Merengues Zizou  

14 kicsi indián a FIFA vírus árnyékában

Túl vagyunk az utolsó válogatott szüneten, már ami ezt az évet illeti. A rövid uborkaszezon során, mint mindig, a különböző átigazolási pletykák szolgáltatták a hírek nagy részét, és mivel a Real Madridról van szó, így ebben is igen előkelő szerepet tölt be (sajnos). A sláger most Gareth Bale eligazolása, mondván, hogy kiszorult a kezdőből. Bár azt képtelenek belátni a sportújságírók többsége, hogy egyelőre szó sincs ilyenről, csak sérült volt. De a lényeg, hogy már most a nyári eligazolásáról cikkeznek. Szerintem ez elhamarkodott lenne, mert bármennyire is rosszul kezdte az évet, még bőven hasznos lehet számunkra. A másik vezető pletykahír, hogy a jelenlegi két kiváló kapusunk mellé igazolunk még egy harmadikat is. NO COMMENT! Visszatérve a válogatott szünetre, 14 Real játékos vett részt ezeken a meccseken, és ahogy lenni szokott, nem úsztuk meg sérülés nélkül. Sőt, rendesen beszoptuk.  Na, de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk sorjában a játékosokat és a teljesítményüket…

 Eközben Madridban is kemény munka folyt, de Carlo így is tudott pihenni.

Navas:

Második számú kapusunk egy meccsen vett részt a Copa Antel nevű trófeáért, mely egy roppant izgalmas, közönségszórakoztató 3-3-mal végződött, majd a 11-es párbajban Costa Rica jött ki győztesen, a többet hibázó Uruguay ellenében. Navas hozta a kötelező jó teljesítményt.

Pepe:

Portugál védőnk két mérkőzésen vett részt, az elsőn 90 percet kapott, az Örményország elleni Európa bajnoki selejtezőn. A luzitánok szolid 1 gólos győzelmet arattak, méghozzá Ronaldo góljával.  A következő már egy felkészülési találkozó volt Argentína ellen, az Old Traffordon. Ezen alkalommal már csak 1 félidőt engedélyeztek neki.

C.Ronaldo:

Gólgyárosunk a válogatottban se hagyta abba, s ahogy már Pepénél említettem, ő szállította a győzelmet a portugáloknak. Messi elleni csörte alkalmával is volt 1-2 helyzete, de ezúttal kisebb fokon égett és csak 45 percet játszott, ahogy Lionel barátja is.

Bale:

Egy szem walesi gyorsvonatunk 90 percet játszott a Belgium elleni selejtezőn, amely 0-0-s döntetlennel zárult, azonban volt pár ígéretes szabadrúgása és megmozdulása. Remélem hamarosan visszatalál legalább a tavaly látott formájához.

Javier Hernandez:

Mexikói borsónk Hollandia elleni győztes mérkőzésen 69 percet kapott, amit ki is használt, mert egyszer mattolta Robbenék védelmét. A másik alkalommal kevesebb szerep jutott neki, s ez a meccs nem is alakult fényesen, hiszen csapata 3-2-re kapott ki Fehéroroszországgal szemben.


James:

Kolumbia 1-2-re múlta felül a Klinsmann által irányított USÁ-t. Hamesznek 90 perc jutott, amin 1 sárgát gyűjtött be. Szlovéniát is sikerült legyőzni, ugyan csak 1-0-ra, de ott gólpasszal segítette társait.

5 csapatkapitányunk van, bár Khedira azért odabasz

Varane:

Francia titánunk folytatta remek teljesítményét, és Albánia, majd Svédország elleni felkészülési meccset végigjátszotta. Sőt, utóbbin góljával győztek a gallok. Ez már rövid időn belül a 3. fejes gólja, hiszen a Cornellával szemben is fejjel volt eredményes kétszer. Valamit nagyon eltanult Ramostól, mert hihetetlen a srác. Bravó! 


Benzema:

A mostanában remekül focizó csatárunk picit visszafogottabban teljesített, sőt a svédek ellen még 11-est is hibázott. De nem hiszem, hogy aggódni kellene, mert klubjában minden bizonnyal folytatja remek szériáját.

Khedira:

Németország Gibraltárral csapott össze, és 4-0-ra diadalmaskodott. A Tuniszi Hercegnek 60 perc jutott. Majd a spanyol megmérettetésen az utolsó percekben lett lecserélve.

Kroos:

Herr Kroos sajnos majdnem mindkét találkozót végigjátszotta, pedig ráférne a pihenés. Azonban most is hozta a tőle elvárható klasszis teljesítményt, góljával győzték le Spanyolországot. A vörös fúriának ez volt a negyedik veresége ebben az évben, amire 1991 óta nem volt példa.


Casillas:

Kapitányukról túl sokat nem lehet elmondani, ugyan mindkét összecsapáson pályára lépett kezdőként, de különösebben nem lett megdolgoztatva.

Ramos:

Fehéroroszország elleni diadalon végigjátszott és jó teljesítménnyel rukkolt elő, míg a német vereség alkalmával 1 félidő jutott neki.

Isco:

Spanyol különítményünk utolsó embere volt a legjobb, a 14 Madridista között. Szenzációs formában futballozott. Bár del Bosque szerint még mindig nem tökéletes, mert előfordul, hogy túlkomplikálja és az egyszerűbb sokszor többet érne, de a Fehéroroszország elleni találta magáért beszél. Zseniális, csak így tovább Isco!


Isco első találata a felnőtt válogatottban.

Nem véletlenül hagytam a végére Modricot, mivel az olasz selejtezőn a 28. percben lesérült. Az első jelek csak egy kisebb sérülést jeleztek, azonban a további vizsgálatok fény derítettek arra, hogy ez egy komolyabb kihagyás lesz. A combja közepén elhelyezkedő izomcsoport szakadásáról van szó, ami igen kellemetlen, mert trükkös, nehezen gyógyuló sérülés. Annak ellenére, hogy a médiában keringtek időpontok, pontos, hivatalos felépülési idő nincsen még. Valószínűleg ebben az évben már nem fog pályára lépni. Számomra a legérdekesebb, hogy a gyep pocsék állapotban volt. Pedig egy nagy csapat stadionjáról van szó, de feltűnően rossz állapotban volt a pálya, legalábbis ezen a szinten elvárthoz képest. Ez önmagában nem biztos, hogy ok Luka sérülésére, de azért ez is közrejátszhatott.

A sérülése miatt el kell gondolkodnunk azon a tényen, hogy szinte minden egyes válogatott szünetben lesérül egy játékosunk. Illetve az alábbi intézkedéseket meg kéne fontolnia a madridi vezetőségnek:

  1. Minden ilyen szünet előtti utolsó egyesületi mérkőzésen pihentetni kellene a kulcsjátékosainkat, lévén, hogy ezek a sérülések nagy százalékát fáradság okozza.  Egyre fontosabbá válik a megfelelő rotáció.
  2. Másrészt, az olyan meccseken, mint például a Portugália-Örményország, pihentetni lehetne Ronaldót, legalább a gólja után le lehetett volna cserélni. Nem hiszem el, hogy akkora falábúak lennének a portugálok, hogy egy örmény válogatottat ne tudnának legyőzni. Ha meg mégse, akkor nincs keresnivalójuk nemzetközi tornákon. Persze érthető, hogy az összes labdarúgónk jól akar teljesíteni hazája válogatottjában is, de ezt is bizonyos keretek közé lehetne szorítani, főleg igaz ez CR esetében, aki amúgy is végigjátssza a legtöbb meccsét.
  3. Mourinho nagyon okosan szinte minden eszközzel távol tartja a pihenésre szoruló kulcsjátékosait. Kisebb sérülésre hivatkozva most se engedte el Costát, s ez megfontolandó lépés lenne.

Ki pótolhatná a horvát maestrót?

Természetesen első lehetőség Isco lenne, sok helyen megjelent, hogy ő lenne a legmegfelelőbb. Bevallom, ebben én nem vagyok olyan biztos, nem tudom, hogy Modric nélkül is meglenne-e az egyensúly. Viszont vannak nagyon is bíztató jelek. Egyrészt az elmúlt időszakban Ancelotti olyan all-rounder középpályást varázsolt Iscóból, hogy csak na! Illetve maga Carlo is lenyilatkozta korábban már, hogy szívesen kipróbálná Iscót mélyebb pozícióban, mert szerinte képes lenne ott játszani. Pár hónappal ezelőtt ezt tuti hülyeségnek gondoltam volna, azonban most ez egyre inkább megvalósítható lehetőség lesz. Cselező képessége, támadó skilljei jobbak, mint Modricé, illetve megmutatta, hogy védekezésben se kell szégyenkeznie. Csak egy kérdés van, méghozzá, hogy mennyire fekszik neki, hogy a horvát passzmester szerepkörében több védekező feladata lenne, mint offenzív. Jelenleg maximum fele-fele arányban látja el. A meccsenkénti szerelés plusz labdaszerzés értéke 3.6, ami jónak mondható. Képes magas intenzitással játszani, emellett nagy munkabírású, így ezek a képességek is arra predesztinálják, hogy be tudja tölteni Luka hiányát.

Másik lehetőségként ott van Khedira, bár a hírek szerint Illarramendi előtte van a sorban. Ami mellette szól, hogy bár nem kifejezett védekező játékos, de box to box. Ráadásul évek óta együtt játszik Kroosszal, ami összhang szempontjából nagyon is fontos elem lehet. Ugyanakkor azt is észre kell venni, hogy a jelenlegi szerkezet és szisztéma nem neki lett kitalálva.

Végül Illa is szóba jöhet, mint megoldás. A spanyol eddig 307 percet játszott a szezon során, de legjobb sociedadi éveiben magasan a legkiválóbb védekező statokat produkálta, amit ugyan még nem mutatott meg Madridban, de itt a lehetőség. Most vagy soha! A rendszer és a formáció szempontjából szerintem ő jobb lenne, mint a Tuniszi Herceg. A stabilitást, a labdaszerzést abszolút biztosítaná, illetve a kisebb és hosszabb passzokkal sincsen gondja.

A döntés Carlón múlik, azonban, ha tippelnem kellene, akkor Iscót fogja kipróbálni elsőként, de Illa is sorra fog kerülni. Ugyan nem kell pánikolni, mert nem lesz igazán erős ellenfelünk, de válogatott mérkőzések után vagyunk, és egyik alapemberünket kell pótolni, így a hétvégi bajnoki veszélyessé válhat. Hamarosan kiderül. Animo Luka! Hala Madrid!

Oszd meg a posztot, ha tetszett!