb van Molina, tehát les. Úgyhogy vagy elfeledkeztünk megkenni a sporit vagy keveselte az összeget.  Ezért ejnye, Pérez!

Egyébként Nachónak nem ez volt az egyetlen rossz megmozdulása.

 

Nem szeretnék ilyet látni a T’ham ellen, mert akkor nagyon veszélyes mérkőzésre számíthatunk kedden. Bár tudom, hogy komolyabb meccsekre mindig összekapja magát a csapat, de az angolok forszírozni fogják a kontrákat és azokat a szituációkat, amiknél döntés elé állítják az  ellenfél játékosait vagy hibákra kényszerítik. Fokozottan igaz, hogy észnél kell majd lenni. Én is inkább már arról a meccsról beszélek, azon jár az agyam, mert a Getafe elleniről pont ennyit lehetett beszélni. Hibákat felvetettük arról még lehet merengeni, de tulajdonképpen nyugodtan koncentrálhatunk az előttünk álló mérkőzésre. A hibák ellenére és gyengébb játékkal is meglett a három pont, a többi meg Zidane-on és a csapaton múlik. Hala Madrid!

Végére Zidane-ról egy kis stat, ami önmagáért beszél. (Csak néha a játékban is tükröződne.)

Oszd meg a posztot, ha tetszett!

  • andreal

    Ronaldo góljánál az nem úgy volt kérem, a két védő direkt szakadt le róla!
    Első meg minden, meg rohadt szar meccs, de most kifejezetten örülök a három pontnak.

    • majk

      ja válogatott szünet után, bl előtt… fos ez de jó

  • MrPaul

    Szerintem sokkal könnyebb lesz a Spurs elleni meccs, én alapvetően a megszokott koncepcionális hibák mellett leginkább a motiválatlanságot látom a probléma okának. Baj nincsen, 5 pont a hátrány a Barcaval szemben, Messi (remélhetőleg) nem fogja őket mindig kihúzni a szarból, csak nekünk meg szorgos hangyaként kéne gyűjteni a pontokat, mert eddig idén nem volt sima meccsünk. Összeállhatna végre valami úgy október közepére.

    • WT14

      Összeállt valami október közepére, méghozzá egy jó nagy rakás excrementum. Szeptember eleje óta növekszik a kupac.

      • MrPaul

        Tavaly is voltak ilyen förtelmes időszakok, szimplán ott a végén mindig volt valaki, aki hozza. De ott is volt egy kemény döntetlen sorozatunk, szerintem lesz ez jobb is, főleg ha CR belelendülne és Benzi is tartaná ezt a játékkedvet.

  • Sragi

    Ezt a tegnapi fos tengert én megmutatnám Kim Dzsongun nagyvezírnek. Ezzel kínozhatná az imperialista kémeket :DD

  • kodex
    • Zizou

      Igaz. Javítva!

  • andreal
    • WT14

      Ez a mém most nem ül szerintem, vagy legalábbis nem tudom hány madridista vág ilyen fejet a 8 forduló alatt összeszedett 5 pont hátrányt nézegetve 😀

      • andreal

        Én még mindig úgy fogom fel, hogy szarabbul is járhatnánk. Ez meg inkább irónia.

        • andreal

          Ja és csak hogy tisztázzuk: nem, nem örülök, hogy már csak 5 pont különbség van. Nem, nem hiszem azt, hogy nincsenek problémák a csapatban. Én csak azt írtam, hogy szerintem a tegnapi ATMA-Barca meccsből a legjobban jöttünk ki. Ennyi.

    • Sragi

      Barcan kívül mindenki balfasz 😀

  • FrancIsco

    Az egy dolog, hogy les volt a gól, de én sokkal nagyobb problémának látom, hogy mennyire üresen érkezett a második hullámban a Getafés csávó. Ha megkapja a visszapaszt még lekezelni, igazítania is lett volna ideje, kb instant gól.

  • Krityó

    Életszerű jegyzetek, tetszett, Raulitás!😁
    Zizou, te honnan a fenéből tudsz ilyen mélyen belelátni egy meccs taktikai részeibe? Nem is a TF szuperlicences diplomájára tanulsz, nekem úgy tűnik, mégis jobban tudod, mint Mezey doktor!
    Gratula mindkettőtöknek!

    • Zizou

      Hááh! Ezt a kommentet elmentettem magamnak arra az esetre, ha nehézségbe ütköznék. 🙂 Köszönöm.
      Hogy a kérdésedre is válaszoljak: gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás. De egyébként van még hova fejlődni.

    • Raulitás

      Grazie mille!

  • Cornelius Scipio Africanus

    Lassan a Valencia (és talán a Levante) elleni döntetlenünk felértékelődik. Eddig úgy tűnik, hogy Marcelino eléggé összetette a Velenciát.
    0-2 már a Betis ellen. 3 döntetlenük van így: Real, Atletico, Levante.

    • dzsonee

      Időközben 0:3. A Valencia így beelőz és fel fog jönni a második helyre. Remélem ez is egy kis inspiráció lesz a srácoknak. Nehogy már a denevér fenekét kelljen nézni! Illetve ezt lehet eszperentéül is: Ejj, ne kelljen nekem eme denevér fenekén legeltetnen két szemem! Ehhez nyernem kell meccseket, nem keveset!

      • Cornelius Scipio Africanus

        Eszméletlen szép eme emelkedett eszperente “versed”.

        • dzsonee

          Nem érdemlem eme kedves feleleted 🙂

      • majk

        úgy látom jót tettek neked a körhinták

        • dzsonee

          Ennyire örülök, hogy a gyerek kedvéért rájuk ültem és nem lettem rosszul 🙂

          • Cornelius Scipio Africanus

            “rájuk ültem és nem lettem rosszul” de a gyerekek igen, mert így úgy (is) lehet érteni, hogy a gyerekekre ültél, nem a körhintára :DDD

          • dzsonee

            A körhintán ültem rájuk, ki ne essenek 😀 Mit mondjak, tartott egy darabig amíg utána levegőt kaptak 🙂 Illetve, ha már spanyol csapat blogja, akkor ugye nem körhinta hanem körjinta 😀

          • Cornelius Scipio Africanus

            Úristen! :DDDDD

            Gyanítom, hogy ingyen pálinkát vagy valami egyebet (Raúlitástól vagy Josétól 😀 ) osztogattak a parkban :DDD Te jó ég 😀 “körjinta ” :DDDD

          • dzsonee

            Hát, ha nem is ingyen, de a jó féle házi barackpálinka azért csak megsimogatja az ember belső szerveit 🙂 Az üzleti “ízesített alkohol” a fasorban sincs az ilyen, tényleg gyümölcsbő készült, házihoz képest. Ahogy anno Mézga Géza mondotta vala: a mennyei manna büdös bükköny ehhez képest!

          • majk

            bazeg :D:D

  • dzsonee

    A 7végén nagyrészt internet és TV nem volt a közelemben (annál több körhinta), így a sporteseményekről csak itt-ott, futólagosan tájékozódtam. Csak néhány észrevétel, ha megengeditek:
    Örülök, hogy Benzemát többen is jónak láttátok. Nem azért, mert a szívem csücske vagy mert a végsőkig ki akarok mellette állni, hanem azért, mert ebben a szezonban ez már nem az első jó teljesítménye és kell egy értelmes alternatíva CR mellé csatárnak. Ha már a vezetőség bizalmat szavazott neki, akkor hálálja meg pont így. Remélem legalább egy kicsit sűrűbben lehet majd dicsérni mint tízmeccsenként.
    Örülök, hogy CR gólt lőtt. Remélem ez átszakítja benne a lelki gátat a ligában is és nem fog úgy görcsölni minden meccsen mint gyenge méhfalú kamaszlány a menstruáció első napján.
    A Barca döntetlenje jó eredmény. Anno én is azt mondtam Andrealnak hogy jobb lenne egy ATMA győzelem, mint a döntetlen, ettől függetlenül nem vagyok elkeseredve a döntetlen miatt sem. Bár jobb a -4 mint a -5, viszont a -5 jobb mint a -7 esetleg a -9, ami csak nüanszokon múlott (ha CR nem rúg győztes gólt, ha a Barca a végén talál egy gólt, sok reális alternatíva volt a -9re).
    És ez az, amit még le akartam írni, hogy ezen a szinten mennyire a nüanszok döntenek. ZZ úgy látszik nem adja fel a rotálás és értelmetlen keret taktikát a kisebb csapatok ellen akár otthon akár idegenben. Jó, most egy kicsit lehet jogos volt hogy a selejtezőkön rengeteg realos játszott és özönlött vissza Madridba a szerjózsa minden irányából és a héten a Spurs ellen se lesz könnyű. Viszont ebben a felállásban (felforgatott kezdő egy kisebb csapat ellen) a Real már megégette magát ebben a szezonban. De azok a pontvesztések is csak nüanszokon múltak. Szar taktika, rossz lereagálása a játéknak, rossz forma, a Real van annyira minőségi csapat, hogy így is meg tudja nyerni ezeket a meccseket. Mivel lényeges változásra a taktikában vagy a hozzáállásban a kiscsapatok ellen nem számítok, remélem ezek a nüanszok most már lassan a Madrid javára billentik majd a mérleget, és akkor lehet egy jó szezon megint 🙂
    Gondolkodtatok már egyébként azon, hogy dinamikus öszefoglalókat írjatok? Ahogy jegyzeteltek, real time jelenhetne meg egy egyre bővülő poszt formájában 🙂

  • dracox

    Icardi lett az évszazad csatara az Interben a mai triplajaval a Milan ellen. Megelőzve Vierit-Etoot-Ibrat.stb..Szerintetek nálunk hogyan muzsikálna? Csodálkozom hogy még az Interben van a mai napig.

    • dzsonee

      Nem ismerem Icardit, nem követem az Intert, de ha az nst-t egy statisztikailag szignifikáns kontrolcsoportnak vesszük, akkor annyian utálják hogy tényleg csoda hogy még nem Madridban játszik.

  • Cornelius Scipio Africanus

    Betis – Valencia: 3-6

    Lehet ez a szezon meccse? 😀 0-4ről lett 5perc alatt(!) 3-4 😀 majd 88, és 93. percben a Valencia 2 gólt szerzett és így beállította a 3-6-os végeredményt 😀 Nem semmi. Itt az ÖF:
    https://www.youtube.com/watch?v=S6wy74_Kiec
    streamable videó, ha a youtube törölné: https://streamable.com/t7foo

    • Cornelius Scipio Africanus

      Most nézem az utolsó két gól nincs benne 🙁 😀

    • WT14

      Most néztem én is, wtf volt ez a meccs? 😀 Mondanám hogy egyre inkább felértékelődik a Valencia elleni iksz, de nem, mert az ott kihagyott helyzeteket nem mostanában fogom elfelejteni.

    • dracox

      Adán a Realnak kifogja a szemét is…itt meg bekap 6-ot.. :D. (legalább egyet nézett volna be a Realnak.)

  • Jose

    Egyre biztosabb vagyok abban, hogy meg lesz az Európa liga helyezés, in ZZ we trust!
    Viszont továbbra is a Barca a világ legjobb csapata és minden sorozatban az első számú favorit.

    • dzsonee

      Szerintem aPL-t és a Serie A-t is nekik kéne nyerni ebben a szezonban!

  • dzsonee

    A 7végén kikapott a Juventus a Serie A-ban, így megnéztem az ottani tabellát is. Érdekes a párhuzam:
    A bajnokság legnagyobb esélyese, a tavalyi nyertes (Real/Juve) 5 ponttal van lemaradva a jó erőkből alló, de valahogy tavaly mégis a bajnokságról lemaradó csapat mögött (Barca/Nápoly), kettejük közé pedig be van ékelődve egy szebb napokat is megért, mára középcsapattá korcsosult de szebb jövőben reménykedő csapat (Valencia/Inter)…
    Irónia OFF 🙂

  • andras14

    Holnap közös meccsnézés? Akár sugárban.

  • Jose

    Villámposzt out now!

  • Caselele