Baaj van, baj! Bajvanbaj!

Visszaköszön a tavaszi szezon diszkrét bája: az megvan, hogy a Real akkor kezdett visszább venni a Világverő tempóból, mikor Modric kiesett? Az egykoron a „szezon legrosszabb igazolása” címmel is kitüntetett horvát térdsérülése mellett Béla mankón való távozása olyan, mint mikor előbb elhagysz egy százast, majd kirántasz a zsebedből egy húszezrest, és akkor értsétek jól, mert tartottam a kronológiai sorrendet. A három pont megvan, de tegnap este előjött minden, ami a kedvenceinket jellemezte a tavasz folyamán, 90 percbe zsúfolva.

 

Kezdjük azzal, hogy ugyan sérülést nem kívánok egy játékosnak se (még Messinek se!), de azért nem kaptam túl durva szívszélhűdést, mikor Bélust letámogatták a pályáról az ötödik minutumban. Kicsit úgy vagyok már szegénnyel, mint a hétfő reggellel: oké, a héthez tartozik, próbáltam mosolyogva fogadni, de azért nem mindig megy – pláne, ha a mostani helyzet tükrében nézem az ordító keddi ziccerét, hát máris fejjel veszem le a falat. Pedig próbálkozik ő, de talán nem leszek közellenség, ha azt mondom, James vagy Isco simán megoldja ugyanazt, még ha nem is feltétlenül sebességből, „csak” észből és fineszből. Márpedig arra szerdán baszott mód szüksége lesz a Realnak, kifejezetten azért, mert a 60. percben olyan esett meg, amitől viszont igenis lefordultam a székről: Modric is bibis lett. Azóta tudjuk, akár 5-6 hétig is maródi lehet, ami akár oda is verheti a csapat szezonját; így sem állunk olyan hű, de fényesen, a keddi 0-0 maximum a rossz eredmények közül a legjobb, és Modric nélkül azért nagyon nem ugyanaz a leányzó fekvése. Ráadásnak a Barca még mindig hasít 2 ponttal, a kupát meg már bebuktuk (feladtuk?). Rakjuk össze akkor magunknak.

Persze előre mindig kár keseregni, így inkább a tegnapot veszem alapul. A búbánat már átjárt a sérülések miatt, de azt is írjuk fel, Ronci elérte azt is, amit eddig otthon sosem: kihagyott egy büntetőt. A Camp Noutól Madridig hallatszott a kacarászás (mert hát, így megy ez), ugyanakkor ez a végeredményen nem sokat változtatott. Sőt, Ronaldo cselére még a legelborultabb katalán is elégedetten csettinthetett – bár tudnék mondani pár kivételt a szomszédból. Az, hogy Ramos lesen volt-e, mikor érkezett a vezető gólunknál, annak az eldöntését se rájuk bízzuk, pláne, hogy én magam se tudom eldönteni… James csavarintása viszont megfellebbezhetetlenül a meccs egyik legszebb momentuma volt, pedig a nagy hajtás, és a kiürült középpálya eredményezett párat. A Málaga becsületgólja Juanmi révén érkezett, a végső lökést pedig Cé-csakazértis gólja adta meg a három ponthoz.

A meccset egyébként, talán már mondtam, átjárta az a tavaszi szezonunk összes jellemzője. Volt szép megmozdulás dögivel, és jutott ugyanennyi agyzsibbasztó momentum is: így kihozta a csapat az egészet egy erős közepesre. Az erős közepes meg, vessetek meg érte, nekem nem elég. A tavalyi és az idei szezon között pont az a különbség, hogy idénre mintha odalett volna az a gyilkos ösztön, az a mindent átható akarat, ami a győzni bármi áron-életérzést adta; és még a kurva Puffin lekvár se kellett az egészhez. Most meg hiába a plusz egy év összeszokottság, mintha elnehezült volna a srácok gyomra a BL trófeával; nem mintha látványosan lelazulnának meccseket, csak valahogy pont az a plusz 20% hiányzik, ami tavaly megvolt. Tegnap pedig, különösen Modric kiesése után kifejezetten látszott, a középpálya közepe a horvát nélkül nagyon nincs rendben. A tempó, ahogy keresztüljött a pálya középső harmadán a Málaga, sem volt véletlen, és ez nem sok jót ígér a BL visszavágóra.

Mert hát, legyünk őszinték: a tegnapi csak egy kötelező rossz volt, az igazi értékmérő szerdán érkezik, így pedig különösen kár, hogy a kötelező rosszból királyi áldozat lett. Carlonak fel van adva a lecke: valamit az új helyzetben nagyon ki kell találni, hiszen a Málaga ellen lehet, de a hétből semmi nem azt mutatja, hogy a Matrac ellen elég a zseni-faktor.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!