Svájci kitérő

Bilbao után tegnap Bázel felé vették fiaink az irányt (mármint oda csapatnak repülővel, de ez részletkérdés). Ezúttal a BL keretein belül lesz egy nem túl megerőltetőnek ígérkező mérkőzésünk, és ez talán több, mint  szimpla megyei kincstári optimizmus… Eddig mi vezetjük a csoportot (jó eséllyel ez így is marad, legalábbis igen furcsa dolgoknak kellene történni, hogy ez változzon), így a továbbjutás nem is kérdéses, azonban egy újabb 3 pont bezsebelésével bebiztosíthatjuk az első helyet. Mögöttünk még bőven nem dőlt el a fennmaradó egy hely sorsa, tusakodásból jelesre vizsgázhat akár a Basel, akár a szebb reményű ‘pool. De nézzük inkább az előzetest, jön a beharang!

 

Svájc harmadik legnépesebb városába, a francia, német és svájci határ találkozásánál fekvő Bázelbe látogatunk el. Ugyan a helyiek számára a foci csak a jégkorong után következik a népszerűségi rangsorban, de ez a meccs ott is nagy érdeklődésnek örvend. A St. Jakob-Park  kb. 37500 fő befogadására képes, amely a maga kategóriájában a legmagasabb fokon áll, hiszen az UEFA minősítés alapján 4 csillagot kapott – a teltházhoz pedig a Real Madrid vendégszereplése lehet a biztató alap. Minden adott lesz, hogy egy remek összecsapást láthassunk, bár ehhez az ellenfél is kell, akikkel kapcsolatban vannak kétségeim.

A Basel labdarúgó csapata hazája bajnokságában, azaz a Raiffeisen Super League első helyén áll 35 ponttal. Mérlegük 11 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség. Sőt, ami az elmúlt 6 meccsüket illeti, igencsak jó sorozatot produkálnak, mivel csak egy ikszet leszámítva mind győzelemmel zárult. A Bajnokok Ligájában sincs panaszra okuk, hiszen 6 pontot begyűjtve jelenleg a második pozíciót foglalják el, így amennyiben a Liverpool magához tér csipkejózsika álmából és megveri a Ludót, illetve mi hozzuk a papírformát ma este, akkor a Baselnek a Pool otthonában kell kivívnia a továbbjutást. Legutóbb 5-1-re múltuk felül a őket Madridban, és ugyan azóta elverték Brendan Rodgers gárdáját, ugyanakkor kikaptak 1-0-ra idegenben a Ludogorectől, szóval erősen kétarcú csapat benyomását keltik.

A legveszélyesebb játékosaik: Gashi 9 gólt jegyzett a bajnokságban, amivel jelenleg házi gólkirály, őt Marco Streller követi 5-tel, majd Embolo 4-gyel. A BL-ben  viszont Derlis González a legeredményesebb a maga 2 találatával, aki egyébként az első találkozón is betalált ellenünk. Paulo Sousa legénysége rövid passzokkal operál, a kontráik nem túl veszélyesek, így nem igazán kell ezektől tartani. Azonban a felépített támadások mellett a fő erősségük a rögzített szituációkból való veszélyeztetés, amire nálunk igen kevéssé találjuk az ellenszert, úgyhogy erre kell leginkább figyelni. Átlagban 48%-ban birtokolják a labdát (statisztika-fetisiszták kedvéért), így vélhetően ellenünk is átadják a kezdeményezést. Érdekesség még, hogy a jobb oldaluk az erősebb, és ezt használják a legtöbbet.

Na, de ennyit róluk, most jöjjenek a Blancók. Kedvenceink a hétvégi sima 4-0 után tegnap megérkeztek Bázelbe, hogy már ott folytassák a felkészülést. Aki nem rendelkezne arcképpel (mármint Fácséval) vagy még nem látta, íme, néhány kép az esti tréningről (igen, ennyire nehéz érdekfeszítőt írni a behariban, hogy még ez is belefér. Tehetek én róla, hogy annyire jók vagyunk, hogy már egy BL csörte is ujjgyakorlatnak számít?):

Ancelotti nyilatkozata alapján nem a gála 11 fog pályára lépni (szemölökünk ancelottii magasságokba szökött…), bár túl sok változtatás azért nem lesz (szemöldök vissza). A legtöbb a védelemben várható, hiszen Pepét otthon hagyták pihentetési okokból, Khedirával együtt, aki a hírek szerint kisebb sérüléssel bajlódik. Két szélsőhátvédünk fáradtság miatt maradhat ki a kezdőből, helyettük Varane, Coentrao és a spártai juthat lehetőséghez. Isco és James azonban szerepelni fog, ahogy CR, Benzema és Bale is. Kroos lehet pihenőt fog kapni, ami nem egyértelműen jelenti azt, hogy nem fog pályára lépni, maximum csereként riogatja majd a bázelieket. Kik kaphatnak még játékperceket? Illarramendire ráférne, így akár kezdőként is bevethető lenne. Emellett még Chicharito és Medrán is jó eséllyel pályázik néhány percre.

Visszatérve, az Eibar elleni meccsre, Isco jól muzsikált Tonival a középpályán, ami bizakodásra adhat okot, hiszen nagy feladatnak tűnik első blikkre Modric pótlása. De annyit el kell ismerni, hogy nem hibátlan még a rendszer, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy még ez is jót tesz hogy több együtt töltött játékperccel összecsiszolódnak, de főleg a középpályás védekezésünknek és a védelmünknek kell javulnia. Az a tény, hogy 5 offenzív szellemű játékos szerepel egyszerre, kimondott védekező típusú focista nélkül, példátlan az elmúlt évtizedekben. Visszautalva előző posztunkra, forradalmasíthatja a jelenlegi futballt, mivel semelyik top csapatban nem található ez meg.

Ahogy mondtam, a mérkőzés nem ígérkezik túl nehéznek. Valószínűleg több alkalommal mattolva a védelmüket győztesen hagyjuk el a zöld gyepet, miközben el-elbóbiskolva fel sem fog tűnni, hogy szakadozik a stream. Ha engem kérdeztek, Benzema és CR megint be fog találni, főleg, hogy Ronaldónak fontos lesz a gólszerzés, mivel Messi tegnapi góljaival feledésbe taszította Raúl rekordját – de a luzitán robotunk sincs lemaradva sokkal. A gépezet tovább fog hengerelni, és ugyan ez nem ígéret, de bizonyítéknak ott a Real Madrid! Hala Madrid!

A mérkőzés 20:45-kor kezdődik, a Digi Sport 2 fogja közvetíteni, úgyhogy legtöbbünknek marad a stream.

Stream 1

Stream 2

A várható kezdőnk: Casillas, Arbeloa, Varane, Ramos, Coentrao, Kroos, Isco, James, Bale, Ronaldo, Benzema.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!