Elcheszhetetlen?

Tegnap a Barca volt olyan gáláns, hogy otthon kikapott a Málagától, így ismét kaptunk egy…Esélyt? Reményt? Naszóval hogy 4 pontra meglóghatunk, ami egy lélegzetvételnyi előnyt jelent abban az őrült vágtában, aminek a végén a bajnoki címet osztják. Vannak megnyerhető, vannak megnyerendő, és kötelező meccsek. Ezeket leginkább a körülmények alakítják. Hogy a mai meccs melyik kategória, azt lapozás megpróbáljuk beharangozni.

Régi aranyigazság, hogy ahhoz, hogy valaki bajnok legyen egy sorsolásos, körmérkőzéses sorozatban (nem kieséses rendszer!), ahhoz 3 dolog szükséges. Ebből kettő minimum kell.
1. Le kell győzni a közvetlen riválisokat (vagy legalábbis nem kikapni tőlük).
2. Ki kell használni a riválisok botlásait.
3. Be kell húzni a “kötelező” meccseket.

Bevallva vagy bevallatlanul, idén a bajnoki cím prioritás tekintetében talán még a BL elé is a került. Leginkább azért, mert ezzel a sérüléshullámmal és formán kívüli kerettel a BL-ben egy erősebb csapat valószínűleg kiejtene minket. De a bajnoki címet se adják pofára, hát nézzük, ebből a három pontból mi melyiket teljesítjük. Az első tekintetében botrányosan rosszul szerepelünk idén, és a jövő se kecsegtet túlzott reményekkel, szóval ez mínusz. A második pont már ma este is fontos szerephez jut. Elvégre bukott a Barca, a matrac meg múlt héten, meg tudnánk lógni. A harmadik pont meg a másodikból következik – ma este. Mert akárhogyan nézzük, az Elche legyőzése kötelező, még idegenben is. És pont ezek a mecsek szoktak a legnehezebbek lenni. Az Elche ugyanis jelenleg még a csapóajtó felett lesz egy vereséggel is, azonban erősen fenyegetett. Ennek megfelelően el is kezdtek gőzerővel menekülni, legutóbbi hat meccsükön megverték a Bilbaót, a Levantét, az Eibart és a Rayót is. Becsúszott két vereség is, egyik egy borítékolható Barca elleni 6:0-s zakó, a Granada elleni 0:1 azonban jobban fájhatott nekik, mivel ők vetélytársak a kiesés elkerüléséért. Jöjjön az örök vadász közhely: nincs veszélyesebb annál a vadnál, amelyik a túléléséért küzd. Márpedig az Elche most azt teszi, és ők is tudják, ilyenkor nem válogathatják meg, hogy ki jöjjön szembe ellenfélként, mindenki ellen helyt kell állniuk – különösen hazai pályán. Jonathas-ra oda kell figyelni, az Elche házi gólkirálya 9 góllal és 5 gólpasszal – na meg öt sárga és egy piros lappal. Ugyanis az Elche – noha a szabálytalanságokat tekintve csak a középmezőnyben van – a piros lapokat nézve viszont holtversenyben második a Valenciával 5 pirossal. Mindezt – és a 68 sárgát – 23 forduló alatt hozták össze, ami nem semmi. Erre tehát fel kell készülnünk.

Gólokban és lapokban is jól áll

Carlónak egyelőre az okoz gondot, hogy a Schalke ellen remekül játszó Danit a meccs végén a drótagyú Kirchhoff lerúgta, úgyhogy ismét Spártai harcosunk tündökölhet a jobbszélen. Modric talán kaphat pár percet, és Illarra kezdhet ma Silva helyett. Pepe szerencsére már ép, és most Varane jövője ide vagy oda, jelenleg nincs olyan védő a világon, akire Pepét elcserélném.

De legyen bármilyen formában is a BBC, Roncinak a Schalke elleni gól+gólpassz kombó érjen többet mint Irinával egy hét szexmaraton, ezt a meccset meg kell nyerni! Esélyt kaptunk, hogy kicsit meglépjünk. És nem szeretnénk azzal lefeküdni, hogy kedvenceink is csatlakoztak néhány nagycsapat tegnapi “Térdelj le és nagyra tátsd!” jótékonysági akciójához. Győznünk kell, és fogunk is, tehát kiadva a fiúknak a jelszó: ma este nem Elcheszni!

Várható kezdő:
Casillas – Arbeloa, Pepe, Varane, Marcelo – Illarra, Kroos, Isco – Bale, Benzema, Ronaldo

Oszd meg a posztot, ha tetszett!