Zökkenőmentes

Nem hozott meglepetést a Real Madrid-Leganés párharc, 3-0-s végeredménnyel abszolút a papírforma érvényesült. Se a kezdő 11, se a mérkőzés nem tartogatott nagy izgalmakat, de azért egy-egy szép megmozdulás megszakította az  unalomba hajló labdajáratást. Sajnos az ellenfél se nőtt fel igazán a feladathoz, de mi se vettük túl komolyan. Bale duplájára, illetve Mormota góljára nem tudott válasszal szolgálni az ellenfél. Így tehát egy könnyed mérkőzésen vagyunk túl, amitől  nem lett tisztább a kép. Nem az ilyen mérkőzések fognak lehetőséget adni a királyi gárda valós erejének és formájának felmérésére. Most azonban hajtás után az összefoglaló következik! 

 
Ahogy már említettem, igazi sör meccs lévén, lassú labdajáratásokkal folydogált a találkozó. Az első nagyobb helyzetre egészen a 21. percig kellett várni, amikor Ronaldo egy kiugrás nyomán került szembe a kapussal, de nem kellett túlságosan aggódni, mivel méterekkel a kapu fölé küldte a játékszert. Talán nem lenne nagy kérés, hogy a portugál az ilyen helyzetekben legalább a kaput találja el. Egyébként több alkalommal próbálkoztunk a védők mögé belőtt indításokkal, főleg Ronaldo igyekezett eképpen helyzetbe kerülni, sőt, az első gól is hasonló szituációból esett. Szóval így csordogált a meccs, az ellenfél csak elvétve jutott el a kapunkig, főleg annak köszönhetően, hogy hagytuk. Érzésem szerint az ilyen szituációkban szimplán asszisztálunk, meg kellene találni a megfelelő szintű agresszió alkalmazását, amely révén már jóval a kapu előtt meg lehetne akasztani a támadások nagy részét.

Az első gólra a 38. percig kellett várnunk. Isco zseniális passzából Bale indult meg, majd elhúzva a labdát a hálóőr mellett, a kapuba lőtt. Ezek után úgy látszot,t nem fog változni az állás az első félidőben, de a 45. percben szabadrúgáshoz jutott a habfehér gárda, amit Kroos végzett el. A lepattanó labdát Bale találta meg a leghamarabb, így azt bekotorva 2-0-ra módosult az állás.

A második játékrész remekül indult, vélhetően azzal a paranccsal jöttek ki a srácok, hogy nyomják meg az első 10-15 percet. Döntsék el az összecsapást. Ehhez mérten aktív játék jellemezte ezt az időszakot, főleg Bale révén kerültünk igen közel a 3. találatig. A welszi egy kényszerítő végén jutott lövőhelyzetig, majd néhány másodperccel később fejjel tudott veszélyeztetni. Mindez egyébként azért érdekes, mert az előbbi  kényszerítő talán az első volt ezen a találkozón. Sőt továbbmegyek az első és egyetlen olyan akció volt, ami valamelyest kidolgozott támadás útján tudta megbontani az ellen védelmét.

Az előnyünk növelésére azonban várni kellett még, az aktív időszak is kezdett elcsendesedni és a teljes unalomból csak a cserék tudták a találkozót kirángatni. A 62. percben Modric érkezett Kovacic helyére, majd 6 perccel később James váltotta Iscót. Itt kell megemlítenem, hogy mind Isco, mind Kovacic jól szerepelt. Most is kiemelkedtek egy tekintetben, olyanra képesek, amire talán senki más a keretünkben. Mégpedig nagyon jó érzékkel tudnak ritmust váltani és betörni az ellenfél védelmi vonalai közé. Mateo a robbanékonysága által tudja megvalósítani, míg Isco a technikai képessége okán. Olyan rendszert, taktikát lehetne kialakítani általuk, ami sokkal inkább építene a kombinatívabb játékra. Elengedhetetlen pillérei lennének egy ilyen szisztémának, de míg ez meg nem valósul, marad az ívelgetés.

Bale után Moratát lehet kiemelni, aki egy darabig ugyan nem jutott el a kapuig, de nagyot melózott. A befektetett energia a 76. percben meg is hozta a gyümölcsét, remek érzékkel ment el két védő között, így betörve a 16-os területére, majd kilőtte a bal felsőt. Ezután nem sokkal megkapta a megérdemelt pihenését, Lucas váltotta. A mérkőzés hátralevő részében nem sok említhető dolog történt, az eredmény nem változott, többnyire labdatartás folyt. A ráadás végén még CR jutott szabadrúgáshoz, de a szokásos módon a nézőtérre küldte a játékszert. Ezzel is tökéletes mintát szolgáltatva a mai teljesítményéhez. Már talán kár bántani, mert megint aktív volt, de eredménytelen és soknak éreztem. Szerintem több ízben bizonyult károsnak a támadásban való részvétele.
Tehát a 3 pont a zsebben, ez a lényeg. A játék továbbra is igencsak kérdéses, de ameddig jönnek az eredmények, nem panaszkodhatunk (max a szép futball hiánya miatt). A hónap során kiderül mennyire lesz ez elég, mind a Dortmund, mind az Atletico ellen tesztelésre kerül a királyi gárda valós ereje.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!