Benzema vs Bale (VILLÁMPOSZT)

5 nappal ezelőtt Norma a közös levlistán felvetette az alábbi problémakört:
A kérdés az lenne, hogy el tudnátok-e képzelni Bale-t Benzema helyén, hasonló szerepkörben.

Az világos, hogy Zidane a kétcsatáros rendszert erőlteti, (tudom, nyilván Benzema személye nagy szerepet játszik ebben) de Benzema nem igazán tudta hozni azt a teljesítményt – mezőnyben sem -, amit megszokhattak a madridisták az előző években tőle – amiben kimagaslott a piacon csatár létére. Viszont Bale egy szabadabb szerepkörben, visszavontabb csatárként, lehet, nem muzsikálna olyan rosszul. Hátralépve lenne területe is, Ronaldo maradhatna elől centernek, és a szélre sodródások is sokkal jobban állnának neki, mint Benzemának és Moratának. Plusz fejjátéka is jobb a franciáénál. Lehetne ez megoldás hosszabb távon is – feltételezve, hogy a marketing szempontokat mindenképpen figyelembe kell venni? (Tehát nem olyan választ várok, hogy; nem, akkor már inkább Asensio stb., mert ez alapvető ugye. Inkább az, hogy Benya vagy Bale a jelenlegi rendszerünkben és játékunkkal.)
A válaszaink:

Sultan
Bale legnagyobb erénye a sebessége, amit eddig szélről tudtunk kamatoztatni. Bennem felvetődik a kérdés, hogy Benzema helyén megállná-e a helyét. Elsőre szkeptikus vagyok.
Ha elképzelem, hogy Bale-nek kellett volna az Atleti ellen becseleznie magát az alapvonalon, hát, elég homályos az a kép.

Zizou
Rafa idején próbáltuk csatár mögött játszatni, ha jól emlékszem ő maga szeretett volna ott. De hogy konkrét centerként… hát, nem tudom. Jól fejel, de nem biztos, hogy mindez elegendő lenne. Akkor inkább tegyük át a bal szélre, CR meg középen. Marcival ott szép lenne. Plusz ellensúlyozhatná Marcelo hajlamát a fenn ragadásra.

Norma
Annyira nem konkrét centerként azért. Nem a pozíciós játéka lenne előtérben, hanem visszalépne mélyebbre labdákért, amivel ki tudna mozgatni védőket és a középpályával együtt játszva, talán ki is lehetne ezt használni. Ronaldo közben lekötne 1-2 védőt elől. Benzema is sokat mozog ki a szélre, ami abszolút nem fekszik neki, ebben mindenképp jobb lenne. Mondjuk egy top formában lévő Benzema jobban látná el a feladatot, ezt aláírom. De nem igazán érzem azt, hogy láthatjuk még azt a Benzemát.

Bal szélre nem tenném ki, mégpedig azért, amiért jobb szélre sem raknám… nem játszunk szélsőkkel. Ilyen egyszerű a magyarázat. Ahhoz meg kéne változtatni a rendszert, hiába az a legoptimálisabb poszt számára. 4-3-3 nem működik, bármely más formáció pedig nagyobb változtatást igényelne, és jobban kijönne 1-2 poszt hiány.

Jose

Ebbe a szerepbe bele lehet kényszeríteni Bale-t, sőt, azt is elhiszem, hogy az ügynöke befolyására azt gondolja, hogy el tudja látni az ezzel járó feladatokat.
De nem működne. Bale nem nyújtotta a Realban még egyszer sem azt a teljesítményt akár egy hónapon át, nem hogy egy szezon egész során, amiért a T’hamből leigazolta Krőzus Király. Bale a bal oldalon tudna Bale lenni. Az, hogy szorgalmas és alázatos, egy percig nem lehet vitatni, de mi értelme van ennek, amikor az ő esetében nyilvánvaló, hogy a csapat játékához bal oldalon sokkal többet tudna hozzátenni, mint így, tükörszélsőként?

Ok, a csatárság… Bale egyszer sem tudott igazán nagyot alkotni akkor, ha háttal a kapunak kellett a meccs nagy részében játszania. A csatár és a kapus különleges állatfaj. Ezekre születni kell. Én még egy esetről sem tudok, hogy egy konkrét posztra nevelt játékosból klasszis csatárt faragtak volna pályafutása közepén. Bizonyos német Bastian jobb oldali középpályásból lett mélységi irányító. Bale balhátvédből lett Angliában a világ legjobb bal oldali támadója. Alan Smith, Fergie terve szerint, egy közepesnél jobb csatárból lett volna egy közepesnél jobb mélységi irányító – de az a projekt megbukott. Ellenben bevált, hogy bizonyos wales-i varázsló, férfi rokonok asszonyait megpatkoló Ryan balszélsőből előbb CR miatt tükörszélső, majd koránál fogva belső középpályás lett. Viszont ezek a sztorik mindegyikére igaz: olyan posztról olyan posztra váltottak, amelynél mind az eredő, mind a cél esetében NEM kell a kapunak háttal állva játszani. Az nem egyszerű mutatvány.
Bale-nek nem menne. Mindent elkövetne, hogy mégis, de mégse.

Zizou

Tehat center mögött játszana. Érdekes lenne. Azt kellene előidézni, hogy egy középső védőt kimozgasson a védőfalból. És a másik középső védő és a fullback vagy esetleg wingback (attól függ hány védővel állnak fel) közötti területre indulhatna be CR. Mondjuk Bale kilép egy védővel a nyakán egy felpasszra, vissza Iscónak vagy Kroosnak, aki egyből indítja az üres területre mozgó CR-nek. De az is lehet, hogy CR középről magával visz egy védőt picit jobbra, Bale a pálya közepe felé hoz egy védőt és az üres folyosón megy a passz a szél felé Marcinak.

Tudom, most ez így papíron könnyű, de abszolút reális elképzelésnek gondolom. A Barca ellen is ott volt a rés a középhátvéd és a fullback között. Észre is vette a Barca és a második félidőben megpróbálta kihasználni ezt. Volt pár ígéretes próbálkozása.

Illetve összességében elmondható volt, hogyha a Barca több elfutással fenyegetett volna, akkor sokkal kevésbé kompakt a Juve védelem. Ez tisztán látszódott. Ha ez nincs, akkor sokkal könnyebb dolga van az olaszoknak. Valamint azt gondolom, hogy nekik ez a komfort zónájuk. Egyik se olyan mozgékony, ki kell mozgatni őket  ebből a zónából.

IronRock
Jó kérdés. Nagyjából itt mindenki leírta azt amit már én is akarnék. Egy apró megjegyzés. Amikor megírtam Bale leigazolásáról azt a bizonyos posztomat még az őshazában, kaptam érte a pofámra rendesen, mert be mertem linkelni az utwengerről egy szerző véleményét Bale-ről: “Az összes előnye: gyors és jól lő.” Nos ez, a mai napig nem sokat változott. Bale a mostani (hangsúlyozom: MOSTANI) Benzema helyett hasznosabb lenne a csapatjátékban, mert már fegyelmezetten visszazár védekezni, de a hatékony támadójátékban, okos passzok, cselek, lövések terén nyomába nem ér Benzemának. Nem a mostaninak, mert arra egy sebesült nyugdíjas csiga is képes lenne, hanem az egy évvel ezelőttinek. Benzema ösztönös tehetség, csak hát szegény hülye úgy alapból. Bale meg szorgalmas, de a szorgalma és a képességei, meg az angol futballos neveltetése beszorította őt bizonyos korlátok közé, amit átlépni tartósan nem fog tudni. Gyors a szélen, lefutni bárkit le tud, lőni is nagyon tud, de ha kombinációs játék kell – hát nem mondom, hogy Casemiro szintjén van, de nem sokkal feljebb. Ugyanakkor érdemes azt is figyelembe venni, mennyivel jobban megérti Benzema és Ronaldo egymást, és Benzema inkább alárendeli magát Ronaldo játékának. Bale-nek ez nem tudom, meddig menne, nem az egója miatt, hanem mert nem érti és érzi annyira az összjátékot mint a francia. Összegezve: nem hiszem, hogy Bale ebben a szerepkörben beválna.

Végül pedig WT14 mai kommentje az előző poszt alól:

A cardiffi felállás kapcsán ugye az kerül elő legtöbbször, hogy Isco marad-e a kezdőben, vagy Zidane képes és berakja Bale-t helyette. Mi lenne viszont, ha maradna a 4-4-2 és CR mellé kerülne be a wales-i előre? Ha már mindenképp eldöntötték hogy összedrótozzák a meccsre, szerintem ez így nem lenne annyira ördögtől való, mint kiszedni a kis spanyolt. Nyilván ez az egész csak akkor játszik, ha tényleg teljesen egészséges lesz addigra, ezt majd az orvosi team eldönti. Viszont ha egészséges, akkor szvsz simán tud hozni annyit, amit Benzema hozott a szezon 90%-ában. Ráadásul ő tud védekezni, gyors (Benzemánál még sérülten is 2x gyorsabb), és tud lőni is. Plusz, a jelenlegi alapkezdőben úgysincs opciónk a jobb oldali szabik elvégzésére, így meg lenne. Ilyen apróságokon is múlhat a meccs. Érdemes ezen elmeditálni, remélem Zidane fejében is megfordul, és nem vetemedik arra, hogy Iscót kiszedje a kezdőből.

MOST TI JÖTTÖK!

Ha tetszett a villámposzt, osszátok meg, kommenteljetek és CAMPEOOOOONES-CAMPEOOOONES! 

Oszd meg a posztot, ha tetszett!