Miről beszélek, amikor csatárról beszélek?
A szezon eleje, illetve dehogyis, Morata eladása óta. Illetve dehogyis, Higuaín eladása óta. Illetve dehogyis, az elbenzemázás kifejezés megalakulása óta. Illetve… Szóval vita tárgyát képzi egy ideje a csapat körül, hogy milyen egy ideális csatár, miket csinál és miket nem. Hogy lő gólt és hogy nem hagy ki semmilyen lövést, ha az ellenfél térfelére jut. Videós poszt jön, mert ilyet még nem csináltam.
Ma délután jöttem haza az oskolából, olvastam, üvöltött a fülembe a dubstep, hogy ne halljam a mellettem ülő hölgy hangos telefonbeszélgetését, amiben részletesen megbeszéli a barinőjével, hogy tegnap milyen rossz volt neki, hogy letört a műkörme (na jó, 1 percre lenyomtam a zenét, hogy megtudjam, hogy mit ecsetel ennyire hevesen gesztikulálva, de nehéz volt baltaarccal tűrni a súlyos gondokat). Aztán dugó lett, mert mint később kiderült, egy huszonévesnek tűnő szőke hölgy az ikszötösével belerongyolt az előtte haladó kocsiba, mert a nembémvének meg kell állni a pirosnál. Hallatlan. (Amúgy nem vagyok szexista, bár nagyon úgy tűnhet.) Közben a szerkesztőségi chatben José jelezte, hogy nem lesz kész a mai napra szánt ‘Rabszolgaidomítás kezdőknek’ című poszt. Majd ránéztem a kezemben lévő könyvnek a címére, és eszembe jutott egy cím. Ez a poszt címe. (Az említett könyv Murakami Harukitól a ‘Miről beszélek, amikor futásról beszélek?’ című volt. Nem szeretek futni, viszont az írót igen, szóval kiváncsi voltam, hogy milyen az, amikor ő szeret. Mert tegnap néztem egy… Majd ha valakit érdekel, kommentben leírom.) De tényleg, mit szeretünk egy-egy csatárban? Mitől csatár a csatár? Meg mit szeretünk bennük egyáltalán? Hát persze, hogy a gólokat. Pár szóban, illetve videóban összefoglalom.
Harcol
Lő
Messzebbről is lő
Még messzebbről is lő
Meg még még messzebbről is lő (befejeztem, nyugi)
Teker (még ha öregen visszatér is)
Tekeredik
Rátekeredik
Fut
Emel
Átemel
Kap
Fejel
Jó helyen van
Sarkaz
Ollózik
Higgadt
Ugye, hogy nem oly könnyű csatárnak lenni? Meg összeszedni sem, szóval szóljatok a kommentek között, hogy kit/mit hagytam ki.
Ha tetszett a poszt, oszd meg!