Zidane is egyre többször adja jelét annak, hogy a játék megtervezése mellett, vagy inkább az előtt van feladati rangsorában a játékosok motivációját olyan szintre emelni, amivel Benzemáék tudása megközelíti a potenciális 100%-ot. Bár tudjuk, hogy az egész szezon épp arról szól a csapatnak, hogy valamiért a közelében sincsenek annak a teljesítménynek, amire egyébként képesek. Valahol érthető – bár csupán szurkolói szemszögből nehezen elfogadható – jelenség, hogy a srácok nem „harcolnak, hajtanak, futnak, ütköznek” az első pillanattól az utolsóig ezeken a meccseken. Nincs kézzel fogható cél, amit el lehetne érni. Ezen még Zidane karizmája sem képes segíteni. 

Volt egy meg nem jelent podcast-anyagunk, amelyben ReAlantossal és Raulitással beszélgettünk hárman. Az anyag azért nem jelent meg, mert épp Solari menesztése/Zidane érkezése napja előtt vettük fel és így tartalmát tekintve nem volt releváns. Viszont elhangzott benne egy olyan rész, amely arról szólt, hogy Solari (ugye, ekkor nem volt semmi jele ZZ érkezésének, bárki érkezésének) egyik nagy feladata az lehet, hogy a hátramaradó két és fél hónap tét nélküli mérkőzéseire valamilyen módon mégis megtalálja a srácok számára a motivációt.

Azt mondtam, hogy ez – bármilyen banális is – lehet akár az, hogy két csapatra osztja a keretet (mint edzésen) és egyszer az egyik, máskor a másik megy fel (nyilván valamennyi átfedés a létszám, a sérülések, az eltiltások miatt lett volna) és nézzék meg, hogy melyik az eredményesebb. Vagy tűzzék ki célul azt, hogy hazai pályán már nem vesztenek pontokat és a lehető legtöbb kapott gól nélküli meccset húzzák be a Bernabeuban.

Raulitás erre azt mondta, hogy ezeknek a játékosoknak, akik zsinórban 3 Bajnokok Ligáját nyertek, 5 év alatt 4 BL-címmel gazdagodtak – ezeknek az ilyen szintű „kihívás” nem kihívás. Természetesen igaza van tanult kollégámnak és egyben mutatja azt is, hogy én is „hajánál fogva előrángatott ötleteket” tudok csak bedobni. Valamiért nem megy úgy a dolog, hogy a srácok a játék öröméért és a puszta győzelemért a kötelező minimumnál (ne rohanjanak át rajtunk, ne legyen megalázó vereség) többet beleraknának. Ezt írtam tegnap este, a meccs alatt a kommentmezőbe is, azzal a kiegészítéssel, hogy számos, elsősorban északi bajnokságban szinte sosincs ilyen meccskép, mert ott önmagáért a győzelemért is képesek kimenni a pályára, nem figyelnek kupákra-serlegekre.

Így aztán, bármilyen furcsa is, ha a csapat már meccsek óta tűélesen vetíti elénk ezt az állapotot, nem lehet a játékról, taktikáról, felállásról érdemben beszélgetni, mint valami olyan összetevőről, ami az egyik biztos alapja a rendszernek.

Nem játszottunk jó meccset, de túl rosszat sem. A bekapott gólunkat bármilyen állásnál kaphattuk volna – nem arról volt szó, hogy sorjáztak a hazai helyzetek és egyet végül benyelt a gárda. Amolyan… realmadridos bekapott gól volt. Töketlenkedéssel vegyítve.

A kezdőcsapat, ahogyan az FB-posztunkban is jeleztem, számomra biztató volt. Valverde érdemes a bizalomra és üdítő volt látni, hogy vele Modric is másképpen működött, mint Tonival. Ez nem rosszabb, vagy jobb, csak más. Ez megjelent abban, hogy Fede többször cserélt helyet mélységben és szélességben is Lukitával. Persze, ez csak egy elem, amire rá lehet sütni a „tetszik”-bélyeget.

A másik ilyen dolog, ami tetszett, de csak az első percekben jelentkezett: Isco, Modric, Asensio és Benzema olyan szabadon mozogtak a támadóharmadban, amire nagyon ritkán volt példa nálunk. Tetszett, hogy kicsit „lazábban”, kicsit kreatívan, az intuíciót segítségéül hívva akarnak valamit kezdeni a labdával az ellenfél védőzónájában. Egy ilyenből alakult Asensio príma labdaátvétele után az egyik helyzetünk.

A harmadik elem, ami mosolyt csalt az arcomra az Lukita két-három egyéni alakítása. Kissé fájóan hasított belém a tudat, hogy ez rohadtul hiányzik (Vini…), az egy-az-egy elleni hatékony, látványos játék. Amikor kicsit beleszínezünk a precíz passzokba, amikor vállalunk valami kockázatot, hogy előnyt nyerjünk. Amúgy is lassan játszik a csapat, tehát lehet ezer és egy passzunk, ha azok sebessége mellett az adott ellenfél nyugodtan tud reagálni.

Látjátok, a gólunkhoz is kellett az a váratlan, hogy nem szélre játszottuk a labdát, hanem egy bátor felpassz érkezett Casemirótól, Lukita csodás lefordulása és pontos kiugratása, na meg BigBenz szerencséje, hiszen számára jó helyre ütötte ki a kapus az első kísérletet.

De az egyenlítő után igazából azonnal „le is tekerte a motort” a csapat, a győztes gólért nem ment már igazán.

Szót kell ejteni Marcelóról is. Nem játszott jó meccset. Ismét. Az első percekben volt egy, az ellenfél térfelén történő labda-visszaszerzése, valamint Asensio helyzeténél már a lövés előtt feltett kézzel várta az ünneplés lehetőségét. Tehát az, hogy ne akart volna, hogy ne tette volna bele a szívét-lelkét, az nem igaz. De nem megy neki. Rossz formában van. Zidane személyesen kötődik hozzá, ez nyilvánvaló. Most az egyik legkomolyabb vizsgafeladat edzőnk előtt az, hogy képes-e felismerni ezt a kötődést és reálisan kezelni, vagy elfedi azzal, hogy „Marcelo az első számú balhátvéd”. Ez utóbbi egyúttal nagyon sok játékosunk esetében jelenti azt, hogy Zidane a teljesítményt a rózsaszín múlt sikerei mögé helyezi. Ezzel pedig senki nem fog nyerni.

Rossz volt olvasni a meccs utáni interjúban, hogy Zidane Asensio és Isco használatával is 433-nak írta le a felállásunkat. Nyilván ez csak egy telefonszám, amelyet tartalommal (stílus, koncepció) több módon is meg lehet tölteni. Például úgy, hogy Isco és Asensio is a szélről a félterületbe mozog, hogy lövő lábon tartva a labdát akár egy jó beadással, kiugratással, vagy lövéssel veszélyt teremtsenek.

De ha hozzáadom ehhez azt, hogy Carvajal és Marcelo személyében Zidane két, a támadások segítését nagyon komoly mennyiségben segítő hátvédet használ, akkor máris máshogy néz ez ki. Láttuk, hogy hogyan. Számos rossz beadással. Amiben nem csak az bántotta a szememet, hogy Daninak és Marcinak is volt „pár” rossz beívelése, hanem az, hogy az egy szem Karimnak íveltek be. A többiek közül senki nem érkezett be támogatni Benzemát, aki így mindig „húshátrányban” volt, hiszen ketten minimum figyeltek rá. Isco a maga borzalmas magasságával amúgy sem jelent sok légiveszélyt (jó, van pár fejes gólja, de na…), Asensio inkább a tizenhatos vonalába mozog ilyenkor, hogy a kipattanókra, szabad labdákra lecsaphasson. Modric fejelni… nem is tudom, mikor láttam a tizenhatoson belül (tuti, hogy kommentben valaki majd megválaszolja), Valverde sem az a nagyon támadó középpályás. Az egyetlen, aki fejjel veszélyes lehetett volna a tegnapi meccsen ilyenkor, a középpálya legmélyebb részén takarító Casemiro.

Szóval, ha így nézem, Zidane jó embereket tett fel, rossz elgondolással. Játszani jobban, hatékonyabban tudott volna ez a gárda, mint Marcelót és Carvajalt figyelni a támadásoknál, hogy ők szabadon kaphassanak labdát a beadások miatt… Ismét oda jutok, hogy a potenciál meg van ebben a csapatban, de ha mást kell játszani, azt nem biztos, hogy hatékonyan elő tudják adni.

Mindezt persze a motivációs defekt mellett kell helyén kezelni.

Egyébként Sultan Beharangjában benne volt minden lényeges: a Leganes hazai pályán a legszívósabb csapat idén. Nekünk sem ment, de nem is tettünk meg mindent a győzelemért.

Jön a Bilbao, amely gárda ellen, már csak a múlt miatt is, talán komolyabb ráhangolódással játszanak majd a srácok.

Mi, szurkolók, biztosan megérdemelnénk.

Oszd meg a posztot, ha tetszett!