Beharangozó La Liga Zizou  

Újonc a Bernabéu-ban

Beköszöntött a november, így érdemes kisebb mérleget készíteni az eddig lejátszott mérkőzések alapján. A La Liga küzdelmeiben 10 fordulót követően 24 ponttal az élen állunk, de csak két pontra van lemaradva a Barcelona. A BL csoportkörei is javában zajlanak, 4 találkozót követően 8 pontot gyűjtve, a második helyen állunk az F jelű csoportban. Tehát összesítve a 14 mérkőzésen 40 gólt rúgtunk és 17-et kaptunk, ami 2,8 és 1,2 gólátlagot vont maga után. Csak összehasonlításképpen a Barca 44 találatnál jár, és 1-gyel kevesebbet kapott, ezért a katalánok statisztikája a következőképpen alakul: 3,1 gól/meccs, 1,1 gól/meccs. (A Bayernt is megnéztem: 35-9, 2,5 rúgott gól/meccs, illetve 0,6 gól/meccs). Mindezek alapján abszolút nincs miért szomorkodni, hiszen jó helyzetben van a királyi gárda. De ennek ellenére a sajtó felől hetek óta érkeznek a kritikák a csapat játékát illetően, és némelyek bizony jogosak. Viszont itt a lehetőség, hogy a mai Leganés elleni összecsapás alkalmával a fejlődés útjára lépjen a Real Madrid. Beharangozó következik! 

 

Kissé szokatlan módon, de vasárnap 12:00-kor már a tv-re kell tapasztanunk a szemünket, hiszen a Leganés csapat látogat a Santiago Bernabéu-ba. Az újonc jelenleg a 16. helyet foglalja el a tabellán, ahonnan azért lehet még bőven javulni. Három győzelmet tudhat magáénak és mindegyiket idegenben szerezte, a Granadát, a Deport és a Celtát sikerült felülmúlnia. Az Atletico ellen egy döntetlen is összejött, bár ez hazai pályán sikerült. Ugyanakkor a Barca átment rajtuk, mint kés a vajon, 1-5-re végződött. Úgyhogy Zidane helyesen jegyezte meg a sajtótájékoztatón, hogy a Leganés jól érzi magát idegen környezetben, sőt még meglepetésre is képes lehet. Garitano Asier fiai hatalmas feladat előtt állnak, de bátor, okos játékkal könnyen zavarba hozható napjaink Real Madridja. És persze a közelmúltban volt is néhány példa, amikor gyengébb csapatokkal szemben akadt meg a gépezet.
A biztató jeleket látva talán a vendégek is nagyobb elánnal, hittel vetik bele magukat az összecsapásra. Az pedig bizton állítható, hogy az eddig 3 gólt jegyző, Szymanowski Alexanderre nagy szüksége lesz a Leganés csapatának, ha jó eredménnyel akar távozni. Számomra egységes csapat benyomását keltik, a teljesítmények alapján közel hasonló képességük játékosokból álló gárdáról van szó. Vélhetően védekezésre fognak berendezkedni és ebből szeretnének gyors támadásokkal, hosszú indításokkal zavart okozni a királyi gárda védelmében. Ezt támasztja alá a felállásuk is, mivel többnyire 4-2-3-1-es rendszert preferálják. 

Ami pedig a Real Madridot illeti, legfontosabb hír, hogy Modric visszatér, néhány perc erejéig pályára is léphet, de kezdeni még nem fog. Ugyanakkor Benzema kisebb sérülés miatt kihagyja a találkozót, és csak ennek köszönhetően bomlik meg a BBC. Persze CR és Bale ott lesznek, de köztük vélhetően Morata jut lehetőséghez. A középpályán Isco vagy James juthat szóhoz, természetesen Kroos és talán Kovacic mellett. A védelemben továbbra is nagy a hiány, Pepe és Ramos továbbra is sérült, ezért Nacho és Varane fog kezdeni. A szélre visszatér Marcelo, illetve Carjaval is pályára lép.

Zidane nyilatkozatában kitért a csapat állapotára, ami a nem túl nagy mértékű rotáció ellenére is jónak tűnik. Emellett pedig a kritikák és fejlődés is terítékre került, és ez a része már nem tetszett. A francia mesterünk ugyan könnyed mondatokkal elhessegette a csapatot ért kritikákat mondván, hogy folyamatosan kapnak ilyen jellegű észrevételeket. Illetve azt is elismerte (mi mást tehetett volna?), hogy fejlődniük kell. A problémám csak annyi volt, hogy ez ugyanúgy fennállt 10-20 meccsel ezelőtt is, de különbséget a csapat játékában nem sokat látni, fejlődés jeleit még kevésbé. De mikor kezdődjön, ha nem ma, a Leganés ellen?! Jó mérkőzés reményében fogok nekiülni a meccsnek. Hala Madrid! 

Várható kezdők:

Real Madrid: Navas; Carvajal, Nacho, Varane, Marcelo; Kroos, Kovacic, Isco; Bale, Morata, C.Ronaldo

Leganés: Serantes; Víctor Díaz, Mantovani, Pablo Insúa, Diego Rico; David Timor, R. Pérez, Szymanowski, Gabriel, Omar Ramos; Luciano Neves

TV: Sport 1

Oszd meg a posztot, ha tetszett!