Miről beszélek, amikor csatárról beszélek?

A szezon eleje, illetve dehogyis, Morata eladása óta. Illetve dehogyis, Higuaín eladása óta. Illetve dehogyis, az elbenzemázás kifejezés megalakulása óta. Illetve… Szóval vita tárgyát képzi egy ideje a csapat körül, hogy milyen egy ideális csatár, miket csinál és miket nem. Hogy lő gólt és hogy nem hagy ki semmilyen lövést, ha az ellenfél térfelére jut. Videós poszt jön, mert ilyet még nem csináltam.

Ma délután jöttem haza az oskolából, olvastam, üvöltött a fülembe a dubstep, hogy ne halljam a mellettem ülő hölgy hangos telefonbeszélgetését, amiben részletesen megbeszéli a barinőjével, hogy tegnap milyen rossz volt neki, hogy letört a műkörme (na jó, 1 percre lenyomtam a zenét, hogy megtudjam, hogy mit ecsetel ennyire hevesen gesztikulálva, de nehéz volt baltaarccal tűrni a súlyos gondokat). Aztán dugó lett, mert mint később kiderült, egy huszonévesnek tűnő szőke hölgy az ikszötösével belerongyolt az előtte haladó kocsiba, mert a nembémvének meg kell állni a pirosnál. Hallatlan. (Amúgy nem vagyok szexista, bár nagyon úgy tűnhet.) Közben a szerkesztőségi chatben José jelezte, hogy nem lesz kész a mai napra szánt ‘Rabszolgaidomítás kezdőknek’ című poszt. Majd ránéztem a kezemben lévő könyvnek a címére, és eszembe jutott egy cím. Ez a poszt címe. (Az említett könyv Murakami Harukitól a ‘Miről beszélek, amikor futásról beszélek?’ című volt. Nem szeretek futni, viszont az írót igen, szóval kiváncsi voltam, hogy milyen az, amikor ő szeret. Mert tegnap néztem egy… Majd ha valakit érdekel, kommentben leírom.) De tényleg, mit szeretünk egy-egy csatárban? Mitől csatár a csatár? Meg mit szeretünk bennük egyáltalán? Hát persze, hogy a gólokat. Pár szóban, illetve videóban összefoglalom.

Harcol

 

 

Messzebbről is lő

 

Még messzebbről is lő

 

Meg még még messzebbről is lő (befejeztem, nyugi)

 

Teker (még ha öregen visszatér is)

 

Tekeredik

 

Rátekeredik

 

Fut

 

Emel

 

Átemel

 

Kap

 

Fejel

 

Jó helyen van

 

Sarkaz

 

Ollózik

 

Higgadt


Ugye, hogy nem oly könnyű csatárnak lenni?
Meg összeszedni sem, szóval szóljatok a kommentek között, hogy kit/mit hagytam ki.
Ha tetszett a poszt, oszd meg!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!

  • dracox

    Most olyan videót is rakj be ami igaz az “#egyetlen#csodás#elnyűhetetlen#Szép” Benzemánkra is.

  • Cornelius Scipio Africanus

    Tökéletes csatár ? #randombestofRonaldovideo
    Következő kérdés? 😀

    Amúgy jó lett a cikk, hangulatos 🙂 “Rátekeredik” esetén Messi helyett Váczi Zolit vártam :DDDD
    A könyv milyen (Murakami Haruki)? Nekem haverom, ha jól emlékszem 1Q84-et olvasta anno mikor együtt laktunk (koliban). Ő dicsérte. Olvastad? Mi a kedvenced tőle? Bocs az offért 😀

    • Raulitás

      Mindent olvastam tőle szerintem ami magyarul megjelent :D. Az 1Q84-et szerettem, meg a Norvég erdőt is. Ezt meg a futóknak ajánlom amúgy, mert majdnem megjött a kedvem a futashoz tőle

      • Cornelius Scipio Africanus

        Akkor felvettem a listába (1Q84-et) amit majd el kell olvasnom 😉
        És tartom, hogy Ronaldo a legjobb 😀 És rohadt nehéz nagyon jó csatárrá válni.

        • Raulitás

          Az utóbbival mindenképp egyetértek.

    • ReAlantos

      Who te fuck is Rolando? 😀

  • ReAlantos

    Azért Xabit csatárként megemlíteni…:D (ugyanez igaz, bár kevésbé a Ramos, Carlos, Dinho, Zidane négyesre)

    Ettől függetlenül jó videók, és a legtöbbel egyet is értek. Xabi gólja szerintem viszont egyáltalán nem illik a képbe. A többi rendben van (bár egy jó csatár nem feltétlenül jó pontrúgó is, így Dinho és RC gólja is véleményes nekem a listában). A lövéseknél hiányoltam Mariano Chelsea elleni bombáját, de ez már inkább személyes preferencia.

    https://www.youtube.com/watch?v=Bwh-9ktIAF0

    Ha a tökéletes csatárt keresi az ember, akkor először talán önkéntelenül is a brazil Ronaldo jut eszébe. De érzésem szerint nincs tökéletes csatár, viszont vannak tökéletesen a rendszerhez illő csatárok: pl. a United van Nistelrooya, a Milan Inzaghija, a németek Kloséja, és még sorolhatnánk. Esetleg egy-két olyan labdarúgó, aki rendszertől függetlenül tud kimagaslóan teljesíteni, de az ilyen nagyon ritka.

    Benzema játszhat bármilyen hasznosan, amíg elbenzemázza a helyzeteit, addig ez nem elég. Főleg, ha a videókban feltűnő csatárokkal állítjuk párhuzamba.

    Hozzászólásom végére egy személyes kedvenc a fenti “öreg tekerőtől”:

    https://www.youtube.com/watch?v=7NryZDUog2Y

    • Raulitás

      Ők a ‘berakok párat a kedvenc góljaim’ elv alapján kerültek be. De még párat akartam volna betenni, csak a posztnak valamikor véget is kéne érnie

    • Raulitás

      Nekem az öreg tekerőről Bob Marley jutott eszembe most, hogy leírtad 😀

      • ballabjobb

        😀

    • Jose

      Elolvastam a hozzászólásod és még végig se értem, amikor megszólalt a riasztó, hogy bannolni kell téged a p.csába :DDD

      Ezért: “Ha a tökéletes csatárt keresi az ember, akkor először talán önkéntelenül is a brazil Ronaldo jut eszébe. De érzésem szerint nincs tökéletes csatár…”

      Há’hé! R9 a tökéletes csatár. Pont. Ennyi. Nem kell elmélkedni, matekozni, filozofálni. Ronnie bárkit bármikor bármilyen rendszerben bármilyen rendszer ellen brazilban, hollandban, spanyolban, olaszban, spanyolban, vb-n, copán. Akkora előnye volt mindenkivel szemben sebességben (gondolat, tényleges), technikában, hogy el se hiszi, aki nem látta játszani a brazilt.

      • Jose

        (van Basten se rossz válasz amúgy)

        • bdyd

          minimál elfogultság van benne, de én Henryt mondom. ha jó válasz ha nem

          • Jose

            na ez amúgy olyan, hogy nekem meg Raúl a kedvenc csatárom 🙂 De attól még R9 R9.

          • bdyd

            jó de én őt nem láttam a sérülése előtt. fiatal vagyok még.

          • Jose

            én nem vagyok öreg, mert nem öregszek. csak érek.

          • Cornelius Scipio Africanus

            Amúgy Raúl mocskos jó csatár volt. De nekem sosem volt a kedvencem. Főleg amiatt, hogy szent tehénné vált utolsó éveiben. Nah én olyant nem akarok, hogy szinte már vártam, hogy elmenjen, mert lassú lett és körülményes, közben meg kontrázni akartunk két traktorral mint Raúl meg RvN. Szóval még egyszer remélem nem kell ezt átélnem egyik “kedvenccel sem” hogy látom “vergődni” a Real mezben. Gutit pl sokkal lazábban padra rakták és “elpaterolták”. Remélem a BBC-vel nem szenvedünk majd ennyit, mielőtt “leváltjuk”. Persze az nagyon fontos hogy egy-egy legenda méltón távozzon a legnagyobb tisztelettel. De azt is meg kell velük értetni: köszi szépen mindent, Isten voltál, tisztelünk, köszönünk mindent, DE… vagy többnyire padozol, vagy ha ez nem opció, akkor keresünk valami csapatot, és hatalmas búcsúbulit rendezünk.

          • Cornelius Scipio Africanus

            *Ma nem tudok fogalmazni, se írni. 🙁 Úgyhogy, ma visszavonulót fújok 😀

          • ReAlantos

            “vagy többnyire padozol, vagy ha ez nem opció, akkor keresünk valami csapatot, és hatalmas búcsúbulit rendezünk.”

            Vagy, mint el Capitano esetében, keresünk egy másik csapatot, és leszarjuk, hogy elmész, majd 3-4 év múlva kapsz egy búcsúmeccset.
            Nekem ez akkor hatalmas tüske volt, és a mai napig nem bocsátottam meg érte teljesen.
            Ugyanez Ikernél.
            Tény, hogy egyikük sem volt már a pályafutása csúcsán, de azért némi méltóságot érdemeltek volna.

          • Cornelius Scipio Africanus

            Perez nyilatkozta, hogy Casillasnak akartak búcsúmeccset, de ú azt mondta hogy nem kell neki. Ha jól emlékszem nyáron talán most lesz majd valami búcsúmeccse. De lehet rosszul emlékszem.

            Egyértelmű, hogy egyik se úgy távozott ahogy kéne. De én pl Raúlt nem játszattam volna ennyit már. Amúgy Casillas elzavarásában szinte biztos vagyok benne, hogy Mourinho keze nagyon vastagon benne volt…

          • ReAlantos

            Csak nem egy “invincible 4rsenal”-rajongóval van dolgunk? 😀

          • bdyd

            háh. pont nem. arról még épp lemaradtam

          • bdyd

            :(((

          • Jose

            Ezt minden cinizmus meg rosszindulat nélkül mondom: sajnálom. Az az Arsenal… á, az kikúrt jó volt. 🙂

          • bdyd

            azért nagyjából ugyanazt a csapatot szerettem meg rá max egy évre

          • elkesetthusvetinyul

            ahhoz fiatal 😀

          • bdyd

            de neeem szerénykedjek má basszus, ez kurbajó válasz

      • ReAlantos

        Ha végigolvastad volna, ott volt, hogy egy-két embert leszámítva, aki rendszertől függetlenül tud kimagaslóan teljesíteni. És igen, ez alatt Ronira (is) gondoltam.

        De tökéletes ő sem volt, mert rengeteget volt sérült (nyilván ez nem az ő hibája, de ettől máris nem tökéletes).

        • Jose

          Végigolvastam. 🙂

          A sérülések ellenére is tökéletes volt. A sérülések egyébként is annak a következményei voltak, hogy rosszul építették fel a testét, az izomzatát Európában. (Lásd: Bale, napjainkban ill első madridi idényének végéig…)

  • btomp
    • btomp

      Meg Ronaldo, És Nistelrooy meg még páran a hőskorszakból!

      • Jose

        azt tartom, hogy az igazi egyéniséggel megáldott csatárok (támadók) megritkultak az utóbbi időben

        Nyilván C és Messi, de mellettük szinte senki. Roo a 2011-es sérülése után már nem volt a régi. Most Neymar és Mbappé, akit megnézek úgy is, hogy nem a mieinknél tolják (még).

        Kane pl. szintelen-szagtalan, hiába lövi a gólokat sorozatban.

        • Cornelius Scipio Africanus

          Örülök, hogy csatár kérdésben ennyire egyetértünk 😀 (eddig)

        • ReAlantos

          Nekem Dybala játéka is rendkívül bejön. Tipikusan ésszel játszó focistának tűnik, ennek minden előnyével és hátrányával együtt, de én az ilyen spílereket szeretem.

        • dzsonee

          Ha kimondottan csatárról beszélünk, akkor már Messi se jó példa meg C is inkább csak az utóbbi időben, de tény, hogy most valahogy nincsenek csatáregyéniségek…nekem Robin van Persie is nagy kedvencem a közelmúltból, nagy kár hogy annyira üveglábú volt mint Hamupipőke cipője 🙁

      • Gareth

        Pippo. De orultem volna, ha feherbe oltozik. Nekem meg Zamorano is nagy kedvenc volt ezen a poszton.

    • Jose

      a 2 gól a videóban 😀 ahogy megindul a tömeg a lelátón 😀

  • Ronrics

    Rátekeredik a csúcs nálam./majdnem azonos Maradona angoloknak lőtt góljával!/

    • Cornelius Scipio Africanus
      • dzsonee

        Milyen elmosódottak voltak az emberek 1998ban 🙂

        • Cornelius Scipio Africanus

          Mind részeg volt, azért 😀

          • Yenko

            Minden kamerakezelő, és ez átterjedt a lencsékre.

      • sultan2004

        Hova juthatott volna, ha nem lett volna alkoholista már aktív korában!

        • Cornelius Scipio Africanus

          Én nem láttam játszani sosem. De mindenkitől csak dicséretet hallottam, ha szóba került a neve (cikkekben, interjúkban).

          Amúgy nem rég volt egy interjú vele – talán még linkeltem is, vagy csak akartam 😀 – ahol elmondta, hogy a piához azért nyúlt, mert nem bírta máshogy elviselni azt a nyomást, hogy tőle várják a győzelmet, gólokat, jó játékot. Persze ez lehet csak kifogás, de én el tudom képzelni, hogy ennek bőven van valóságalapja. Vannak emberek akik képtelenek elviselni a felelősséget, és nem tudnak fejben felnőni egy-egy feladathoz. De ez már pszichológia, és nem is akarok ítélkezni senki felett. Sajnálom őt, mert youtube videókból lejön, hogy tényleg nagyon jó focista volt 🙂 Kár hogy nem ment külföldre, az talán segített volna neki, ha kiszakad ebből a közegből.

    • Ronrics

      a bemutatott példák közül

  • ofrnkie

    nagyon érdekel az írás, mindjárt el is olvasom, de addig is témába vágónak érzem közöttetek felköszönteni az egyik gyerekkori kedvencemet: 42!
    https://uploads.disquscdn.com/images/c2553d593296120e701ae0e77b9eb372f46163e2ed3efd7f947bf5a8993c7e25.jpg

    • ReAlantos

      Hogy repül az idő! 🙁

    • Raulitás

      Mertél volna mást írni 😀

  • dzsonee

    Az okostelefonom nem akarta lejátszani Benzema gólját. Úgy látszik anomáliának tartja…

  • LeeTaiPo
  • kisfigo

    Nekem ilyen egy ideális csatár! 🙂 Aki egy védelmet rettegésben tart.

    https://www.youtube.com/watch?v=S84vy_Zz2O0

  • Sasu

    Remek az írás stílusa, friss, ropogós, grat!

    Nem csak a csatárok vesztek ki a fociból, hanem alapvetōen az egyéniségek. De ez a tendencia az egész mostani társadalomra igaz, a cél csak a megfelelés. Taktikai fegyelem a lényeg, brazilok sehol, németeknek ez nagyon fekszik. Afrika sehol, pedig húsz éve az ellenkezōjét lehetett sejteni.

    • Ronrics

      ma már egyre inkább az edzők a sztárok..

  • dracox

    Én egy igazi cselezőgépnek örülnék a Realban aki ontja a gólokat. Egy brazil Ronaldo támadó teljesítményével és Ronaldinho cselezőtudásával.

  • ballabjobb

    en a csatarokat furcsamod sosem kedveltem igazan, csak mikor mar nem ok voltak a kiralyok. vegtelen kp-t tudok mondani, de elolrol talan leginkabb Owent kedveltem. persze o aztan nagyon melyre csusszant. az volt a legzavarobb, hogy hiaba a legnagyobb spilerek altalaban kozepen osztogatnak megis a csatare a szenzacio.
    a kedvenc csatarom pedig Lewa.

    • Cornelius Scipio Africanus

      Személy szerint nekem is közelebb állnak a középpályások a szívemhez. Ők az agy, a motor, a karmester, a romboló, háromtüdejű brusztfekák, vagy a szürke eminenciások akik meghatározzák a játékot. De a gólt általában a csatárok/támadók rúgják, ezért népszerűbbek nagyobb körben. Szerintem.

      • andreal

        Én a támadókat szeretem, és a Ramos feléket. #mennyireigenytelenvagyok

        • Cornelius Scipio Africanus

          Ez miért igénytelenség? 😀 Vagy irónia? 😀

          • andreal

            Irónia 🙂

      • ReAlantos

        Érdekes, ez nálam valahogy egyre inkább hátrafelé tendál. Amikor elkezdtem rajongani a fociért, akkor a kedvenceim egyértelműen a csatársorból kerültek ki nagy számban (Raúl, Henry, Shevchenko, …). A gyermeki őszinteség talán ezt diktálja, mert a gól az, amit az egyszerű ember is felfog, hogy milyen szép.
        Aztán ahogy haladtam előre a korban, úgy csúszott egyre hátrébb a rajongásom a pályán: először jöttek a támadó középpályások, irányítók, “playmakerek” (Zidane, Ronaldinho, Fabregas, Sneijder, …), majd most már inkább a középső- és védekező középpályások azok, akik a kedvenceimet nagy számban adják (Kroos, Kanté, Modric, Pjanic, kicsit régebbről Vieira, …). Biztos eljön majd az a kor is, amikor a védők lesznek a zsánereim, és ezzel párhuzamosan rengeteg olasz focit nézek majd.:D (Egyébként ezt sejteti az az adat is, hogy a jelenlegi keretből a négy kedvenc játékosom két védő és két középpályás.)

        Szóval az ember változik, és szerintem minél többet néz futballt, annál több aspektusát látja át. És ezzel párhuzamosan változik a kedvenc posztja is. Meg persze egy-egy focista is óriási hatással lehet erre (Raúl, mint örök kedvencem, aki ugye hátracsúszott pl. AM-be, nagyjából ennek hatására kezdtem el a posztért rajongani).

  • sultan2004

    Joséval egyetértve, R9 volt számomra A CSATÁR. Sajnálom, hogy mire ő a Realba érkezett, én már nem Spanyolországban éltem. Őt már nem láttam élőben.

  • Krityó

    Tök jó az írásod, Raulitás, bírom az indexes stílusodat… Nyilván benned volt íráskor a “Feleségek luxuskivitelben” első részének mélynyomata, teljesen kiérezni belőled, de sose szégyelld! :DDDDDDDDDDDDDD
    Miután sokszor kellett megnyilatkozni a csatárkérdésben, indoklás nélkül csak annyit (mert emlékezhettek a véleményemre): első Koplárovics MU Béla, külföldön pedig brazil Ronaldo és Raul együtt a legeslegideálisabboptimálisabbaranyközépútszerűek. Egyébként a regényt nem olvastam és utálok futni is, labda nélkül.
    :DDDD

    • Cornelius Scipio Africanus

      Mikor a lányok után futottál akkor is vittél labdát? 😀 Vagy mikor a gyerekek után futottál, akkor is? 😀 Sőt a busz után is labdával futottál? 😀 Vagy mikor megkergetett egy kutya? 😀

      • Krityó

        Mindig. Vagy nem futottam utánuk. Majd ő jönnek hozzám, a buszt kivéve. :DDDD

  • WT14

    Vajon ki lesz a PL-ben szeptember legjobb játékosa, és vajon miért Harry Kane? (ha már a csatárok a téma)

    • Cornelius Scipio Africanus

      Azért durva hogy 2017-ben ott tartunk, hogy Kane egy jó csatár. Mármint nem bántani akarom őt. De az én szememben karakter nélküli csatár. Fossa a gólokat, elismerem. De szerintem Owen2.0 lenne a srác ha PL-en kívül igazolna. Aztán persze lehet tévedek. De bármikor látom a srácot, ez az érzésem. Ettől függetlenül nem azt mondom hogy rossz, vagy nem ismerem el – mielőtt valaki nekem esne, és ezzel vádolna meg. Csak úgy érzem egy tökéletes láncszem abban a gépezetben, és nem egy klasszis csatár.
      (Mit kapok ezért :((( )

      • WT14

        Top klasszisnak én se mondanám, mint amilyen Ronaldo, Henry vagy Ibra volt, de ilyenek nincsenek is nagyon a mai piacon klasszikus csatár poszton, talán Lewandowski és Suarez, de jobbak már ők se lesznek (ja meg persze CR az új posztján). A mostani futballban nem a középcsatárok idejét éljük.

        • ballabjobb

          plusz Kun

  • kodex

    I was impressed with Madrid’s pressing scheme, as when they are out of possession is usually when they are the weakest. Though this game showed signs that they are beginning to improve even in this aspect, making
    them even harder to control. http://spielverlagerung.com/2017/09/27/real-madrids-diamond-continues-to-win/
    http://spielverlagerung.com/wp-content/uploads/sites/2/2017/09/starting-system-671×1024.png

  • robroy

    Hyall ,Valaki nézi a PSG meccset?? azért elg faaszipántos ez a trio elől ,iváncsi leszek hol fogynak el vagy állítják meg őket.

    • ofrnkie

      nagyon úthenger, mbappénak itt lett volna a helye, meg igazából én nejmárt is full szeretném, de a múltkori ilyen tárgyú felvetésemet nem fogadta töretlen lelkesedés

      • bdyd

        érthetetlen 😀

      • robroy

        Mbappe jöhetet volna a képeségei alapján ,ego alapján nem. Neymárt én se becsülöm. De ez személyes vélemény,akkárhogy focizik nem kellene.

        • Cornelius Scipio Africanus

          Mbappé egójával mi van? Én akármikor olvastam nyilatkozatot tőle, mindig éretten beszélt és kicsit sem tűnt úgy, hogy el van szállva. Pont hogy kiemelte hogy rengeteget kell még fejlődnie. Pályán se önző. Szóval nem értem miből vontad le ezt, hogy gond van az egójával.

          • ofrnkie

            gondolom a lóvé miatt gondolják nagyképűnek, merthogy sokat kért és felborította volna a bértáblákat

          • WT14

            Akkor miért akart a 2. legtöbbet kereső játékos lenni a keretünkben 18 évesen?

          • Cornelius Scipio Africanus

            Emiatt támadható, valóban. Azért én óvatosan kezelném ezeket a pletykákat. De ha igaz, akkor örülök hogy nem jött. Kedvem viszont nincs ebbe belemenni 😀 (mert nincs itt, és nem is lesz mostanában)

          • robroy

            Én is igy gondolom , hogy ha annyira érett lett volna akkor beáll a sorba. De nyilván annyira nem hülye elment sztárnak máshová ahol meg is fizetik,és azt kell miondjam jól össze is illik eddig ez a trió tudásban , játék felfogásban.

          • ofrnkie

            de miért? mármint pl. Bale se “állt a sorba”, a prémium igazolásoknak nálunk korábban prémium fizetés járt, gondolom ezen buzdult fel a gyerek. Persze, pl. én reménykedtem benne, hogy tényleg ide akar jönni focázni mindenáron, de nem tudom mennyire védhetőbb ha esetleg a PSGből jön ide 23 évesen és kiemelt fizetést kap.

            persze én annak örülnék, ha nem lennének ilyen értelemben “prémium” igazolások, de ha a nagy lóvét megkapná pl. Hazard vagy Lewa vagy akárki, nem látok érdemi különbséget

      • Jose

        I am with you.

    • robroy

      Dobsz egy linket?, 😀 😀 😀

  • WT14

    Ki nézi velem a Chelsea-Cityt? 😀 Mindjárt kezdődik.

    • WT14

      Én! 😀

      • WT14

        Király, van fasza búzasöröm, kérsz egyet?

        • WT14

          Persze, jöhet!

          • WT14

            Köszi, jó arc vagy.

          • WT14

            Tudom! 😀

          • elkesetthusvetinyul

            meg szerény

    • sultan2004

      Fél szemmel ott vagyok.

    • Cornelius Scipio Africanus

      Akkor majd add le a drótot, hogy ki hogy játszik, meg mi a játék képe! Köszi! 😀
      (annyira ne rúgj be hogy nem látod a meccset 😀 )

    • robroy

      van esetleg valakinek egy jó stream linkje?? köszi 😀 😀

    • Manócska

      Én nézem veled. 🙂 Nem kis gólt gurított De Bruyne.

      • Cornelius Scipio Africanus

        Épphogy begurult 😀
        (Pedig reméltem hogy kikap Pep 😀 )

        • Manócska

          Nem teljesülhet minden kívánságod. 🙂

        • WT14

          Nem tudom mit akart Conte, de hazai pályán ez nagyon kevés volt. Morata séülése mondjuk betett, onnantól semmi veszélyt nem jelentettek kapura, mondjuk nem is értettem miért középpályást hozott be helyette. Hazard sokszor nagyon látványosan egyedül volt, kereste a passzopciókat, de hiába, mert közel s távol senki nem volt. Nem tudom, lehet hogy szimplán csak szar napot fogtak ki, vagy sokat kivett belőlük a madridi meccs, de nekem itt eléggé úgy tűnt hogy a kopasz lemeccselte Contét.

  • johnglade

    Help! Oldal betöltéskor automatikusan elindul az összes videó, ez által pedig ki is nyírják egymást, vagyis nem töltődnek be (nem csak itt, nso-n is pl.). Kurva idegesítő. Van még valaki akinél ez történik? Mit kell tenni hogy ez ne így legyen? (Chrome, up-to-date a böngésző)

  • johnglade

    Mormota pasztmek, nyilván akkor sérül le amikor nem mikiegér csapat ellen kéne bizonyítani hogy visszavehessük 120 millióért…

  • ZeRo

    PSG-City csilliárdosok csatája, vajon melyik csapat győzne?

  • V.I.C.

    Raúlt csipáztam persze, majd Nistyt is, aztán Huntelaart, majd Marianót is elölről így a közelmúltból tőlünk. Jó kis poszt btw. 🙂

    • ReAlantos

      Huntelaar szerintem indokolatlanul kevés lehetőséget kapott nálunk, őt nagyon szerettem. Sajnáltam is, amikor elment. Egy Adebayor helyett nyugodtan lehetett volna ő ezerszer inkább.

      • ZeRo

        Nem mint ha ő olyan sokat játszott volna. 😀

        • Cornelius Scipio Africanus

          Hála égnek egyik se rontotta sokat itt a levegőt 😀

      • Cornelius Scipio Africanus

        Nem lehet hogy a fiatalságod és az idő megszépíti az emlékeid Üntelár megítélésében? Szerintem hatalmas balf*sz volt. És kifejezetten örültem hogy elment. RvN bal cipőfűzőjében több foci volt mint a klónjának kikiáltott fiatalban. Szerintem. Persze lehet picit túlzok. Vagy csak túl szigorú vagyok?
        Nekem Ronaldo, Raúl, Morinentes az etalon. Robinhokat, Benzemákat meg megtűrök, mert hasznosak voltak, de nem kiemelkedőek, akikre úgy emlékszem, hogy: nah ő! nah Ő csatár volt! De csak hogy világos legyen, van több kaszt. (csak csatárok)
        1. Ronaldo, Raúl, CR
        2. Morientes, RvN, talán még idefér Benzema (ha megvillantja amit tud)
        3. de lehet itt van Benzema ha azt nézem mire volt képes átlagban, Robinho
        4. Higuaín, Baptisa, Borsócska
        5. Huntelaar, Owen, Saviola, Adebayor

        Lehet ezzel megbántottam valakit, mert más a preferenciánk, de ez szubjektív dolog nagyon. Nálam kb ilyen a lista. Lehetne bővíteni még a listát de nem akartam olyanokat hozni akiket keveset láttam a 90 évek végéről, 2000es évek elejéről, vagy nem emlékszem rájuk annyira. Én elfogadom, hogy másnak ez. De ilyen 4-5. “kategóriás” (mármint nálam) szintű csatárokat nem akarok újra itt látni. 1-2ből jöhet valaki 🙂 (Mbappéban láttam azt hogy 2. kategória lehet(!) de kiderül az lesz-e)

      • bdyd

        atyaég, mindig elfelejtem, hogy Adebayor errefelé is focizgatott 😀 de szép idők voltak azok…

  • dzsonee

    Beharangot mikorra tervezitek? Csak úgy, pusztán kiváncsiságból, semmi nyomást nem akarván rátok helyezni 🙂

  • dracox

    Nah srácok Carvajal pihenőre ment másfél hónapra… felkészül Hakimi

    • ReAlantos

      És/vagy háromvédős rendszer Lucassal és Bale-lel a két szélen.:)

      • Cornelius Scipio Africanus

        Erre látsz esélyt? Remélem nem ülünk fel ennek a 3-5-2 hypevonatra 😀
        Hakimi szerintem annyira nem gyenge játékos, hogy ne lehessen bedobni egy Espanyol ellen. Legalábbis nekem a felkészülési meccsekből ez jött le.

        (Remélem a Fifa vírust senki nem kapja el.. már lőre fosok a maradék vb selejtezőktől :/ )

        • ReAlantos

          Nem mondtam, hogy ezt szeretném, sem azt, hogy látok rá (reális) esélyt. Szimplán csak felvetettem, hogy ez is egy formáció, amit a szélső védőink 3/5-ödének (számoljuk most ide JollyJokert is) lebetegedésével fontolóra vehet ZZ.

          Én is inkább vetném be Hakimit. De mivel a tökutolsó Alaves ellen sem játszhatott, így bennem felmerült ennek az esetnek a valószínűsége is.

          • Cornelius Scipio Africanus

            Én sem éreztem úgy hogy ezt akarod 😀 Kérdés volt 😀
            Hát nagyon remélem hogy Hakimi kezd és nem bénáskodunk 3-5-2ben :/

          • ZeRo

            Vagy Casemiro középre és Ramos ki a szélre. ZZ képes rá. 😛

          • ReAlantos

            Na, erre nem is gondoltam, pedig nem kizárt.:D Bár azért erősen meglepne, ha Ramos a szélen játszana.

    • ZeRo

      Nah, mi történt? Lemaradtam.

      • Cornelius Scipio Africanus

        “A Dani Carvajalon elvégzett tesztek kimutatták, hogy a játékos szívburokgyulladásban szenved, melynek oka vírusos fertőzés.” forrás: pena

        csóri :/ Bár Resid ha erre jár felvilágosíthatna hogy ez miért 1,5 hónap? Azért mert Dani élsportoló és nagy terhelésnek van kitéve a szíve, és el kell telnie 1,5 hónapnak mire teljesen terhelhető lesz a szív?! Szegény Dani… :/

        • ZeRo

          Az igen, nem is nagyon hallottam még ilyen gyulladásról. Ez a Dani fiú, tényleg nagyon tud. 🙂
          De remélem mielőbb, meggyógyul. És vajon mióta van ez neki? Lehet ez is okozta a pocsék formát?

        • t20-puerto del sol

          Túlterheltség?!

    • WT14

      Most olvastam én is. Nem szoktam örülni válogatott szünetnek, de most nem járunk rosszul vele (persze ha nem sérülnek meg ott is emberek). Valamelyik balhátvéd csak visszajön mire megint játszunk, és akkor Nacho átmehet jobbra. Ma meg valahogy meg kell oldani.

  • sultan2004

    Zidane: “BBC: „Már remélhetőleg nem kell sokat várnunk arra, hogy mindannyian egyszerre legyenek ott a pályán. Legyünk türelmesek.”

    Anyád! :-))))))

    • ZeRo

      A cserepad még a pálya része, nem? 😉

    • FrancIsco

      Pedig nagyon nagyon bíztam benne, hogy az MSN megszűnésével végre elfelejtjük a BBC nevű valamit, de úgy érzem nagyon optimista voltam:))

  • Turbo

    Beharang?
    Oké, köszi, várok türelemmel.

    • Jose

      Tippeldében már le lehet adni a voksaitokat.
      Beharang 30 perc múlva.

      • Cornelius Scipio Africanus

        Meddig lehet leadni a tippeldét Zsozinnyó?

        • Jose

          19:30

    • Manócska

      Nekem is hiányzik. Én is szeretem olvasni az írásait.

  • WT14
    • Cornelius Scipio Africanus

      Érdekes ez az egész dolog..
      Ha jól tudom a legutóbbi felmérések szerint a katalán emberek többsége nem akarna kiválni.
      A spanyolok azt mondják ez alkotmányellenes.
      A katalán parlament meg mindenáron véghez akarja – és viszi – vinni a népszavazást. Szóval tiszta káosz ez az egész, innen, kívülről. Nyilván nem vagyok katalán, nem érzem át ezt. De szerintem hatalmas öngól lenne a katalánoknak a kiválás. Nekem éltek ott barátaim kb 1 évet és a munkatársaik – irodában dolgoztak – nagyon nagy többségének semmi baja nem volt, és nem akart kilépni, mert szerintük most jobb, mintha kilépnének.
      Mindenesetre remélem nem lesz semmi komoly balhé :/

      gondolom ott is tombol a populizmus izomból… ezért van ez az egész felhajtás

      • WT14

        Nyilván nem tudunk az ottaniak szemszögéből véleményt mondani, viszont az tény hogy gazdasági szempontból nem lenne egyszerű történet egy ilyen kiválás. Ugrik az EU tagság, meg konkrétan az összes tagság az összes nemzetközi szervezetben. Persze be lehet nyalni a populista dumát, hogy az EU szar, és tény hogy sok tekintetben tényleg szar, de azért Katalónia nem egy Nagy-Britannia, hogy olyan jó lenne nekik az EU nélkül (ugye már ők is rájöttek hogy lehet hogy hülyeség volt megszavazni a kilépést). Ha hirtelen megjelennek a vámok, gyanús, hogy a multik, a gyárak fognák magukat, és kivonulnának az országból, ameddig nem rendeződik a helyzet. Manapság nem tart semeddig összecsomagolni egy üzemet, és áttelepíteni mondjuk Valenciába, vagy akár egy francia városba. Meg a turizmus, ami elég magas arányát adja a regionális GDP-nek, is valószínűleg megcsappanna, mert hirtelen nem lehetne simán beutazni EU-s útlevéllel, ahogy jelenleg. Esélyes hogy sok német turista nem akarna szarakodni útlevéllel, inkább elmenne máshova. Kis országról lenne szó, szóval ha visszaesne a turizmus és az ipar, kurvára megszopnák. Szóval így látatlanban is bonyolult történet lenne ez. És ezek csak olyan alap dolgok, amik nekem innen, 1000 km-re, részletes utánajárás nélkül is eszembe jutnak, gondolom akkor az ottaniak ennél sokkal inkább tisztában vannak a következményekkel.

        • Cornelius Scipio Africanus

          A turizmusról meg annyit, hogy állítólag nagyon tele van a f*szuk az ott élőknek, hogy ilyen sok a turista és élhetetlen a város főszezonban. Ezt barátaim is alátámasztották, hogy májustól szeptemberig halál a város, és ezért nagyon ki vannak bukva az ott élők, és már szabályoznák valahogy. Szóval a turizmus jelenleg mondhatni kivan maxolva. A többivel egyetértek 😉 Ezt meg csak kiegészítésnek gondoltam 🙂

          • WT14

            Igen, ezt olvastam én is, de ez nem egyedi történet, elég durván túl van tolva a turizmus sok európai desztinációban, ahol a lakóknak tele a tökük. Horvátországban is ez van pl. Dubrovnikban, meg egyes görög helyszíneken is, de hogy csak a nagyvárosi turizmusnál maradjunk, Budapest VII. kerület is jó példa.
            Röviden, a turizmus megvalósulásához ugye három dolog kell: motiváció, szabadidő, és szabadon elkölthető jövedelem. Egyre növekszik az a réteg, amelyiknek mindhárom megvan, szóval a turizmus is kezdi elérni a kapacitás korlátait sok helyszínen, főleg a mainstream desztinációkban. Ugyanakkor korlátozni elég nehéz, szóval a lakók szopják meg, akik ugyanakkor a jövedelmekből is nagy arányban részesülnek akár a munkahelyek, akár szimplán a helyszínen érvényesülő gazdasági multiplikátor hatás által. Mert ugye ha Juli néninek kurvasok bevétele van a turistákból, akkor drágább szalámit is fog venni a boltban, meg drágábban csináltat frizurát, akkor persze a fodrásza is drágább szalámit vesz a boltban, a prosperáló bolt több embert alkalmaz, és így lehetne folytatni a sort. Na, kicsit elkanyarodtam, de a lényeg, hogy ha egy akkora országban, mint pl. Horvátország vagy a leendő Katalónia, hirtelen ha nem is megszűnne, de erősen megcsappanna a turizmus, akkor a lakók is rájönnének hogy hiába csendesebb a környék, meg kevésbé vannak összeszarva a járdák, de mégse olyan jó ez így.

        • Y Nada Mas!

          Összetett. Ha Spanyolország teljes éves bevételét nézzük, annak ~ az egyharmada Katalóniából folyik be, ez pedig mindenféle számolás nélkül szemre is kijelenthető, hogy irreálisan nagy. Olyannyira nagy, hogy még az EU-tagság, és az euró megszűnése ellenére is kijelenthető, hogy Katalónia a kiválás után 3-5 éven belül Európa 10 leggazdagabb országa közé tartozna. A turizmust nem befolyásolja a kiválás, aki a barcelonai tengerparton akar nyaralni, az nem fog csak azért máshova menni, mert már nem Spanyolország része. Illetve az ipar is elég összetett, nyilván lennének cégek, gyárak, akik mennének, de ez nem lesz nagy tényező. Annyira megugrik a GDP, hogy simán ki tudják majd ezeket az akadályokat küszöbölni. Tulajdonképpen egy új Monaco-Luxemburg kaliberű állammá nőné ki magát.

          Nekem mindegy is, csak maradjon egyben a La Liga. A többi nem igazán érdekel.

          • WT14

            Tartományonként nézve Katalónia sokkal többet tesz be a közös asztalra, mint amennyit levesz onnan, ez tény. Persze ugyanez megvan máshol is, elég csak É- és D-Olaszországot említeni, vagy a volt NDK-NSZK kettősét, csak itt ugye hozzá jön, hogy adott egy állam nélküli nemzet, amelyik függetlenedni szeretne. De ez ugye kényes ügy a spanyoloknak, mert azon kívül hogy elveszítenék a központi régió melletti másik nagy gazdasági centrumot, mi gátolná meg a baszkokat pl., hogy másnap ők is ki akarjanak lépni, a precedensjog elve alapján?
            Viszont a másik oldalról nézve akkor se hiszem, hogy olyan simán visszaállna minden a régibe az új országban, ha kilépnének. Az új ország méreténél fogva olyan szinten rá lenne szorulva a turizmusra, hogy elég lenne egy 20% körüli visszaesés, hogy sokan elveszítsék a munkájukat, akkor pedig csökkenne a fizetőképesség, stb., vagyis elég kedvezőtlen láncolat indulhatna el, ami a multik kivonulásával együtt hamar válságot eredményezhetne. A multik szempontjából pedig a mai globalizált világban nincs rosszabb, mint a bizonytalanság. Ők nem várnák meg, hogy 8-10 év alatt rendeződjön az EU tagság, meg minden nemzetközi szerződés, a legkisebb bizonytalanságra is pakolnak és mennek. A nemzetközi bürokrácia pedig olyan szintű, hogy ennél hamarabb aligha rendeződnének a dolgok. És a turizmus is manapság olyan trendeket mutat, hogy a legtöbben épp oda mennek, ahová 50 euróval olcsóbb a repjegy, vagy épp van a neten egy jó és olcsó szállásajánlat. Egyre kevesebben vannak, akik ennyire tudatosan tervezik meg a helyszínt a mai globális kínálatban. És ha Barcelonában hirtelen drágulnának a szállások, és az odautazás, sokan inkább elmennek Rómába, Párizsba vagy mittudomén hova, ez pedig pont akkora csökkenést eredményezhet, amit kis ország lévén igencsak megéreznének. Két ismerősöm idén pl. majdnem Rómába ment, de aztán találtak a neten egy olcsó út+szállás csomagot Barcelonába. Szóval az biztos, hogy nem egyszerű történet ez.

      • Y Nada Mas!

        Ki akarnak válni, 70-30 (valahol 65-35) százalékot jósoltak mindenhol, ahol én olvastam a népszavazásról pár napja. Sajnos már 2 órája balhé van, vannak durva videók. Szerintem ma nem is lesz meccs, elég fura lenne, ha ott focizgatnának miközben a stadionon kívül verik a rendőrök a népet.

    • kodex

      el sem utazott az Espanyol kerete akkor? :PP ;))) szabályok szerint 3-0 és kiegyeztünk. uez LPnek idegenbelire – és máris csak 4 pont a különbség. Perez elintézi. Nagy taktikus az öreg. 😛 :DDD amúgy: https://444.hu/2017/10/01/katalanok-allnak-szemben-katalanokkal

      • Cornelius Scipio Africanus

        Ezt még nem olvastam mikor leírtam a kommentem. Szóval elolvasom mekkora hülyeséget írtam, vagy sem 😀

        • kodex

          az írás 1 katalán értelmiségi, jelentősebb véleményformáló szempontjairól/véleményéről szól (bár benne van a cikkben). ööö… izé: a mai meccsekről nem esik szó. csak még mielőtt… 😛 :DD

          • Cornelius Scipio Africanus

            Azért ennyire sötét nem vagyok, hallod-e :DDD

  • Jose