Gondolatmenés III.

Az előzőekben betekintést nyerhettünk a ’90-es évek figyelemre méltó gárdáira, megismerhettünk három különböző egyesületet, köztük a Real Madridot is. Kiterjesztettük tudásunkat a királyi klub újkori arculatának létrehozóinak tevékenységére, Sanzra és Pérezre. A következőkben egy másik aspektus kerül nagyító alá, melyben a jelen és a jövő is terítékre kerül, de ezt is korábbról kell indítanunk. Fogjunk hozzá… (hosszú olvasmány jön!)

Ahogy Jonathan Wilson kifejti az Inverting the Pyramid c. könyvében, a catenaccio révén a ’90-és években a defenzív stílus uralkodott. A csapatok többsége a biztonságra törekedett; ennek hozadékaként természetesen mellőzve lett a szép foci, a kreativitás. Ennek következtében (avagy 1+1 az kettő) a gólok száma is visszaesett. Azonban az évtized végére hatalmas változás állt be, mivel újra teret nyert a támadó futball, a kreatív és kombinatív játék. A 2000-es EB-n ugrásszerű gólátlag emelkedés volt megfigyelhető, ami a máig az egyik leglátványosabb, legizgalmasabb nemzetközi tornáját eredményezte. (Sőt, számomra még fontosabbá vált, mert ez volt az első világesemény, amit végigkövettem és emlékeim is maradtak róla.) A titok nyitja abban rejlett, hogy az egyszerre a csapatban szereplő offenzív beállítottságú játékosok száma 3-ról 4-re emelkedett. Az Európa bajnokság előtt a Juventusban Zidane, Del Piero és Inzaghi felelt a támadásokért. A Real Madridnál Raúl, Baljic és elől Anelka vagy Morientes. Még a ’98-as VB-n is ez volt a jellemző. A francia válogatottnál Zidane tehermentesítése érdekében és szabad szerepköre miatt, három középpályás foglalkozott a védekezéssel: Deschamps, Petit és Karembeu. Így érzékelhető a leginkább a változás, hiszen alig 2 évvel később az EB-n már csak két védekező játékos szerepelt, Deschamps és Viera. A gólokért Henry, Zidane, Djorkaeff és Dugarry felelt. Ugyanez volt jellemző a többi válogatottra is, a hollandoknál: Zenden, Bergkamp, Kluivert és Seedorf. A portugáloknál Figo, Nuno Gomes, Rui Costa és Joao Pinto. Ez indította el azt a fejlődési hullámot, ami az új évezred elején lezajlott. Az addig népszerű 4-4-2 helyett, a 4-2-3-1 vált általánosan használt taktikai formációvá.

A másik kardinális változás a sebesség terén zajlott le. Mára lényegesen gyorsabbá, dinamikusabbá vált a labdarúgás, a villámgyors labdajáratás a támadások esszenciális játékelemévé váltak.  Ennek hatására a focisták fizikális felépítése, felkészítése még nagyobb hangsúlyt kap, mint ezelőtt bármikor. Nem véletlen, hogy atlétaként is megállnák a helyüket, elég ha C. Ronaldóra vagy Gareth Bale-re gondolunk. A futball másik elemi módosulása az egyes posztokon zajlott le. Napjaink labdarúgásában elengedhetetlen, hogy egy játékos egyszerre több játékfázisban helyt tudjon állni, azaz a támadóknak is megfelelő mértékben ki kell venniük a részüket a védekezésből, de az is igaz, hogy egy védekező középpályásnak is labdaügyesnek kell lennie, hogy támogassa az offenzívákat. Tehát a komplexitás kiváltképp fontos szerepet kap korunk futballjában. Ha belegondolunk nem is kell messzire menni példáért, mivel a jelenlegi csapatból, ha kiemeljük Iscót vagy Hameszt, akkor tökéletesen látszik az előbbi tézisem. Mindkettő roppant kreatív, zseniális focista, mégis rengeteget kell robotolniuk a csapat egyensúlya érdekében. De említhetném Modricot vagy Kroost is.

A 2000-es évek első felében még tökéletesen működött a klasszikus 10-es pozíciója. A gárdákat ezek a karmesterek irányították, és ennek legpompásabb képviselője Zinedine Zidane. Az ilyen típusú labdarúgók kivesztek a fociból, átvette helyüket az úgynevezett deep-lying playmaker, azaz egy hátrébbvont karmester. A játék gyorsabbá válása miatt szorulhatott visszább az eredeti 10-es poszt a mélységi irányító helyére. Ennek a legmarkánsabb képviselői Xabi Alonso, Pirlo vagy Gerrard. Tőlük sokkal több védő feladatot megkövetel a posztjuk amellett, hogy rajtuk fut át minden labda. Azonban annak ellenére, hogy mindhárman top klubban játszanak, már egyre inkább eltűnnek az elit futball mezejéről. Fizikumuk, dinamizmusuk nem elegendő már a legmagasabb szintű játékhoz, illetve maga a labdarúgás is tovább fejlődött és fejlődik.

A lehetséges következő megálló a középhátvéd pozíció lehet. A tempó miatt most már talán nekik van idejük és terük a csapat mozgatására, irányítására, ebből kifolyólag a magas szintű védekezési skillek mellett rettentő technikásnak is kell lenniük. A statisztikák alapján rendre a legtöbbet passzolnak és a hosszú indításoktól se ijednek meg; ezen új típusú középső védők mintapéldája D. Luiz és Sergio Ramos. Mindketten szeretnek részt venni olykor a támadásokban, és rendkívül jól  kezelik a labdát, emellett gólerősnek is számítanak, például tavaly Ramos a Bayern ellen, majd a BL döntőben is nagyon fontos találatokat szerzett. A brazil védő nemrég járult hozzá csapata győzelméhez a Barcelona ellen. A védelem további posztjain is érzékelhető átalakulás folyik.

Az új kiadású wingbackek első hírnöke Cafú és Roberto Carlos volt. A magas színvonalú defenzív feladatok ellátása mellett rettentő nagy hangsúllyal vettek részt a játék offenzív fázisában is. Ez többnyire nem merült ki a beadásokban, hanem egyrészt a csapat passzjátékának szélességét biztosítottak, másrészt a kombinatív, fineszes összjátékban is szerepet kaptak. Tehát ezen a poszton is előfeltétel a technikai képzettség. Élenjárói Filipe Luís, Marcelo, Carvajal, de említhetném a kiöregedő D. Alvest és Lahmot is.

A fent felsorolt elemek mindegyike megjelenik és megtalálható a napjaink Madridjában. A játékosok  skilljeiből adódóan, illetve Mourinhónak köszönhetően a világ legjobban kontrázó együttese a Real. Ancelotti irányítása alatt más tulajdonságokat is elsajátítottak, amivel igen komplex csapattá vált. Carlo nagyon jól használja a wingbackeket, és fontos szerepük van a támadásaink hatékonyságában. Az irányító szerepkört deep-lying playmaker-ként Toni Kroos tölti be. De mielőtt jobban belemerülnék a témába, átadom a stafétabotot két másik szerzőtársamnak, így a továbbiakban  az ő véleményüket olvashatjuk:

Maverick:

Ahogy arra a cikk remekül rámutat, az uralkodó stílusirányzat a modern labdarúgásban folyamatosan hullámzik. Olyan ez, mint a zsákmányállatok és a ragadozók viszonya a természetben: ha sok az egér, elszaporodnak a rókák, aminek következtében kevesebb egér lesz, így csökken a belőlük táplálkozók állománya is, és így tovább.

A labdarúgásban a préda szerepét a BL-t uraló alakulat tölti be, és rá vadásznak a kihívók. A nagyvad leterítéséhez rendszerint annak tökélyre fejlesztett eszköztárával szemben kell kitalálni valamit, ami felerősíti a „hullámzás” jelenségét, hiszen ez a „valami” általában ellentétes eszközöket jelent: busz a letámadás ellen, kontra a labdabirtoklással szemben, stb. Így kerekedett felül a sebességre és kontrákra építő Real Madrid a tiki-takán, és később annak Bayernre hangolt változatán. Hogy ez évekre bebetonozza-e a csapatot Európa élén, és létrejön-e egy Real által uralt időszak, azt az idő dönti el… A jelek biztatóak, pedig a vezetőség váratlant húzott, ezzel sok szurkoló szemöldökét carlói helyzetbe hozva. November közepére azonban már jár a kalapemelés, és egy szem lesütött bocsánatkérés Pérezék irányába, mert minden jel arra mutat, hogy előrelépésről beszélhetünk.

Had fejtsem ki, hogy miért tartom meglepőnek a vezetőség nyári tevékenységét: a csapat nem kényelmesedett bele a győztes szerepébe, mint oly sokan előtte, és nem kezdett el körömszakadtáig ragaszkodni a trónra vezető stílushoz, amely az ellenfelek számára már ismert. A „győztes felálláson ne változtass” elvet sutba dobva nem kezdték el polírozni a meglévő előnyös tulajdonságokat és értékeket addig, amíg óhatatlanul eljön a dicstelen vég, és szükségszerűvé válik a gyökeres renoválás, hanem elébe mentek a kihívóknak: a csapat nem elszenvedi, hanem formálja a változásokat. Kulcsjátékosok távoztak, és más jellegű emberek érkeztek, új, komplexebb arculatot kölcsönözve a csapatnak. A trónon ülők letaszítását célzó kontra gépezet átalakult egy olyan gárdává, amely készen áll az ellene formálódó, tereket leszűkítő, betömörülő megoldásokkal szembeni harcra. Ez pedig hatalmas dolog, és amint saját gondolatainkkal vívódva megtapasztalhattuk, a nagyközönség számára nem éppen könnyen fogyasztható, azonnal népszerű lépéseket igényelt.

Az idei Real Madrid már egy új kor hírnöke lehet. Egy olyan időszaké, amelyben a játékosok hagyományos beskatulyázásáról beszélni immár majdnem értelmetlen. Mert például mi is Benzema? Csatár? Ék? Árnyékék? Visszavont akármicsoda? Mi Isco posztja? Milyen jel állna James neve mellett a Football Managerben? A posztok tradicionális értelmezése meglátásom szerint egyre inkább el fog veszni, ahogy arra az írás eleje is rámutat. Régen tele voltak a világ zöld gyepei Inzaghihoz, Ronaldóhoz, Nistelrooy-hoz hasonló igazi, másra sem jó csatárokkal. Mára már alig maradt hírmondója ennek a kihalni látszó fajnak. A labdarúgás egyre inkább sokoldalú, sok poszton bevethető, minden célra használható játékosokat fog megkövetelni a legmagasabb szinten. Kicsit jobban fog hasonlítani a jégkorongra vagy a kézilabdára, ahol mindenki támad és mindenki védekezik. Ahol, ha a játékhelyzet úgy hozza, a jobbszélső átkerülhet a baloldalra, de akár még hátra is egy-egy támadás erejéig, de a középső védő is rezzenéstelen arccal vágja be a ziccert, ha arra kerül a sor. A remekül ütköző, halált megvető bátorsággal szerelő, de labda ügyetlen védők ideje alighanem lejárt, ahogy az elől labdát váró, a védekezést a leshatáron innen és túlról csípőre tett kézzel szemlélő csatárok ideje is.

 

De nem csak egyenként a játékosok lesznek sokoldalúbbak, hanem a jelenlegi trendek arra mutatnak, hogy a csapatok is. A sorozat korábbi részeiben láthattuk, miként váltották egymást az elitet uraló klubok. Ezeknek mind-mind volt egy jól megfogható, hagyományos stílusa. Azt játszották, arra készültek a többiek. Úgy tűnik, hogy a közeljövőben a csapatok nem engedhetik meg maguknak ezt a luxust, és az eszköztáraikat bővíteniük kell: ha a helyzet úgy kívánja, akár meccsen belül is át kell alakítaniuk egy buszt egy F-1-es járgánnyá, mintha csak a Szupercsapat ülne a kispadon. Ehhez egyrészt a fentebb vázolt sokoldalú játékosok, másrészt mély keretek kellenek, melyekben különböző erényeket csillogtató atléták kapnak helyet. A Real ezen a téren is igen jó úton jár, hiszen például Bale és Isco nem egymást helyettesíti, hanem a csapat pillanatnyi arculatát és erősségeit is megváltoztatja az, hogy melyikük játszik éppen.

A felsoroltak mellett az elképesztő terhelés – és a top klubok anyagi lehetőségei – is abba az irányba mutatnak, hogy a jövőben a keretek bővülni fognak, és bizony már a padokon is sztárok fognak csücsülni. Ezzel együtt érzésem szerint csökken a Ronaldóhoz és Messihez hasonló csillagok szerepe, és kevesebb lesz az egy emberre épülő alakulat (erre utal a német válogatott csapatként kivívott sikere is). A hasonló szintű, de más-más különleges képességekkel rendelkező 15-18 játékos sokkal nagyobb frekvenciával rotálja majd egymást a jövő csapataiban, ezzel nehezítve az ellenfelek dolgát és tartalékolva a keret erőforrásait. (Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy évtizedes távlatokban gondolkodva talán még a cserelehetőségek száma is növekedni fog, ráerősítve erre a tendenciára.)

Összességében a Real jelenlegi helyzetét igazán üdvözítőnek látom, mert a változások érezhetően erősödő szelére már az előtt válaszolni kezdett a stáb, hogy az magával ragadta volna az egész szerkezetet. Lehet, hogy a körülmények szerencsés együttállása eredményezte csak ezt a helyzetet (elégedetlen játékosok, személyes okok miatt távozók, marketing igazolások), de ez az eredményen mit sem változtat: a Real lehet a közeljövő sikercsapatainak egyik prototípusa, a 11 fejű sárkány, melynek, ha egyik feje a porba hull, helyette kettő nő…

krysal:

…és, ha már két új feje nő, hogy ott vegyem fel a fonalat, ahol Maverick abbahagyta, abban nagy szerepe lesz Péreznek. A korábbi posztok bőven rávilágítottak a visszásságokra, ugyanakkor egy jól érezhető tendenciát is megmutat: a folyamatos fejlődését.

Kimondhatjuk nyugodt szívvel, Pérez belebukott abba a gyermeki egyszerűségbe, ahogyan anno kezelte a Realt. No, nem anyagi oldalról, mert sikerült gatyába rázni a Sanz (és elődei) által csúnyán lerontott mérleget, azonban a szakmai oldal finoman mondva is elszaladt mellette. Mostanra, bár mindannyian meg tudunk nevezni nem is egy mellényúlását (kezdve mondjuk Kakával) világosan kirajzolódni látszik a Real „hagyományos” felfogása és az új kor kívánalmainak ötvözése. A korábbi összehasonlításokból látszott, minden út járható lehet, ugyanakkor egy percig se felejtsük el, a Real nem tagadhatja meg önmagát – és persze Florentino sem. Ha pedig hosszú távon ez a felfogás válik uralkodóvá a Fehér Házban, egy újabb sikerkorszak sem elképzelhetetlen.

Maverick előttem kiválóan kifejtette a várható (?) futball-evolúciós jövőképet; ha pedig összeadunk egyet meg egyet, könnyen három lesz belőle. A Real (akár a Ligát, akár a BL legjavát nézve) jókora gazdasági fölényben van, persze nem elfeledve azt, hogy míg egy City, egy PSG vagy egy Chelsea oligarchák mérhetetlen pénztömegeit mozgósítva kerültek a tűz közelébe, addig a Real továbbra is „szigorúan” kezelni a marketing és egyéb tevékenységeket. Saját kritikáink köszönnek itt vissza: a mez a fontosabb, az eladás – ennek hatására persze kiveszik valami a futballvilágból, ami több, idősebb rajongót örökké zavarni fog. Valószínűleg nem vagyok egyedül vele, akinek hiányzik a Van Góól-féle 10 centiről bekotró, a lesen születő, vagy a félpályától meginduló csatárok képe, ugyanakkor a folyamatos változás elkerülhetetlen.

Addig, míg ezt a változást nem csak kisebb lemaradással képes lekövetni csapatunk (mint tette a folyamatos BL kiesések idején), hanem sokkal inkább diktálja azt, addig nyugodtak maradhatunk. Bár szentségtörésnek látszik, José ha kellett, piszkos eszközökkel is, de visszahozta a futball elitjébe a Realt, míg Carlónak olyan lehetőségeket hagyott hátra (megnövekedett jogkörök, az Elnök visszafogottabb, türelmesebb hozzáállása), melyek megteremtették a lehetőséget a kísérletezésre. Márpedig a foci futurológiája a kísérletezésről fog szólni, a megszokottnak tűnő taktikák, lehetőségek a végtelenségig való kiszélesítéséről.

Jelenleg, és megint visszakanyarodom Maverick megjegyzéséhez, a Real ezen trendnek egyik vezetője. És nagyban a vezetőinken fog múlni, hogy ez hosszú távon így marad-e!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!