Csoportos időutazás

Elérkeztünk ahhoz a poszthoz, amelyet a legnehezebben tudtunk összehozni, hiszen sokan írtak ebbe az anyagba. A hétfői és a keddi bejegyzés után most egy más stílusú, de asszem mindenféleképpen örömöt okozó karakterhalmaz vár rátok, amelyben visszatekintünk vendégszerzőink segítségével az idei, eddigi BL-kalandra – fontos: a vendégszerzők írásait nem lektoráltuk, azaz úgy olvashatjátok, ahogy mi is kaptuk. Nincs hát mire várni, tessék fogyasztani a mai dózist, amit Raulitással szerkesztettünk be!  😎  “Csoportos időutazás” bővebben

Bajnokok Ligája: a kiszámítható sorozat

Akik legalább egy éve követik a Merenguést, azok valószínűleg tudták-várták, hogy posztcunamival készülünk szombatra. Igyekszünk a tavalyi mennyiség mellett a szintet is tartani (s, ha lehet: emelni). Terv szerint távolról indulunk (a mai téma: a BL, mint versenysorozat) és egészen közel érünk szombatra (a döntő… a DÖNTŐ). A posztok reggel 8:00 órakor élesednek majd, mint ez a mai is. Illetve lesz egy anyag, ami nem a fenti időpontban fog érkezni, de erről többet nem szeretnénk most elárulni. A minőségi írások és a hét forgatókönyvének megvalósításában több külsős együttműködőre számíthattunk, de most csak a mai napra tervezett vendégposzt szerzőjét fedjük fel előttetek.

Ezzel pedig át is adom a szót Sziklai Attilának, aki egy személyben futballblogger, szociológus, kommunikációs szakember és a Stretford End legelszántabb szerzője. Olvassátok, osszátok meg, kommenteljetek pro és kontra a témával kapcsolatban. /Jose/ “Bajnokok Ligája: a kiszámítható sorozat” bővebben

De akkor Kijevben nyerni ám! vol.1 (Sevilla-Real Madrid)

Tegye fel a kezét, aki a meccskeret megismerése után meglepődött a látottakon és az eredményen? Legalább Ramos gondoskodott a showról. Meg Vallejo. Theo. Tőlünk mindenki. Pedig ha nem gólra játszanák a focit, minimum egy pontra jók lettünk volna tegnap, nézzétek csak ezt a csapatszintű hőtérképet:

“De akkor Kijevben nyerni ám! vol.1 (Sevilla-Real Madrid)” bővebben

Felkészülés vol.1 (Sevilla-Real Madrid)

Miután a BL-döntőbe jutást és a piaci igényeket is (EC) abszolválta a Real Madrid, elkezdődhet a 3 felkészülési meccsen átívelő sorozat Kijevre. Az első állomás most Sevillában lesz, ahol két dolog biztos: mindig izgalmas mérkőzések vannak, és az esetek 95%-ban over 2,5. De mielőtt a meccsre térnék rá, FONTOS INFORMÁCIÓ VÁR TITEKET lentebb!  “Felkészülés vol.1 (Sevilla-Real Madrid)” bővebben

Fölösleges Klasszikus (Barcelona – Real Madrid)

Nagy hiányérzet van bennem. Ez a meccs sokkal több és jobb lehetett volna, mint amivé züllött. Csontzene, alattomosság, színészkedés, a bíró ütemes abuzálása, és közben az eredeti cél: a foci totális háttérbe szorítása. Pedig nem így indult a mérkőzés, nagyon nem.  “Fölösleges Klasszikus (Barcelona – Real Madrid)” bővebben