Folytatás Sevillában

Zidane harmadik meccsére készül, mint a Real vezetőedzője és minden bizonnyal harmadik győzelmére is. Álmodni se álmodhatott volna jobb kezdést, így hogy a kupában már nem szerepel a csapat, a sorsolás meg több, mint kedvező a bajnokságban, és az első két mérkőzése felszabadult játékot hozott. Eddig mindenki happy, a játékosok és a szurkolók is. Hajtás után beharangozunk!

Azt hiszem, senkit nem kell emlékeztetnem a késő augusztusi odavágóra. Az első igazán élvezhető meccsünk volt az új edző kinevezését követően, nem beszélve a „kis” gólokról, amit Mr. NemLövökNagyGólokat kotort be. Igazi szemfüles találatok voltak, na!

Ha ez volt az előjáték, akkor ma igazi tűzijátékra számíthatunk!

Nem lebecsülve az ellenfelet, de ennek ma simán kell végződnie, több okból kifolyólag is. Először is, a Betis november óta nem nyert mérkőzést a bajnokságban, sőt december 5 óta még csak gólig sem jutottak, pedig már eltelt azóta 6 mérkőzés. És lehet mondani, hogy teperni fognak és harcolni minden egyes pontért, amit össze tudnának kaparni, hiszen közel vannak a kieséses zónához, viszont ez ma aligha lesz befolyásoló tényező.

Meg persze az is igaz, hogy a srácok rég nem látott kedvvel végzik a munkájukat, napról-napra olyan képek jelennek meg a médiában, amik arról árulkodnak, hogy a csapat hangulata a fellegekben van. És ennek elégnek is kell lennie, hogy lesimázzuk az ellenfelet. Bocs Betis, de ez nem a te napod lesz…

Bár volt idő, amikor nem tudtam volna elképzelni magamról, hogy azt mondjam, hogy bizony sajnálom, hogy Bale több hétre kidőlt sérülés miatt. Egyértelműen a csapat legjobb formájában lévő játékosa már hetek óta és élvezet volt látni a dinamizmusát, ami a csapatra is nagy hatással volt. Bízom benne, hogy úgy fog visszatérni (vélhetően a Roma ellen), ahogyan abbahagyta.

Érdekes kérdés viszont, hogy ki fogja addig elfoglalni a helyét a kezdő tizenegyben. James valamiért nem csak Rafa alatt volt kegyvesztett, de láthatóan Zizou sem bízik benne annyira, mint várni lehetett volna. Mindeközben egyre több pletyka jelenik meg a médiában a zűrös magánéletéről, ami rossz hatással van az edzéseken mutatott teljesítményére. Fenntartásokkal kell kezelni mindent, ez igaz. De valami van a háttérben, ami miatt már két edző miatt sem került a kezdő csapat közelébe. Akármi is van a háttérben, jó lenne ha tisztázódna maga a játékos és Zidane között, mert egy jó formában lévő James tudjuk mire képes. Jelzés értékű lesz, ha most sem őt fogja beválogatni a kezdőbe.

Zidane valamiért nagyon bízik Jesében, és talán már azt utolsók között van ezzel. Nem nehéz észrevenni, hogy a sérülése óta nem a régi, rendre rossz döntéseket hoz, pontatlanok a passzai, a kapura meg szinte veszélytelen. Az akarásával viszont nincs baj, látszik rajta, hogy igyekszik bizonyítani, de sosem tudta megragadni az a 10-15 percet, amit néha megadtak neki. De egy megnyert meccsen ember legyen a talpán, aki új impulzusokat tud hozni az utolsó negyed órára. Talán nincs még minden veszve vele. Talán tényleg lát benne valamit Zidane. Talán ki tudná belőle hozni a sérülés előtti énjét. Ehhez viszont folyamatos játéklehetőségre lesz szüksége, amit nálunk nem kaphat meg. Logikus lépés lenne vele kapcsolatban egy kölcsönszerződés. Számra megvagyunk ezen a poszton, meg ugye a BBC mindig játszani fog, ha egészségesek.

És akkor még ott van Lucas, aki nagyon rövid időn belül belopta magát a madridisták szívébe. Nem csak hogy minden egyes meccsen szívét-lelkét kiteszi a csapatért. Ha kell jobb támadót játszik, ha arra van szükség visszazár és megteremti az egyensúlyt, de ha épp az kell, akkor hátvédet is zokszó nélkül játszik. Ráadásul nem csak egy lelkes szerencsétlen, aki a képességbeli hiányosságait a küzdeni akarással akarja pótolni. Megérdemelné, hogy kezdőként pályára léphessen.

A meccs kimenetelét tekintve, mindegy, hogy ki fog kezdeni Bale helyett. De érdekes lesz látni, hogy Zidane kinek szavaz bizalmat. Ebből talán pár következtetést is le lehet majd vonni.

Számomra nagy örömet okozott, hogy Zidane rögtön visszarakta Carvajalt a méltó helyére; a kezdőcsapatba. Van némi különbség, ha klasszis jobb hátvéddel játszunk, vagy ha csupán egy médiafelfújttal. Fun fact, hogy az előző 10 gólunkból 7 a jobb oldalról, Dani közreműködésével született.

Fiatal még Zizou regnálása és most még nincs szükség rotálásra. Az a legfontosabb, hogy az elképzelését átadhassa a srácoknak és, hogy ők ezt a pályán megtudják valósítani. A másik, hogy a srácok tovább folytassák ezt a felszabadult játékot, amit két hete látunk a csapattól. Az érem másik fele, hogy „melegen” kell tartani a keret többi játékosát is, hiszen közeledünk a szezon legfontosabb részéhez, amikor is bármilyen sérülés komoly veszteséget jelent, ha nem tudják pótolni. Nem kis nyomás van Zidane-on, több mindenre kell figyelnie egyszerre, de eddig pozitív hatással volt a csapatra. A következő kérdés az, hogy ez meddig fog tartani és elegendő lesz-e komolyabb ellenfelek ellen.

Kell most ennél több?

Oszd meg a posztot, ha tetszett!